“Az
ember egyszerre alakítja át lakóhelyét és önmagát, és amikor szellemivé
teszi önmagát, a Földet is szellemivé teszi. Egy napon, egy későbbi
bolygói szakaszban, saját teremtő erejével nemesíti majd a Földet.
Minden pillanatban, amikor gondolkodunk és érzünk, a Föld nagy
szerkezetén dolgozunk. Az emberiség Vezetői rálátással rendelkeznek az
ilyen összefüggésekre, és igyekeznek átadni az embereknek azokat az
erőket, amelyek a fejlődés valódi irányába hatnak. Az egyik legújabb
ilyen impulzus a teozófiai mozgalom. Célja, hogy harmóniát és egyensúlyt
alakítson ki az emberi lélek legmélyén. Aki a saját véleményének
érvényesítését a szeretetnél és a békénél magasabbra helyezi, az nem
értette meg alaposan a teozófia eszméjét. A szeretet szellemének még az
ember véleményébe is bele kell hatolnia. Az okkult fejlődés során ezt
elkerülhetetlenül meg kell tanulnia, különben nem jut tovább. Teljesen
le kell mondania saját véleményéről, és kizárólag annak az objektív
igazságnak az eszközévé kell válnia, amely a szellemi világból
származik, és egyetlen nagy Igazságként áramlik át a világon. Minél
inkább lemond az ember önmagáról, és minél inkább félreteszi saját
véleményét, és ehelyett a nagy Igazság csatornájává válik, annál inkább
megnyilvánul benne a teozófia igazi szelleme.
Mindez ma rendkívül
nehéz. De a teozófiai tanítás maga is a béke előmozdítója. Amikor
összejövünk, hogy e tanításon belül éljünk, az békét szül. De ha
kívülről hozunk be valamit, akkor viszályt hozunk be, és ennek valóban
lehetetlennek kellene lennie. Tehát a teozófiai világfelfogásnak át kell
mennie az érzésbe – valami olyasmibe, amit én spirituális légkörnek
neveznék -, amelyben a teozófia él. Kell, hogy legyen akarat a
megértésre; akkor a Teozófia egyesítő szellemként fog lebegni
összejöveteleink felett, és onnan fogja kiterjeszteni hatását a
világra.”
Rudolf Steiner Kevesebb jelenjen meg