A gondolatok és szavak mágiája

A gondolatok és szavak mágiája

Részlet az Imagináció című könyvemből

Szellemi Mesterem üzenete:

„Mindaz, amit valóságodban érzékelsz – az Istenedről alkotott elképzelésed, hited eredménye, ami a magadról alkotott elképzelésed tükröződése, melynek fényét Őrá vetíted. Tudsz úgy érezni, gondolkodni, beszélni, cselekedni, mintha Isten lennél? Vajon megszabadultál már a félelem béklyójából, amit saját meggyőződéseid hoztak létre? Még félsz attól, hogy elítélnek, megvetnek, kiközösítenek, megbélyegeznek embertársaid? Azt hiszed, hogy Istenkáromlónak fognak kikiáltani kiközösítve az egyházból? Hiszen ezt tették kétezer évvel ezelőtt, és teszik azóta is a keresztényekkel, akik a kereszt függőleges és vízszintes vonalainak a metszéspontjában – ami a Lélekkel való egyesülést jelképezi –  tudatára ébredtek annak, hogy az emberi lény rálelve Lelke tisztaságára, megtalálja a benne lakozó Istenét. Mellesleg a kereszt eredete Jézus koránál régebbi. Vajon miért jelenthetsz fenyegetést a számukra? Hiszen szándékod a belső békéd megteremtésére irányul? Miért félnek az igazságtól? Nehéz szembenézniük saját felelősségükkel? Féltik saját langymeleg, statikusnak vélt komfortzónájukat, melyet oly „fáradságos” munkával teremtettek? Hiszen pontosan azért féltik, mert érzik, hogy egyáltalán nem állandó, nem statikus a világ. Félnek, hogy véget érne teremtett valóságuk, amihez ebben a formában ragaszkodnak, mert még nem ébredhettek a tudatára annak, hogy véget érne az éhezés, a háborúk, a gyűlölet, és a félelem által létrehozott „jólét” illuzórikus világa. Félnek a változástól. Pedig az igazság az, hogy Isten Teremtett valóságai nem statikusak, állandó változás alatt állnak, hiszen miféle Teremtésről beszélnénk? A szóban: teremtés, benne foglaltatik az örökkévaló változás, és a lehetőségek végtelen kombinációja. Hiszen világotok nem csak fekete és fehér. Amerre csak néztek, mindenütt a színek változatos káprázatának az árnyalatokban gazdag valóságát látjátok. Ezt a színpompás valóságot építed Te is saját teremtett világoddal pillanatról-pillanatra, megállás nélkül, újra és újra, minden alkalommal, amikor visszatérsz, és megnyilvánulsz a formák világának a valóságában. Készülj fel rá, kedves Vándor, hogy a fogadtatás, ami embertársaid felől érkezik, nem lesz minden estben örömteli. Mert a Te igazságod, ami Isten Igazságának egyszerűségében gyökerezik, nehezen fogadható el az analizáló, mindent túlbonyolító elme embere számára. Hiszen Te mindössze az Isteni szeretetben fellelhető békét, harmóniát, elfogadást keresed, és ajánlod nekik. És lehet, hogy a jelenlegi érzékelésük számára ez kevés, mert az anyagi valóság illúziója több lehetőséggel kecsegteti őket. Fogadd el, hiszen már tudod, hogy nincs szükséged a jóváhagyásukra, nem kell a megfelelés kényszerében élned, mert életed teremtését a Szeretet energiája hatja át. Egy Új Világ felé törekszel, ahol már nincs szenvedés, fájdalom, mert ez a saját teremtésed dimenziója, ahol valóságodat és önmagadat a legtisztább, legmagasztosabb érzéseknek, és gondolatnak megfelelően képzeled el, teremted meg. Éld életedet önmagad legfennköltebb látomásának megfelelően, saját fényed tükrében, ahol megválaszthatod új személyiségednek megfelelően a gondolataidat, szavaidat és a tetteidet. Tudatos és felelősségteljes döntéseid lehetővé teszik számodra, hogy elérd Lelki fejlődésednek azt a szintjét, amikor ráébredsz Lelked vágyára, ami a teremtésed óta e csodás játékba hív. A benned lakozó feltétel nélküli szeretet az igazi természetes kifejezési módod. Ha már képzeletben megalkottad eljövendő valóságodat, itt az ideje, hogy beköltözz, és játssz. Figyelj az érzéseidre, hogy szívedből származnak, és szeretetteljesek-e, vagy az agyad kétkedésének a termékei-e. Figyeld meg a gondolataidat, hogy harmóniában vannak-e a teremteni kívánt Új világoddal, és ha érzéseid azt sugallják, hogy nem felelnek meg az elképzeléseidnek, akkor változtasd meg, töltsd fel pozitív tartalommal őket. Ha beszédedben olyan szavakat használsz, amelyek nem tükrözik magasztos szándékaidat, akkor figyelj arra, hogy csiszolódjanak, harmóniában legyenek a kijelentéseid a céloddal. Ha olyasmit teszel, ami nem illeszkedik nemes célodhoz, határozd el, hogy jóvá teszed, és a következőekben másként cselekszel. Bármilyen helyzetbe is kerülsz, a kivezető utat magadban keresd, és ne magadon kívül, hiszen a helyzetet is Te teremtetted, és minden állapot csak átmeneti. Semmi nem marad ugyanaz, semmi nem marad változatlan. És, hogy milyen módon változik meg valami az életedben és a környezetedben, az csakis tőled függ. Vigyázz a kijelentéseidre, a kinyilatkoztatásokra, amelyeket a Mindenségbe küldesz. A hiányérzetet képviselő kinyilatkoztatásokat a „nincs pénzem, nem engedhetem meg magamnak”, stb. – amelyek meghatározzák az állapot tartósságát, lecserélheted olyan kijelentésekre, amelyek a kitűzött célodhoz igazodnak. Megfigyelheted, miközben átalakítod a gondolataidat, és a szavaidat, feltöltve pozitív tartalommal, jelen van-e az önsajnálat érzése háttér gondolatként. Ha megfigyeled, és észre veszed a teremtésedhez nem illő gondolatokat, szavakat és a mögöttük lévő érzéseket, akkor meg is változtathatod, felülírhatod tartalmukat. Programként futnak a háttérgondolatok általi tartalmak is, és a hozzájuk társuló érzéseket nehéz „nyakon csípni”. Ezek a programok is a megvalósulás dimenzió felé igyekeznek, és meg is valósulnak valahol. Viszont Te itt, e földi anyagi valóságban szeretnél teremteni, és nem a háttérprogramok öntudatlan tartalmával, amit az elméd produkált. Ha tetszik neked egy gondolatsor, amit a teremtésedhez megfelelőnek találsz, és kellemes érzések is társulnak hozzá, akkor le is írhatod, szavakban kinyilatkoztathatod, és annak megfelelően cselekedhetsz. Amennyiben Önmagadat az öröm, a béke, a könyörület és megbocsátás fényében látod, úgy elkezdted teremteni az Új Énedet, és egyre gyakrabban érzékeled majd életedben a legfennköltebb szeretet érzését, mely a bölcsességedből és a belső szilárd hited igazságából táplálkozik. Hiszen csakis Tőled függ, hogy Kivé szeretnél válni, milyennek szeretnéd magadat látni.”

Csehiné szilágyi Éva

Close Menu