Az embernek be kell látnia, hogy minden, amit önmagából alakított ki, amit az önmaga emberi értelmével gondolt el, azzal csak a saját végzetét sietteti, hogy aláhulljon mindennel együtt a megsemmisülésbe. Pedig az élet szép és örömöt, boldogságot kínáló kiszámíthatatlan sok alkalmai várják azokat, akik az életet – sokak által semmibe vett – titokzatos törvényei szerint rendezik be és megelégednek azokkal az ajándékokkal, amelyeket az egyszerű, természetes élet nyújt nekik.Ekkor jut eszébe az embernek: mit nem kellett volna cselekednie, amikor már a végzet kopogtat szíve ajtaján. Szorongó félelmekkel gondol elmúlt életének idejére, melyet nem lehet visszahozni soha többé.Nincsen sem remény, sem vigasz a jövőre nézve, mert mindenki csak azt arathatja, amit elvetett. – Nem az Isten akarata az, hogy minden így történt. Nem az az élet célja, hogy szegényen és rettegésekkel térjen meg az ember a szellemi életbe. Nem is az az Isten akarata, hogy az új élet új reménységével útnak induló lélek a földi életében a fájdalmakkal és csalódásokkal szembe találkozva elveszítse a jövőbe vetett hitét és megborzadva az élet ridegségétől visszameneküljön a halálba.Mind az, ami rossz és fájdalmas az életben: nem az Isten akarata. Mind az, ami tévedés és bűn: nem az Isten akarata. Minden gonosz, ami megtörténik: az Isten akarata ellen történik meg. És minden, ami az isteni Akarat ellen történik: azon rajta van a bűnhődés törvénye: az ítélet. Valaki bűnt cselekszik, ítéletet von magára azokban a következményekben, amelyeket felidéz önmaga ellen.A bűn ítéletet hoz magával, akár hisz benne valaki, akár nem, azt nem az isteni ítélet kárhoztatja, hanem maga a bűn. A bűn ellen küzdeni és harcolni kell, hogy felettébb el ne hatalmasodhassék a világon. A küzdelem nem abban van, hogy a bűnöst kell elpusztítani, hanem a bűnt.A bűnös megtérhet, és akkor – ha idejében megtért, – még megmenthető. De ha az idő és az alkalmak elmúltak, már nem menthető meg és az ítélet beteljesedik fölötte. Isten hosszútűrő és kegyelmes, mert Ő tudja, mit jelent az ítélet. Az ember nem tudja, mert nem ismeri önmagát és nem ismeri sorsát s az örökéletben való helyfoglalását. Azért ad az Úr időt és alkalmat a megtérésre mindenkinek. Azért figyelmeztetett, azért tanított, azért küldött vezetőket, tanítókat, azért küldte el az Ő egyszülöttét, azért adta áldozatul földi testét a halálnak, azért támadott fel és azért dicsőíttetett meg, hogy megmenthesse az „ítélettől” azokat, akik hisznek Benne és az Ő nyomdokain járnak. Ezek oda áldozzák az ő testi életüket, hogy az örökkévalóban tökéletes testtel támadhassanak fel. – Akik pedig így értik meg az Isten akaratát, azok nem halnak meg, hanem átmennek a halálból az életbe. Mert a bűnökkel terheltek között élni: halál azoknak, akik minden nap áldozatot mutatnak be, amikor a gonoszt nem fizetik vissza gonosszal. – Ami jó és valóban Isten szerint való jó, az az Isten akarata.De a gonosz nem hivalkodhat soha sem azzal, hogy a jó az isteni Akaratból van mellé adva, mert a jónak áldozat, lemondás a rossz mellett lenni, ezt pedig a jó csak a saját lelkének Isten előtt való áldozatos engedelmességéből vállalja. Nem! Az isteni Törvény felsodorja ugyan – mint hasznavehetetlen salakot a rosszat is, – de az soha sem jelenti azt, hogy számít valamit a jóban.Isten még a törvényében sem vált szót a gonosszal: a megátalkodott gonosz a külső sötétségre vettetik. Ez a külső sötétség az isteni jónak teljes hiányában van és semmi jó nincs ott többé. Mi történik a salakkal? – ez a sorsa a külső sötétségre dobottaknak is – nincs semmi értékük. Az elégett hamu javítja a talajt – s talán egyszer felhasználódik. Amíg van egy kis jó bennük, addig a körforgás forgatja, hogy valamit kihozzon belőlük, de amikor ez is kimerül a lélekből, akkor már felőrlődik egészen. De ez nagyon szomorú igazság és mi, akik az Életben hiszünk, csak az utolsó kapuig nem megyünk el, még képzeletben sem.Az Úr meghalt a Földön és a bűnt feloldotta az Ő isteni szeretetének vegyészetével és ezzel a feloldással a kegyelem ereje úgy dolgozik, hogy a rossz helyett sok jóra képesíti a megtérő lelket. Ezt a kegyelmet megragadni a földi ember feladata. Aki ezt megérti és követi, annak első, főkötelessége, hogy felvegye az alázatosság ruháját és ebben kezdje meg munkáját. A többit elvégzi a kegyelem. Isten veled!