Az eredeti tudat megrekedt a dialektikus életben, így nem képes megnyilvánulni egy arra alkalmas, őt befogadó hordozó nélkül. Éppen ezért először türelemmel végig kell gondolnunk, hogyan próbálja irányítani a dialektikus tapasztalatok összessége a mikrokozmoszt. A tapasztalatok eredménye egyrészt az úgynevezett aurikus lényben, másrészt ennek szolgálójában, az énben, a személyiség vezetőjében nyilvánul meg. Ennek a dialektikus fejedelemnek a köntösét újra és újra a mulandó földi anyagból kell megszőni. Jogara az önfenntartásra irányuló akarat korlátozott hatalmát jelképezi. Szavai bizonyos behatárolt – a saját törvénye alá vetett – területen belül találnak csak visszhangra. A személyiség hűséges rabszolgája ennek a kérlelhetetlen fejedelemnek. A személyiség egyben a vadász, aki táplálékkal látja el őt, és ő játssza a művészt is, aki képeivel ajándékozza meg őt, sőt egyben a harcosa is, aki életét áldozza azért, hogy a fejedelem uralma meg ne szakadjon.Az eredeti lénynek várnia kell, míg a rabszolga felfedezi, hogy két úr van, akik az ő szolgálatától függenek, akinek tehát tudatosan el kell döntenie, hogy melyik urat akarja szolgálni. Ha az igazi én, az isteni elv mellett dönt, akkor a rabszolga tudatos szolgálójává válhat az eredeti fejedelemnek, s így újra elfoglalhatja jogos helyét. Újjászületik a feltámadási térben, a harmadik természetben, és jogara az új merkúrbottá válik.Mielőtt azonban mindez megvalósulhatna, a személyiségnek az összes nézetével fel kell erre készülnie, vagyis ezen az alapon meg kell tisztulnia és át kell alakulnia.Pentagram 2001/3