Útravaló

Csehiné Szilágyi Éva: Imagináció (részlet)

„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből;                         a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.             Minden te utaidban megismerheted őt,                           akkor ő igazgatja a te utaidat.”

Jézus         

          

                            Útravaló

Az ember fizikai formájának, testének a cselekvés az egyik fontos jellemzője. Ezért életének minden pillanatában tesz valamit, akkor is, ha látszólag pihen, mert az elméje soha sincs nyugalmi állapotban. A Lelke létének a legfontosabb meghatározója, és általa töltheti be földi küldetését. És vagy a Lélek sugallatára cselekszik, vagy az elméjére hallgatva hajtja végre cselekedeteit. Életének a minősége attól függ, hogy megtalálja-e az egyensúlyt az elméje és a Lelke között. Amennyiben tudatosodik benne, hogy nem a test cselekedetei irányítják a Lelkét, életének a minősége változni kezd, mert a Lélek a Teremtés Örök Létezőjeként halhatatlan, ellentétben az anyagiasult formával, a testtel.

„Amennyiben képes vagy elhinni, hogy az életed nem csak a cselekvésed, napi teendőid körül forog, akkor ráébredhetsz arra, hogy mi az az ok, ami körül valójában forogsz jelen életed tapasztalásaiban. A Lelkedet nem az érdekli, hogy a megélhetésedet miképpen biztosítod, csakis az a fontos számára, hogyan éled meg a léted állapotát. Hidd el, hogy a létedet fenntartó cselekvés, és minden, amit megteremtesz, felhalmozol anyagi szinten, a halálod után már Téged sem fog érdekelni. És tudd, hogy a Lelked tudja, mi az oka, és célja földi megtestesülésednek, ezért fontos lenne figyelned, és hallgatnod Rá. És, ha olyan utat választasz, ami a szenvedésedhez vezet, nem fog szánni, hagyni fogja, hogy megéld azt, amit előidéztél magadnak. Szenvedésed csak akkor múlik el, ha megérted az eleve létező igazi valódat. A Lelked azt is tudja, hogy Ő Isten Része, az Ő emlékezete elé nem borul a feledés fátyla, ezért tudatában van annak, hogy úgy tapasztalhatja meg a legteljesebben a lét élményét, hogy nem tesz semmit az érdekedben, ha nem figyelsz Rá, elfordultál Tőle. Tapasztalatai a létben, annak a szemléletében gyökereznek. Számára mindegy, hogy szomorú, vidám, boldog, vagy boldogtalan akarsz lenni. Te döntöd el, hogy mit szeretnél. Szeretnél azzá válni, akit álmaidban elképzeltél? Valósítsd meg szabad a választásod, és a döntésed jogán, mert az általad választott létállapotból fakad az evilági sikerességed.”

„Embertársaid tükröt tartanak Neked a saját cselekedeteikkel, életük vitelével. Ha szemlélődsz a környező világodban, akár úgy is, hogy megfigyeled embertársaidat, akkor láthatod, hogy két azonos képességgel bíró emberi lény, akik ugyanabban a tanintézményben szerezték meg a diplomájukat, és szakmájuk legfelső szintjét képviselik, miként élik meg létük egymástól különböző valóságát. Mindketten mesteri szintre emelték adottságaikat szakmájuk terén. Mégis azt látod, hogy az egyik gyarapodik, a másiknak pedig megélhetési és egészségi problémái vannak. Hogy miben nyilvánul meg valóságérzékelésük lényege? Az egyik emberi lény gyermeki nyitottsággal, segítőkészen, bizakodóan, elfogadóan és örömmel éli meg a létezését, és a tevékenységét. Magát az ÉLETET választja, az élete szépségére, örömeire fordítja figyelmének az energiáját. Amennyiben a lét még emelkedettebb állapotát választaná, ami a jóságban, a könyörületességben, a megbocsátásban, és a feltétel nélküli szeretetben nyilvánulna meg, akkor megtapasztalhatná az Isteni multidimenzionális létet, a valós Énjét. Másik embertársad, aki ugyanolyan képességekkel bír, szabad választásának a jogán a hiányérzetet, az elégedetlenséget, az elhatárolódást választotta, ami a félelem energiájából táplálkozik. Életének minden pillanata – kivéve azon örömteli pillanatait, amelyeknek ritkán ad teret – szorongásban, kétségben, túlélő üzemmódban telnek. Számára az anyagi javak felhalmozása az, ami fontossággal bír, az élet valós megélésére nem marad ideje. A kérdés sohasem az, hogy mit akarsz cselekedni, hanem az, hogy milyen állapotban szeretnél lenni. Pontosabban melyik véglet állapotában: a szeretetben, vagy a félelemben? Mert Lelkednek csak ez a fontos, a léted állapotának a megélése. A megélés tapasztalatának a minősége, ami Tőled, és csakis Tőled függ! Nos, a két azonos lehetőségű emberi lény példája azt mutatja, hogy az egyik sikeres, a másik nem. Nem a cselekedeteik miatt, hanem amiatt, ahogy létükhöz viszonyulnak. Rá fogtok jönni, hogy Isten Teremtett Valóságának az energiája kvantumtermészetű, azaz a lét természete multidimenzionális. Már mondtam Neked, hogy az ÉLET az ÉLETET vonzza, és a választásod határozza meg a tapasztalataidat! Azért jöttél erre a bolygóra, hogy Lelked kiteljesedjen, elérje kijelölt Célját, miközben létrehozod életed valóságát, ami embertársaid javát is szolgálja. Fizikai tested mindössze a lelked eszköze, és nem több. Az elméd értelme az energia, az erő, ami megnyilvánult földi formádat működteti, de csakis arra korlátozódik. Amennyiben odafigyelsz, és vigyázol földi „ruhádra”, olyan hatékony eszközzel rendelkezhetsz, amelyet a Lélek vágyának megvalósítására használhatsz, és eredendően arra kell használnod! Hiszen Lelked el akarja érni a legmagasabb, és legfennköltebb minőségét, hogy Istenben Istenné váljon! Ez a vágya, és ehhez választja ki a számára megfelelő tapasztalattal ellátó lét állapotait. És e törekvéséhez a rendelkezésére áll Isten Teremtésének azon lenyűgöző választéka, ami maga a LÉT, amelynek minden pillanata a rendelkezésére áll a választásához. A Lélek kiválasztja a lét azon állapotait, amelyekben létrehozhatja teremtéséhez azokat a megfelelő feltételeket, amelyek lehetővé teszik a kiválasztott léten belüli tapasztalást. Ezért az emberi lénnyel semmi sem történik „véletlenül”, ami nem a fejlődését, a javát szolgálná, mert Lelke vezetésével a számára megfelelő, és tökéletes lehetőségekhez jut, melyeknek a megtapasztalását a Fátyol túloldalán eltervezte. Sem a Mindenható, sem a Lélek soha nem kényszeríti az akaratát és a vágyait a jelen létében fizikailag megnyilvánult emberi lényre. A Mindenható Isten nem fogja rákényszeríteni az akaratát a gyermekére – a Fiúra. Mert, ha ezt tenné, azzal a saját természetének a mindenben, és mindenre ható elvét sértené, hiszen Önmaga részeire hatna – aki összességében Ő Maga – ami teljességgel lehetetlen. Hiszen azért osztotta fel Önmagát részekre, hogy mindegyik része egyedülálló teljes egészként tapasztalhassa meg önmagát.”

