„Ha végső végemet s
kezdetem’ tudni vágyom,
Magam Istenbe kell s Istent magamba zárnom,
S lennem egészen ő: fényben kell lenni fény,
Egy szó a Szóban és Istenben Isten: én.”
Angelus Silesius
Az EGYetlen Valóság
Isten első érzésével és gondolatával betöltötte az Örök és Végtelen teret. Létrehozta a teret, az időt, és az életet. Életre keltette Egyetlen Fiát, akit a saját képmására teremtett, és az Ő tulajdonságaival ruházta fel. Az Egyetlen Fiának az energiájából további Létezőket hívott életre. Így születtek a Teremtés Szféráinak a Létezői: az Arkangyalok, Angyalok, Kérubok… Ők az Isteni Teremtés első körének a szülöttei, Lélekkel rendelkező Lényei, akik abban különböznek az embertől, hogy nem rendelkeznek sűrű anyagi testtel. Isten tulajdonságaival felruházva tovább teremtették Isten Valóságát az Ő nagy Terve szerint.
Nevezhetjük Istent Univerzális intelligenciának, Nagy rendezőelvnek, Szellemnek, Teremtőnek, Mindenhatónak – az viszont tény, hogy ezt a rendszert törvények tartják fenn, és alakítják, változtatják egy magasabb Célnak megfelelően.
„Kezdetben volt a Minden, Aki nem ismerte önmagát, és volt a semmi. Minden tudatában volt önmagáról, de Önmaga megtapasztalására vágyott, hogy a mindentudásának a szépségét és bőségét átérezze Teremtése által. Tiszta szeretete Önmaga iránt magasztos kiáradó érzésekkel töltötte el. Ráébredt, hogy Önmagát egy befelé irányuló nézőpontból szemléli, így a mindentudás aspektusából egy olyan belső viszonyítási pontot talált, ahonnan külső szemlélőként és résztvevőként tapasztalati úton megismerheti Önmagát. A gondolat és az Önmaga iránti határtalan, magasztos érzés – a Szeretet arra az elhatározásra juttatta, hogy Szeretetét Önmaga iránt úgy tapasztalja meg a legfennköltebb módon, ha Önmagát részekre osztja. És mivel minden része kisebb az Egésznél, így külső nézőpontból szemlélheti, érezheti át Teremtésének a dicsőségét. Elhatározta, hogy végtelen számú egyedi részre osztja fel Önmagát, mint apró, csillogó tükörképekre, melyekben láthatja saját „képmását”, hogy csodálhassa, szerethesse bennük Önmagát. Hogy külső szemlélője és csodálója legyen Teremtett valóságának, egyedi és megismételhetetlen gyermekeinek, úgy döntött, hogy részeinek összessége kisebb legyen, mint Ő Maga, hogy magasabb aspektusból szemlélhesse az Általa létrehozott Teremtésének a fenséges mivoltát.”
A köztes Tér, ami magában foglal mindent – a láthatatlan és látható valóságokat – maga a Mindenható Isten. Az ember érzékszerveivel a földi valóságra koncentrál, így korlátozott érzékelése miatt megkérdőjelezi Isten és a számára láthatatlan világok jelenlétét. Ha minden a semmiből jött létre, akkor Isten is semmi, azaz nem létezik, jelentik ki az ateisták. A másik végletet képviselők a szentírásokban keresik Isten valós mibenlétét, felruházva emberi tulajdonságokkal, egy idealizált helyen, amit Mennyországként határoznak meg, és ami hasonló földi valóságunkhoz. A valóság, miszerint Isten: Minden, Ami Volt, Minden, Ami Van, Minden, ami Lesz, és Minden, Ami Nincs, nehezen elképzelhető, értelmezhető az emberi felfogás szerint. Pedig a tudomány is alátámasztja az ősrobbanás elméletével a semmiből létrejött Világegyetemet. És a szakrális geometria is szemlélteti Isten Teremtett világának a kódját és a kiindulópontját.
Ennek a fényében az ember részéről természetes kellene, hogy legyen a következő kérdések megfogalmazása:
Ha én egy része vagyok a Nagy Egésznek, életemnek oka és célja van, akkor mi a teendőm, hogyan teljesítsem a küldetésemet?
Ha életek sokaságát éltem meg itt a Földön, akkor hogyan láthatom át azt a káoszt, amiből eljuthatok a harmónia állapotába?
Valójában ki vagyok én, és hogyan kezdjek hozzá életem jelenlegi pontján önmagam megismeréséhez?
Első lépésként talán az is elég, ha az ember megvizsgálja jelenlegi életének a körülményeit. Azt, hogy hol tart most az önmegismerés folyamatában. Amennyiben életének bármelyik területét analizálja, fontos, hogy őszinte legyen önmagával, és feltegye önmaga számára a következő kérdéseket:
Boldog vagyok?
