„És ne feledd, hogy miért vagy a földi világ valóságában. Teremts! Álmodd tovább Teremtőd álmát, váltsd valóra elképzeléseidet, mint ahogyan azt Ő is tette, amikor megálmodott, létrehozott Téged! Emlékeztettelek Téged mindenre, amit Teremtődtől kaptál: a Teremtés Törvényeire, és a „titkaira”, amelyek soha nem voltak elrejtve előled. A misztériumra, ami mindig is Te voltál, hiszen magadtól kell rájönnöd arra, hogy Ki Vagy, és milyen okkal és céllal érkeztél a sűrű anyagi valóságba, hogy onnan tovább emelkedhess, ha Te is így akarod. És, ha mindennek a tudatában vagy, és ráébredtél döntéseid felelősségére, akkor a Mindenség a szolgálatodba szegődik, a Szférák Létezői támogatnak és emelnek utadon. A Teremtő Istened mintájára egységben vagy a Szellemmel, a Lélekkel és a Testtel. Az elméddel is, ami fizikai létedet hivatott szolgálni, támogatni. Hiszen Jézus egyike volt azoknak, akik megértették a misztériumot. Tudatában volt annak, hogy Ő az IGE, Isten szava, és kinyilatkoztatta az örökérvényű és megváltoztathatatlan igazságot, hogy „Egyek vagyunk, én és az Atya.” Mert mindent, amit megtapasztaltok, rajtatok keresztül megtapasztalja Atyátok is.”
„Jelen léted a róla szóló gondolataid teremtett valóságának a tükörképe. Ha elégedetlen vagy ezzel az eredménnyel, és bármit is hiányként élsz meg az életedben, alkotó gondolatoddal ezt a hiányt erősíted. Ha teremtő gondolataid a hála, és a bőség érzésével párosulnak, akkor léted tapasztalataiba bevonzod a bőség valóságát.”
„Bizony mondom Neked, hogy csakis egyetlen Út Van. Egy Út, ami az Istenséged megéléséhez vezet. A Szeretet, ami olyan tiszta, mint a hulló hópelyhek, mint a forrás tiszta vize, mint a ma született gyermek szemének a tiszta fénye, ami mindenre nyitott, mindent befogadó és mindent elfogadó – Isten maga. Mert nem születtél bűnben! Ne félj! Bízz az Ő kegyelmében, mindent elfogadó szeretetében! Isten teremtett gyermekeként Áldott Vagy! Isten Országa eredendően benned lakozik, hiszen a Lelked halhatatlan, Örök Vándora Vagy Isten Teremtett világainak. Nyíljanak fel szemeid a látásra szíved tiszta óhajára! Mert minden, amit Isten teremt – Tökéletes! Saját Képmásának, Önnön Képességeinek a tükröződése, ezért Áldott és Tökéletes!”