Blog

1. Értsük meg, hogy miért keressük a válaszokat!

Megjegyzés: Ez a kivonat Kim Michaels: The Least You Should Know About Life, Legalább ennyit tudjunk az életről c. könyvéből származik

Ez a könyv azoknak szól, akik az élet alapvető kérdéseire keresik a választ. De miért is keressük a válaszokat? Ennek két fő oka van: 

•  Szellemi úton járó, kereső emberek vagyunk, akiket egyfajta belső vágy hajt, hogy a kérdéseinkre választ találjunk, és bővítsük ismereteinket az életről és önmagunkról.
  
•  Nem vagyunk elégedettek az életkörülményeinkkel, és szeretnénk megtanulni, hogyan tudunk ezen változtatni.

Az első ok inkább filozofikusnak tűnik, a második pedig inkább gyakorlatiasnak. Valójában mind a két ok azonos tőről fakad, vagyis, hogy úgy érezzük, hogy az élet az eddig nyújtott élményeknél többől kell, hogy álljon. Ezért vágyakozunk arra, hogy javítsunk az életélményünkön.

Mit értünk életélmény alatt?

Képzeljünk el két embert, akik nagyon hasonló körülmények között élnek; mindketten elvesztették az állásukat, ezért mindkettőjüknek új mederbe kell terelniük az életüket. Közülük az egyik a környezete áldozatának érzi magát, és ezért a főnökét, a sorsát és Istent okolja. Ez az ember egy lefelé tartó spirálba kerül, aki a későbbiekben úgy emlékszik vissza a történtekre, mint amelyek teljesen tönkretették az életét. A másik ember úgy tekinti a helyzetet, mint egy figyelmeztetést, egy újabb lehetőséget arra, hogy újragondolja az életét, és változtasson rajta. Ez az ember, amikor visszagondol erre az időszakra, akkor úgy értékeli majd, hogy ez volt a legjobb dolog, ami történhetett vele, mert olyan változást indított el, amely az életét jobb irányba terelte.

Mindkét ember ugyanolyan kihívásokkal nézett szembe, mégis a belső megítélésük teljesen eltérő volt. Élettapasztalatainkat a külső tényezőkhöz való hozzáállásunk, megítélésünk, alakítja. Hogy lehetséges az, hogy ha két ember azonos külső körülmények közé kerül, akkor az egyik azt pozitív élményként, a másik pedig negatívként éli meg. Ennek az az oka, hogy mindkét ember másként reagál a körülményekre. Mi okozza azt, hogy az egyik ember által megélt negatív életélményt a másik ember pozitív élményként, pozitív tapasztalattá alakítva képes megélni? Lehetséges-e az, hogy az egyik ember képes valami olyasmire, amit a másik nem tud, és e miatt tudja jobbá tenni az életélményét? Vagyis az egyik ember képes az életélményén alakítani, míg a másik, mivel erre képtelen, ezért annak áldozatává válik.

Megvizsgálva annak az igazi okát, hogy miért keresik az emberek az élet alapvető kérdéseire a választ, arra a következtetésre jutunk, hogy mindannyian szeretnénk az életélményünkön javítani.
Hogyan kapcsolódik mindez a fenti példához?

Mindannyiunkat belső vágy hajt, hogy megtaláljuk a kérdéseinkre a válaszokat. Hasznos, ha többet tudunk magunkról és az életről. Megismerve, hogy kik vagyunk, és miért vagyunk itt, a létezésünkhöz mélyebb értelmet nyerünk . Amennyiben az életünk mélyebb értelmet nyer, így mi is ráébredünk saját célunkra az életben. Ezzel nyilvánvalóan javul az életélményünk még akkor is, ha a külső körülményeinkben semmi sem változik.
Javítani szeretnénk a külső körülményeinken? Ha többet tudunk önmagunkról, az életről, és a viselkedésünkről, akkor mindezek az ismeretek hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy számunkra kedvezően változtathassunk a körülményeinken.

Ezeket a gondolatokat szem előtt tartva nézzük meg, mi az az egyetlen dolog, amit tudnunk kell ahhoz, hogy hozzákezdhessünk életélményeink megváltoztatásához.

2. Értsük meg, hogy miért harcolunk a szabadságért!

Az emberiség történelmét tekinthetjük úgy, mint a szabadságért vívott küzdelmet; szabadulni vágyást a szenvedésektől, korlátozó tényezőktől, ürességtől, bármitől, ami fogva tart bennünket.  Törekvéseink fő célja, hogy legyőzzük a tudatlanságunkat.  A barlanglakóknak nagyon korlátozott lehetőségeik voltak a körülményeik megváltoztatására, mivel nagyon keveset tudtak önmagukról, és az anyagi világról.  Nem ismerték a természetet eléggé ahhoz, hogy a külső körülményeiken változtatni tudtak volna.  Azonban mi ezt már megtehetjük.

A külső és belső körülményeink megváltoztatásának az a fő célja, hogy kiteljesítsük önmagunk és az élet megismerését.  Az emberiség történelme során a tudás vezetett el minden pozitív változáshoz.  Ez érvényes az egyén és a tömeg szintjére is.  Ezért, ha meg akarjuk változtatni az egyéni életélményünket, akkor a mélyebb megismerésre kell törekednünk.  Meg kell ismerkednünk mindazzal a tudással, amelyhez modern világunkban hozzáférhetünk, és amelyek korábban nem voltak hozzáférhetőek.

