Csehiné Szilágyi Éva: Hazatérés

Részlet:

Az ​Új Kor hajnalának kapujában, egy átmeneti időszakban, kegyelmi állapotban vagyunk, ahol egyre többen tapasztalják meg saját személyes ébredésüket. Ez egy fájdalmas és nehéz, de elképzelhetetlen, csodákban gazdag újjászületési folyamat, melyet az Arkangyalok, Angyali Lények és a Felemelkedett Mesterek is segítenek. Sokan vannak mellettünk segítőként, hogy üdvözöljék és megéljék az Új Ember megszületését, Hazatérését. 

Bevezető:

„A magasabb tudatossággal rendelkező Szférák Létezői energetikailag magasabb frekvenciákon „sugározzák” az üzeneteiket az emberi tudatok valóságába. Az Arkangyalok, Angyalok, Felemelkedett Mesterek tudatuk kiterjesztésével folyamatosan ontják az információt a változással, felemelkedéssel kapcsolatban. Az emberi lények felemelkedése azt jelenti, hogy tudatuk energiáját kiterjesztik ezen Szférák felé, vagyis magasabb frekvencián képesek energetikailag érzékelni. Minden átadott üzenetük az emberi lényeknek a belső békére, a harmóniára való törekvésről szól, és ami a legfontosabb, hogy engedjék el a félelmeiket. Minden emberi lény annyit tud „befogni a tudati hálójával” az általuk „sugárzott” információból, amennyire rá tud hangolódni a magasabb frekvenciák valamelyikére. Minden esetben az emberi lény az, aki szándéka által kifejezi vágyát a kapcsolódáshoz azzal, hogy megtisztítja elméjét a külső hatások befolyásától, és kinyilatkoztatja óhaját a változásra. A zenészek, az orvosok, a tudósok, a matematikusok, stb. a szókincsüknek, és az adott területen való tevékenységüknek megfelelően szűrik az információkat.”

A közvetítés, a kommunikáció egyik természetes formája az emberek és az Angyali Lények, a magasabb tudatossággal rendelkező dimenziókból származó Fénylények, Felemelkedett Mesterek, még az emberek és az állatok között is.

A mediális képességekkel rendelkező közvetítő olyan, mint a fordító vagy a szinkrontolmács. Megnyílik a kommunikáció érzékelésére és felfogására, emberi szavakká alakítására, hogy mások számára érthetővé tegye, átadja. A közvetítő dönti el, hogy kivel létesít szellemi kapcsolatot, és milyen tartalmakat közvetít. Amennyiben a felkért Szellemi Vezető, Tanító, vagy Mester beleegyezik a közvetítővel való kommunikációba, akkor indulhat el az üzenetek átadása képekben, írásban, hangok által, stb.Az információ átadása addíg tart, ameddig a Szellemi Tanító lehetővé teszi a kommunikációt a közvetítő számára. A közvetítés intuitív formában történik, és a gondolatoktól megtisztított emberi elme alakítja szavakká a belső csendben, a most valóságában. A közvetítőnek nem feltétlenül kell elérnie a mély transz-állapotot, sem átengedni a testét a Szellemi lénynek, akivel kapcsolatban van. A Magasabb Tudatosság Szféráinak a Szellemi Lényei tiszteletben tartják az ember szabad akaratát. Ezt nagyon fontos tudni. Az átadott üzenet közvetítésének a tisztasága függ a befogadó személy tudati szintjétől, spirituális intelligenciájátől, identitásától, stb.

Közvetítéseik időtartama alatt többnyire tudatában vannak a környezetben történteknek, és képesek a hallgatóság kérdéseire is válaszolni. Belső érzékelésüket és figyelmüket a Szellemi Lény energiájában tartják, és a tudatuk nem feltétlenül hagyja el a testüket. A Szellemi Tanítók, Mesterek nem tartanak fenn kizárólagos jogokat egyes mediális képességekkel rendelkező emberek számára az üzenetek közvetítésére vonatkozóan. Sokan közvetítik Jézus, az Arkangyalok, Saint-Germain, és névtelen Szellemek üzeneteit. Vannak esetek, amikor a nevük elhallgatását kérik.

A közvetítéseimnél azt kérte a Szellemi Mesterem, hogy ne tegyem közzé a nevét. Bízzam az olvasóra, hogy ráhangolódva az üzenetek energiájára, együtt rezonálhassanak Vele, és a belső halk hang sugallta nevet befogadhassák.

Fontos figyelembe venni azt a lehetőséget, hogy nem minden esetben jelentkeznek megvilágosodott, Magas Tudatossággal rendelkező Szellemek a hívásra. Aki nincs kellőképpen felkészülve, pusztán csak érdeklődésből  akar kapcsolatot teremteni, ne próbálkozzon a kapcsolatfelvétellel, mert megidézhet negatív, vagy sötét szellemi lényeket. Természetesen a felelősség az ővé, „lelke rajta”. A szabad akarat Törvénye szerint a közvetítőnek van választási lehetősége, szabadon dönthet arról, hogy kivel létesít kapcsolatot, és mely témakörben közvetít.  Általában azok a témák jönnek „szóba”, amelyek a közvetítőt foglalkoztatják. A közvetítő megkérdezheti a bejelentkezett Szellemi Lény nevét és hovatartozását, hogy melyik Szféra Létezője, vagy melyik Lélekcsaládnak a tagja. Az üzenetek közvetítőjének el kell jutnia arra a szintre, hogy képes legyen önállóan felbecsülni a Szellemi Lény megvilágosodottságának szintjét, és a tőle származó információ értékét. Amennyiben erre még nem képes, kérhet segítséget azoktól a Mesterektől, akik közöttünk járnak. Néhány szellemi lény egyszerűen csak szívesen cseveg, mások saját szándékukat követik, és sok olyan szellemi lény is van, aki a családtagjának kíván üzenetet küldeni.

Azokat a közvetítőket, akik állatokkal kommunikálnak, suttogóknak nevezik. Viszont létezik egy másik fajta kommunikáció, ami telepátia útján történik ember és állat között. A háziállatok ugyan nem beszélik az emberi nyelvet, a szeretet és a ragaszkodás révén erős késztetést éreznek az emberekkel való kommunikációra. Az állatokban magasabb szinten létezik az intuíció, a ráérzés, megérzés és a tisztánlátás. Talán ezért nem beszélnek…

Close Menu