„Az emberi vágy szenvedélye az a tűz, ami önnön megvalósulásának a hajtó motorja az önkifejezés nagy játszmájában, hogy tapasztalatai révén megtalálja önmagát a káprázat valósnak vélt igazságában. Tiszta látása elvezeti azokhoz a meglátásokhoz, hogy tudatában legyen annak, mit mellőzzön az eljövendő életszakasza tapasztalataiból, mint döntéseinek a következményeit. Mert már tudatára ébredt annak, hogy a cselekvés maga a megtapasztalt létezés; az elvárások nélküli élet pedig maga a szabadság. Lemondása azokról a dolgokról, amelyek már nem szolgálják őt földi útján, hozzásegítik a Teremtéssel harmóniában lévő cselekedeteihez. Hiszen élete teremtésének a cselekvő aspektusát nem veti el. A lét egyszerű megélése a cselekvés által válik a Mozgás Törvényében az emberi lény által teremtővé. A vágy, mely előhívja a teremtéshez szükséges energiát, ami maga a szenvedély,- a lehetőségek számtalan megtapasztalását teszi lehetővé. Nem kell lemondania a szenvedélyről, ami hajtóereje a megismerésnek, és eleve Istentől adott. Ha megtagadja, akkor a benne lakozó Istenét tagadja meg. Lelke vágya az, hogy cselekedetei révén megvalósítsa legfennköltebb ideáját, és az önmaga megismerésének a folyamatában megtapasztalhassa, hogy Ki Ő Valójában. Hiszen a Lelke Istennek az a része, ami maga a Szeretet, ez a legbensőbb igazsága, ami Istenisége magja. Az Isteni szeretet és szenvedély eltér az emberi birtokló szeretettől, és attól a szenvedélytől, mely elvárásokat támaszt bármivel kapcsolatban. Az emberi szeretetteljes cselekedet nem azonos Isten tiszta, mindent elfogadó szeretetével.”
