Kuthumi:

Drágáim most elhozzuk nektek a kiemelkedés ajándékát. Az áldások közül az egyiket, amivel megtanuljátok, újra fogalmazni az élet folyamatát és kiemelkedtek a múlt gubójából, amelyben megtartottak benneteket. Megtanuljátok hogyan adjátok át magatokat az Új Élet Ígéretének sok folyamatánál, amelyek megmutatnak nektek egy új utat; egy új ösvényt. Ezáltal közelebb hozva titeket a belső hatalmatokhoz, a belső erőtökhöz és más szavakkal az Autentikus Énetekhez. A gyógyulás útja olyan valami, amelyet nem lehet sajátos útként azonosítani vagy definiálni, mint egy adott dolgot, mivel sok szintje van a gyógyulás folyamatának. Semmi nem gyógyítható egyszerre, különösen, ha a seb és a trauma mélyen fut.

A fény az, ami elhozza a gyógyulást. Elnyomás esetén, az ember az események sok szintjét temeti el mélyen a tudatalattijában, amelyek szenvedéshez és fájdalomhoz vezetnek. De a tudatos memória nem tartalmazza azoknak az eseményeknek az összes aspektusát. Ha az embernek emlékeznie kellene a trauma egészének minden másodpercére, akkor, az komoly kárt okozna a személynek pszichológiailag, a lelkében, és a fény testeiben. Valójában létrehozna egy rövidzárlatot a sokk miatt, amihez ez vezetne. Ugyanez vonatkozik az élet összes aspektusára. Ez az, amiért az emberiségnek szintén lehetetlen, hogy egy pillanat alatt teljesen megvilágosodott legyen. A másik ok, amiért az ember nem tudja megélni egy emberi testben az Isteni teljességet (egyszerre/egyidejűleg), mivel az emberi test nem bírná el a fény ezen szintjét, és ez elégetne téged. Így minden egyes lépés, amit a gyógyulás felé teszel, közelebb visz ahhoz, hogy megtapasztalhasd a teljesség végeredményét. Ezért életbe vágóan fontos, hogy megértsétek a gyógyulás útja ilyen, egy utazás, egy lépés egy időben, egyszerre egy seb, egy aspektus. Habár ez az egy aspektus át fog szűrődni az életed sok területére, meg kell értenetek, hogy ez olyan, mint egy hagyma héjainak lehámozása. Mikor ezt csinálod, a szemed könnyezik, éget, de ez nem tart örökké, amíg el nem éred a magot és ekkor nem marad semmi, amit le kéne hámozni. Ugyanez vonatkozik arra, hogy meggyógyítsátok a világotok hatalomtól megfosztott, elnyomott nemzeteit és önmagatok hatalomtól megfosztott, elnyomott aspektusait, amelyek üzemanyagként látják el a hatalomtól megfosztottság és elnyomottság külső rácsait.

A belső világ teremti a külső világot, ez egymásnak a tükröződése – mikrokozmosz és a makrokozmosz, stb. Ezért az elnyomott és a hatalomtól megfosztott aspektusaitok visszatükröződnek az elnyomott nemzeteknél a világotokban, és az elnyomottság megtapasztalása a világotok nemzetein belül visszatükrözi ezt a hatalomtól való megfosztottságot önmagatok belső aspektusaiban is. Minél több az elnyomottság és hatalomtól való megfosztottság egy emberben belül, annál több az elnyomottság, a hatalomtól való megfosztottság a külső világban is. Mert egy hatalomtól megfosztott egyén nem tudja megtenni a szükséges intézkedéseket/cselekedeteket, amit megkívánt. Így nem hozva el a meghatalmasodottságot önmagán belül és ez által a külső világban is. Ez az oka annak, miért annyira fontos, hogy a gyógyítást saját magaddal kezd. Mivel ilyenkor egyre több ember válik meghatalmasodottá, arra hogy kisugározzon egy könnyebb fejlődést, ami a meghatalmasodás sugara a külső környezetben. A meghatalmasodott egyének képesek áthatolni a külső környezeten, ahol a külső környezett elnyomottságai, hatalomtól való megfosztottságai léteznek. Hozzá tudnak fogni ahhoz, hogy konstruktívan [építő, teremtő jellegű módon] és tudatosan létrehozzák a szükséges változásokat, azt eredményezve, hogy a nemzetek meghatalmasodottá váljanak. Ha mindenki belül még mindig egy fajta elnyomottság/hatalomtól való megfosztottság állapotában van; a zavarodottság és csalódás állapotába, akkor honnan fog jönni a meghatalmasodás folyamata? Honnan fognak jönni a tanítok, vezetők, és a gyógyítók?

