Alkímiai szimbólumok
A különféle alkimiai szövegeket összegyûjtô Musaeum Hermeticum 1625-ben jelent meg elôször. A mû második kiadásából (1678, Frankfurt) származik a mellékelt metszet: a Nagy Mû létrehozását jelképezi az alkimista mikrokozmoszának és az Úr makrokozmoszának találkozását.
A felsô részben, a tertragrammatonban találjuk az Úr nevét, körülötte bolygók, csillagok, angyalok. A metszet alsó része a földi világ ábrázolása: balra a nappal, a világosság, jobbra az éjszaka, a sötétség. A bal oldali férfialak Ádám, jobb kezében a Nap, az arany jelképe. Jobbra áll Éva, egyik kezében a Holdat, az ezüst szimbólumát, másikban szôlôfürtöt, a termékenység jelképét tartva. Mindketten az alkímiai mûveleteket mint egészet jelképezik, kezük ezért lánccal a mikrokozmoszhoz kapcsolódik. Középen Hermész kertje; a fákon a hét fém jelével. Az elemek közül a tüzet és a levegôt balra lent a fônixmadár, a vizet és a földet pedig jobbra a sas jelképezi. Középen kéttestû, egyfejû oroszlán: a két kén vagy a kvintesszencia fúziójának jelképe. Mintha rajtuk állna az alkimista, aki a világosságot és a sötétséget köti össze. Közvetlenül a feje fölött fa áll az arany jelével mintha a fejébôl nôtt volna ki ez köti össze a mikrokozmoszt a makrokozmosszal; a kettô között az alkimista a kapocs.
A kép a leírtaknál sokkal gazdagabb jelentéstartalmat hordoz, de talán ennyibôl is látható, hogy az ábrázolás célja ugyanaz, mint a korabeli szövegeké. Ezekben a szavak sosem szokásos jelentésükben álltak; a rejtélyes és szimbolikus beszédmód valamiféle mögöttes értelmet próbált közvetíteni. Az alkimisták nemcsak a képeket, de a szavakat is allegorikus értelemben használták. Filalétesz például így definiálja a higanyt:
A leírásban nyoma sincs a kémiának, gazdag azonban filozófiai, vallási és misztikus utalásokban. Ez érthetô, hiszen a tizenhatodik és tizenhetedik században az alkímia szöges ellentétben állt Arisztotelésszel és a Szentírás korabeli értelmezésével. Az alkímia nyelve szándékoltan anti-skolasztikus, anti-arisztoteliánus volt, gyakran fordultak régi és elfelejtett nyelvekhez, például a hieroglifikus egyiptomihoz.
A Föld áll az Univerzum középpontjában. Körülötte kering a Nap, szemben vele a Hold és egy sötét árnyék. A mellékelt szöveg szerint “a Nap és árnyéka teszi teljessé a Mûvet”. További részleteket is megtudhatunk:
Az árnyék hangsúlyozása arra utal, hogy a tizenhetedik századi közhiedelem szerint a bölcsek köve csak tekervényes, obskurus úton érhetô el. A Nap és az Árnyék ugyanakkor az arany és az ezüst örökkön visszatérô házasságát jelzi.
Az alkimisták között nôk is akadtak; Kleopátra álnevét a zaklatások elkerülésére választotta. Könyvében amely a negyedik század környékén látott napvilágot az aranycsinálás módját írja le; ezt mutatja a mellékelt ábra.
A gyûrûkben görög szöveg áll: Egy minden, miatta minden, és általa minden, és Ô a mindenség. A Kígyó az Egy; két jele van: a jó és a rossz. A kör közepén az arany, az ezüst és a higany alkimista jele áll, alatta laboratóriumi eszközök, retorták rajza. A világosságra és sötétségre osztott Kígyó a farkába harap: az örök visszatérés jelképe. A Kígyótól jobbra Kleopátra kétkarú desztillációs retortát ábrázolt, alatta a kozmikus tûzhellyel. Jobbra fent a hét- és nyolcágú csillagok az Urat és a higanyt jelképezik.
Nem maradt fenn írásos emléke annak, hogy Kleopátra kísérlete sikeres lett volna.
(M. Beretta: The Enlightment of Matter, Science History Publications, 1993)