Részlet az 2002.04.09-i „Köri találkozó” kérdés-felelet anyagából, melyek
a Budapesti Szellemkutatók Társaságának a mediális ülésein hangzottak el
Gizi médium által.
Jelölések: KV = körvezető; TSZ = tanítószellem
KV.: A következő kérdésünk, hogy manapság egyre többször és általánosan
tapasztaljuk, hogy az utánunk jövő generációnál, pl. a gyermekeinknél,
sú¬lyos testi-lelki zavarok vannak, nem tudnak, vagy nem akarnak talpra
állni, és nem¬csak fizikailag, hogy az életben eligazodjanak, hanem
lelkileg is üresség, nihilitás van bennük! Mi ennek az oka? Mert nem
lehet csak a kor szellemének és a rossz energia rezgéseknek
tulajdonítani, hiszen nem egyiküknél a családi körülmé¬nyeknek, a
szellemi-lelki ráhatásoknak ezt oldani és a tapasztalatot csak
átvenni¬ük kellene. Sokszor még olyan is van, hogy egy nagyon jó
lelkiállapotú gyermek, tehát amikor átvette a jó tapasztalatokat és
módszereket, egyik pillanatról a másikra megváltozik, és egy nagyon
kemény, ellensé¬ges, rossz irányba megy tovább!
TSZ.: Nagyon könnyű
azt mondani – és erre ügyeljetek! – hogy külső hatásra keletkezik
valami! Nem így van! Azért, mert a külső hatások keletkeznek az emberből
ki¬áradóan! Ugyan ezt rendkívül kellemetlen elfogadni, mert sokkal
egyszerűbb kívül ke¬resni a bajt okozókat és felelősöket, ahelyett hogy
befelé néznénk, de most egy kissé térjünk el másra!
Azt szoktuk
mondani, és nagyon sokszor ti is azt mondjátok, hogy a külső tényezők
hatására alakul az ember így és úgy. Csak egy va¬lami még nem lett
hozzátéve! Egy bizonyos, már elért belső érettségi szintre alakul, úgy
ahogyan. Akkor, amikor a családon belüli egészen más elvárások vannak a
gyer¬mekek iránt, – figyelem, elvárások! – akkor az őket útjukra
bocsátott és szerető szülők már elvárják tőlük azt, hogy úgy
reagáljanak, ahogyan ők, holott az időseknek már meg¬volt az a sok
megszenvedett, nagyon sok kialakított olyan belső érzésük, amellyel
u¬gyan ők vesznek fel külső hatásokat, de már belül ezt úgy alakítják,
hogy a le¬hetőség szerint az jó és építő legyen. Ők már megtehetik
azért, mert már bizonyos fo¬kú bölcsesség, tudás, megélési állapot van
mögöttük! A szülők azok, akik a feléjük su¬gárzott külső hatásokat
átalakítva, magukban már átdolgozva alakítják a külső hatásokat.
Megint csak egy nem látszó dolog, de így tör¬ténik! Valahol, valakinél,
esetleg éppen a következő napon hozzá visszahatolóan igenis már
kialakította! Alakította azt a környezeti hatást mindenestől együtt,
amit ő már a saját igencsak kidolgozott belső álláspontjával nagyon is
értékel, és egészen másképpen fog fel. A fiatalabbaknak ez még nincsen
meg, a fiatalabbak még mindent a külső hatá¬sokból vesznek fel.
De
egy valamire nem gondoltok! Nemcsak az a külső hatás, ami a szü¬lői és
az otthoni légykör, vagy az iskoláztatottság, mert az nem túl sokat
jelent. Az csak egy formális adathalmaz, de egy lelki hozzáállásnak a
kialakulását még nem hozta meg, nem fejezte be, még nem alakította úgy,
hogy ezek a külső hatások belül feldolgozottá és fix, biztos támasszá
alakuljanak úgy, mint ahogy a több évtizeddel idősebbek ezt már
megtették, és a maguk bölcsességét kezdik előszedni, és másképp látni a
dolgokat.
Ne feledkezzetek meg róla, hogy a fiatalok nin¬csenek
bezárva az otthonokba, a szülői hatáskörbe, kinn vannak már a világban.
Olyan, általatok ellenőrizetlen, talán sokszor ismeretlen környezeti
hatások között, amelyeket ők magukban egy bizonyos éretlenségi fok
mellett még nem tudtak teljesen feldolgozni úgy, hogy a lehető legjobban
reagáljanak rá.
Egészen mások a hatások, hiszen mi történik? Már
nem a szülői nevelő hatások és szeretetburkolat veszik körül őket, hanem
idejüknek, idegüknek, hozzáállásuknak a legnagyobb részében másutt
kapják ezeket a hatásokat. Szin¬te alig tudnak lavírozni azzal, amit
eredetileg kaptak, és ami még mindig bizo¬nyos fokú éretlenségi
állapotban van bennük. Még sokat kell szenvedniük, sokat kell
átdolgozniuk, magukból kimeríteniük ahhoz, hogy utána ők alakít¬sák a
környezetüket, ill. a környezet felől jövő hatásokra egy blokkot
állítsanak. Azt mondják: igen, ez így hat, de nem rám, mert én ezt így
fogom fel! Itt még ők nem tartanak.