Ti vagytok mindez. Ez egy másik ok, amiért a Lélek azért kiált mindnyájatokhoz, hogy gyertek ki a szobácskáitokból, hogy gyertek ki a rejtekhelyetekről. Nem rejtőzködhettek tovább, a bujkálás nem tesz senkinek semmi jót. Mi a haszna, hogy meghatalmasítjátok önmagatokat, gyógyítjátok magatokat és eközben házon belül maradtok (egy csigaházba tartózkodtok), elrejtve, azt, aki vagy, nem mondod el senkinek, amit csinálsz, amiben hiszel, amit megtapasztaltál? Egyeseket, olyanokat, mint ti, arra képeztek ki, hogy kilépjetek a világba és szolgáljatok a bölcsességen keresztül, amit a saját gyógyulási folyamatotok során szereztetek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindnyájatoknak ki kéne állni az utca sarkára szónokolni, és beszélni mindenkihez. A célotok elláthat egyéneket szemtől szembeni alapon, és ezzel segítve őket ebbe a stílusban, vagy talán együttműködve a barátaiddal, a családoddal, a közösségi/társadalmi hálózattal; alapvetően megtapasztalva a beteljesedés útját az által, ahogy az kifejezi az utazásod ajándékait. Másokat a vállalati világba hívtak, a kereskedelembe, az üzletbe, hogy az Illuminátus fertőzött Mátrixának egy része legyen, és szétterjessze a fényt.

Ez az oka, amiért a csatornánkat arra kértük, hogy utazzon minél gyakrabban, menjen szakrális helyekre sokatokkal, annak érdekében, hogy aktiváljátok az energia örvényeket. Ami magába foglalja az energiát, amely el fogja hozni a hatalmas változásokat, amelynek mindannyian egy részei vagytok. Amikor a Föld Anya energiája megnyílik, hogy kiengedje a potenciáljait, ez a potenciális energia táplálja a meghatalmasodást egy pontról és ez által a tudatosság létrehoz egy dinamikát, és egy nagyon erőteljes elmozdulást a kollektív tudatosságon belül. De az ember egyszerűen nem tud megnyomni egy gombot és kinyitni egy ajtót, ha az ember nem tudja, hogy mi van a mögött az ajtó mögött. Nem tudod kiengedni a vadállatot, ha nem tudod, hogy mi is a vadállat és a vadállat ebben az esetben a fájdalmad/szenvedésed.

Tehát amit tennünk kell, hogy támogassunk titeket, megtartsunk titeket és finoman végig vezessünk a gyógyulási folyamataitokon. A gyógyulási folyamataitok úgy tűnhetnek, hogy felgyorsultak és intenzívek és azok is, de azt mondjuk nektek, hogy mi csak finoman segítünk nektek. Képzeljétek el, hogy az milyen volna, ha egyszerre kiengednénk mindent, egyszerre felfedve mindent nektek. Talán most már meg tudjátok érteni, amiért ezt részletekben kell megtenni. Azért mert ezt nem tudnátok egyszerre kezelni. Nem azért mert nem vagytok képesek rá, mint egy lélek, hanem azért, mert egyszerűen túl sok, az energia túl megsemmisítő és az energia azon erőivel foglalkoztok, amit nem értetek. Már sokkal többet vesztek fel annál, mint amit a múltban vetettek fel. A világotoknak szembe kell néznie az ébredés új szintjeivel, amelyeket azelőtt soha nem irányítottak a világotok felé.

