Az emberi intelligencia valamennyi vonása közül a tudat a legfigyelemreméltóbb: maga az univerzum nyer értelmet benne. A galaxisok azért szépek, mert szubjektív tapasztalatot szerzünk a látványukról.
A multidimenzionális tudat
Ahhoz, hogy életünk teremtőjévé vájunk, mélyrehatóbban kellene megismerkednünk a tudatunkkal és működési mechanizmusával. A pszichológia tudománya a tudat rendszerét három rész nyitott egységeként definiálja: tudatalatti, éntudat, felettes én; és a kollektív tudatot, ami többek között magába foglalja az emberi tudatot is. A továbbiakban a tudatalatti helyett a belső mély tudat, a felettes én helyett pedig a Lélektudat kifejezést fogom használni.
A belső mély tudatot úgy képzelhetjük el, mint egy óceánt, melynek egyetlen cseppje az ego által behatárolt, korlátozott személyiség, az anyagi világra koncentráló tudat. Általában azt halljuk, hogy a belső mély tudatba rejtjük el a bennünk lakozó árnyékot, vagyis azokat az elfojtott érzéseket, gondolatokat, amelyek szégyenérzetet, bűntudatot, stb. keltenek bennünk. A belső mély tudat sokkal több ennél, mert valójában az a velünk született információbázis, ami tartalmazza előző életeink tapasztalatait, és még ennél is több. Összességében az emberi tudat egy nyitott rendszer. A belső mély tudat nyitott az ego én-tudata és a Lélektudat felé, amennyiben az én-tudat nem zárja el az információáramlást a Lélektudat felől. Az én-tudat része az emberi kollektív tudatmezőnek. A Lélektudat egy magasabb energiafrekvenciával rendelkező tudat, és egy még magasabb tudati energiaszintnek megfelelő rendszer, Lélekcsalád, Szféra része. A belső mély tudat a DNS-be kódolt információbázis, amivel a földi életbe érkezünk, nem statikus, és nem elszigetelt. Jelen életünk folyamán is változtatjuk, bővítjük, és felülírhatjuk bizonyos tartalmi részeit. Egy valamit nem tehetünk vele, hogy teljesen kitöröljük az előzőekben beíródott tartalmakat. Tehát hozzáadhatjuk jelen életünk tapasztalatait, és azok minősége változtathatja meg a jövőbeli lehetőségeket, amit sorsként ismerünk. A belső mély tudat az én-tudatnál egy magasabb energia/frekvencia szinten létezik a Lélektudat részeként, ami még magasabb frekvenciaszintet képvisel. Az emberi kollektív tudat nemcsak az ember életére vonatkozó információkat tartalmazza, hanem a Föld rendszerének a történetével kapcsolatos összes információt magában foglalja. Ez a kollektív tudat a Lelkek tudata által formailag megnyilvánult emberi tapasztalatok információhalmaza mindenről: ami volt, ami van, és ami lesz (lehetőségként) az anyagi valóságban. Így a Lélektudatosság magasabb frekvenciaszintjének megfelelően magasabb, és szélesebb perspektívából érzékel mindent, amit az ember egója által vezetett én-tudata érzékelni képes földi világában.
Hogy mi köze van az előzőekben leírtaknak a telepátiához és az imaginációhoz?
Az imagináció – a teremtő képzelet energiája; ezért nagy jelentősége van az ember képzeletének és képalkotásának tudatos teremtésének a folyamatában. Hiszen az emberi képzelet nem korlátozott, és mivel nincsenek határai, ezért nemcsak az fizikai síkon hozhatja létre hatásait. Ezért az embernek tisztában kell lennie teremtőképességével, és teremtő erejével. És tudatosítani önmagában teremtésének a következményét, és annak a felelősségét!