Elégedett vagyok?
Az őszinte válaszok, amelyek a Lélek tudatából törnek a felszínre, megmutathatják a helyes irányt, és megnyitják a változáshoz szükséges lehetőségeket. Akármilyen sorrendben is érkeznek a válaszok, a mozaikrészek a következő értékeléshez vezetnek:
Ha a kiindulópont egy zavaros gondolati energia, akkor a következménye is egy zavaros, átláthatatlan, kaotikus belső valóság lesz.
Az ember saját tudatállapotának valóságképéből indítja el életminőségének a felépítését, ezért életét is ennek megfelelően teremti, ami átláthatatlanná, problémássá válik.
Így életének minden helyzete, és körülménye azt a tudatállapotát tükrözi, ami az akkori kiindulópontja volt a teremtésének. Ezért semmi értelme azzal a kérdésfelvetéssel foglalkozni, hogy:
Hol rontottam el az életemet?
Már eleve a felvetett kérdés magában hordoz egy negatív energiatöltetet, ami magát a bűntudatot és önvádat testesíti meg. A jelenben való analizálás a problémamegoldásnak az első lépése, ami megnyitja azokat a jövőbe mutató lehetőségeket, amelyekből választva a soron következő lépések következnek a változás létrehozásához. A jelen élet – a múlt tükre, és a jövő reménysége. Tehát marad a jelen pillanat, ami minden esetben a rendelkezésére áll ahhoz a döntéshez, hogy eljövendő életszakaszában bármit megváltoztathasson. Azzal is tisztán kellene lenni, hogy az emberi elme a polaritás melyik végletéből indította el teremtő folyamatát.
Azt a tudatállapotot, ami létrehozta a belső energetikai káoszt, ami az átláthatatlan és problémássá vált élethelyzethez vezetett, az emberi elme nehezen, vagy csak részben tudja kezelni, és a bizonytalansága kétségeket ébreszt, ami a félelem energiája felé tendál. Így a következő gondolat is a félelem energiájából indul, bezárva az emberi tudatot egy mókuskerékbe, amiből nem az elmére támaszkodva találja meg a szabadulását.
Hogyan lehet megváltoztatni a félelemmel átitatott energiamintázatot, gondolatokat, és az elmében futó negatív tartalmú programokat?
A válaszom nagyon őszinte lesz: nehezen, és sok munkával, gyakorlással, és türelemmel.
Az Imagináció című könyvemben elég részletesen foglalkoztam ezzel a témával, és a gyakorlással. Viszont, ha nem olvastad, akkor itt, ebben a fejezetben is kitérek rá, mert fontos lehet számodra.
Az ember bármelyik életkörében a tudatállapota fejlődik, vagy stagnál. Amennyiben fejlődik, akkor helyes mederben folyik az élete. A tudatfejlődés stagnálása azt jelenti, hogy megrekednek azok az energiák, amelyek életének az áramlását segítenék elő. Az életet adó Forrásenergia bősége abban az esetben érhető el, ha az ember tudatában van belső identitásának. Belső identitása pedig – a Test-Lélek-Szellem szentháromságának az egységében és teljességében nyilvánul meg, ami Isten elválaszthatatlan része.
Ezért, ha változtatni szeretnél életed valamelyik területén, akkor vizsgád meg az előzőekben felvetett kérdések alapján:
Boldog vagyok?
Elégedett vagyok?
Amennyiben olyan munkakörben tevékenykedsz, amelyet kevésbé találsz örömtelinek, akkor áldd meg – és teremtő gondolataid segítségével változtass rajta, teremtsd újra. Döntéseid egy új valóság megteremtése felé irányítanak. Figyelmesen szemléld a gondolataidat, és a napi rendszerességgel kimondott szavaidat. Figyeld meg a szokásaid általi cselekvéseidet. Ha észreveszed, hogy gondolataid, szavaid az önsajnálatot, panaszkodást fejezik ki, változtass rajtuk, mert csakis Te teheted meg, hiszen Te hoztad létre jelenlegi életkörülményeidet. Amennyiben megtanulod megfigyelni a gondolataidat, rájössz, hogy teremtésedben hogyan jutottál el jelen életed valóságához. Ha azon kapod magad, hogy negatív gondolataid támadnak, amelyek ellentmondásba kerülnek jövőbeni tervezett elképzeléseddel, formáld újjá a gondolataidat, hogy harmonizáljanak teremteni kívánt valóságoddal. Ha a világot rossz helyként definiálod, ami tele van lesújtó eseményekkel, akkor keress benne olyan dolgokat, amelyek felemelő érzéseket keltenek benned. Gondolj a tengerpartra, magas hegyekre, erdőkre, a növény,- és állatvilág színpompás csodájára.
