Dualitás

Dualitás

„Az emberi lények hitrendszerük alapján más elképzeléssel vannak Istennel, az anyagi javakkal, a pénzzel, és embertársaikkal kapcsolatban. Némelyek azt vallják, hogy ha Istent szolgálják, elvetik az anyagi javakat és a pénzt az ördögtől valónak tekintik. Míg mások elvetik Isten jelenlétét, és csakis az anyagi világra, és a pénzre fordítják figyelmüket. Azt szoktátok mondani, hogy „a pénz az istene”. Miből gondoljátok, hogy Isten energiáját el kell választani a pénztől és az anyagi javaktól? És miért hiszitek azt, hogy Isten csak azokat az embertársaitokat szereti, akik mindenről lemondanak, és a szenvedés révén akarják Őt megtapasztalni? Isten azért adta Nektek az Élet Szent energiáját, hogy megtapasztalhassatok mindent, amit szeretnétek. Egyetlen vágya, hogy az Életet válasszátok, hogy megtapasztaljátok minden szépségét, és csodáját! Miért akartok hát lemondani róla? Miért vonzzátok be életetek tapasztalatai közé a félelem, a fájdalom, a szenvedés, és a bűntudat energiáját? Hiszen már tudjátok, hogy életeteket az energia kölcsönhatásai irányítják, azaz minden energiából áll akár földi, vagy más valóságok viszonylatában. Mindkét esetben hibás az elképzelésetek a pénzzel, az anyagi javakkal, és Istennel kapcsolatban! A pénz, és minden, ami anyagi megnyilvánulás – Isten energiájának a része. A dualitás, a kettősség tükrében csak az egyik végletet vagytok képesek érzékelni? Létetekben hánykolódtok, mint csónak a viharos óceánon. És vajon az óceán, vagy a csónak tehet arról, hogy nem találja a szélcsendes kikötőt? És mert földi valóságotokban minden az Isten Szent energiájából származik, és Isten Szent Teremtését képezi, csak az egyik véglethez tartozhat, a mindent átható Szeretet végletéhez! Ha Istent jónak tartod, a pénzt pedig rossznak, akkor melyik véglet aspektusából teremtesz? Ha csakis az anyagi valóság, a pénz rabja vagy, és Istent elveted, melyik végletből teremtesz? Gondolkodj el rajta, hogy vajon mi akadályozza meg, hogy a bőség állapota a Tiéd legyen? Isten nem akadályozza meg, hogy a Tiéd legyen az egészség, az anyagi bőség, a pénz energiája. Miért tenné? Csakis Tőled függ, hogy megtalálod-e azt az arany középutat, ami lehetővé teszi számodra a bőség kiapadhatatlan energiájának a támogatását teremtésedben. Ez a középút azt jelenti, hogy találd meg belső önMAGadban azt a szeretetet, ami elfogad mindent, és mindenkit Isten teremtett valóságában, és hogy önMagadat annak részeként éld meg. Hogy amit másokért teszel, azt magadért teszed, és amit magadért teszel, az másokért teszed. Mert ezzel szolgálod Isten Nagy Tervét, az emberiségét, és a magadét is EGYben. Hidd el, hogy Isten fizetsége sokkal nagyobb annál, mint amit el tudsz képzelni!

Close Menu