Az embernek a saját sorsára adott reakciója, döntése nem marad következmények nélkül akár pozitív, akár negatív indíttatású. Amennyiben sikerül átértékelni az életét, mérlegelni az életében történteket, akkor szándéka szerint lehetősége nyílik egy teljesen új életvitel kezdetére. És ez sem válik egyirányú utcává, mert minden esetben az élettel kapcsolatban tanúsított magatartása, viselkedése lesz a mérvadó, az irány kijelölője. Hiszen az úton akadályként fellelhető köveket, kavicsokat is maga az ember rakta le előző hozzáállásával az életéhez. És a saját csapdáit is maga rejtette el, miközben másoknak vermet ásott. A mondás, miszerint: „Aki másnak vermet ás, maga esik bele” – erre utal. És a felelősség alól az sem mentheti fel, ha mindezt másokkal, csoportban követte el.
Bármilyen kilátástalannak is tűnik az ember élete, csakis önmaga takaríthatja el azt, amit karmikusan felhalmozott. Bárminemű ellenállása megnehezíti a helyzetét az előrehaladásában, mert az ellenállása szenvedéssel teli hanyatló életutat jelent.
Amennyiben az elfogadás, az élet szeretete mellett dönt, és hálás mindenért, amivel rendelkezik, lehetősége nyílik egy Új életminőség megélésére az Örökkévalóság Forrásenergiájának a vitalitásában, ami az egyensúlyban, összhangban, igazságosságban és szeretetben nyilvánul meg. Egyetlen út létezik, ami arról szól, hogy csakis a saját lényünkben kibontakozó Fénnyel, tisztánlátással, megértéssel és könyörülettel lehet a jót és magasztosat felkarolni, a gonosz energiáját pedig megszüntetni.
Ebben a felemelkedett állapotban az ember önmagáról alkotott képének, a Mindenségben elfoglalt helyének meglepő átalakulása érzékelhető bűntől és bűntudattól mentesen, és a saját sikerei méregetése, és másokkal való összehasonlításától, és az érdemek hajszolásától mentesen. Éberen és érzékenyen reagál, ha észreveszi a hanyatlás, vagy a felemelkedés jeleit.
„Kapcsolata az Isteni Szeretet Energiájával, az Égi Segítőkkel lehetővé teszi a Hazavezető hosszú útján, hogy lehetősége nyíljon az állandó megújulásra, az életerő befogadására mindaddig, amíg minden, ami eleve elrendeltetett, és elterveztetett, és beleíródott az idő illúziójába, Eggyé válik az Isteni Örökkévalóságban.”
Az ember magányos
vágyakozóként keresi Istent, és a saját életfeladatát, ami minden esetben az átszellemült
létben egy olyan emelkedett szolgálat, ami csakis a közösségben teljesedhet ki.
Az ember az életben így osztja meg szellemi kincseit másokkal; és minél inkább törekszik
az Egység megélésére embertársaival, és minden létezővel, annál kiterjedtebb
lesz a tudata, és többet tud és akar másoknak adni. Az ember a maga belső
tiszta szellemi valóságát a világ felé árasztva fényével megszabadíthatja a haláltusát vívó világokat, és minél
tisztább és tökéletesebb lesz, annál előbb ébred fel benne a minden létező iránti
megértés, és elfogadás, hiszen tisztában van vele, hogy ennek a lélekcsaládnak
ő is szerves része. Ez is része az alázatnak misztériumának.
„Minden emberi lénynek vannak dédelgetett, és általa elérhetetlennek hitt titkos álmai. Amennyiben valóra akarja váltani, tudnia kell, hogy minden vágy és álom szintén energia formájában hullámot vet a Mindenség Tudat-Óceánjában. Minden álom életre akar kelni, hogy élvezve a világot, kiteljesedjen, belesimuljon a Teremtésbe. Az emberi lény legnagyobb vágya az, hogy nyomot haggyon a világban, hogy teremtő erejét felkínálhassa a nagyvilágnak. A belső út, ami az önmegismerés, nem fosztja meg álmai megvalósításától. és annak a felbecsülhetetlen eredményeitől. Amennyiben megjelenik a kétség, és a félelem energiája, a vándor visszarettenhet a belső utazás élményétől. Vigyázzatok, mert a félelem gúzsba köt, kínoz, és szenvedést okoz. Korlátozza és megköti az energiaáramlást, utat engedve ennek a sajnálatos téveszmének, ami továbbra is az anyag illúziójához köt!
De, ha elég bátor az emberi lény ahhoz, hogy szembe tudjon nézni saját ördögével – a félelmével -, akkor egy meditatív belső létben vállalja, hogy szembesül az árnyékával. A Lélek tisztaságában a félelem szertefoszlik, hiszen ott puszta nincs létjogosultsága. Isten tiszta valóságaiban nem létezik a félelem! Nincs dualitás. Aki hatással akar lenni a külső világra, annak először saját belső világát kell rendbe tenni, és nem fordítva. Ha boldog akar lenni, és valóban élvezni akarja a külső valóságot, akkor az öröm és a boldogság érzését először a belső világában kellene megélnie. Ha maradandót, és értéket akar teremteni, aminek a tapasztalatát magával is viheti a fátyol túloldalára, akkor az emberiség szolgálatát kell választania. Viszont mindez csak akkor válhat valóra, ha előbb megtanulja belső Istenét, a Lelkét szolgálni, úgy, hogy nem becsüli le magát, tisztelettel és szeretettel viszonyul önmagához.”