Új teremtésed folyamatának első lépése: légy tisztában azzal, hogy miként gondolkodsz, viszonyulsz az életedhez. Döntsd el, hogy Kivé akarsz válni, mit akarsz tenni, és pontosan mit akarsz megteremteni életedben. Szabadulj meg a félelmeidtől és a kétségeidtől. És ne hagyd, hogy mások befolyásoljanak. Ne azzal foglalkozz, hogy mi történik a környező világod valóságában, mert arra nincs hatásod. Ha a világban történő negatív jelenségekről beszélsz embertársaiddal, tudd, hogy a figyelmeddel erősíted akkor is, ha nem értesz egyet vele. A negatív gondolatokat váltsd fel örömteli érzések inspirálta kellemes, fennkölt gondolatokra. A borúlátás helyett válaszd az életet, figyelmedet a szépre, a jóra fordítva, és ezt tükrözze beszéded is. Ha kordában tartod az elmédet, akkor sikerül elérned, hogy segítsen, és kitartson eredeti teremtő gondolatod mellett. A legfontosabb az, hogy erős legyen a hited abban, amit meg szeretnél teremteni. Ha újabb, és újabb verziókat találsz ki, akkor gyengíted az eredeti elképzelésedet.
Isten Teremtett Valósága tökéletes, és ebből adódóan a Te életed sem lehet félelemmel teli, értelmetlen és boldogtalan. Ennek a tudatában saját életed irányítója és teremtője is Te vagy. Hiszen már tudatában vagy annak, hogy a gondolataid és az érzelmeid energiái hozzák létre a képzeleted erejét. Képzeleteddel, mágikus szavaiddal, és cselekedeteiddel építed saját valóságodat, amelyben minden a megnyilvánulás és az Isteni Rend felé törekszik.
Ezt a folyamatot csakis az ember zavarhatja meg, ami életében a diszharmóniaként, káoszként mutatkozik, ami minden esetben a Kozmikus rend felé törekszik. Mindez betegségekben, nehéz élethelyzetekben tükröződik.
Akkor áramolsz harmóniában a Teremtés Energiáival, ha belső valóságodat olyan értékekkel ruházod fel, amelyek Lelked tiszta erkölcsiségének a bázisából származnak. Így a külvilágból ugyanezek a minőségek tükröződnek vissza az életedbe. Amennyiben az általad teremtett valóság a szeretet energiájából jött létre, akkor az alap pillérei: a hit, a remény, és a bizalom, ami mentes a félelem illúziójától. Hited erős, bízol az Isteni Gondviselésben, életed minden területén pedig csak a jóban reménykedsz. Ezért már tudatában vagy annak, hogy Isten a Forrása és Teremtője minden Léleknek. Téged is Ő Teremtett, és az Ő Teremtése tökéletes, ebből adódóan az életednek értelme, oka, célja van, ezért szintén tökéletes.
Ezért az a hit, miszerint a Mindenható Isten a tervezője és teremtője az ember életének, tapasztalatainak, és körülményeinek, a legnagyobb tévedés. Ő a Teremtés elindítója, Egésze, és része is egyben. A Teremtését az Általa teremtettek folytatják, így Isten megfigyelője, és általunk résztvevője, érzékelője saját Teremtett Valóságainak. Nem lakéjként vesz részt az Önmaga által elindított Teremtésében, így az ember hiábavalóan is próbálja felelősségre vonni élete körülményeiért, vagy elvárni Tőle, hogy minden vágyát egy csettintésére teljesítse. Nem az Ő feladata és felelőssége az ember életének a rendbetétele!
„Mindaddig, amíg azzal az elképzeléssel ámítod magadat, hogy látható, vagy láthatatlan valóságodban valaki, vagy valami helyetted cselekszik, és nem a te felelősséged az, ami jelen életed körülményei között történik, mindaddig megfosztod magad azon lehetőségektől, hogy tudatos irányítójává, teremtőjévé válj életednek. Csakis abban az estben lesz energiád a változtatáshoz, ha elfogadod és elismered, hogy minden a Te cselekedeteidnek az eredménye életedben. Amennyiben visszatekintesz életed előző eseményeire, és azokra az állomásokra, melyek meghatározó befolyással voltak jelenlegi életed tapasztalataira, akkor rádöbbensz arra, hogyan változtathatod meg a múlt tapasztalatai által jövődet a jelenben. Tisztán látod majd múltbéli téves hitrendszered, meggyőződéseid árnyait, mert már képes vagy szembenézni önmagaddal. És Lelki fejlődésednek ezen a pontján ráébredsz, hogy jelen döntéseid a változások számtalan lehetőségét nyitják meg számodra. Tudatára ébredsz kibontakozó Fényednek.”
