Vajon az emberi elme felülkerekedhet a Lélek tudatán? Miért jár be olyan utakat az ember, amelyek szenvedésre kárhoztatják? Ha csak azt tenné, amit a Lelke sugall számára, boldogabb életet élne? A Lélek magasabb perspektívából érzékeli az emberi létet. Ő ismeri a lét okát és célját. Akkor miért nem éri el a Lélek, amit eltervezett?
Szellemi Mesterem üzenete:
„Az emberi lény elméjének törekvése gyakran irányul arra, hogy akaratát fizikai formájára, testére kényszerítse. És a teste is bizonyos esetekben arra törekszik, hogy átvegye a hatalmat elméje felett, ami esetenként sikerrel jár. Ami lehetetlen, hogy az emberi lény elméje, és fizikai teste hatalmába kerítse a Lelkét! És mert a Lélek egy korlátokkal nem rendelkező tudati mező kiterjedése Isten részeként, így nincsenek korlátozó, a fizikai világhoz tartozó szükségletei. És mert az emberi lény a Lélek kivetítéseként a fizikai valóságban testtel és elmével rendelkezik, szükségletei, és világának anyagi sűrűsége bizonyos korlátokat hoz létre számára. Ennek a tudatában a Lélek hagyja, hogy a test és az elme által irányított emberi lény szabad döntése jogán a maga útját járja, legyen az szenvedéssel teli, vagy békében, harmóniában megélt élet. Akaratát sohasem kényszeríti a testben megnyilvánuló emberi lényre, hiszen egy vele, és a szabad akaratából származó cselekvések új tapasztalatokhoz és lehetőségekhez juttatják. A Lélek sugallataival mutatja az emberi lény számára azt az utat, amit születése előtt vállalt a fátyol túloldalán. Szenvedései pedig abból adódnak, ha letér az általa vállalt útról. Az emberi lény teremtése fizikai világában nem egy „sors” című szabálykönyvben megírt, előírt történet. Minden esetben szabad választási joga van akár arra vonatkozóan is, hogy letérjen választott útjáról, vagy szilárdan azon maradjon. Hogy meddig tart az útja, az csakis Tőle függ.”