Mint
tudjuk a földön bizonyos időciklusok ismétlődnek. A Föld ciklusai
követik egymást, vagyis ismétlik, és még ezen belül a korszakok is.
Egyszerűen mondva:„korszak ciklusok” váltakoznak és ismétlődnek. Jelen
korunkra is visszahat néhány ilyen „korszak ciklus”. Elsősorban Lemúria,
Atlantisz, Egyiptom.
Alapból Lemúria már az egyiptomi ciklusban visszatért. És ott van Atlantisz. Szintén kapcsolódik
Lemúriához, hiszen, Lemúria pusztulása előtt már létezett az atlantiszi
szigetvilág. (Több tartomány és kontinens is tartozott hozzá). És mint
tudjuk Atlantiszból menekültek át sokan Egyiptomba, az akkori Khemph
földjére és magával vitte mintázatát. Láthatjuk, hogy ez a három nagyobb
korszak teljesen fedi egymást, és e keverék energiaegyesülés, közösödik
most már az új korszak energiáival.
Általános szellemi jellemzők:
Lemúria: Szellemi Aranykor
Ebben a földtörténeti korszakban volt, biológiai testben a legmagasabb
szellemi tudatosság megélése. Valójában, ez volt az igazi
Aranykor-Szellemi Aranykor. Tudatosság a DNS-ben van: 3%-a biológiai
funkciókért felel, 7%-a genetikáért, és 90%-a tudat, maga a tudatosság.
Az akkor élő létformák a teljes 90%-ot kihasználták. Jobb agyféltekés,
női, nagyon erős intuitív energiák voltak jelen és a tudatosság
teljessége. Nem kell elemezni, hogy milyen világ volt, el tudja mindenki
képzelni.
Atlantisz: Kristály-Technikai Aranykor- Alászállás
Elsősorban a karmák ledolgozása miatt jött létre, hogy az ember
feldolgozhassa -vagyis a lélek- minden fájdalmát,ok-okozati szüleményét,
ami a földre kerülése előtt érteŐt. És hozzákapcsolódott, amelyeket
Lemúria idejében vett fel.
Ne felejtsük, hogy bár szellemi
teljesség volt jelen, a korszakváltás idején már felszínre kerültek a
következő korszak ledolgozandó mintái.
Mikor létre jött e „földrész”, Lemúria egy darabig még megvolt.
Atlantisz folyamatos pusztulásra volt ítélve. Eleinte még megvolt a
teljes tudatossága, de amint szembesült fájdalmaival, és békétlenségével
az ember, hanyatlani kezdett. (És persze a végén már külső befolyás is
volt). Itt már keveredett a tudatosság és a fájdalom,hatalomvágy, stb.
Atlantisz -Technikai Aranykor volt.
Kemény tapasztalások
indultak el, és kezdték az emberek elveszíteni Önmagukat és
képességeiket. Ekkor kezdett az energiarendszer szintén korcsosulni. Pl.
régen az aurával lélegeztünk (ehhez most van egy un. szent légzés, ami
segíthet visszafelé menni), 12-es rendszerben gondolkodtunk. Baloldali,
férfias aspektus jellemezte e korszakot.
Mint tudjuk ez a kor a
Kristálykor volt. A föld és emberek szintjét a kristályok tartották
fent, és rengeteg technikaieszközhöz is felhasználták a gyógyítás,
tanulás, stb. mellett. Létfontosságú elemek voltak az élet minden
területéhez, különösen a hanyatlásnál, hiszen ott már csak a kristályok
maradtak, mint tudás őrzői, rezgésszint emelői. A kristályok a teljes
kvantumtudást birtokolják, még ha szét is van szórva közöttük. Mint a
könyvtárakban a részlegek
A kristályok mindig felébrednek a
korszak váltások idején. E korszak végén, azonban ideje lett a „téli
álomnak”. Fokozatosan alvó állapotba kerültek, ezzel csökkentve a föld
rezgésszintjét és az emberekét, hogy megtörténhessen az alászállás a
3.D-ba, ahol valóban lehetséges minden alsóbb rendű dolog megélése.