Ez nem elfogadható, tudom, de
magyarázat! Még azt a néhány évtizedet nekik így kell eltölteni, nagyon
sokat küzdve saját magukkal, a környezetükkel, azokkal a hatásokkal,
amelyek kettősek, melyeket egyrészt az idegennek mondott külvilágból,
másrészt abból, amit otthonról hoztak magukkal. El tudjátok képzelni,
micsoda ütköző¬pont ez?! Egymagába véve egy tragédia, sok helyt, nem
mindenütt! Ott, ahol a feldolgo¬zásban még valami zavar van!
KV.:
Azt hiszem, itt megint csak szembe találkozunk az elvitathatatlan
szellemi törvényszerűségekkel! Mi szülők – ahogy mondtad – olyanok
vagyunk, hogy elvárásaink van¬nak, ez az egyik, a másik pedig az, hogy
mindig azt hisszük, hogy minekünk az átélt tapasztalataink alapján
készen kell odaadni mindent. Nem lehet, mert egész egyszerűen át kell
élniük a tapasztala-tokat, és csak az értékes, egyéni! Azt mi nem
adhatjuk nekik át! Csak borzasztó – és ez nagyon sokunknál így van –
látni a küzdelmüket, ami testi, lelki, egészségi zavarokat, komoly
problémákat okoz, amiket el lehetne kerülni. Van, amiket meg kell tenni
és át kell élni, de azért már az ő saját ismereteikkel, ha egy kicsit
körülnéznek a környezetükben, elkerülhetnék, és mégis testi-lelki-idegi
súlyos betegségekbe kerülnek!
TSZ.: Így van! A másik pedig a
következő! Miután mindenki annyira más és más, hiába hogy azt mondjuk:
„Testvérek vagyunk, egyek vagyunk, együvé tartozunk”, de ugyanakkor igen
nagy különbözőség is van – hála Istennek! – nemcsak az emberek, hanem
az egyéniesítettnek mondott szellemek között is, csak ők már együtt
vannak, az emberek nincse¬nek együtt, hihetetlen sok, nem is
torzsalkodási, hanem ellenállási és csiszolódási problémát okozva.
Még csak azon sem múlik, hogy mit hozott otthonról, vagy, hogy milyen
egyéni beállítottsága van! Az egyik¬nek elegendő, hogyha az életben
botlik egyet, és utána igyekszik talpra állni és elkerülni, és azután
már rendesen lépeget. A másiknak esnie kell és törnie, meg-sebesítenie
magát ahhoz, hogy észhez térjen és azon-túl jobban nézzen a lába alá,
jobban vigyázzon, jobban megállapítsa azt, hogy ő hogy lép, mit tehet,
mit nem tehet azon teljes körű lehetőségei között, amely őt előbbre
viszi, és nem újabb bukásokba, újabb elesésekbe és fájdalmakba! Óriási
különbségek vannak ezen a téren!
KV.: Csak sajnos bekövetkeznek néha tragikus egészségi és egyéb más, visszafordíthatatlannak tűnő események!
TSZ.: Ez a fizikumban okoz elváltozásokat, de nem kellene, hogy
tökéletes pár¬huzamban, a szellemi vonalon is beálljon! Előfordul, de ez
nem tartozik oda! Ha valaki nagyon beteggé válik, a fizikumban valami
olyan betegséget kénytelen elhordozni magában, semmi körülmények között
az nem predesztinálja arra, hogy lelkileg is nyomasztottá, beteggé,
gyengélkedővé váljon. Nem függ ennyire össze, bár előfordul egy tól-ig
skálán ezen a téren is óriási nagy változatosság!
KV.: Azt hiszem, ezen a téren még nagyon sok szülő-gyerek kapcsolat fog küzdeni ezzel a problémával!
TSZ.: Egyetlen enyhítő dolog van, amit a kéregetővel kapcsolatban is
lehetett mondani: megértés által kélt szeretethullám! Ha nem is mindig
válik be, de amennyiszer csak lehet, hiszen az a gyermek, aki ilyen, az
egy kéregető, az bajban van, az nyújtja a kezét láthatatlanul minden
irányba, nem is biztos, hogy a szülő felé, de valahogy így is történik!
Mert láthatatlanul, kimondatlanul a szülő felé is nyújtja a kezét, így
van?
KV.: Így! És olyan fájó, amikor ezt a szülő megérzi,
visszanyújtja a kezét, és ak¬kor elrántja, és azt mondja, juszt sem,
azért sem!
TSZ.: Még mindig esni akar, még mindig esnie kell!
UI:
Te hiszel az előző életekben?
Forrás: Karsay Iszván