Ez az emberiség kollektív tudatosságát szétválasztja, de ez egy nagyon szükséges folyamat annak érdekében, hogy felfedje az emberiség megfertőzött aspektusait. A társadalom fertőzött részeit, akik folyamatosan táplálják a fertőzést szándékosan az elnyomott és hatalomtól megfosztott egyéneknél, emiatt a hatalomtól megfosztott és elnyomott nemzeteknél is. Tehát az energia, amit kiterjesztünk mindnyájatoknak, hívogat titeket, hogy gyertek, siessetek, gyógyuljatok, ébredjetek fel és foglaljátok el a helyeteket, hogy megálljatok a fényben, hogy kiálljatok a fényért. A másik oka, amiért bátorítottunk titeket ezzel az erővel, hogy belépjetek a fellendülés/jólét tudatosságába, hogy belépjetek a győzelem tudatosságába, azért mert ez a vezetés, ez az energia, lehetővé teszi nektek, hogy megtegyétek azt, amit meg kell tennetek. Elhozzuk az energiát számotokra, de ha nem vagytok hajlandóak befogadni semmit se tehetünk. Tehát, ha kéritek a betekintést, az átláthatóságot, a gyógyulást, a támogatást, akkor mi leszállítjuk. De önmagatok elnyomott, hatalomtól megfosztott aspektusai, sok alkalommal nem fogadják el, amit mi leszállítunk. Annak következtében, mert féltek, az önmagatok és mások feletti ítéletetek, a bénító és akadályozó hiedelemrendszereitek, viselkedésetek és magatartásotok miatt. Mindből a legelgyöngítőbb, képtelenek vagytok elhinni, hogy megérdemlitek és ennek a hiányossága a fő kérdés. Ez a hatalomtól megfosztott és elnyomott aspektus, amivel dolgozunk, mindanyiótokkal és a világgal.

A világotok, a világotok nemzetei, elsősorban szegénységben és áldozati tudatosságban élnek. Vessetek egy pillantást magatok köré, hány ember munkanélküli a világotokban, hánynak kell szociális juttatásokon élnie? Hány kormány hozza fel mentségül szegénységet, azért mert azt érzik, az országuk állampolgárai szárazra szívják őket a szociális juttatások tekintetében. Hány kormány pazarolja el az erőforrásait/a készleteit a kapzsiság és a tudatlanság miatt. Az emberek hány milliója hal éhen a Földön, azért mert nincsenek a megfelelő struktúrák a helyükön, hogy képesek legyenek biztosítani a rendszert, amelynek összhangba kell működnie a fény Kozmikus Törvényeivel? Ez a működési zavar mindig ott lesz, ha az emberek, köztük ti is, még mindig ragaszkodtok a szegénységben és áldozati tudatosságban maradáshoz. Kitartotok megmaradva a tudatosságotok elnyomott aspektusaihoz kötődve, továbbra is kitartóan abban bízva, hogy nem érdemeltek meg jobbat, mint ami már az életetekben jelen van. Lehet, hogy azt mondjátok: „de Kuthumi-Agrippa azt kértem, hogy a félelmeim gyógyuljanak meg, a jólétért kértem”. Igen kértétek, de mi van bennetek? Meghoztad a választást, de milyen lépéseket teszel, hogy bizonyítsd magadnak, hogy a választásod megváltoztatja az életed? Amikor egy lehetőség kopogtat az ajtódon, megragadod ezt vagy próbálod csak simán megindokolni magadnak, amiért ez helytelen lehet, miért nem csinálod ezt, miért nem tudsz ez lenni vagy miért nem tudod ezt megtenni. Úgy tűnik, hogy az emberi természet automatikusan vonzódik a negatívhoz és először kikeresi az összes indítékot, amiért ez nem történhet meg, mielőtt elfogadná az okokat, amiért ez megtörténhet. Sokatok hív minket, azért mert utazni akartok a csatornánkkal, el szeretnétek kísérni minket szent helyekre vagy egyéb dolgokért fohászkodtok hozzánk, és hogy megtegyétek a dolgot/dolgokat, kéritek a pénzügyi bevételeket, hogy jöjjenek. Sokan akartok több pénzügyi bevételt és kértek bármilyen lehetőséget is, hogy ez megtörténjen, és amikor eljön az a pillanat, hogy igazán higgy önmagadban, abban, amit megérdemelsz, akkor konfliktusba kerül azzal, amit kértél. Szóval, nézd meg, mit hiszel, nézd meg, mit mondasz magadnak, más szavakkal mi az igazságod és nézd meg, mit csinálsz, mit teszel igazán az életedben, hogy előidézd a változást azokra a választásokra való tekintetekkel, amiket meghoztál.