Egyiptom: Polaritás megélése
A sötétség megélésének ideje volt. A maradék tudást vitték el, egy
barbár világban. Itt már a visszakorcsosult emberi tudat,
energiarendszer volt jelen. A tiszta fény nem hatolhatott át. Így a
félelem által létrejött hatalmivágy volt az úr. Az okkult erők
tapasztalása indult el.Minden, ami az teljes alászállásban
megismerhettünk, azt megtapasztaltuk. A hatalom által, a polaritás sötét
oldala került felszínre. Okkultizmus, fekete mágia. Ennek leképződése
folytatódik a további alkorszakban is, pl. középkor. Az ember kezdett
teljesen alászállni. Elhagyta Önmagát, szellemi értékei utolsó
maradványait és sötétségbe taszította magát. Még több karmikus és
fájdalom minta született meg. Ennek így kellett lennie.
Ha jól
megnézzük, akkor látható, hogy a három korszak egyszerre fejti ki
hatását jelen korunkra. A kristályok újra ébrednek, mert korszak váltás
előtt állunk. Emelik Földanya rezgésszintjét, emelik a miénket és újra
teljes „életet vesznek ki” a földi létezésükben.
És ha
körbenézünk, láthatjuk, hogy a szellemi sötétség még mindig jelen van.
Ugyanakkor elindult a világosság is, és a szellemi emelkedés lehetősége.
Három az egyben. Irány visszafelé.
Ezeket a korszak
ciklusokat, Akasha ciklusoknak is nevezik. Persze volt több ciklusa az
emberi létnek, azonban fontosságban most ez a három érvényesül.
(Megjegyzés: azért jó tudni, hogy ebben van még egy fontos
történés-ciklus-. Pár éve felszakadt az idegen behatású atlantiszi
karma. Közel keleten csapódott le. Atlantiszban a külső behatolás,
árulással végződött. Az idegen faj itt léte, nem csak emberi, hanem Föld
karmát hozott magával, hiszen elsősorban a föld birtoklásáért folyt a
küzdelem és persze azon az un, primitív rabszolganépért, aki kiszolgáló
rendszer lett volna. Valójában a Föld karmája ez. A kor haladtával
felszabadult ez a karma, és a két idegen faj a Nibirú és Lira
összecsapott keleten. Többnyire az elmúlt jó 15 év háborúi azért folynak
elsősorban. Most az éterből kitörő ellenségeskedés csapódik le fizikai
szinten. Ez a két faj egymást gyűlöli, és mindkettő a Föld hatalmáért
küzd. Ebben a hatalmi játszmában, az ember csak egy melléktermék.)
Jelen korunk terve, kihasználni a lehetőséget, hogy újra „feltudjunk emelkedni”.
Itt megemlítem, hogy nagyon nagy tévhitek vannak e kérdéssel
kapcsolatosan. Azok, akik azt várják, hogy összeomlik minden 2012-ben,
nagyot fognak csalódni. Rezgés és DNS változások indulnak meg, és
természetesen több változó is. Ezek az eszközök arra szolgálnak, hogy
elősegítsék a továbbiakat. Az is igaz, hogy az 5. D-ba indulunk. De csak
indulunk. Nem azonnal váltunk. Nem is lenne lehetséges. És ehhez nem
kell nagy tudás, csupán józan paraszti ész. Szellemi emelkedés van
folyamatban és csak úgy lehetséges, ha a környezetünk, világunk is
változik. Ezért megyünk, emelkedünk, Föld szinten is feljebb. Így
kellene hozzá állni és nem mesebeli álomban ringatni magát az embernek.
Az emelkedés folyamatos. Sosincs vége. Kérdezem: akkor az Égiek mit
mondanak? Felemelkedtünk? És megint és megint? Hiszen Ők is folyamatosan
tanulnak és fejlődnek. Összefoglalva az emelkedés egy lépcsős sáv, ahol
lehet felfelé és lefelé is menni. Nincs olyan külön, hogy felemelkedés.
Könnyebb lenne mindenkinek, ha azt akarná látni a dolgokban, amelyek
valóban jelen vannak. A létezés folyamatokból áll.
Szellemi emelkedés ciklusa következik el.
