Bármennyire is nyitott próbál lenni valaki, időnként megijesztik az események, és megváltoztatják az életszemléletét. Ekkor elárulja, hogy ami egyszer „nyitottnak” tűnt benne, az továbbra is el van zárva, és ajtók mögött rejtőzik. Valódi nyitottság csak jókora bizalom alapján születhet. Egy gyermek például nagyon nyitott tud lenni, mert teljes bizalma van, és öntudatlanul érzi, hogy családja és szülei gondoskodnak róla. A modern társadalomban ez az érzés eltűnt, és az váltotta fel, amit bizonytalanságnak, instabilitásnak, és a biztonságérzet hiányának jellemezhetnénk.Zygmunt Bauman lengyel szociológus szerint „Tudatában vagyunk a civilizációnkra leselkedő különféle fenyegetéseknek, de ezeket illetően „remény és segítség nélkül” állunk. Úgy érezzük, hogy nincsenek meg az eszközeink, hogy megbirkózzunk velük.Ezért hajlamosak vagyunk hátat fordítani a fenyegetéseknek, és inkább a szórakozást választjuk.Bauman ezért új embert lát kifejlődni: a „választó embert”, a homo eligenst.Jellemzése szerint ezt az embert – a homo eligenst – szüntelen változási kényszer hajtja.Örökké tökéletlen, sohasem befejezett, és állandóan identitásának változtatásával van elfoglalva.Zygmunt Bauman hisz a döntés szabadságában, valamint az ember korlátaiban is. A valóság nem egy darabból áll, hanem inkább olyan erők látszatra kaotikus keveréke, melyek önkényesen meghatározzák életünket. Ezért fontos, hogy az ember – lehetőleg fiatalon – tartós hídfőállást építsen ki. Ezen olyan belső alapot ért, amelyet a szeretet éltet, és amely egy a szeretettel. Ekkor bármilyen változásra képes alkotó módon reagálni, anélkül hogy engedné magát elgáncsolni általa.Vágyódunk a szeretet után, mert belsőleg „megszépít” minket. „A szeretet a transzcendenciával van összefüggésben.” Azt állítja, hogy a szeretet az alkotóösztön szinonimája, amely automatikusan kockázatokkal jár, „ahogyan egy alkotó folyamat esetében sem tudjuk biztosan, hogy hová vezet, és hol végződik.” Bauman emlékeztet minket, hogy „kevés olyan dolog van az életben, amely közelebb visz minket a halálhoz, mint a beteljesült szerelem”. Ahelyett, hogy a szeretet emelkedettebb formáira törekednénk, lejjebb tesszük a mércét, és futó kapcsolatainkat „szerelemnek” nevezzük. Bauman szerint a probléma fő része abban rejlik, hogy nem tudunk különbséget tenni a szeretet és a vágy között.A vágy elvesz, a szeretet ad. A vágy rombol és elzár, a szeretet helyreállít és megnyit..”Egy hű társ segítsége nagyon hasznos lehet,….. de feltétel nélküli kapcsolatok nélkül, és az arra való hajlandóság nélkül, hogy érdekünket feladjuk társunk kedvéért, az igazi szeretet elképzelhetetlen”…………………….„A szeretet a világmindenség legnagyobb és leghatalmasabb ereje. Istennel teszik egyenlővé. ‘Isten szeretet’, mondja a szentírás. […] Amit a dialektikában neveznek szeretetnek, annak mindehhez semmi köze, sőt össze sem hasonlítható ezzel. Amit az Egyetemes Tan szeretetnek nevez, az az isteni lángnak, a világléleknek az ősanyaga.