Vajon az emberi elme felülkerekedhet a Lélek tudatán? Miért jár be olyan utakat az ember, amelyek szenvedésre kárhoztatják? Ha csak azt tenné, amit a Lelke sugall számára, boldogabb életet élne? A Lélek magasabb perspektívából érzékeli az emberi létet. Ő ismeri a lét okát és célját.  Akkor miért nem éri el a Lélek, amit eltervezett?

„Az emberi lény elméjének törekvése gyakran irányul arra, hogy akaratát fizikai formájára, testére kényszerítse. És a teste is bizonyos esetekben arra törekszik, hogy átvegye a hatalmat elméje felett, ami esetenként sikerrel jár. Ami lehetetlen, hogy az emberi lény elméje, és fizikai teste hatalmába kerítse a Lelkét! És mert a Lélek egy korlátokkal nem rendelkező tudati mező kiterjedése Isten részeként, így nincsenek korlátozó, a fizikai világhoz tartozó szükségletei. És mert az emberi lény a Lélek kivetítéseként a fizikai valóságban testtel és elmével rendelkezik, szükségletei, és világának anyagi sűrűsége bizonyos korlátokat hoz létre számára. Ennek a tudatában a Lélek hagyja, hogy a test és az elme által irányított emberi lény szabad döntése jogán a maga útját járja, legyen az szenvedéssel teli, vagy békében, harmóniában megélt élet. Akaratát sohasem kényszeríti a testben megnyilvánuló emberi lényre, hiszen egy vele, és a szabad akaratából származó cselekvések új tapasztalatokhoz és lehetőségekhez juttatják. A Lélek sugallataival mutatja az emberi lény számára azt az utat, amit születése előtt vállalt a fátyol túloldalán. Szenvedései pedig abból adódnak, ha letér az általa vállalt útról. Az emberi lény teremtése fizikai világában nem egy „sors” című szabálykönyvben megírt, előírt történet. Minden esetben szabad választási joga van akár arra vonatkozóan is, hogy letérjen választott útjáról, vagy szilárdan azon maradjon. Hogy meddig tart az útja, az csakis Tőle függ.”

A természetfilmek napi szinten ablakot nyitnak a makro,- és a mikrovilágra, és a tudomány vívmányai olyan távlatokba nyújtanak betekintést, ami 100 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt a szemlélődő ember számára. A precíziós mikroszkópok segítségével feltárul a mikrovilág: az atomok szerkezete, és az emberi testben zajló mikroorganikus folyamatok csodája.  Amennyiben valamikor lehetőséged nyílt arra, hogy egy mikroszkópon, vagy a TV-n keresztül megcsodáld az élet molekuláris folyamatait, ámulattal és áhítattal fedezted fel a parányokban a mindenséget. És tudatosodott benned az a felismerés, hogy a csillagok, a Galaxisok – az egész Mindenség benne foglaltatik! És Te –a szemlélő – aki része, és egyben szemlélője is vagy ennek a csodás mikrovilágnak, (ami magában foglal mindent, ugyanúgy, mint TE), Istenként figyeled, tapasztalhatod meg a Teremtés csodáját! Hát akkor képzeld el Istent, amint szemléli saját fenséges és tökéletes Teremtését, és Téged, aki a szeretett gyermeke vagy! Ha sikerült átérezned az Atya szeretetét csak egy pillanatra is, akkor már tudod, hogy Lelked csak arra vár, hogy tudatára ébredj az Ő vágyának, és a megvilágosodás pillanatában csatlakozz hozzá. Mert az Atya sohasem kényszerítené az akaratát a Fiúra, hiszen azzal önmagát korlátozná, ami ellentmondana saját természetének. És a Fiú, aki része Atyjának, sosem kényszerítené az akaratát Istenanyára/Szentlélekre, és a Szentlélek soha nem kényszerítené akaratát a Lélekre, hiszen Isten részeként megint ellentmondanának Isteni természetüknek. Ebből adódóan a Lelked sem kényszerít rád semmit, ami akaratod ellenére lenne, hiszen megsértené az egyetlen és felbonthatatlan Szövetségét az Atyával – az Egység Törvényét. Vagyis ellentmondana saját Isteni természetének, hogy EGY Vele, és elválaszthatatlan Tőle.

„A Lelked feladata abban nyilvánul meg, hogy sugallataival vezessen, jelezze a vágyát, hogy ráébredhess földi vándorlásod céljára, és okára szabad szándékodat tiszteletben tartva. Az elméd feladata az, hogy válasszon a lehetőségek közül, és koordináljon, navigáljon fizikai valóságodban. Tested pedig a cselekvése révén végzi a feladatát a teremtésedben. A Lélek akkor éli meg teljességét, amikor a Test-Lélek- Szellem harmóniában van. A köznyelvben ismert bölcs mondás szerint: „Épp testben épp lélek van”. És ebben az állapotban megjelenik, és érezhetővé válik az emberben Isten Szent jelenléte, Szeretetenergiája. És az Angyalok Rendjei örömünnepet tartanak az emberi lény tiszteletére, várják, hogy a „tékozló fiú” hazatérjen, hogy ünnepeljék, és magasztalják.”