Földünk beért a Fotonövbe és 12-re teljesen benne lesz. Ez az öv egy 9.
D-os rezgés és fény tartomány. 2.000 évig leszünk benne. Kiváló
lehetőség, minden léleknek, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából
ezen időszak inkarnációjából, inkarnációiból. Utána újra jön a 11.000
éves szellemi sötétség, az utánunk következő tanulni vágyó lelkeknek.
Nem Gaia testén fogják már ezt megélni.
Ez az idő alatt, ha
ügyesek vagyunk, mindent végig tapasztalhatunk a Földön, biológia
testben. És a lényeg: minden tapasztalatot egybegyúrva, célirányt
vesszük a Teremtő esszenciájának újra magunkhoz vételére és a
hazamenetelre. (ezt szokták belégzésnek nevezni)
Mint ciklus változók-követők és az aktuális energiák meghozzák számunkra az Egyesülés jelenlétét.
Kvantumtudatosság, hatalom, félelmek, fájdalmak felszakítását és karmák
feldolgozását és minden sötét aspektusunk átírását, hogy teljes
egységben -számunkra emberi semlegességben-tehát mindent egyensúlyba
tenni magunkban.
És, ahogy az energiák nőnek, szellemiségünk
halad felfelé, úgy jön újra elő az ősi minta, amelyet felszínre kell
hozni magunkból, sejtszintünk, DNS-ünk megnyitásával. Ez a hazaút
fegyvere, nincs más.
Az ősi minták, nemcsak energetikai
rendszerűnk újra felfedezéséből áll, hanem a bennünk lévő kvantumtudás
újbóli megnyitása és a Teremtő “belégzése”. Még csak kezdetben vagyunk
az úton.
Visszahatnak ránk a különféle korszakok. De hogyan?
Szellemi aranykor
Kristály-Technikai aranykor
Polaritás korának megélése
Ha csak ezt a három sort vesszük alapul, már azonnal láthatóvá válik, hogy jelen korunkban mindhárom megtalálható.
Technikai korban élünk, ahol a tudomány előrehaladott. Itt az új
Kristály korszak. Folyamatosan a polaritást éljük meg szétváló
világunkban. És lehetőség nyílt a teljes szellemi megélésre.
De nem is ez a lényeg, hanem hogy ez hogyan kapcsolódik most hozzánk
Jelenlegi világterv: Egyesülés
Többféle tervezett létezik a mai korra. Itt most az egyik lesz kiemelve.
Más világokban is volt már szellemi emelkedés, nemcsak itt a földön. A
miénk most annyiban más, hogy bolygóstul megyünk a magasabb rezgéssík
felé, magasabb szellemi tudatosság felé, és mindezt fizikai testben. Ez
eddig nem volt jellemző. Ezért is figyel most minden szempár ránk az
univerzumban. Ez új dolog.
Azonban az egyik terveben is új dolog szerepel, ami még a Föld történetében nem szerepelt. És máshol sem.
Minden nagyobb korszakba, megéltük valamelyik részünket. De sosem tettük még egybe.
Nemcsak szellemi emelkedés van kilátásban, hanem azon belül egy kísérlet.
Ha azt mondom, hogy teljes Önátadás, akkor mindenkinek az
általánosságban ismert kifejezés jut eszébe. Csakhogy ez jóval több
annál!
A teljes Önátadás jelenkorunk meglátása szerint, nem
más, mint kapcsolatot kiépíteni a saját Felsőbb Létünkkel, és egyesíteni
magunkat, majd ezáltal eleget tenni az Isteni Akaratnak.
Hogyan is van ez?
Lemúriában a teljes tudatosság kihasználása bennünk volt elrejtve.
Mindent tudtunk. Nem volt szükség Külső Forrás jelenlétéhez
hétköznapjainkban. Még meridián rendszerünk sem volt, mint most, mert
nem volt rá szükség. Nem kellett áramoltatni a Felsőbb Létnek
folyamatosan információt, mint most. Éltünk, tapasztaltunk, hazamentünk
és átadtuk.
