„Amennyiben az emberi lény úgy dönt, hogy lemond élete bizonyos dolgairól, és kilép a hitrendszere által táplált megszokásainak a rendszeréből, melyben körbe-körbe jár élete folyamán, akkor ráébred arra, hogy boldogtalansága és félelme e rendszer fenntartásának az illúziójából ered. Hiszen a boldogtalansága, a félelmei, és a kételyei azok az érzések, amelyek elválasztják Teremtő Istenétől. Amikor belső késztetése által a lemondás felé törekszik, (a lemondás nem feltétlenül, és csakis az anyagi javakra vonatkozik, hiszen a pénz is energia), akkor autentikus módon átértékeli életének jelen körülményeit, és tudatosodik benne, hogy mire van igazán szüksége ahhoz, hogy véget vessen elkülönülésének. Lemondása által megszűnnek az életével kapcsolatos elvárások, ebből adódóan pedig a következmények, (visszahatások) is, amit Ti karmának hívtok. A lemondás értelme nem az a földi emberi fogalom, ami abban nyilvánul meg, hogy el kellene vetni valamit, vagy valamitől meg kellene szabadulni, mert helytelennek címkézitek, hanem a megerősítése annak a vágynak, óhajnak, ami azokban a döntésekben nyilvánul meg, amelyek az energia mozgatását, áramoltatását egy magasztosabb célú teremtés célja felé irányítja. És a hozzá fűződő érzés: az öröm, az elégedettség, a boldogság.”