A Lelked sugallata vezetett el e szavak olvasásához, mint ahogyan ezelőtt is tette annak érdekében, hogy meríthess az igazság bölcsességéből fejlődésed érdekében. Életed minden pillanatában, és ebben a Szent pillanatban is megteremti számodra azokat a lehetőségeket, amelyekre szükséged van ahhoz, hogy gondolataid és szavaid olyan cselekedeteket inspiráljanak, amelyek elvezetnek a felismeréséig Önmagad valós természetének, annak, Aki Valójában Vagy. Hová vezet az utad? Milyen lehetőségeket választasz? Milyen életminőséget szeretnél megtapasztalni? Nos, ez csakis tőled függ, mert a Lelked, mint minden életköröd szemlélője, nagy érdeklődéssel figyeli a szabad választásaid általi döntéseidet. Csak vár, és hagyja, hogy tapasztald, amit választottál, és az általad létrehozott valóság felelősségteljes résztvevőjévé válj. Ne feledd Lelked Isteni minőségét, hogy Isten részeként Ő is tapasztalója, és egyben szemlélője annak, amit anyagi világodban teremtesz. Ebben a közös teremtésben (már amennyire ez megfelel a valóságnak), Őt csakis a Te fejlődésed érdekli, a siker és gazdagság nem tartozik az Ő Céljához, az csakis neked fontos. A „sors” iróniája az, hogy amikor már nem fognak érdekelni a világod mércéjéül szolgáló világi javak és sikerek, megnyílik a „bőségszaru”, és életed minden területén áramolni kezd feléd a bőség. Hiszen csakis az a Tiéd, amit önmagadban megtapasztalsz. Amennyiben azt érzed, hogy már rendelkezel vele, ez a dejavu érzés, mert már találkoztál a szituációval. Hogy miért nem tapasztaltad meg előbb? Mert Te voltál az, aki eddig kételkedett benne. Szabad akaratot kaptál. De vajon hogyan értelmezed az akarat, akarom kifejezést? Hogyan használod a teremtésed folyamán? Gondolkodj el azon, hogy az akarom, az enyém lesz, stb. gondolat milyen hatással lehet környezeted résztvevőire, és a Teremrés létezőire. Van úgy, hogy megkapod, amit akarsz, és kapsz más tapasztalatot is mellé, amit valójában nem kértél, nem akartál. Ismerős a helyzet? És van úgy, hogy nem teljesül a kérésed, bármennyire is akarsz valamit, hiába gyakorlod a teremtést, mormolod a mágikusnak vélt szavakat. Gondolkodtál már azon, hogy mi lehet az, ami taszítóan hat az áhított bőségre, sikerre? Az akarat minősége, a teremtés Szentháromsága: a gondolat, szó, cselekedet, ami vonzást, vagy taszítást hoz létre. E három teremtőerő összessége a belőled kiinduló forrása minden teremtésednek. Hogyan használod, gyakorlod? Általában kavargó, kaotikus gondolatfelhők, és nem konkrét, formába öntött szavak összessége által. Így a cselekedet, teremtés minősége is hasonló lesz. A jobb munkahelyet, és több pénzt szeretnék, a nagyobb házat, kényelmesebbet szeretnék, stb. kívánságlista szerinted konkrét, és egyértelmű a Mindenség számára? És csapongnak tovább a gondolataid megállás nélkül, ahelyett, hogy egyértelműen arra törekednének, hogy irányt adnának teremtésed prioritásának, mire is van valójában szükséged! Mert tudd, hogy a Mindenség nem válogat a kaotikus kívánságlistádból, nem méricskél, hogy mihez képest kellene több valamiből, vagy nagyobb… A Mindenség a gondolatodat, szavaidat egy adott formáról, helyzetről közvetlenül valósítja meg. És szerencsétekre, azért nem haltak még ki környező világotok létezői, mert a fizikai valóságotokban az idő az, ami lelassítja a gondolat teremtő hatósugarát. A számtalan szitok, átok, és gyűlölködő, ártó gondolat, és szó, ami belőletek napi szinten árad, már elpusztította volna világotokat! Ezért a Föld sűrű anyagi valóságában az idő korlátai között gyakoroljátok a teremtést, létrehozva a kapcsolati hálótokon beüli hatást és visszahatást mindaddig, amíg rá nem ébredtek valódi teremtő mivoltotokra.”

Valóban elgondolkodtató, miféle gondolatok kelnek szárnyra az elménkből napi szinten, hogyan is használjuk a szavakat, miképpen fogalmazzuk meg közléseinket. Néhány példával illusztrálom: pokoli jó ez a hely, baromi jó az étel, rongyos élet (dalszöveg), a rohadt életbe, stb. Ha újra és újra elismétlődnek benned ugyanazok a gondolatok, nem egyszer, nem kétszer, van fogalmad arról, hogy  mekkora teremtőerőt hozol létre? És milyen hatással lesz az életedre?

A baromi jó étel arra utal, hogy ösztönszerű állati (szeretem az állatokat, és ez nem őket minősíti) lényként habzsolunk, nem tiszteljük önmagunkat, Isteni minőségünket, az étel minőségét, stb. A pokoli jó helyről már nem is beszélve! A rongyos élet megfogalmazás e kifejezés használója számára majd tükröződik tapasztalatként az elkövetkezendő életszakasza minőségében. A rohadt életbe mondatot gyakran ismételgetők pedig ne csodálkozzanak rajta, ha betegek. Hiszen, ha valakinek rosszat kívánsz, az visszatér hozzád előbb, vagy utóbb, amíg fel nem ismered teremtő mivoltod felelősségét. Ha valakinek áldást küldesz, az is visszatér hozzád, mert minden esetben Te döntesz.Amennyiben a fentiekben felsorolt kifejezések már hiányoznak a beszédedből, szókincsedből, akkor már tudatosan teremted életedet.

Igen, a szókincsedből, mert a szó – kincs, ha tudatosan használod.