Atlantiszban már bekapcsolódtunk kissé fentről,
azonban, ahogyan jött az alászállás folyamatosan elveszítettük ezt a
kapcsolatot. A teljes alászállásban már meg is feledkeztünk saját
Felsőbb Létünkről. Mindenki azt hiszi, ilyenkor, valami isteni
részünkről beszélünk. Szó sincs róla.
Ő létezik, mint különálló
személyiség. Ő az un. „Nagylélek”, akiből, mint lélekrész lejöttünk. És
rajtunk kívül, vannak még más részeink itt a földön, más bolygókon és
párhuzamos dimenziókban. Sőt fölfelé a dimenziókban is. Ezt ne keverjük
azzal mikor a saját lélekrészeinkkel dolgozunk. Akkor a saját megélt
inkarnációinkból szedjük össze. A teljes összekapcsolódás ideje még nem
jött el, és nem is fog hosszú ideig.
Minden különálló lélekrész, külön kapcsolódik a Felsőbb Léthez. Minket most a sajátunk érdekel.
Régen nem volt, majd mikor elkezdődött a kapcsolat, hamar meg is szűnt, végül elfelejtődött.
Most újra kezdünk emlékezni. És célirányt veszünk saját magunkhoz.
Fejlődésünk egyik színtere erre épül. Kialakítani újra a Kapcsolatot.
Már tudatosult bennünk a lehetőség. És jó párunknak már van kapcsolata
is Vele. De ez nem elég. Ez csak egy telefonvonal. Vele vagyunk, de nem
Együtt. Nincs még összekapcsolódás. Ezt ki kel építeni. Nagyon sok
munkával jár. Aki most olvassa és még nincs haladó szinten, ne gondolja,
hogy ez könnyű feladat és gyorsan megy. Nem egyáltalán nem. Évek
munkája. Mindenkinek, a saját tempójától függ a végeredmény létre jötte.
És azt se higgye senki, hogy elmegy egy közvetítésre és már meg is van
az alap. Csak mert emberi körben általánosan ez a bevett szokás és
hiedelem. Ez illúzió! Itt is át kell formálnunk a hozzá állásunkat.
Kezdőknek szükséges, mert megismerkedhetnek bizonyos folyamatokkal.
Kezdő haladóknak már látni kell, hogy a manapság oly sikeres médiumi
közvetítések nem érnek semmit. Ezt kifejtem. Vannak közvetítések,
amelyek információkat adnak át. Ezekre szükségünk van. Van a többi a
különböző oldásokkal meg hasonlókkal. Ez a kezdőknek való. Kezdő haladó
már ne menjen ilyen helyre csak ha tudást is kap hozzá. Az Égiek
lehoznak egy célirányos energiát, amely valóban szolgálhatna
célirányosan is. De nem fog. Mert ez alap energia. Egyikük sem fog senki
helyett dolgozni. De biztosítani fogja a megfelelő közeget. Csakhogy,
ameddig nem adnak ki embereknek tudást, információt, hogy mit kezdjen az
alap energiákkal és hogyan folytassa a folyamatot, addig nem lesz semmi
az egészből.
Magam is voltam ilyen helyeken, és mégis ismétlődően vissza kellett térnem ugyanoda, amit állítólag már megoldottam.
Ezzel nem bántani akarom az ilyen tevékenységet folytató médiumot,
hanem jelezni, hogy változik a világ, és ideje mindenkinek változni és
változtatni az eszközökön, különben örök alap szinten marad Ő maga is,
és nem lesz szellemi emelkedés.
De most térjünk vissza a célhoz.
Haladóknak már lehetőségük van a Felsőbb lét megismeréséhez. Ez is
folyamat. Még a legapróbb dolog is folyamat számunkra, még ha
jelentéktelennek is tűnik. Előbb meg kell ismerni a jelenlegi
kapcsolatot Vele. Ezt értem, hogy eddig is volt Vele áramlás.