Az igazságod lehet igazán nagyon jó valami, ami szabotál téged. Azért mert ott egy olyan mély hit húzódik, hogy nem érdemelsz meg valamit. Legyen az pénz, szerelem, egy kapcsolat, bármi is legyen ez. Ha ez az, amiben hiszel, akkor ez az, ami az igazságod is, mivel azt hiszed erről, hogy igaz. Tehát ez egy elnyomott igazság. Így a gyógyulás ezen folyamata, néhány nagyon mély önvizsgálaton és önmagad néhány nagyon bátor megfigyelésén fog végig vinni. Lássátok meg, mi az igazságotok. Mi nyomott el és mi fosztott meg a hatalomtól, hogy így meghatalmasíthasd magad, és hozzájárulj, hogy megalkosd a meghatalmasodottságot a külső világon belül. Ha a kormányokat folyamatosan szétszórt és diszfunkcionális emberek szervezik, ott soha nem lesz egy meghatalmasodott intézmény/szervezet sem a világotokon belül. A világotok elnyomott, hatalomtól megfosztott nemzetei tovább fogják folytatni a szenvedést ennek eredményeként.

Fénymunkások már túl önelégültek lettek. Nincs több hely az önelégültségre, nincs több vesztegetni való idő, nincs hová rejtőzni. Szóval lépjetek fel a színre most, megnézve ezeket az elnyomott, hatalomtól megfosztott részeiteket, amik elfogadták a hiányt, a fájdalmat és a szenvedést. Nem csak az elfogadást, ami osztályrésze az életeteknek, de úgy hittétek, hogy azért mert ez az osztályrészetek ez soha nem változtatható meg. Mint igazságot a múltban, elfogadtátok, hogy nem vagytok érdemesek a szeretetre, pénzre, barátokra, jó egészségre, bármi, amit adott esetben lehet, de nem kell, hogy ez továbbra is az igazságotok maradjon. Ez az a pont, ahol megfordíthatod; ez az az időpont/alkalom, amikor hívnak titeket, hogy lépjetek színre és lépjetek a világba.

Sok Fénymunkás kérdezi: „mit tehetek, hogy szolgáljak?” „Mikor változik meg a világ és válik egy jobb hellyé?” „Mikor, miért és újra mikor és miért?” „Mikor és miért?” Ezt a Miértet és ezt a Mikortot – kérdeztétek, valahányszor, amikor jobban megnyíltatok. De a mikortok és a miértek már nem helytállóak/lényegesek, azok már a múltban vannak. A most az a most, azért mert szükség van rátok. Mikor? Most. Miért? Azért mert rátok most van szükség. Ez az alkalom, hogy ragyogj, ez az időpont, hogy a hatalmadba lépj. Sokan közületek fantáziálnak arról, hogy erőteljes Fénymunkások legyetek, aki kilép a világba és pozitív változást hoz a világba. Álljatok le a fantáziálgatással és keljetek fel és haladjatok ezzel. Hányszor gyárt néhányotok kifogásokat azzal kapcsolatban, amiért nem tudtok felkelni, és haladni ezzel? A kifogásokat, hogy nem tudsz eleget, nem tudod, hogy hol kezdjed, nem tudod, hogy kicsoda megy még, hova menj, nincsenek erőforrásaid, nincs időd. Állj le a kifogások gyártásával, használd, ami rendelkezésedre áll most és cselekedj. Ha nem tudod elhagyni az otthonod, azért mert nincs járműved, vagy talán az egészséged nem teszi lehetővé, hogy járj-kelj, de mégis szeretnél segíteni a világnak, használd a modern technológiát. Írjál az élettörténetedről, írjál dolgokról, amik egy kis különbséget fognak hozni más emberek életében. Tedd magad elérhetővé, hogy talán egyéneknek tanácsot adj. Termesz organikus zöldségeket, és ad el őket, ha van erre egy hely, hogy elkezd. Egy mag mennyibe kerül számodra? És nincs szükséged nagy kertre, hogy megtedd ezt. Talán kezdheted gyógynövények termesztésével is.

