Mégis: kicsoda fogadja örömmel az isteni ítéletet? Van e, aki ujjong, ha ítéletet mondanak fölötte? Tiltakozásunk ellenére a világosság azonban minden embert megítél, akár járja a megszabadulás ösvényét, akár nem. A világosság fénylik a világban, mint a tiszta, folttalan lélek ereje, és minden embert megérint. A fény a Krisztus, aki szüntelenül feláldozza magát a bukott világért és teremtményeiért. Amíg az ember meg nem érti, hogy számára a Krisztus-világosság jelzi a helyes utat, addig e sugárzás az emberi életet kiigazító, irányító törvényként működik. A világ és benne mindenki mindaddig e törvény alatt áll, amíg szilárdan el nem határozza, hogy belső vezetőjét fogja követni. Oly nagy sorscsapások érhetik, hogy Istenhez fohászkodik: menekítené ki őt a végzet karmaiból. E csapások azonban többnyire segítséget jelentenek az ember számára: szemei felnyílnak, és saját állapotának tudatára ébredvén rábukkanhat a megszabadító út bejáratára.Ezeket az eseményeket persze megélheti büntetésként, égbekiáltó igazságtalanságként is. A világosság szándéka azonban mindössze az, hogy feltárja előtte a feszültségek sötét gubancát, amelyek a tudatalatti mélyén lapulnak. Szembesülnie kell ezenfelül mikrokozmikus örökségével is – származzon az akár mostani életéből, akár korábbi személyiségek hibás viselkedéséből –, és az adósság kiegyenlítését végig kell szenvednie. Nincs ugyanis más mód arra, hogy az ember a belátás és önismeret kellő szintjére eljusson.Az emberek többsége tapasztalta már, hogy olykor épp a szenvedés nyit ajtót a természetfeletti felé – mintha napfény törné át a felhők vastag köpenyét, amelybe addig burkolódzott. A fájdalmas tapasztalatoktól feleszmélve kezdünk keresni, s így találhatjuk meg a szellem világosságát. Ha rábízzuk magunkat erre a világosságra, akkor mellénk szegődik az úton. Ezen az úton azonban – a mélységes belső öröm mellett – az ítéletet, a világosság igazságát is meg kell tapasztalnunk.Mikrokozmoszunknak újra Isten templomává kell válnia, a szellemlélekembernek fel kell bennünk támadnia, hiszen egyedül ő képes a világosságban lakozni. Ehhez az állapothoz hosszú út vezet – egy tisztító folyamat előzi meg a pillanatot, amikor a halandó ember hajlandó lesz teljesen feláldozni magát a másik növekedése érdekében.Jóllehet a megváltás ösvénye egyben az ítélet útja is, az „utolsó ítélet” révén a jelöltet ezzel együtt teljes megszabaduláshoz és a régi természetrend feletti maradéktalan győzelemhez vezeti.
Pentagram 1995/4