Szenteljünk még egy kis időt a telepatikus érzékelés kérdésére. Bizonyára Te is tapasztaltad már, hogy amikor arra gondoltál, hogy fel kellene hívnod valamelyik ismerősödet, megcsörren a telefon, és ő az, aki hív. Lehet, hogy már olyan élményed is volt, mintha a mögötted sétáló társaságból valaki nézne. Hátrafordulsz, és pontosan az ő tekintetével találkozol, amitől zavarba jön. Mindez a távérzékelés, a telepátia révén lehetséges. Vajon mindez illúzió, vagy valóságos érzékelés? Mert a véletlent kizárhatjuk. Ez a fajta érzékelés abban az állapotban jöhet létre, amikor pillanatnyilag az elménk nem a fizikai világunkkal foglalkozik. Amikor valaki megszólít, és Te csak késve reagálsz, és megkérdezed, hogy mit is mondott. Olyan érzés, mintha egy kis idő kiesett volna az érzékelésed folyamatából, de valójában csak egy pillanat. Na, erre szoktuk azt mondani, hogy bocsánat, egy kicsit elrévedtem. Ismerős a tapasztalat? Házi kedvenceink, a kutyák és a macskák pár perccel az érkezés előtt jelzik izgatottságukkal, hogy mindjárt megérkezik a szeretett gazdájuk. Telepatikus úton kommunikálnak a gazdi tudatával. A telepátia szó szerinti jelentése “távérzékelés”, ami általában magában foglalja az igények, szándékok és a szorongás, félelem, szeretet kommunikációját. A magyarázat, amit a tudomány csak részben fogad el az, hogy mindannyian mindennel, és mindenkivel össze vagyunk kötve a kollektív tudatmezőben, ahol információt cserélünk, és ez a mező része más magasabb tudatossággal rendelkező mezőknek, (dimenzióknak vagy Szféráknak), és minden mező része Isten Örökkévaló Egységének – Tudatmezejének. És az a pillanat, ami magában hordozza Isten mélységes Örökkévalóságának a Csendjét, ami az Ő nyelvezete, – a Jelen Létében lehetővé teszi a párbeszédet, kommunikációt a Mindenség jelképrendszere által egy véletlennek tűnő helyzetben, vagy egy csoda megélésében, ami lehet egy orvosilag megkérdőjelezett gyógyulás is. Csakis ebben az állapotban tapasztalhatóak, érzékelhetőek a megmagyarázhatatlan jelenségek, látomások, hangok, telepátia, stb. Az emberi képzelet, képalkotás, vágy a hófehér Isteni Tisztaság Energiamezőjében – a Semmiben, ahol Minden valóra válhat – éri el teremtésének beteljesülését.
Az ember, akit Isten a saját képmása szerint teremtett, szintén több, mint fizikai anyagi részeinek összessége. Egy meditációbeli érzékelésem adta meg a választ arra, hogy az ember, több, mint amit anyagi megnyilvánulásában önmagában, önmagáról észlel. Szeretem a vezetett meditációkat, mert segítenek a könnyebb ellazulásban, a zenei aláfestés és a hanganyag lélekemelő szövegével segít az elme által indukált gondolatok elengedésében.
