„Amikor szeretjük Istent, és általa akaratlagosan csatlakozunk minden dologhoz, amit teremtett, amennyivel nagyobbnak, nemesebbnek és tökéletesebbnek tekintjük őket, annyival többre becsüljük saját magunkat is, hiszen egy annál tökéletesebb egész részei vagyunk.”
René Descartes
A mozgás, kiterjedés törvénye
Földi világunk nincs elválasztva a Teremtés szféráitól, dimenzióitól, az emberi értelmezés szerinti túlvilágtól. A teremtés valóságai egy egységes egészet alkotnak, melyben minden egymásba illeszkedik az egység harmóniájának csodáját alkotva. Az emberi fizikai érzékek által látható, megtapasztalt és láthatatlan valóságok a Teremtés Törvényeiben úgy illeszkednek egymásba, mint egy örökkön örökké mozgásban, fejlődésben lévő óramű, egy önmagát építő, teremtő, remekbe szabott gépezet, melyben a fogaskerekek soha nem akadnak el. Egy hatalmas Elme intelligens tervezésének a megvalósult remekműve, melyet a Teremtés egységes Törvényei hatnak át, tartanak össze, mint egy többdimenziós szövőszék szálai által alkotott szőnyeg – a Mű, melyet az örökös kölcsönhatás tart fenn. Egy Teremtő erő, egy Mindenható Isten létezik, aki az általa, önmagából létrehozott valóságokat szeretetének éltető energiájával áthatja, fenntartja. Isten tiszta, teremtő ereje vég nélkül áramlik át az egész Teremtésen, annak minden szféráján, valóságán, egységes Törvényként hatva, elválaszthatatlanul tőle. Az embernek, mint az utóteremtés földi megtestesülésének, nincs adottsága, képessége, hogy láthassa Teremtő Istenét. Tiszta szándéka által azonban törekedhet arra, hogy Teremtőjét felismerje a művében: az őt körülölelő világban, a természetben, a földi anyagi struktúrákban. Az emberi lény, aki a Teremtés vándora, útravalóul a szüntelen vágyat kapta, hogy keresse, kutassa Teremtő Istenét, életének a célját, szerepét a Teremtésben. Megismerhesse Teremtésének történetét, melyet megfejthetetlen misztériumként közelít meg. Ez a vágy, mely a tudomány,- vallás képviselőit, és a laikus embert is a megismerés, felfedezés irányába tereli, minden ember DNS-ébe bele van kódolva. Ez a beépített vágyakozás hajtóerőként, nyugtalanul vezeti az embert az Utó-teremtésen át lélekvándorlásai, születései során, amíg fel nem ismeri a Mozgás Törvényét, mely a fejlődés, kiterjedés törvénye.
Az első teremtés „szülöttei” az Ős-Teremtettek, a lényszerűek – az Arkangyalok, angyalok…, akik Isten társteremtőiként megalkották bolygónkat, és annak környező valóságát… Így az ember az Utó- Teremtés „szülötte”- a Lélek vándora. Lélekvándorlásai köreiben, fejlődése által megismeri belső valóságát, legbelső, rejtett Magját – a Lelkét, – tudatára ébred önmagának. Elfogadással és a hála érzésével életéért megtanulja élvezni az áldásokat, melyeket saját földi valóságában tapasztal meg, fogékonyan figyelmét környezete szépségeire irányítva. A megismerésre, felfedezésére irányuló hajlama, vágya az, amely a tiszta Isteni erkölcsiségében a szűk ösvényen tartja, a Teremtés áldott áramlatában felfelé irányuló mozgásban áramoltatja az Ős Törvények által az emberi lényt. Nehéz és nagy feladat megtartani az egyensúlyt a felemelkedés útján. A nehézsége abban nyilvánul meg, hogy a felemelkedés útján járó ember ne zavarja meg a Teremtés harmóniáját. Az illuzórikus, hamis ész általi vágyak a fizikai valóság körforgásában az inkarnációk általi tapasztalás vándoraként tovább és tovább űzik az embert több földi életen át, amíg megérti élete célját, feladatát a Teremtésben. Megérteni az élet szentségét, célját azt jelenti, hogy felismerjük emberi küldetésünket e földi fizikai valóságban, és a fontosságát annak, hogy magasabb CÉLLAL érkeztünk.
