Isteni őskép

Isteni őskép

,,Az emberi lény vágyakozása a mélyen benne lakozó Isteni szikrája által az örökkévaló igazsága után természetéből adódó. Ez a belső tűz az, ami elindítja az önmegismerés útján. Ez az öröktől való vágy teszi lehetővé számára, hogy megnyissa önmagában a DNS-ébe kódolt tudását. Az Isteni igazság szerint élni azt jelenti, hogy a szív bölcsessége vezérli útján, melynek eredményeként belső alkímiáját megélve eljut Mesteri szintjére. Az emberi lény, aki így éli életét szíve bölcsességben, életébe, és a vonzásában élők életébe áldást hoz, még akkor is, ha nincs közvetlen érintkezésben velük. A hullámok, amelyeket a tudatmezeje keltett a közös emberi tudatban, hatással lesznek a környezetére, így ők is mindannyian a változás útjára léphetnek a saját tudati szintjükhöz mérten. Nincs szükség a kimondott szavakra, mert a felemelő érzések energiái közvetítik a magasztos gondolati energiákat, és a változás észrevétlenül elkezdődik. Életének vitele az a tiszta példakép az emberi lények számára, aki nem az egójából eredezteti magát, hanem a szíve sugallta szolgálatból. Belső eredendő szellemi Isteni ősképe az, amit felismerve éretté válik arra, hogy az evolúció következő lépcsőfokára léphessen.”

Close Menu