“Korábban az emberek azt mondhatták: a szív a májhoz úgy viszonyul, mint a külső világban a Nap a Merkúrhoz. Az ember tudott valamit arról, hogy a Nap és a Merkúr érzékfeletti viszonya hogyan mutatkozik meg az érzékek világában. Ezt ma már nem értik, és nem is lehet soha teljesen megérteni, ha az alapokat ehhez a megértéshez nem belülről szerezzük meg. De nem csupán a tisztánlátás által tehetjük magunkévá az alapokat. A tisztánlátás által a szellemtudomány konkrét tényeit vizsgáljuk, de az ember akkor fejleszti ki ezt az érzéket, ha egész gondolkodásával és érzésével belemélyed abba, amit a tisztánlátó módszerekkel már kikutattak, és életét ennek megfelelően alakítja. Ez a lényeg: a szellemtudomány eredményeinek tanulmányozása a fontos, nem pedig a tisztánlátás iránti kíváncsiság kielégítése. Ezt újra és újra hangsúlyozni kell. Az emberi kultúra egész fejlődésében ugyanis a szellemtudomány módszereinek az emberen kívüli, külső életre való alkalmazása egészen kivételes jelentőséggel bír.”