„Isten semleges Szeretetenergiája bőséges, és készen áll arra, hogy segítse az emberi lényt saját teremtése terén, de nem a saját elvárásai szerint. Amennyiben az ember megérti, hogy melyek a valós szükségletei, amelyek maradandóan örömöt és boldogságot adnak neki, és arra is rádöbben, hogy ami teljesül a kéréséből adódóan, pont arra van szüksége, akkor ráeszmél az Isteni igazságra. Az ember mindig azt kapja, amire az adott időben, és helyen szüksége van a tapasztalásához.”
„Vallásaitok képviselői egész teológiai tanokat, dogmákat építettek arra a tévhitre, ami a haragos, büntető, ítélkező Isten képével félelemben tarthatja a híveket. Az eleve bűnben született, tökéletlen ember köré építik misztikus történeteiket, és azt hirdetik, hogy csakis az egyházaikhoz tartozó, adakozó híveket menthetik meg, és csakis a közvetítésükkel kaphatják meg haragvó Istenük bűnbocsánatát. Egyes vallási elöljáróitok azok, akik a megmentésre szorulhatnak, mert olyan félelemmel teli haragvó vallást alkottak, ami téves, és ellentmond Isten valós Törvényeinek. És ami még felháborítóbb, hogy mindezt az Ő nevében teszik azzal a fenyegetéssel, hogy pokolra juttat mindenkit, aki nem követi téves ideáikat. Talán meg kellene magyarázniuk, hogyan jött létre a pokol? Ki hozta létre? Mert, ha Isten a Teremtője a Mindenségnek, akkor egyértelmű, hogy minden az Ő teremtett részeként létezik, így a pokol is. És mert Isten Teremtése maga a Tökéletesség, akkor hogyan került bele a pokol tökéletlen gondolata? Itt van az ellentmondás abban a vallási dogmában, ami létrehozta a dualitás két szélsőségét – a Mennyország Istenét és a pokol ördögét. Gondolkodjatok el azon, hogy vajon nem arról szól-e a több, mint kétezer éve eltorzított, félelemben tartó Istenkép, hogy a vallások növeljék a befolyásukat és a hatalmukat? Hiszen Ti magatok becsülitek le Isteneteket, ha magatokat tökéletlennek látjátok! A legsilányabb elképzelésetek egyike az, hogy Isten küzd bárkivel is, mert Önmagával folytatna küzdelmet, hiszen minden Teremtett Valóság Belőle indul ki! Nem gondoljátok, hogy meg kellene keresnetek a hitrendszeretek eredetét? Bárkinek elhiszitek, hogy ő Isten szolgája, és az igazság birtokában van, aki azt állítja magáról? Egyházi elöljáróitokat is a földi hatalmak képviselői emelik a trónusukra, miért gondoljátok, hogy csakis náluk van az egyetlen igazság? Azért hisztek el nekik mindent, mert Jézus nevével és Isten ítéletével példálóznak? Akkor Jézusnak miért nem hittetek, miért ítéltétek halálra, mint Isten számtalan küldöttét? Hiszen Ti akkor is ott voltatok. Most pedig imádjátok? Sem Isten, sem Jézus nem kéri tőletek, hogy imádjátok, térden csúszva vezekeljetek előtte. Ti mindig imádtok valakit: politikai vezetőt, vallási elöljárót, bárkit, aki sztárként tetszeleg látszatvalóságotokban… Mindössze annyit kellene tennetek, hogy szeretitek önmagatokat, és egymást. Mindezt úgy, hogy emelt fővel, szívetek tisztaságában – nem csúszva-mászva a templomotok kövén – egymás szemének a fényében felismerve Istenetek szeretetét; ennyi elégséges Számára. El tudjátok hinni, hogy amit Isten hozott létre, azt meg is tudná szüntetni? Például a poklot? Gondolkodjatok el ezen, mert a válaszokat magatokban találjátok, ha az igazság felé törekedtek. Mert hát hogyan is kaphatnátok válaszokat, ha a kérdéseiteket fel sem teszitek?”
Tőlünk függ, megengedjük e magunknak azt a „luxust”, hogy megéljük a teremtésünk tudatos érzékelésének a csodáját, amelyben visszaemlékezhetünk és ráébredhetünk arra, hogy a kísérlet, amire önként vállalkoztunk, és amiben részt veszünk- emberiség közös teremtése és tapasztalatai – nagy jelentőséggel bírnak Isten Nagy tervében.
Csehiné Szilágyi Éva