A hit olyan dolgok
valósága, amelyeket nem látunk. Az igaz ember azért él a hitből, mert
valóságnak tartja azokat, amelyeket nem lát, és amelyeket neki az Isten
küldöttei, valamint a lélek benső bizonyossága tárnak fel. Igazságnak
tartja az Isten igéit, amelyek a szentírásban vannak lefektetve, annak
dacára, hogy azok csupán ígéretek, csupán reménységek, és olyan
dolgokról való tanítások, amelyeket kézzel megfogni nem lehet.
Mindezeket igazságnak tartja az igaz ember, ellentétben mindazzal, ami a
szeme előtt van, ami előtte kívánatos, amit megszerezni a földi ember
nagyon szeret, mert az ő testi énjének kedvez.
Röviden: a hit az
igaz embert arra képesíti, hogy lemondjon a ma öröméről, amely bizonyos,
a holnap ígéretéért, amelyet csak kilátásba helyeznek előtte. És még
rövidebben: a hit az Istenhez való csatlakozás: ahhoz az Istenhez, akit
nem látunk. A hit az az erő, amely összeköti a teremtményt a Teremtővel
és összeköti a lelket azokkal az igazságokkal, amelyek a Teremtőből
folynak, és ezáltal mind több és több ilyen igazságnak késziti meg az
utat abba a lélekbe, amelyben a hit gyökeret vert.
A hit a haladás
első feltétele. A hit nem jelent „elhivést”, mert az elhivés valaminek
az elfogadása azért, mert azt valaki mondta, tehát a tekintély kedvéért,
vagy a hely kedvéért, ahonnan az elhangzott. A hit erő, az elhívés
gyengeség.
Az Úr Jézus sem kivánt vakhitű embereket; nem azt
kivánta, hogy az emberek valamit elhigyjenek, hanem azt mondta:
„zörgessetek és megnyittatik nektek, kérjetek és kaptok, keressetek és
találtok”. Neki becsületes jóakarattal, tudnivágyással kutató és kereső
lelkekre van szüksége, olyanokra, kik még éhesek, és az ő igazságából
táplálkozni kívánnak, nem pedig olyanokra, akik jóllakottak és
kényelemből, hogy ne kelljen mozdulni sem, inkább elhiszik azt, amit
mástól hallanak, mint hogy maguk keressenek, kutassanak, hogy az
igazságról meggyőződést szerezzenek.
Amikor előttetek az igazságot
takaró függönynek egy-egy csücskét meglebbentem, ne riadjatok meg, mert
először is ott nincs semmi, amitől félni kellene, mert az igazság
ismerete szabaddá tesz.
Másodszor, mert úgyis eljön egyszer az idő,
amikor az egész függöny félrehúzódik, és nektek az egész igazságot kell
majd szemlélnetek, jóllehet ezt az időt csak úgy érhetitek el, ha
pontról-pontra betöltitek rendeltetésetek minden fázisát. Hiába
húzódoztok tehát az igazság látásától, ezt még vért izzadva is meg kell
egykor tanulnotok, mert ebben a másik világban csak ennek az igazságnak
lehet hasznát venni, csak ezen a réven szerezhetitek meg az üdvösség
örömét.
Amikor mi benneteket valamire megtanítunk, fegyvert adunk a
kezetekbe, amellyel az élet harcát biztosabban, könnyebben, gyorsabban,
eredményesebben vívhatjátok meg. Aki ezt a fegyvert elfogadja, az
előrehalad és kevesebb fáradsággal éri el a célt. Aki ezt a fegyvert nem
fogadja el, az lemarad, és egykor, nagyon soká, elölről fogja
elkezdeni, hogy ismét az elemi ismereteken elindulva jusson ezeknek az
igazságoknak a küszöbéig.
Megjegyzés: A lélekben lévő hit alázatra és engedelmességre ösztönöz a szellemi tudás forrásaival szemben. A hit nem okoskodik, nem ágál a megszerzett ismereteivel, hanem igyekszik aszerint élni és viselkedni és legtöbbször tudomása sincs arról, hogy szellemileg látványosan fejlődik. Számára az olvasottak vagy hallottak a hite általi szűrőn csak akkor juthatnak át, ha azok a lelkiismeretét jó és felemelő érzésekkel töltik el. A szellemi tudást és gyarapodást nem az olvasottak vagy hallottak alkotják, hanem azok a felismerések, melyek a lélekből fakadnak, azoknak, mint katalizátoroknak a hatására.
Mondok egy példát a felismerések szinte eufórikusan felemelő megtapasztalására. Egy időben még a szellemtan előtt “mindenevőként” szomjaztam a tudást és kerestem az utat, így az ezotériákon keresztül eljutottam a teozófiához is. Szerencsére elég bőséges irodalma van, amibe belemerülve sorra vettem az írókat és műveiket. Voltak olyanok, melyek tetszettek, de olyanok is melyek taszítottak. Az anyagok többnyire érthetőek és olvashatóak voltak, de amikor bejutottam egy “magasabb szintű” területére, megdöbbenve vettem tudomásul, hogy nem értek szinte semmit belőle. Ez nagyon lehangolt és elkedvetlenített és egyértelműen rossz érzéseket keltett lekemben, de nem adtam fel. Hónapokig rágtam az anyagot, jegyzeteltem, újra és újra átolvastam, míg aztán egy nap lelkemből feltört egy felismerés, hogy ezek a kőműveskék bolondját járatták velem, hisz ők sem tudták az igazságot és plafonálódtal a nagy “okosok” de, hogy ne kelljen bevallanuk tudásuk korlátozottságát írtak egy óriási titkos tudásnak tünő halandzsát, amelybe a kereső, ha belebonyolódik és ha elhiszi, hogy ők tudják, hasraveti magát tudásuk előtt. Ez a felismerés valósággal szárnyakat adott nekem, felemelt és örömmel töltötte el a lelkemet. A teozófiát így közel egy év tanulmányozás után a sutba vágtam és rövidesen belekerültem a szellemtan hatáskörébe, ahol egymást követték a boldog felismerések.
Forrás: Karsay István