Blog

Az emberi természet dualitásának a valóságában vajon milyen értékrend szerint kellene meghatároznunk azt, hogy mi a jó, és mi a rossz?

„A jó nem más, mint a dolgok ősi és természetes rendje. Egyszerűen csak az egyenes út. Jutalma önmagában van. Tisztává tesz és könnyűvé. Érzéseket ad, amiket nem vásárolhatnál meg Dárius kincsén sem, s amiktől nem foszthat meg semmiféle hatalom.”

Wass Albert

Az a hit, miszerint a Mindenható Isten a tervezője és alakítója az ember életének, tapasztalatainak, és körülményeinek, a legnagyobb tévedés.

Ő a Teremtés elindítója, egésze, és része is egyben.

Teremtését az Általa teremtettek folytatják, így Isten megfigyelője és az ember révén is résztvevője, érzékelője saját Teremtett Valóságainak.

Nem lakéjként vesz részt az Önmaga által elindított Teremtésében, így az ember hiábavalóan próbálja felelősségre vonni élete körülményeiért, vagy elvárni Tőle, hogy minden vágyát egy csettintésére teljesítse.

Nem az Ő feladata és felelőssége az ember életének a rendbetétele.

Semleges Szeretetenergiája bőséges, és készen áll arra, hogy segítse az embert és Minden Létezőt saját teremtése terén, de nem a Saját elvárásai szerint. Amennyiben az ember megérti, hogy melyek a valós szükségletei, amelyek maradandóan örömöt és boldogságot adnak neki, és arra is rádöbben, hogy ami teljesül a kéréséből, pontosan arra van szüksége a tapasztalataihoz, akkor ráeszmél az Isteni igazságra.

 Az ember mindig azt kapja, amire az adott időben és helyen szüksége van a tapasztalataihoz.

Mindössze ennyit kellene megértenie. Hiszen Isten önmaga képére és hasonlatosságára teremtette az embert. E földi anyagalapú valóságban mindent az ember teremtett a teremtő Isten semleges, tiszta bőségenergiájából. Isten teremtette magát az életet, és az élet folyamatát Teremtésének kiárasztásával. Az ember, mint az utóteremtés fizikai megtestesülése, megkapta a választás és a szabad szándék ajándékát Teremtőjétől, hogy életét tovább teremtse az igényei szerint.

Ebből az aspektusból szemlélve az ember akarata Isten akarata.

De vajon fordítva is igaz: Isten akarata az ember akarata?

Az utóbbiakban felvetett kérdés az, ami arra késztet, hogy mélyen magunkba nézzünk, és elgondolkodjunk azon, hogy mit kérünk, mit kívánunk teremteni életünkben, és azon, hogy mire van jelenleg szükségünk.

„Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.”

Wass Albert

A Teremtő Isten teremtettjét – az embert, óvja, védi, mint szülő a gyermekét, szándéka szerint harmóniában, boldogságban eltöltött életet szánt neki. A bölcs szülő ellátja gyermekeit tanácsaival, de nem tarthatja vissza őket a veszélyektől, hiszen minden tapasztalatot önmaguknak kell megélniük saját karmikus útjukon. Így a szülő bármennyire is tisztában van a lehetséges következményekkel, az aggódás marad számára. Isten szándéka – eltérően a szülőktől – a végeredményre irányul, és nem az ember életében megélt következmények miatt aggódik. Hiszen az ember szabad szándéka szerint mindent önmaga teremt életében, és a következmények felelőssége is az övé. Életét a szeretet, vagy a félelem energiájának a véglete irányítja. Amennyiben a félelem és a kétség energiája hatja át életét, önmaga ellenségévé válik, mert nem ismeri fel a benne lakozó Isteni magot, nem hisz, kételkedik Istene jelenlétében, gondviselő szeretetében.

A semmi – a tudomány megállapítása szerint sötét tér és energia. Viszont, ha a tér is energia, akkor hogyan lehetne semmi?

A köztes Tér, ami magában foglal mindent – a láthatatlan és látható valóságokat – maga a Mindenható Isten. Az ember érzékszerveivel a földi valóságra koncentrál, így korlátozott érzékelése miatt megkérdőjelezi Isten és a számára láthatatlan világok jelenlétét. Ha minden a semmiből jött létre, akkor Isten is semmi, azaz nem létezik, jelentik ki az ateisták. A másik végletet képviselők a szentírásokban keresik Isten valós mibenlétét, felruházva emberi tulajdonságokkal, egy idealizált helyen, amit Mennyországként határoznak meg, és ami hasonló földi valóságukhoz. A valóság, miszerint Isten: Minden, Ami Volt, Minden, Ami Van, Minden, ami Lesz és Minden, Ami Nincs, nehezen elképzelhető, értelmezhető az emberi felfogás szerint. Pedig a tudomány is alátámasztja az ősrobbanás elméletével a “semmiből” létrejött Világegyetemet. És a szakrális geometria is szemlélteti Isten Teremtett világának a kódját és a kiindulópontját. Vajon milyen üzenetet hordoz a Mindenség Teremtésével kapcsolatban Fibonacci számelmélete?