Szerintetek minek kell a Felettes Én meg a többi? Egy felsőbb
tudatosság. Talán így is lehet nevezni. Azonban Ő egy telefonvonal. Egy
Tudati Rész, amely fogadja, majd áramoltatja az információt a Felsőbb
Létünktől. A Nagylélek és köztünk lévő közegben vannak un, Én-ek ezek
bizonyos tudati részek, amelyek mind áramoltatnak. A velük való
összekapcsolódás segít, egyre közelebb kerülni Önmagunkhoz. Csakhogy
nincs meg az alap kapcsolat. Már évek óta jönnek az üzenetek, hogy a
Felsőbb Énnel dolgozzon mindenki, de még mindig nem azt teszik az
emberek tömegesen. A Felettes Én kapcsolat, egy nagyon is élő kapcsolat.
Először még kívül álló rész, után már belső rész. Akinek kapcsolata van
vele, az nagyon jól tudja, hogy bármikor képes váltani arra a tudati
részre. És ezt tudatosan teszi, oda-vissza, a nap 24 óráján keresztül.
Oly mértékben kell integrálnod magadba, hogy tovább menj a Felsőbb
Énhez. Más, a kettő tudati szint. Meg kell ismerni az alapokat saját
részeinkről, ahhoz, hogy tovább menjünk. Természetesen még más is kell.
Pl. az elengedési áramlat. Ez több hónapot is igénybe vehet, ameddig
sikerül felismerésekkel, megélésekkel elkezdeni a változást. Van, akinél
évekbe is telhet. Ez is saját folyamat, és azért vegyük figyelembe,
hogy ott vannak a hétköznapi teendők is.
Szembe kerülünk saját
polaritásunkkal, belső lényegi részeinkkel, az ébredés szükséges
folyamatával. Nem lesz kellemes, hiszen olyan részünkkel is szembe kell
nézni, amelyik fájdalmas.
Tehát munkára fel, mert dolgoznunk kell!
Ha elértük az Önátadás teljességét, akkor jön az Egyesülés. Ne azt
képzeljétek, hogy az általunk való megnyilvánulás, amit annak hiszünk az
úgy is van. Igen van az a rész, mikor már példamutatásunkkal
visszatudjuk tükrözni magunkat és az isteni minőséget. És van a folyamat
része, amikor a megnyilvánulás által maga a Felsőbb Lét éli meg a mi
Földi életünket.. Nem egyszerűen áramoltatunk, mint eddig. Nem
egyszerűen hazamegyünk és mindent átadunk. Hanem, szó szerint egy
nyitott áramlás által összekapcsolódva, Vele együtt, mint mikor Eggyé
válunk valakivel- megmutatkozik. Megnyilvánul, és Ő általa teljesítjük
ki az Isteni Akaratot, és éli meg Velünk együtt a Földi Lét teljességét.
A gond csak annyi, mint fentebb említettem, nem volt még ilyen a
Földön. És sehol máshol sem. Ezért nincsen tapasztalatminta, még fent
sem. Mikor lejöttünk, felvállaltuk annak a lehetőségét, hogy ez nem fog
sikerülni. Ez csakis kizárólag a Mi feladatunk. Direkt segítség nincs,
mert ismétlem:- nincs tapasztalat belőle. De ahogyan dolgozunk ezen, úgy
tud bekapcsolódni a Külső Forrás a már meglévő tapasztalat vagy hasonló
tapasztalat átadásával. Ez sem sikerül mindig. Se Mi, se Ők nem tudják,
hogyan valósul meg.
De megpróbáljuk, mert így döntöttünk.
Nem fogok untyum-puntyumozni, elég van belőle a világban. Kemény.
Környezetem és saját tapasztalatom, hogy bármi megtörténhet. Akát
személyiség zavar, szétesés, stb. Ne általános emberi szemmel nézzük, ne
általános emberi tudattal próbáljuk megérteni. Nem fog menni. Mert az
ember fél az újtól. Fél attól is, ha dolgozni kell. Csak kezd el, és
menni fog a maga útján. És segítséget is kapsz, ha valóban akarod.
Vannak emberek is, akik előtted járnak, és van tapasztalatuk. És ott van
a Felsőbb Léted is. És ott vannak az Égiek is. És ott a Forrás is. Az
isteni minőség Forrására mindig számíthatsz. Csak adj neki lehetőséget.
Ad meg magadnak a lehetőséget, hogy valóban megismerd Önmagad.
Balázs Rozália: Korszakok