A csodás, gyönyörű, fenséges, káprázatos, briliáns, Isteni, ízletes, finom, ékes, ragyogó, sziporkázó, éteri, mennyei, – és sorolhatnám tovább – szavak minőségükben más teremtő energiával vannak felruházva. Amennyiben arra törekszünk, hogy megfigyeljük a bennünk kavargó szóáradatot, és azt, hogy milyen kifejezéseket használunk gyakrabban, akkor tudatosíthatjuk magunkban azokat a szavakat, amelyekkel valóban teremteni szeretnénk. Igen, szeretnénk, mert ebben a szóban kódolva van a szeret, szeretni, hogy szeretettel cselekszünk, teremtünk. Bár a hitrendszerünkre napi szinten hatást gyakorol a média, a munkahely (tréningek, értekezletek, oktatások), ahol a szeretném szót a gyenge, határozatlan ember szavajárásának tartják a vezetők. Társadalmunk egy szegmense az akarnokok kinevelésére fordítja az energiáját. És ez hová vezet? Az akarnok diktátorokhoz, akik átveszik az uralmat az akaratgyenge, áldozat szerepét betöltő tömegek felett, akik elfelejtették a szavakba kódolt mágiát – a SZERETET ENERGIÁJÁNAK ISTENI MÁGIÁJÁT!

„Sok esetben kérdezitek: Vajon lehetséges? Valójában miért kérdezitek, ha maga a kérdés mögötti gondolat azt sugallja, hogy lehetetlen. Hiszen, ha valóban hinnétek magatokban, akkor a lehetséges szó fel sem merülne bennetek. Az lehetséges, hogy valóban Vagytok? Hiszen lélegeztek megállás nélkül mindaddig, amíg dobog a szívetek. Ez megtestesült fizikai anyagi formátoknak a hajtóereje. Ezt ugye nem kérdőjelezitek meg? Hogy mi a lehetetlen, és mi a lehetséges, az az adott esetben mindig tőletek függ.”

„Mielőtt kimondod a bűvös szót – akarom – légy tisztában a jelentésével! Hatalmas mágia lakozik benne, amit csakis Te szabadíthatsz ki! Ezért tudatosan, felelősségteljesen használd önmagad, és mások javára! Szabad az akaratod, hiszen földi életeddel együtt kaptad ajándékba, ezért bánj vele Istenként. Hiszen ez az Ok és a Cél, amiért a Földön vagy. A Vagyok a létezés csodáját, a légzés általi tapasztalását jelenti Isten részeként Istennek, az Én Vagyok – a szó, az ige, a parancs, az istenember teremtő ereje, kinyilatkoztatása, ami maga a Mindenható energiája, melyben nem létezik a lehetetlen fogalmának az értelmezése.”            „S kezdetben vala az ige, és az Ige Istennél vala, és Isten vala az Ige.”

Az „én” szó – a kulcs, ami megnyitja a Teremtő Forrásenergiáját, és elindítja a teremtés folyamatát. Az „Én Vagyok” kifejezés az Ősforrás eredendő ősenergiáját képviseli, az a rendkívüli energia – ami erőteljes, együttes kinyilatkoztatás a Mindenség felé, amit parancsként fogad el, és teljesít, bármilyen kérés követi is az én szót. A szó mágia, a szó kinyilatkoztatás, a szó parancs, aminek a Mindenség engedelmeskedik. Én életemben harmóniát akarok! Vagy harmóniában élek! (kijelentés a jelenben).                                                                  A Mindenség válasza: Legyen!                                                               

Én életemben egészséget, bőséget akarok! Egészségben, bőségben élek!                                                                                                                          A Mindenség válasza: Legyen!                                                                       

Én sikert akarok! Sikeres vagyok!                                                                     A Mindenség válasza: Legyen!                                                                 

Az én – a fizikai, anyagi valóság teremtője – az emberi lény, aki kinyilatkoztatja szóban az akaratát a Mindenség felé. És a gondolatok, a szavak teremtő erejűek, amelyeket tettek koronáznak meg. És, ha oly módon cselekszel, hogy akaratod fókuszált energiája asiker felé irányul, és létrejön a gondolataid, a szavaid és a tetteid összhangja, akkor biztos lehetsz abban, hogy akaratod megvalósítja az általad óhajtott tapasztalást. Tudd, hogy olyan erőteljes teremtő vagy, mint egy atomreaktor! Viszont, ha tudatos teremtésed közben – legyen az egészség, bőség, siker, pénz, vagy bármi – létrejön benned egy kétséget, elégedetlenséget, lehetetlent tükröző gondolat, vagy kijelentés, akkor az eredeti, tudatos, akaratodnak megfelelő teremtésed nem valószínű, hogy megvalósul.  Tehát az újra, és újra kifejezésre juttatott gondolatok, szavak energiája, együttes ereje egyszer csak kifejeződik, valósággá válik, megjelenítődve fizikai valóságodban.”

„ Az egyik legnagyobb kihívás, feladat az emberi lény számára, hogy uralja gondolatait. Hiszen teremtő erővel vannak felruházva. Teremtett valóságáért, melyet létrehoz általuk, a felelősség és a következmény is az övé, melyek életére hatással lesznek. A számtalan gondolat számtalan új irányt, a lehetőségek tárházát nyitja meg. Minden gondolat által vezérelt megvalósult cselekedet végtelen számú megvalósulatlan cselekedetet vált ki, amelyek más világokban megtalálják a megvalósulás útját. Az emberi lény a lehetőségek valóságrendszerének a közepén létezik, ami egy óceánhoz hasonló, melynek része, és melynek lényege, valósága az emberben van. Mint egy hatalmas víztömeg cseppje, minden gondolatával, tettével hullámokat kelt az őt körülvevő víztükörben, mely a harmónia állapotára, egyensúlyra törekszik. A gondolatai, tettei általi hullámok minősége meghatározó jelleggel bír. Az emberi lény Isten Teremtett világában – részeként, önmagában hordozva az Isteni valóság lényegét, teremtő erővel rendelkezik.  Isten nem csak saját mibenlétét, és minden Általa Teremtett, az Ő energiájából származó tudat mibenlétét ismeri, de tudatában van Önmaga végtelen számú lehetséges Énjeivel, részeivel. Az ember tudata korlátai által abban a hitben él, hogy gondolatait, érzéseit csak ő ismeri, ami a legnagyobb tévedése.”