Ennek az elméletnek a gyökerei visszanyúlnak a VI. század óind matematika nagyszerű gondolkodóinak a szakrális világképéig. Az 1170 és 1250 között élt itáliai matematikus, az általunk ismert nevén Leonardo Fibonacci (Leonardo di Pisa) tette közkinccsé e rejtélyes számsorozatot.

E számsorozat rámutat az Isten által ihletett ember alkotásainak az arányaira, ami az aranymetszés néven került be a köztudatba. Az Isteni arány számsorozatban megadott kódja számtalan helyen fellelhető a természetben.

Galilelo Galilei művészként és tudósként csodálattal adózott e számsorozatnak, és így beszélt róla: „A természet nagy könyve a matematika nyelvén íródott”. Ennek mi sem szolgál ékesebb bizonyítékaként, minthogy nyitott szemmel járva a világban, lépten-nyomon ugyanabba a Fibonacci féle rejtélyes számsorba botlunk. Az Univerzum és a Föld spirális képződményei, a Galaxisok, az emberi fülkagyló, a csigaház, a virágok mintázatában megtalálható ez a törvényszerűség. A spirál alakzatok fedezhetőek fel a földből előbújó páfrányban, a Napraforgó virágában… Ennek az aranyspirálnak a kódja és a mintázata fellehető a Föld számtalan csodás teremtményében, és egyaránt az Univerzum látható valóságában – a Galaxisokban. Mi is valójában az aranymetszés?

Az aranymetszés egy szakaszt úgy bont két részre, hogy a kisebbik rész úgy aránylik a nagyobb részhez, mint a nagyobb rész az egészhez.

Ez a csodás számsor egyaránt megmutatkozik a képzőművészet és a zene Isteni harmóniájában is.  Az aranymetszés arányait tartalmazó formák természetes egyensúlyt teremtenek a szimmetria és az aszimmetria között. Esztétikai értéke fellelhető a természetben, a festészetben, építészetben és a fényképészetben.

Az ókorban Püthagoras és követői, akik püthagoreusoknak nevezték magukat, arra az álláspontra jutottak, hogy a valóság matematikai, szakrális elveken nyugszik, ami feltárja az aranymetszés révén a lét és a teremtés egyik alaptörvényét, mert ez az arány felismerhető a természetben, az emberi testen, és azon belül egyaránt. Az anya testében elhelyezkedő, születendő gyermek is a csakrákhoz képest az aranymetszés kódját, szabályát követi. Az aranymetszés arányát numerikusan a Φ ≈ 1,618 irracionális szám fejezi ki, ami matematikailag számos érdekes tulajdonságot rejt magában.

Nem kell az embernek meghódítania a Világűrt, és nem a távoli Galaxisokban a távcső segítségével kellene keresni a válaszokat. A banális kifejezés, miszerint: a téma a Földön hever”, elgondolkodtató. Nem az Univerzum fizikai és matematikai modellezésén, törvényszerűségein kellene agyalni, hanem saját valós világunk megannyi csodájára, és egymásra kellene fordítani a figyelmünket, mert a válaszok itt vannak körülöttünk. Feltárják igazi valóságukat, hogy miért vagyunk itt, mi a feladatunk.

„Isten Önmagából felosztott láthatatlan, és látható valóságának a részei, létezői kezdték tudatosítani önmagukat egymáshoz viszonyítva.”

Egymáshoz viszonyítva? Vajon mely létezőkhöz viszonyítjuk magunkat? A virághoz? Az állatokhoz? Földanyához?

Nos, erre válaszoljon a kedves olvasó belátása szerint.

Az viszont bizonyos, hogy az emberi populáción belül keressük a viszonyítási pontokat, amikor összehasonlítjuk önmagunkat embertársainkkal. Megállapítjuk magunkról, hogy miben különbözünk, vagy miben hasonlítunk egymásra formailag és érzelmileg.

