30.Isten akarata nélkül nem lehet meghosszabbítani az életet. Az ember próbálkozhatik, a tudomány ügyeskedhetik, néha az isteni Gondviselés hagyja, hogy az ember a maga feje után menjen, a maga elképzelése szerint valósítson meg dolgokat az életben és az életért, de hogy jól végződjék az, amit az ember összemesterkedik, az nem valószínű és arra nincs garancia.Isten ha akarja, a holtból is élőt, a kövekből is fiakat támaszthat, és amire Isten kimondja a végzést: „eddig és ne tovább” azt senki a világon meg nem fellebbezheti.Bizony van nekem gyakorlatom ebben, mert hosszú-hosszú időt töltöttem el – így is mondhatnám, bár egy kissé furcsán hangzik – a halál angyalaként. Jártam közöttetek egyetlen egyszer, nagyon régen. Más volt az épület és ti is mások voltatok annak idején. Van annak már 25 vagy talán annál is több esztendeje, amikor egyetlen egyszer, szintén így év végén itt voltam, és ti búcsúztatva az ó-évet reményteljesen néztetek a megszületendő újév elé.Tudom, hogy mindennek ideje van és így ideje van a halálnak is. Ahogy a megszületendő szellem, ahol majd megszülethetik, a szülők körül, többnyire az anya körül jár, hogy megfelelő kapcsolatba jusson vele, úgy hasonlatosan ehhez, a halál angyalai is az ember körül járnak, az embert figyelik, aki már halálra van szánva. Látóitok, ha Isten engedné – de kegyelemből nem teszi azt, bár vannak kivételes esetek – már előre láthatnák, hogy a halál lehelete valakin rajta van, pedig az illető még egészen jól érzi magát. Még tervei vannak az életben, még mind a tíz körmével kapaszkodik bele; még ezt is, azt is, amazt is szeretne; még egy ilyen lehetőséget, még egy olyan ruhát, még egy amolyan összejövetelt szeretne; még ezeket, azokat meglátni, sok mindent szeretne, és mindazt már nem kaphatja meg. Vagy ha még egy rövid idő engedélyeztetik neki, nemhogy arra használná fel, amire akkor a legnagyobb szüksége lenne, hogy egy kis rendet teremtene a benső lelki világában, hanem még minden érzésszálával kifelé figyel, még minden érzésszálával a világ dolgaihoz és e világhoz kapcsolódik, pedig az ítélet már kimondatott felette.Senkinek nincs hatalma arra, hogy ami elmúlt, azt visszahozza; hogy a megtörténtet meg nem történtté tegye; hogy az elpazarolt időt valami értékessel tölthesse meg; hogy életének agyonfirkált lapjait kiradírozhassa és más dolgokat írhasson be; hogy akikhez rossz volt, és akiknek lelkében rossz érzéseket hagyott maga után, azokat képes legyen megváltoztatni. Az mind-mind kikerül a halál szele által meglegyintett ember, a haldokló lehetőségei közül.Mindenkinek más a halála, más az agóniája, más a halálfélelme; mindenkinek más és más jelenik meg utoljára testi szemei előtt és mindenkinek más és más tűnik fel a kibontakozó lelki szemei előtt. Ha az életét úgy élte, hogy orcáját nem a fény felé fordította, akkor megvakul, és hiába próbálja nyitogatni lelki szemeit, hogy ebben a világban valamit megpillantson, csak sűrű sötétséget és tapintható ködöt érez maga körül, és semmit e világból nem lát.Az ember napjai megszámláltattak; az írás szerint az ember napjai legfeljebb 70 vagy 80 esztendő; mindaz, ami azon felül van, az Isten nagy-nagy kegyelmi ajándéka. De az ember azt sem veheti biztosra, hogy azért, mert ezt a nagy kegyelmet megkapta, akkor jóra fordul a sorsa, mert számtalanszor a nagy kegyelmet megkapva, a hátralévő időt is helytelenül és rosszul használja fel. Mert az időt csak elmulasztja, kifolyatja az ujjai közül anélkül, hogy a körülötte lezajló életből valami értéket tudna kihozni. Mert a figyelme nem azon van, amiért a Földre küldetett, hanem mindazon a káprázaton, amely e világra oly nagyon jellemző.Az egyén halála másként történik, mint a tömegkatasztrófákban elhaltaké. Azoknak a munkája egyszerűbb, könnyebb, akik az egyénileg meghalók mellett teljesítenek szolgálatot. De amikor így, mint nekem is, katasztrófák, különböző balesetek és szerencsétlenségek helyén kell teljesítenünk szolgálatot, néha még bennünket is – bár kötelességtudatunk olyan erős, hogy megakadályozza, hogy érzésbelileg az ott életüket vesztettekhez kapcsolódjunk – megvisel az, amikor azt kell látnunk, hogy mennyire felkészületlenek azok az emberek, akik tömegkatasztrófákban halnak meg.Nagy az ilyen helyeken a fejetlenség; többnyire az ott meghaltak azt hiszik, hogy még mindig van lehetőségük, hogy kijuthassanak abból a katasztrofális helyzetből; hogy mentsék az életükét; kikerüljenek onnan, ahol a veszedelem fenyegette őket. Némelyek, akik nem veszítik el öntudatukat – mert az is ritka, akik nem veszítik el – azok kószálnak és azt várják, hogy elszállítsák őket a mentők. Pedig mi fogjuk őket elszállítani idegen vidékre, egészen más területekre, mint amit ismertek és amihez hozzá voltak szokva.Közel kétszáz esztendeje teljesítem ezt a munkát, amely most, ennek az évezrednek a lejáródásával az én számomra is lejáródott, és nagy-nagy szükségem lesz az élettel való telítődésre. Mert a halál közelében dolgozni, a halállal időt tölteni mindenkor megviseli még a szellem érzésvilágát is, de különösen megviseli azokét az emberekét, akik mindig a halál közelségében vannak.
Az összes reakció:4István Szamai, Raj Éva és további 2 ember1 hozzászólás2 megosztásTetszikHozzászólásMegosztás