Részlet a Hazatérés című könyvemből

Részlet a Hazatérés című könyvemből

„Hogy Haza térhessetek, tudnotok kell arról a folyamatról, ami jelen életetekben rátok vár. A Haza az a magasabb létállapot, ahová felemelkedhettek az önmagatok által önmagatokban, és a fizikai testetek körül létrehozott energiák révén. Már megszületett bennetek a vágy, hogy elhagyjátok az anyag sűrűségét, úton vagytok. Azt is tudjátok, hogy ez a lehetőség azok számára nyitott, akik már előző életeikben is megtették azokat a lépéseket, amelyek elvezettek erre a pontra, hogy ébredhessetek. Ez több élet belső munkálkodásának az eredménye, és jelen életetekben meg kell értenetek, és beépítenetek belső erkölcsi Lelki valóságotokba az Isteni igazságot, és a Teremtés Törvényeit. Tehát jelen életeteket úgy éljétek, hogy belső tartásotokat ehhez igazítsátok gondolatban, szóban, és cselekedetben. Hiszen a gondolatok asztrális energia képződményeket hoznak létre, elementálokat, és, ha folyamatosan éltetik őket, elhatalmasodnak, és hatalmukba kerítenek. A beszéd által a gondolatok energiája a testben és a testen kívül is megelevenítő, élő tényezőkké, hatásokká válnak. A beszéd mágikus teremtő képesség, ami fölöttébb delejes hatású, ami a vonzás és taszítás energiájában nyilvánul meg, ezért folyamatok és események sorát, láncolatát idézi elő.
Fontoljátok meg jól, hogy a beszéd, a kimondott szó energiája mágikus eszköz. Hiszen óriási képesség és kincs az emberi beszéd! Lehet kifejezetten gyógyító, vagy nagyon káros és rendkívül mérgező az emberi lény tekintetében. Életetekbe hozhat áldást, vagy átokká válhat, felemelő vagy romboló energiaként működhet, ami csakis Tőletek függ.
Belső Mesteretek maga az Élő Isteni Ősforrás. És, ha erre törekedtek, tudnotok kell, hogy a tudást nem szabad magatoknak megtartani, mert elapad a forrása azok számára, akiket önös szándék vezérel. Mert az igazi tanító minden estben belső Mestere felé fordul, a szíve középpontja felé, ezért nem kíván tekintéllyé válni, sikereket „bezsebelni”.

„Az egyes emberi lények egyéni életterét egy pontként lehet elképzelni, ami a mindenkori viszonylagos helyét határozza a Teremtett megnyilvánulásban. A kereszt tanítása az, hogy jelképezi az általatok lineárisnak vélt élet vízszintes vonala és a függőleges vonalának a metszésében az Isteni Lélekkel való egybeolvadást. A kereszt vízszintes létsíkja kizárólag ebben a kivételes pontban képes az emberi lény számára befogadni a kereszt által szimbolizált függőlegesen beáramló Isteni Fényt. Ez a fényesen szikrázó pont az érintkezési pont, ami a régi és az új élet közötti küszöböt, az átmenetet jelenti. Ez az Új élet kapuja, ami a sugárzó, élő, belső bölcsességgel rendelkező szívet hívja életre. A valódi, a valós ÉLETRE! Csakis ebben az áldott, és átszellemült állapotban képes az emberi lény befogadni a Fény Szeretetét, a tudás Világosságát, azonosulni és Eggyé válni vele, Új emberré születni benne, magát Istennek felajánlva. E metszéspontban megéltek mindannyiótok számára különbözőek, mint ahogyan a lehetőségek is sajátságosak, egyediek. Ez az a pont, ahol megkaphatjátok a fejlődésetek tervét, és itt fedik fel számotokra a következő lépést az utatokon. Hogy végig járjátok utatokat, ahhoz az erő is megadatik, hogy az Isteni tervet egyénenként, és csoport lélekként megvalósítsátok, mert ebben az értelemben minden emberi lénynek saját egyéni feladata van az Isteni Teremtésben, amelyet teljesítenie kell, mert ő saját maga vállalta.”

Close Menu