„Aki élete folyamán önnön drámáját, szenvedését vetíti környezetébe, áldozatként megjelenítve sajnáltatja magát, kétségkívül meg is fogja tapasztalni előbb-utóbb saját fizikai világának valóságaként. A folyton megjelenő és ismétlődő gondolatai, és érzelmei mindaddig megvalósítják önmagukat, létrehozzák a vélt, vagy valósnak hitt képzetét – lévén betegség, szegénység, boldogtalanság – amíg fel nem ismeri az igazságát annak, hogy mindezt ő teremtette. Az energiának, erőtérnek, ami testét körülveszi, saját maga a teremtője, és csakis egyedül változtathatja meg, ha szabad akaratából elhatározza.  Csakhogy az emberek többsége nem tudja, miként tegye ezt.”

„Örüljetek életetek minden pillanatának, mert ti megkaptátok Teremtőtöktől azt a lehetőséget, hogy örökkévaló Lelketek átvándorolhassa a Teremtés valóságait! Hogy tiszta vágyatok által fejlődhessetek, és önnön magatokra, annak tudatára ébredhessetek.

Felismerhessétek, hogy Isten részei vagytok, és e rész által teremtő tudatosságának birtokában Teremtésében is részt vesztek, ami felelősséggel is jár. Ha földi vándorútjaitokon helyesen jártok, szabaddá tehetitek önmagatokat. Amint megtisztítjátok érzéseiteket, gondolataitokat, tetteitek is követik mintájukat. Életetek tisztán áramlik a Teremtés Új Energiáiban, és boldogságotokat nem csak az illúzió élvezete határozza meg, amit mások teremtettetek meg számotokra, hogy megfosszanak az ébredés lehetőségétől. Amint felülemelkedtek e művileg teremtett anyagi valóságon, saját életetek valóságának teremtőjévé válhattok! Ha szívből, szeretettel éltek, nem bukhattok el a mások hamis eszméi révén létrehozott illúzió által.”

„Már tudod a titkot, ami sosem volt titok, misztérium számodra, és nem is volt elrejtve előled soha! Mert valóságod megváltoztatása annyiból áll, hogy egyszerűen másképp kezdesz el gondolkodni róla. Hogy ez mennyire nehéz, vagy könnyű számodra, az is csak Tőled függ. Ha újból szenvedsz attól, mert valamit meg kell változtatnod a jelenlegi nézőpontodból kiindulva és lemondásként értelmezed, akkor szenvedni is fogsz, mert ismét az áldozat szerepében tetszelegsz. A mantrázás, megerősítések nem működnek, ha rákényszeríted magadat a rendszeres gyakorlásra, ezért csak kis mértékben érzékeled a változást. Amennyiben képes vagy figyelni másra is, nemcsak a saját szenvedésed tárgyára, akkor elindul az áhított változás életedben. Hiszen az általad megfogalmazott megerősítések, az imák azért nem működnek, mert pusztán csak annak a kijelentései, amit szeretnél elérni, valósnak, igaznak akarsz tapasztalni életedben. A megerősítések csakis akkor működnek, ha tiszta hittel és meggyőződéssel rendelkezel arról, amit igaznak tartasz, hogy megvalósul életedben. És fontos megjegyezned azt, hogy minden napi szinten kijelentett – az emberi lények duális világában banálisnak tartott kijelentés, amit egyáltalán nem tartasz fontosnak – gyengíteni, hátráltatni fogja azon teremtésedet, amelyet áhítasz. A legcélravezetőbb megerősítés a hála és a nagyrabecsülés kifejezése Isten felé. „Hálás vagyok, és köszönöm Neked, Istenem, hogy gyógyulást, sikert, bőséget hoztál az életembe.” Ha ezt igaznak érzed, gondolod, kijelented, cselekszed, akkor csodálatos eredményeket tapasztalhatsz életedben – feltéve, hogy a gondolataid igaz tudásból erednek, nem pedig labilis, erőtlen kísérletből származnak a kívánt tapasztalat létrehozására. Annak az erős hitből, igaz tudásból származó kinyilatkoztatása, hogy az általad áhított eredmények már jelen is vannak életedben.”

„Hiszen Jézus is minden gyógyítás előtt hálát adott, és köszönetet mondott Istennek, az Ő Atyjának, hogy lehetővé tette Számára a csodát. Rendelkezett a tisztánlátással, tudással, ami sohasem vetette fel benne a kételkedését a Mindenható végtelen és határtalan Szeretetében. Ezért minden estben megteremtette, amit kinyilatkoztatott. Szilárd hitének és tudatának Istenbe vetett bizonyosságában tudatában volt annak, hogy KI Ő, és milyen küldetést teljesít fizikai emberi megtestesülésében. Minden gondolata, szava és cselekedete Isteni eredetének a tudatosságát tükrözte, és ki is nyilvánította, példabeszédekbe, tanításokba foglalva. Hiszen átadta nektek, hogy „ti is Atyám fiai vagytok, és képesek vagytok arra, amire én.”         Fizikai világod teremtője vagy, teremts! Hiszen a Te gondolataid, szavaid és cselekedeteid is saját belső valóságodat tükrözik, amit szabad szándékod által bármikor változtathatsz. Ha elhatározod, hogy mi az, amit meg kívánsz valósítani, és megtapasztalni az életedben, akkor válaszd, és döntsd el. Akár bőséget, pénzt, vagy sikert választasz, teljes szívvel tedd, és ne árts döntéseddel másoknak. Ezt tartsd szem előtt, bármit is kívánsz életedben változtatni, teremteni, emlékezz a Kölcsönhatás Törvényére! Hiszen amit magadból a környezetedbe áramoltatsz, az hatalmas energiával, erővel bír, és vissza is áramlik saját valóságodba.”

