„Tudjátok, hogy Ti vagytok annak az Új életenergiának az irányítói, ami megtart és összekapcsol benneteket Isten nagyobb, és teljes kozmikus valóságával. Amennyiben nem vagytok hajlandóak tudomást venni a valóságotokat teremtő képességeitekről, akkor lényegében átengeditek másnak az életetek, a valóságotok teremtését, a saját energiátok irányítását. Hajlamosak vagytok arra, hogy elhiggyétek azt, hogy egy rajtatok kívül álló lény lesz az, aki meg fog menteni benneteket, mert már régóta bele van programozva az emberi lénybe. Higgyétek el, hogy senki nem fog megmenteni benneteket! Mert ahhoz, hogy felemelkedhessetek, saját magatoknak kell kezetekbe venni az életetek irányítását! Saját tapasztalataitok, és az érzéseitek, ha képesek vagytok figyelni rájuk, kulcsként szolgálnak annak a megértéséhez, hogyan működtök valójában. Amennyiben követitek a szívetek sugallta érzéseiteket, rá fogtok találni azokra a valós meggyőződéseitekre, amelyek tovább vezetnek utatokon. Amikor személyre szabva megtaláljátok, akkor szembesülhettek azokkal az Új lehetőségekkel, elképzelésekkel, melyeket a valóságotok változtatására, teremtésére használhattok. Amennyiben növelni kívánjátok a tudatosságotokat, és egyben nagyobb energiához, önerőhöz szeretnétek jutni, akkor elengedhetetlen, hogy önvizsgálatot tartsatok, ami feltárja a gondolataitok és az érzéseitek kapcsolatát és minőségét, hiszen a megfigyelt és szelektált gondolatok eredetét és célját meg lehet találni. Nem vagytok örökre hozzáragasztva a gondolataitokhoz, sem pedig ahhoz az énhez, akiről azt hiszitek, hogy Ti vagytok – és az őseitek tettei sem köteleznek örökkévalóságig! Saját magatok érzéseinek és gondolatainak a termékei vagytok. Az életidők során összegyűjtött ideák és tapasztalatok felhalmozott tudásanyaga az, amit felhasználhattok a saját javatokra, hogy általuk felépíthessétek a hőn áhított valóságotokat.
Ez a tudás az a hatalom, ami a javatokra válik, ha nem feledkeztek meg az ősi, eredendő, és önmagától értetődő igazságról, amire vissza kell emlékeznetek. Már tudatában vagytok annak, hogy minden gondolat teremtő erővel hat a világotokra, hiszen a tiszta, és világos gondolat, szó és tett a legnagyobb fontossággal bír a kívánt valóság teremtésében. A régi időkben, a mágia világában ismeretes volt a kiejtett szó mágikus hatalma. A nyelv, és a szavak mágikus és erőteljes eszközként szolgálnak az energiák formába öntéséhez és irányításához. Azt ajánljuk, hogy szavaitokat tudatosan, körültekintően és biztonsággal válasszátok meg. Legyetek a tudatában annak, amit akartok, és nyilatkoztassátok kit világos, pozitív szándékotokat a céljaitokat illetően! Jelen korotok és életetek kínálja számotokra a legjobb lehetőségeket ahhoz, hogy képességeiteket kibontakoztassátok, hiszen ezért kívántatok ebbe az időszegmens- térdimenzióba születni! Itt az idő, hogy felismerjétek önmagatok értékeit, kreativitásotok határtalanságát! Az elégedettség, az öröm, a boldogság és a lelki béke állapota az igazi önerő kifejező ismérvei. Hiszen ezek az érzések akkor vannak jelen az emberi lényekben, ha tisztában vannak saját az értékeikkel, és mindez egyensúlyban van az intuíciójukkal, és a környezetükkel.” “Amennyiben rendelkezni kívántok önnön erőtökkel, ami eleve adott Isteni származásotok révén, ki kell nyilvánítanotok az ez irányú akaratotokat, és ennek érdekében elengedhetetlen az értelmes célok és elgondolások meghatározása, és követése. Minden gondolatotok és szavatok hatással van a tudat alatti emlékek tárházára. Azok az emberi lények, akik nagyon labilisak, azokat a mások gondolatai és tettei is erősen befolyásolják, különösen, mert gyengék a határaik, és nincsenek tisztában azzal, hogy kik is ők valójában. Azok a külső befolyásoló hatások, mint például a tévéből érkező képek, szavak, tartalmak, szintén programozzák a tudat alatti és tudattalan elmét. Tudósaitok végeztek már olyan kísérleteket, amelyekben az agyat vizsgáló EEG műszert rákapcsolták tévét néző emberi lényekre. A műszerek a delta-hullámok tartományában rögzítették az agy tevékenységét, ami azt jelenti, hogy az egy lényegében könnyen programozható alvóállapot. Amennyiben nem vagytok tudatában a gondolataitoknak, beszédeteknek, akkor az egyenértékű azzal, mintha lemondtatok volna az irányításukról, és így az elektronikus eszközök könnyen a befolyásukba és hatalmukba keríthetik a gondolataitokat. Legyetek a tudatában annak, hogy tudatos elme adja ki az utasításokat, a tudat alatti elme pedig az a feldolgozó központ, ahol az utasítások vagy meggyőződések átszűrődnek, majd végrehajtódnak. Az életetek a vitalitás energiájával való ellátása ott kezdődik, amikor hatalmat szereztek a gondolataitok felett. És, ha eldöntöttétek, hogy hogy valójában mit akartok kezdeni az életetekkel, akkor a tettek mezejére kell lépnetek, hogy el is érjétek azt; különben az utasításaitoknak nem lesz tudatos szándéka, hogy foganatosítsa, és irányítsa az életeteket.