Ha továbbra is folytatjátok az önelégültséget/önteltséget, és most nem csak egyénekről, az összes Fénymunkásról beszélünk, globálisan az illúzió mátrixa, más szavakkal az Illuminátus Mátrix nem fog lerombolódni/lebontódni a szükséges mértékben, mivel kitolja a fény energiáját. Óriási mennyiségű bátorságot igényel tőletek, hogy felálljatok azok előtt, akik elnyomják és megfosztják hatalmuktól a személyeket és a nemzeteket. Most van itt az idő, hogy tegyetek valami jelentőset. Most van itt az idő, hogy felálljatok önmagatok ezen elnyomott és hatalomtól megfosztott aspektusaiért, önmagatok hatalomtól megfosztott, elnyomott részeiért. Tápláljátok bátorságotokkal, tudomásul véve és elfogadva, hogy valóban valami mást választotok, és hogy az igazságotok összehangolódjon ezekkel a választásokkal.

Mikor gondozod, gyógyítod és átöleled a gyökércsakrádat, a föld elemedet, a hitrendszereidet, amelyek ezen az elemen belül tárolódnak, akkor a Föld Anya teste a föld helyre tudja hozni a gazdagságát és a teljességét. A tested egyre jobban egésszé válik, egészségesebbé válsz az elmédben, a szívedben és a lelkedben. Egészségesebbé válsz a testedben, egészségesebbé válik a Föld Anya és az élet a többi részeiben is. Ez mutatja, milyen erős vagy. Ez az, amiért olyan értékes az öngyógyításod folyamata a világ többi részének is. Ez az, amiért az erőfeszítéseid olyan fontosak, és amiért erőfeszítéseket teszel, az hogy mélyebbre ásol önmagadba soha nem lesz észrevétlen, soha nem haszontalan, vagy rendeltetés nélkül, soha nem értéktelen. Ez soha nem olyan, ami nem éri meg. Minden kísérlet és az összes siker meghatalmasít téged, ezért a világodat, így az Anya Földet és az élet összes birodalmát is.

Tehát ahhoz, hogy meggyógyítsd a világodat, meggyógyítsd a bolygódat, megmentsd magad és gyógyítsd magad, vedd, amit tudsz és oszd meg. Fogd, amit tanulni fogsz a jövőben és hasznosítsd ezt. Legyél a fény a világnak. Függetlenül attól, hogy ez azt jelenti, hogy meghatalmasítasz egy személyt vagy megfordítasz egy egész globális szervezetet, az a fontos, hogy a gyógyulás bekövetkezzen. Az a fontos hogy az Illuminátusok Mátrixát kicseréljük a felvilágosodás rácsával. Mindnyájan egy része vagytok ennek, tehát vedd tudomásul, fogadd el ezt, öleld át és engedd meg magadnak, hogy ez legyél. Veled leszünk minden lépésnél az úton. Ez egy fontos időszak az egész emberiség számára. Ti vagytok a kulcsok, hogy kinyíljanak a mennyország kapui, vagy, hogy kinyíljanak a pokol kapui, ha önelégültségben és a félelmeitektől, a dühtől és a fájdalomtól való függőségben tartózkodtok továbbra is. A gyógyulásod és átalakulásod által átöleled a tudást is, hogy te vagy a hatalom is, ami megtartja a fényt és egy kulcs, hogy kinyisd a mennyek kapuit valamint a kulcs, amely bezárja a kapukat a pokolba. Bízzatok a sok láthatatlan karban, amelyek védelmeznek benneteket és a láthatatlan szívekben, melyek szeretnek titeket, tudva, hogy nincs egy pillanat sem, amikor egyedül járnátok, mert mindnyájan egyek vagyunk és veletek vagyunk minden módon mindig. Kuthumi-Agrippa vagyok, a Szoláris Arkangyalok Királya és örökké jelen vagyok.

Adonai.

Kuthumi: Az elnyomott és hatalomtól megfosztott nemzetek gyógyítása (kivonat)

Michelle Eloff által közvetítve

Close Menu