„A tudomány mai állása szerint a világegyetem egyetlen hatalmas energia- és fényrobbanással – az Ősrobbanással – kezdődött. Ez volt a közös kiindulópontja mindennek, ami csak létezik: ez volt a világegyetemnek, a térnek és magának az időnek is a kezdete.Robert Jastrow asztrofizikus, aki agnosztikusnak tartja magát, kijelentette: „Mindennek a magja, ami a világegyetemben valaha történt, abban az egyetlen pillanatban lett elvetve. Az összes csillag, bolygó és élőlény a világegyetemben olyan események eredményeképp jött létre, amelyeket a kozmikus robbanás pillanata indított be… a világegyetem csak úgy berobbant a létezésbe, és nem tudjuk megmagyarázni, hogy mi okozta ezt.”Steven Weinberg fizikai Nobel-díjas tudós azt mondta, a robbanás pillanatában „a világegyetem körülbelül százezer millió Celsius fokos volt… és fénnyel volt tele.”