„A testben lakozó emberi lény már tudja, hogy fizikai formája, teste egy a fizikai, anyagi világban szolgálatára álló burok. Ezért nem testi lény, hanem valójában – Lény, Lélek a testben, és azon kívül is… Életének e szakaszában, amikor a fejlődő emberi lény tudatosodásának, Lelki érettségének meghatározó szintjére ér, érzései gyakran elvonatkoztatják fizikai valóságától, igyekszik elvonulni a világ zajától, és úgy érzi, hogy már egyáltalán nem érdeklik az anyagi világában zajló emberi drámák. És a Lélek öröme határtalan, hiszen végre megtalálta Vele a kapcsolatot az emberi lény! Szelleme szárnyal, álmaiban repül, elhagyva anyagi testét, és minden, az anyagi világával kapcsolatos dolog már nem fontos számára. Már nem prioritás számára a család, munkahely, emberi kapcsolatai. Az emberi lény figyelmének minden energiáját a Lelke felé fordítja, csakis a fejlődése fontos számára. Tekintetét az Ég felé emeli, közben elfelejti, hogy miért jött a Földre! A Mennyei boldogság betölti szívét, és ez az állapot elhomályosítja előle valódi útját. Azt az utat, azt a feladatot, amit születése előtt vállalt a fátyol túloldalán. Elfelejti, hogy ittlétének oka és célja van, amire hamarosan emlékeztetik majd Szellemi Segítői.”

„Emlékeztetnek arra, hogy testből, Lélekből, és Szellemből vagytok. Ez így marad nemcsak a földi megnyilvánulásotok során, de azon túl is. A Test-Lélek- Szellem szentháromsága marad. A test mindössze alakot vált, miközben leveti magáról sűrű anyagi burkát, de külső asztrális, éteri burka marad. És a Szellem tudatossága is a Lélek része, mint a megváltozott testi szubsztancia. És amennyiben úgy határoztok, hogy visszatértek a földi tapasztalás síkjához, akkor Isteni Lelketek ismét megalkotja földi fizikai formátokat, amit Ti elkülönült valóságos dimenzióként értelmeztek, és amit Ti testnek, Léleknek és Szellemnek neveztek. De valójában egyetlen, egységben létező, és csak különböző jellegzetességgel bíró energiaformaként léteztek Isten részeiként!”

„Amikor a fátyol túloldalán lehetőséged nyílik arra, hogy inkarnálódj, új fizikai testbe költözhess, még éteri „testtel” rendelkezel. Ez a létállapot különbözik az anyagi világ sűrűségének a valóságától, mert más hullámsávon, rezgésszinten létezik. A születés szelében éteri formád csökkenti a rezgéseit – a zuhanás élményez hasonló – és olyan sebességre lassítja, ami a földi anyagi sűrűségre jellemző. Eléri azt a rezgésszintet, amit Ti anyagnak, tömegnek hívtok. Fizikai megnyilvánulásod, formád a három részből álló lényed magasabb tudatosságából, gondolatából, kivetítéséből jön létre. És a több trilliárdnyi háromdimenziós energiaegység összeáll egy meghatározott tömeggé, formává, ami egy mestermű, a Tudat Multidimenzionális „elméjének” a csodája! Multidimenzionális Tudatod akaratának alkímiája, mágiája teremti meg az emberi lény testének anyagi formáját – aki Te Vagy – Szellem- Test-Lélek. Életed folyamán, bár nem érzékeled, ugyanez a teremtő folyamat zajlik testedben, hiszen tested minden sejtje kicserélődik néhány évente. Ezt látod, amikor a tükörbe nézve azt érzékeled, hogy nem ugyanaz a személy vagy, aki néhány évvel ezelőtt voltál. Gondoltál már arra, hogy milyen csoda megy végbe a testedben, amikor megújul? Miért fogadnád el, hogy 70-80 évig élj? Hiszen ez csak egy opció. Önmagad teremtőjeként változtathatsz rajta! Isten Teremtésében semmi sincs kőbe vésve, eleve elrendelve! Ettől olyan csodálatos, és tökéletes a Teremtés, hogy újabb, és újabb lehetőségeket, „színeket és hangokat” hívtok életre benne! Amennyiben a szenvedés, félelem, vagy a betegség gondolataival élsz, és a harag, a gyűlölet, irigység, stb. érzése irányítja gondolataidat és tetteidet, a testedet alkotó sejtek ennek megfelelően alakítják fizikai formádat. Miközben Lelked szemléli az általad létrehozott szenvedést, életed drámáját, arra vár, hogy visszatérj hozzá, és ahhoz az etalonhoz, ami teremtő gondolata és eredeti terve alapján az az eredeti példány, aki boldog, harmóniában, bőségben és egészségben él. Arra vár, hogy kapcsolatot teremts Vele, és sugallataival segíthessen abban, hogy azzá válhass, Aki Akarsz Lenni. És a teremtés körforgásában végbemennek a változások, miközben folytatódik a teremtés és a tapasztalás, az elképzelés és a beteljesülés, a tudás és a fejlődés, a valamivé válás ciklikussága az Örökkévalóságban. Bármit megtehetsz, teremthetsz szabad szándékod szerint, amint ráébredsz arra, hogy mit és miért teszel! Tőled függ, hogy földi létedben mit szeretnél tapasztalni – egészséget, gazdagságot, sikert, békét, harmóniát… És, ha meghoztad a döntésedet Lelked tiszta érzéseiben, akkor Szellemed is támogatja gondolataidat ezzel az új érzéssel kapcsolatban, hogy az új gondolataidból új tapasztalatok, és léted újabb lehetőségei és valóságai váljanak valóra, fenntartva a lét és a Teremtés folyamatának az állapotát. Lelked az életet választja! És Te?”

A földi élet tudatos átélése, értelmének, céljának felismerése azt jelenti, hogy az emberi lény magasabb aspektusból szemléli szerepét a Teremtésben, felelősséget vállalva döntéseiért.

A Mindenható Isten teremtett valóságában csak a teremtés állapota létezik, ami az ÖRÖK MOST. A tegnap és a holnap egy teremtőfolyamatnak a része a jelenben. Tehát, ha teremteni akarsz, akkor fölösleges időkorlátokat szabnod, mert akkor várhatod, hogy egyszer, valamikor megvalósuljon az általad áhított forma, körülmény, vagy helyzet. Az Univerzum teremtő és támogató energiája számára a nem és a ne szavak értelmezhetetlenek. Egy képzeletbeli párbeszéddel illusztrálom, ami az ember és a Védőangyala között zajlik úgy, hogy az emberfia elméje belső és külső háttérzaja miatt nem érzékeli a mellette álló Angyali lényt, aki a kívánságlistáját készíti.

