A polaritás, a kettősség létrehozásával létrejöttek a végletek, elválasztódott a szeretet a haragtól, a nappal az éjszakától, a születés, a haláltól… Elválasztódott az Időtlen Halhatatlan Állandósága a földi halandó, időben változó valóságtól, azzal a céllal, hogy a halandó emberi lény zárt egységkén érzékelje az őt körülvevő valóságot.
Amennyiben Isten uralmát, Mindenhatóságát a Biblia és a vallás aspektusából közelítjük meg, az Istennel szembeni engedelmesség, az istenfélés, a bűnbeesés az, ami elsődleges hangsúlyt kap, és szó sem esik az emberi lény evolúciós, spirituális fejlődéséről.
Nem lehet egyszerre szeretni és félni! Az Isteni szeretet Végtelen és határtalan, nem korlátok közé szorított, és az emberi lény teljességének Szellemi ajándéka.
A félelem pedig korlátozó, az érzelmeket dermesztő, az emberi lényt lefelé nyomó állapot! Földön csúszva, könyörögve nem tud az ember felemelkedni az Isteni valósághoz. A félelem az, ami megosztotta, elszakította az embert a Teljességtől, belső Istentudatától, identitásától, embertársaitól, és a természettől.
A tervezés, irányítás viszont az Isteni Szférák privilégiumába tartozik, bármennyire is gondolja az emberi lény magáról, hogy mindenható, hiszen ez csak az egójának a játéka, befolyása felette. Az emberi lénynek meg kellene értenie és szem előtt tartania azt, hogy valóságában önmaga határozza meg a világosságot vagy a sötétséget, a szabadságot vagy a kötöttséget, az élethez és a halálhoz való viszonyát.
Választhatja a félelem általi rabságot, vagy a szeretet felszabadító energiáját élete teremtésére. A polaritás dimenziója: a gyűlölet és a harag földi valósága hét pecséttel le lett zárva, törvény alatt áll, hogy az emberi fejlődés színterévé váljon. A hét pecsét magában az emberi lényben van elrejtve, és a feltöréséhez, megfejtéséhez adott számára a DNS-e, ami úgy néz ki, mint egy végtelenbe irányuló létra. Az emberi fejlődés tehát a DNS-be kódolt, és a hét csakrán felfelé való haladás az az Út, ami a felemelkedéséhez vezet.
Mert minden, ami a teremtésben megnyilvánul, a változás és fejlődés folyamatában létezik.
Az emberi lény a születése és halála közti állapotát úgy éli meg, hogy az állandóságra, stabilitásra törekszik. Nem vesz tudomást a Teremtés Törvényeiről, sőt a halál témáját tabunak tekinti. Amennyiben a még nyitott lelkületű gyermeke megkérdezi, hogy miért kell meghalnia az embernek, a következő válaszokat adja:
A vallásos, hívő Szülő: Mert Isten így akarja.
A gyerek:
De miért akarja Isten, nem szeret minket?
A szülő:
Az eltávozott a Mennybe ment, az angyalok és az eltávozott szerettei közé.
Ez sajnos részigazság, mert a földi halandók számára a fátyol túloldalán számtalan hely létezik, és nem mindegyik kívánatos számukra.
A tudatlanság a sötétben gyökerezik, és a felszínes tudás sem elegendő ahhoz, hogy megnyugvást, harmonikus életet eredményezzen.
Az ateista szülő:
Aki megszületik, megöregszik, és egyszer meghal.
A gyerek:
De miért?
És itt a zsákutca.
Tehát a gyermek hitrendszerének a kialakulása, befolyásolása „az ő érdekében” így indul…
Mire felnő, a halál kaszássá változik, kigúnyolja, megveti, mert tehetetlennek érzi magát vele szemben, és elkezdődik az élvhajhász életmód. Az élet súlya alatt görnyed, küzd, hogy megmeneküljön ettől a természettörvénytől, de rádöbben, hogy lehetetlen, mert ez egyetlen halandónak sem sikerült. Küzd a vélt szabadságért, de általában az énösztön szörnyű önérvényesítése és önfenntartása által, ami tévutakra vezeti. Ez a törekvése, ami a természetet állandóvá kívánja tenni, belső és külső feszültséget hoz létre, egy haláltusát élete minden percében.
Jobb esetben keresővé válik, hogy megtalálja az igazságot a szülei nélkül, és rádöbben, hogy be van zárva, börtönében egy törvény tartja fogva, és ő maga a börtönének az őre, a kulcs nála van.
Életének értelme valahol a börtönön kívül található. Keresővé válik.
Sajnos, kevés gyerek rendelkezik magas tudatossággal rendelkező szülőpárral.
Az Új Korszak, amelynek az „előszobájában” vagyunk, már lehetővé tette az Új Emberek leszületését, hogy felgyorsuljon a változás jelenlegi valóságunkban.
Csehiné Szilágyi Éva