Szellemi Mesterem üzenete:

„Embertársaid tükröt tartanak neked a saját cselekedeteikkel, életük vitelével. Ha szemlélődsz a környező világodban, akár úgy is, hogy megfigyeled embertársaidat, akkor láthatod, hogy két azonos képességgel bíró emberi lény, akik ugyanabban a tanintézményben szerezték meg a diplomájukat, szakmájuk legfelső szintjét képviselik. Mindketten mesteri szintre emelték adottságaikat szakmájuk terén. Mégis azt látod, hogy az egyik gyarapodik, a másiknak pedig megélhetési és egészségi problémái vannak. Hogy miben nyilvánul meg valóságérzékelésük lényege? Az egyik emberi lény gyermeki nyitottsággal, segítőkészen, bizakodóan, elfogadóan és örömmel éli meg a létezését, és a tevékenységét. Magát az ÉLETET választja, az élete szépségére, örömeire fordítja figyelmének az energiáját. És, ha a lét még emelkedettebb állapotát választaná, ami a jóságban, a könyörületességben, a megbocsátásban, és a feltétel nélküli szeretetben nyilvánulna meg, akkor megtapasztalhatná az Isteni multidimenzionális valós Énjét. Másik embertársad, aki ugyanolyan képességekkel bír, szabad választásának a jogán a hiányérzetet, az elégedetlenséget, az elhatárolódást választotta, ami a félelem energiájából táplálkozik. Életének minden pillanata – kivéve azon örömteli pillanatait, amelyeknek ritkán ad teret – szorongásban, kétségben, túlélő üzemmódban telnek. A kérdés sohasem az, hogy mit akarsz cselekedni, hanem az, hogy milyen állapotban szeretnél lenni. Pontosabban melyik véglet állapotában szeretnél lenni: a szeretetben, vagy a félelemben? Mert Lelkednek csak ez a fontos, a léted állapotának a megélése. A megélés tapasztalatának a minősége, ami Tőled, és csakis Tőled függ! Nos, a két azonos lehetőségű emberi lény példája azt mutatja, hogy az egyik sikeres, a másik nem. Nem a cselekedeteik miatt, hanem amiatt, ahogy létükhöz viszonyulnak. Rá fogtok jönni, hogy Isten Teremtett Valóságának az energiája kvantumtermészetű, mindenütt jelenlévő, azaz multidimenzionális. Már mondtam Neked, hogy az ÉLET az ÉLETET vonzza, és a választásod határozza meg a tapasztalataidat! Azért jöttél erre a bolygóra, hogy Lelked kiteljesedjen, elérje kijelölt Célját, miközben létrehozod életed valóságát, ami embertársaid javát is szolgálja. Fizikai tested mindössze a Lelked eszköze, és nem több. Az elméd értelme az energia, az erő, ami megnyilvánult földi formádat működteti, de csakis arra korlátozódik. Amennyiben odafigyelsz, és vigyázol földi „ruhádra”, olyan hatékony eszközzel rendelkezhetsz, amelyet a Lélek vágyának megvalósítására használhatsz, és eredendően arra kell használnod! Hiszen Lelked el akarja érni a legmagasabb, és legfennköltebb minőségét, hogy Istenben Istenné váljon! Ez a vágya, és ehhez választja ki a számára megfelelő tapasztalattal ellátó lét állapotait. És e törekvéséhez a rendelkezésére áll Isten Teremtésének azon lenyűgöző választéka, ami maga a LÉT, amelynek minden pillanata a rendelkezésére áll a választásához. A Lélek kiválasztja a lét azon állapotait, amelyekben létrehozhatja teremtéséhez azokat a megfelelő feltételeket, amelyek lehetővé teszik a kiválasztott léten belüli tapasztalást. Ezért az emberi lénnyel semmi sem történik „véletlenül”, ami nem a fejlődését, a javát szolgálná, mert Lelke vezetésével a számára megfelelő, és tökéletes lehetőségekhez jut, melyeknek a megtapasztalását a Fátyol túloldalán eltervezte. Sem a Mindenható, sem a Lelked soha nem kényszeríti az akaratát és a vágyait a jelen létében fizikailag megnyilvánult emberi lényre. A Mindenható Isten nem fogja rákényszeríteni az akaratát a gyermekére – a Fiúra. Mert, ha ezt tenné, azzal a saját természetének a mindenben, és mindenre ható elvét sértené, hiszen Önmaga részeire hatna – aki összességében Ő Maga – ami teljességgel lehetetlen. Hiszen azért osztotta fel Önmagát részekre, hogy mindegyik része egyedülálló teljes egészként tapasztalhassa meg önmagát.”

Csehiné Szilágyi Éva