Emberfia: „Már megint hiányzik a pénz a csekk feladására. Akármennyit dolgozom, sosem lesz elég pénzem. Ráadásul fáradt vagyok. Nem akarok beteg lenni, mert kirúgnak az állásomból.”

Védőangyal: „Drága gyermekem, ha a pénz hiányát akarod tapasztalni, legyen.                                                        A kijelentésed, miszerint fáradt vagy (a jelenben), azt jelenti, hogy azonnal szüneteltessük a felfrissítő, éltető életenergia áramoltatását feléd, mert te így szeretnél tapasztalni, legyen.                                                                 És ha beteg akarsz lenni, hogy kirúgjanak az állásodból (hogy miért jó ez neked?), akkor legyen, mert számomra a Te akaratod, és kérésed a legfontosabb. Te tudod, hogy milyen tapasztalatokat szeretnél az életedbe.”

Jelen esetben a nem akarok egyenértékű az akarok szóval.  A nem szó értelmezhetetlen az Angyal számára, mert Ő a Teremtés folyamatában létezik, elválaszthatatlanul tőle, ami azt jelenti, hogy számára semmi sincs a Teremtésen kívül, és ami benne van, annak nincs ellentéte, polaritása (igen/nem). És mert Ő egy a Teremtéssel Istenben, a nem  számára a teremtés tagadása lenne, ami számára ismeretlen, rendeltetés nélküli. Hiszen Ő a törvényben jelen van, képviseli és egyben be is tartatja védencével, emberfiával. A fáradt vagyok kijelentés a jelenben tett kinyilatkoztatása annak, hogy emberfia most ezt akarja, mert úri kedve ezt kívánja, és ha másként dönt, akkor tudatja a szándékát.

És naponta hány átgondolatlan kijelentést teszünk, ami hozzájárul tudattalan teremtésünkhöz! A gondolatokról nem beszélve. Gondoljuk csak végig, hogy megéri ez nekünk? Tudom, hogy nem egyszerű változtatni a beidegződött sémákon, ha már átvette a gyeplőt az elme teremtette ego, de ha kellően éberek, és körültekintőek vagyunk, akkor egy „kis” odafigyeléssel megváltoztatjuk a szavainkat, gondolatainkat.

Gondold el, képzeld el, mondd ki, teremtsd meg, tapasztald meg.

Amit elgondoltál, azt megteremtetted. Megteremtett valóságodat megtapasztalod. Miközben tapasztalsz, gondolkodsz, és újból elgondolod, hogyan tökéletesíthetnéd a kört, teremtésed körforgását, amelynek a középpontjában Te állsz!

„A Mindenható számtalan módon szól hozzád. Ha lecsendesíted elméd zaját, akkor a Lelked igazságában, szíved rezdüléseiben meghallod óhaját, és halk szavát. És e Megszentelt belső térben megpillanthatod az Atyád által ígért Mennyországot, ami a Te Otthonod, mert Te jutottál el ide a Te Szent Akaratod által. Hiszen Atyád kinyilvánította számodra, hogy számtalan szálláshelyre lelsz az Ő Királyságában. Miért mondta volna, ha nem így volna?  Ne hidd, hogy a halállal vége mindennek, amiről azt gondolod, hogy fontos számodra, csak ezt a földi ruhádat veted le, ami jelen életed szolgálatára rendeltetett, mert a Tudatod Örökkévaló és végtelen!

A világ körülöttünk olyan, mint saját belső valóságunk. Tükröt tart nekünk, mert, ha változunk, a világ is változik körülöttünk.

A sorsnak nevezett játék programozói mi magunk vagyunk! Ráébredve arra, hogy minden körülöttünk zajló esemény, körülmény a mi tudatunk kivetítésének az eredménye, saját életünk irányítóivá válunk.

Az áhított szabadságunkat akkor érhetjük el, ha nem cipeljük tovább múltunk és a külvilág terhét; ha csakis a saját döntéseinkért vállalunk felelősséget, és nem büntetjük magunkat mások hibái miatt.

A világban zajló eseményeket nem változtathatjuk meg, így amire nincs ráhatásunk, azzal fölösleges foglalkozni, mert értékes, és hasznos energiánkat olyan dolgokra irányíthatjuk, ami a Fény felé vezet minket.


Az ember eredendő bűne nem létezik! A Teremtésben a Kölcsönhatás Törvénye működik, melyben az általunk létrehozott tapasztalatokból tanulhatunk.

Minden emberi lény a megvilágosodás útján jár, ezért tartózkodjunk az ítélkezéstől, hiszen minden embertársunk visszatükrözi azt, akik voltunk, vagyunk, leszünk.

Elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, hiszen a Teremtésben minden okkal, és céllal létezik.  Ugyanolyan létjogosultsággal rendelkezik minden létező, mint mi.

Ha nem ragaszkodunk a másoktól tanult, korlátozó hitrendszerünkhöz, akkor elkerülhetjük az energetikailag lefelé húzó energetikai spirált.                                                                                               

Szabad döntési joggal rendelkezünk életünk felett; a másoknak való megfelelés nem élvez prioritást.

Szabad akaratunk jogán a tudatunkon kívül tartjuk a média manipulatív játékait, és az emberi játszmákat, hogy ne a félelem energiája irányítson.

Minden, ami életünkbe érkezik, okkal történik, ezért szeretettel fogadjuk.

Amivel jelenleg rendelkezünk, azért hálásak vagyunk.

Aminek mennie kell az életünkből, azt áldással, és szeretettel útjára engedjük.

Szeretném, ha tudnád, hogy e könyv nem tartalmazza a sikeressé válás, a pénzteremtés biztos „receptjét”, alkímiáját. Csakis arra vonatkozóan ad információt, iránymutatást, hogyan változtathatod meg önmagadat, hogyan válhatsz életed teremtő Mesterévé az átalakulás alkímiájának útján.

Amennyiben teremtésed tudatos: felelősséget vállalsz döntéseid következményeiért, a Szellemi valóság Létezői támogatóan hatnak arra, ami el kívánsz érni.

