A VILÁG HELYREÁLLÍTÁSA
Valljuk be őszintén, hogy a külszín hívei lettünk, nyugati kulturánk rendkívül felületes. Sem a ragyogó valóság szárnyaló magasságait nem birtokolja, sem mélyre nem hatol, és a benső életet is nélkülözi. A formát műveli, a külsőségeket kedveli, és a divatnak hódol. Az oly megszokott társadalmi szerkezet, az egész apparátus, kerekeivel és emelőivel, a világ egész bonyolult szerevezete beteg, halálosan beteg, mert lelketlen, nincsen már lelke. Az eszményiségnek megvannak a határai, és materializmussá, anyagisággá kristályosodott, melyet itt-ott, hébe-korba, egy-egy fonnyadt virág tarkít. A tudomány labirintusban tekereg, frontvonala tévúton bolyong, és a teológia hosszú évek óta olyannyira halott, amennyire az atlantiszi korszak veszett a régmúlt ködébe. A láthatáron újra meg újra felvillan a töviskoszorúsnak az arca, mialatt puskaporos füstfelhők gomolyognak az országok fölött. A templomok visszhangzanak a szólamoktól, amelyek egy ismeretlen Istent prédikálnak, valami Krisztusról dadognak, akit nem ismernek, nem élnek át, mégis nap mint nap keresztre feszítenek. Az emberek szinte éjt nappallá téve keresik az igazságot, mégis és kezdettől fogva újra és újra ehhez a kultúrához csatlakoznak, – holott ez kilátástalan. Az olvasó mindezzel tisztában van. Ezzel vannak tele az újságok, és számtalan könyv is erről értekezik. Ön tudomásul veszi és beszélget róla. Egyetért a megragadó cikkekkel és iratokkal. De miért nem érinti meg Önt mindez? Miért nem rendíti meg? Miért nem omlik össze Önben semmi sem? Miért nem érzi az örökkévalóság rengését az idő világában? Úgy járunk-e, mint “Akárki”, az azonos című középkori színdarabban? A Halál, Isten küldötte odalép Akárkihez, s azt kérdi tőle: – Hová rohansz Akárki, oly cifra ruhádban? Hát elfelejtetted az Istent? Valóban! Minden keresztény kultúránkkal együtt, Istent egészen elfelejtettük. A lényeges, és az üdvhöz szükséges egyetlen jellegzetesség elkerüli a figyelmünket.