Egyik meditációm kezdeti fázisában túl halk volt a lejátszott hanganyag, így arra gondoltam, hogy így az elején fel kellene kelnem, és állítanom kellene a CD lejátszó hangosságán. Mivel már eléggé ellazultam, és nagyon kellemes állapotban voltam, úgy döntöttem, hogy fekve maradok. Az igazság az, hogy meditatív állapotban az ember sokkal éberebb, mint a fizikai észlelés folyamatában. Azokat a csöndes neszeket is érzékeli, amelyeket egyébként „éber” állapotában nem hallana. Mindent hall, de semmi nem zavarja. Viszont azok a megszokott zörejek, zajok, amelyeket napi szinten érzékelek, mély meditatív állapotban megrezegtetik a külső energiatestemet, és szinte fájdalomként érintik meg a fizikai testemet. Tehát fekve maradtam, és egyre jobban elmélyedtem a meditáció által önmagamban. Csukott szemekkel meditálok általában minden alkalommal. A következő pillanatban láttam magamat felkelni a kanapéról. Elindultam a konyha felé, mindent tüzetesen megnézem, és ugyanezt tettem az ebédlőben és a nappaliban is. Miután kinézelődtem magamat, belebegtem a dolgozószobába, megálltam a CD lejátszó előtt, és azt is tüzetesen megnéztem. Nem hangosítottam fel, hiszen a „test”, amit láttam nem anyagalapú volt. Visszalebegtem fekvő önmagamhoz, és a járó „szellemtestem” „szemein” keresztül láttam magamat a kanapén fekve. Aztán bevillant a felismerése annak, hogy én, aki fekszem, ugyanazon időben látom azt az énemet, aki mellettem áll, és rám néz. Mindez nyugalommal és harmóniával töltött el, egyszerűen természetes volt abban az állapotban, amit átéltem. Visszaléptem, azaz beestem fizikai testembe, és mivel a vezetett meditáció befejeződ, elkezdődött a vetítés a belső „vetítővásznamon”… Amikor visszatértem a meditatív állapotból, sokáig gondolkodtam a csodás, és egyben megrázó élményről. Mi is történt? Melyik énem a valódi? Miért néztem szét az otthonomban, hiszen itt élek, és ismerem minden zugát? Miért volt ez annyira fontos a „járó” énemnek, ha egy vagyok vele? Vajon a Lelkem csak így láthatja fizikai valóságom környezetét? Vagy Szellemi Tanítóm nézelődött környező valóságomban, abban a világban, ami egykor az Ő élettere is volt? És, ha utasítottam, hogy hangosítsa fel a meditációt, miért engedelmeskedett? Hiszen tudatában volt annak, hogy nem tudja megtenni, mert az anyagi valóságomban csakis én, a fizikailag megnyilvánult ember teremthetek, mégis megpróbálta. Ha ilyen egyszerűen működik az emberi teremtés mechanizmusa, akkor hol lehet a fizikai, anyagi visszakapcsolódáshoz vezető híd a két aspektus, és a magasabb Szférák között? Számtalan kérdés merült fel bennem, csak ültem, és néztem magam elé, mert az emberi elmém által felfoghatatlan volt számomra mindaz, amit átéltem, és az, hogy sokkal tisztább, és valóságosabb volt, mint a fizikai érzékelésem a mindennapjaimban. Azóta többször előfordult velem ugyanez az érzékelés, csak más formában.
Utána néztem a spirituális irodalomban, hogy milyen magyarázatot kaphatok erre a csodás élményre. A pszeudo-képmás leírása adott némi magyarázatot, de valójában a válaszokat önmagamon belül kaptam meg kb. egy év múlva. „Isten malmai lassan őrölnek”, gondoltam. Viszont azt már tudom, hogy minden kérdésemre megkapom a válaszokat, minden mozaikdarabka a helyére kerül a megfelelő helyen és időben, pontosan akkor, amikor számomra a legjobb és a legmegfelelőbb az alkalom. Az érzékelésnek e csodás élménye előtt is előfordult velem, hogy kiléptem a testemből, „és jártam itt-ott”, de még sohasem láttam magamat mindkét aspektusom által egyazon időben. Mindez csakis az Örök Jelenlétben, – a Mostban lehetséges, ahol nem hatnak ránk az idő és a tér földi törvényszerűségei. Valóban több vagyok, mint fizikai anyagi megtestesülésem részeinek az összessége?
A spirituális szakirodalom szerint a Pszeudo-forma azonos a jelenlegi anyagilag megnyilvánult személyiség formájával – egy gondolat általi kivetített energiamásolat, kép-más. Mivel hatást gyakorol a légkörre, így bizonyos esetekben kívülállók is érzékelhetik. Ezt olvastam a témáról.
A további kérdéseimre a témával kapcsolatban nyitott szívvel várom a válaszokat Szellemi Mesteremtől. Tudom, hogy megkapom… Hálás szivvel előre is köszönöm.
Csehiné Szilágyi Éva