Amikor az ember nem azonosul tovább a fizikai formájával, az érzelmeivel és a gondolataival, akkor tudatosodik benne, hogy természetéből adódóan Ki is Ő valójában. Akkor éri el a megvilágosodás állapotát, amikor Lelkének tisztaságában világosan látja, hogy ki nem akar lenni. A beavatottság élménye akkor következik be, amikor ráébred arra, hogy Isten részeként minden Ő, mert elválaszthatatlan EGYSÉGBEN létezik Minden Létezővel. Minden Létezővel – aki Isten. Amikor az ember már nem csak hittel rendelkezik, hanem megtapasztalt igazi tudással is arról, hogy mindaz, aminek hitte magát, egyik sem Ő – és csak eszközként szolgál örök léte köreinek a vándorútján – akkor éri el az azonosulás állapotát. Mert minden szenvedése, problémája, betegsége azért jön életébe, hogy ráeszméljen a testével való egyoldalú azonosulásra, ami csak egy része annak, AKI VALÓJÁBAN.

„A Mágus megkapta a négy erő: a víz, a tűz, a föld, és a levegő hatalmát, hogy használatát az emberiség, és a Teremtés szolgálatába állítsa. Letisztítva magáról mindent, ami nem szolgálja fejlődését, átadja magát Teremtő Istenének, megadva magát, alárendeli erejét, és tudását az Isteni akaratnak, Célnak. Hiszen már teljes tudatában van annak, hogy Isten Fényének, Szeretetének a közvetítője, társteremtésében Eggyé vált Vele.”

„És mert a tudatodat a Fény energiája hozta létre, és az Eredendő és Örök Fény Energia része, annak minden tulajdonságával rendelkezik. Hullámenergia és részecske is egyben annak megfelelően, hogy mi a teremtésének a célja. Tehát tudatod minden részecskéje kommunikál „fantom” ikertestvérével a Mindenség bármely tetszőleges valóságában, ahol az „tartózkodik”. Így veheted fel Isten Fényében a kapcsolatot valóságainak a Létezőivel, és hozhatod földi valóságodba mindazt, ami az általad tapasztalni kívánt világod részévé válik. A kívánságod, hogy Legyen, életre hívja benned Isteni Fénytermészetedet!”

„És ne feledd, hogy miért vagy a földi világ valóságában. Teremts! Álmodd tovább Teremtőd álmát, váltsd valóra elképzeléseidet, mint ahogyan azt Ő is tette, amikor megálmodott, létrehozott Téged! Emlékeztettelek Téged mindenre, amit Teremtődtől kaptál: a Teremtés Törvényeire, és a „titkaira”, amelyek soha nem voltak elrejtve előled. A misztériumra, ami mindig is Te voltál, hiszen magadtól kell rájönnöd arra, hogy Ki Vagy, és milyen okkal és céllal érkeztél a sűrű anyagi valóságba, hogy onnan tovább emelkedhess, ha Te is így akarod. És, ha mindennek a tudatában vagy, és ráébredtél döntéseid felelősségére, akkor a Mindenség a szolgálatodba szegődik, a Szférák Létezői támogatnak és emelnek utadon.                               A Teremtő Istened mintájára egységben vagy a Szellemmel, a Lélekkel és a Testtel. Az elméddel is, ami fizikai létedet hivatott szolgálni, támogatni. Hiszen Jézus egyike volt azoknak, akik megértették a misztériumot. Tudatában volt annak, hogy Ő az IGE, Isten szava, és kinyilatkoztatta az örökérvényű és megváltoztathatatlan igazságot, hogy „Egyek vagyunk, én és az Atya.”  Mert mindent, amit megtapasztaltok, rajtatok keresztül megtapasztalja Atyátok is.”

„Jelen léted a róla szóló gondolataid teremtett valóságának a tükörképe. Ha elégedetlen vagy ezzel az eredménnyel, és bármit is hiányként élsz meg az életedben, alkotó gondolatoddal ezt a hiányt erősíted. Ha teremtő gondolataid a hála, és a bőség érzésével párosulnak, akkor léted tapasztalataiba bevonzod a bőség valóságát.”

„Bizony mondom Neked, hogy csakis egyetlen Út Van. Egy Út, ami az Istenséged megéléséhez vezet. A Szeretet, ami olyan tiszta, mint a hulló hópelyhek, mint a forrás tiszta vize, mint a ma született gyermek szemének a tiszta fénye, ami mindenre nyitott, mindent befogadó és mindent elfogadó – Isten Maga. Mert nem születtél bűnben! Ne félj! Bízz az Ő kegyelmében, mindent elfogadó szeretetében! Isten teremtett gyermekeként Áldott Vagy! Isten Országa eredendően benned lakozik, hiszen a Lelked halhatatlan, Örök Vándora Vagy Isten Teremtett világainak. Nyíljanak fel szemeid a látásra szíved tiszta óhajára! Mert minden, amit Isten teremt – Tökéletes! Saját Képmásának, Önnön Képességeinek a tükröződése, ezért Áldott és Tökéletes!”

„És akkor megtapasztalod a Mágiát, az Isteni Teremtő Erődet; és az Univerzum Energiája a szolgálatodba áll, meghajol előtted – a Mester előtt – mert utadon alázattal szolgáltad embertársaidat és minden létezőt érzéseiddel, gondolataiddal, tetteiddel. És mert Minden Lélező – Isten, Te mindvégig Őt szolgáltad!”

„Te egy gyönyörű ékkő gyűjtőlencséje vagy! Összegyűjtöd Isten Forrás Energiájának a Fényét, hogy magadból kiáraszthasd környező valóságodba, teremtve újabb és újabb Fényes valóságokat.”

Örök Vándora Vagy a Teremtésnek!

Életeid útjait Te jelölöd ki!

Jelen élteted lehetőségei szabad utat nyitnak Számodra, hogy elérd, amire vágysz, ha harmóniában vándorolsz a Teremtésben. Szabadon dönthetsz, viszont a felelősség is a Tiéd – ezt ne feledd!

Áldott a Te életed, áldott a Te utad!    

Csehiné Szilágyi Éva  

Close Menu