Értékeljük tehát a szerencsénket, hogy olyan korban élhetünk, amelyben több információhoz juthatunk hozzá, mint bármilyen más korban az írott történelmünk során.  Valójában olyan korban élünk, amikor bárki, aki hajlandó utána járni, megtalálhatja az életélményének bármiféle megváltoztatásához szükséges megfelelő ismereteket és gyakorlati tanácsokat.  Ez a könyv is egy ilyen kísérlet arra, hogy egyéb terjedelmesebb ismeretforrások mellett lényegretörő ismereteket nyújtson.

Az a logikus kérdés merül fel, hogy a felmenőink miért nem adták át nekünk ezt a tudást.  Miért nem tanították nekünk meg azt , hogy hogyan alakítsunk az életélményünkön, ha ez valójában lehetséges? Az emberiség miért harcol már kétezer éve azért, hogy megszabaduljon az emberi korlátoktól, elnyomástól, szenvedéstől? Az életünk miért harcból áll?  Hogyan szabaduljunk meg a minket korlátozó külső és belső körülményektől?
A logikus válasz minderre az, hogy vannak olyan rajtunk kívülálló erők, és bennünk munkálkodó belső erők, amelyekkel eddig nem akartunk szembenézni.

Ha egy rövid pillantást vetünk a történelemre, akkor az jelzi ezeknek a külső erőknek a jelenlétét diktátorok, uralmak, akár politikai, vallási vagy tudományos intézetek formájában, amelyek megpróbálták erőszakosan eltitkolni a tudást, és megpróbálták a tömegektől elzárni azt.  Ennek nyilvánvaló példájaként hagy említsem meg azokat a vallási intézményeket, amelyek a sötét középkorban vasmarokkal tartották maguknál a szellemi tudást Európában.  A tudás elzárásának indítéka mindig az uralkodni akarás vágya volt, vagy az egyénen vagy a tömegeken.  Fizikai eszközökkel mindig nehezebb másokon uralkodni, és az gyakran lázadásokhoz is vezet.  Ennél sokkal hatékonyabb az emberek elméjén való uralkodás.  A tudatlan emberek ugyanis nem ismerik fel sem azt, hogy elnyomás alatt élnek, sem azt nem tudják, hogy miként szabadítsák ki önmagukat.

Könnyen kikövetkeztethető, hogy ha bárkit valaki ellenőrzés alatt akar tartani, akkor elzárja azoktól az ismeretektől, amelyek  ahhoz segítenék hozzá, hogy kiszabaduljon az ellenőrzés alól.  Milyen egyedülálló ismeretre van  szükségünk ahhoz, hogy megszabadítson bennünket az elménk mások által való korlátozásától?  Annak az ismeretére, hogy ráébredjünk, hogy az életélményünk NEM a külső körülmények automatikus következménye.  Valójában annak a mélyebb megértésére van szükségünk, hogy tudjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk.  Mindezek hozzásegítenek az életélményeink irányításához.   Ha az életet úgy tekintjük, mint a szabadságért folytatott harcot, akkor ráébredünk, hogy az értelem a szabadság kulcsa .  Az igazság ismerete az, amely felszabadít, hiszen ha tudjuk, kik vagyunk, és ismerjük a világ működését, akkor jobb döntéseket tudunk hozni. Ennek a könyvnek az a célja, hogy hozzásegítse az olvasót ahhoz, hogy átvegye az irányítást a saját életélményei felett.  A teljes igazságot nyújtja tömören.  A könnyebb megértés érdekében azonban ezt az igazságot fokozatosan fogja feltárni.  Kezdjük tehát azzal, hogy megvizsgáljuk a döntéseink fontosságát!

3. Értsük meg a döntéseink fontosságát!

A legfőbb üzenete az összes igaz szellemi tanítónak és önfejlesztő tanulmánynak az, hogy: „képesek vagyunk arra, hogy megváltoztassuk az életünket.”  Vajon mit értünk az életünk megváltoztatása alatt?
Albert Einstein szerint: Ostobaság arra számítani, hogy ha mindig ugyanazt ismételjük, akkor új eredményre juthatunk.”  Ha az életünk változásért kiált, akkor valamin változtatnunk kell.  Ha állandóan ugyanazt tesszük, akkor milyen esélyünk van arra, hogy megváltozzon az életünk? 

Az életet két alapvető módon közelíthetjük meg.  Vannak olyanok, akik folyamatosan ugyanabba az illúzióba ringatják magukat, hogy egy nap majd rájuk mosolyog a szerencse, a sors, a végzet, vagy Isten fogja megváltoztatni az életüket.  Vannak azonban olyanok is, akik felismerik, hogy ha az életükön változtatniuk kell, akkor abban nekik kell aktívan részt venniük annak érdekében, hogy célt érjenek.  A változtatást  kezdjük ott, ahol a legkönnyebb elkezdeni.

Minden igaz szellemi tanító megemlíti azt az örök szabályt, hogy nem változtathatjuk meg az életünket anélkül, hogy mi ne változnánk meg.  Ahhoz, hogy a külső körülményeinket meg tudjuk változtatni, ahhoz az kell, hogy hajlandóak legyünk ezt a belső körülményeink megváltoztatásával kezdeni.  Hajlandóaknak kell lennünk tükörbe nézni.  Hajlandóaknak kell lennünk arra, hogy észrevegyük, és eltávolítsuk a gerendát a saját szemünkből.

Az életünk megváltoztatásához az szükséges, hogy megértsük a szabad akarat erejét.  A változást kell választanunk az állandóság helyett.  A növekedést kell választanunk a kényelmességünk helyett.  Az életet kell választanunk a halál helyett.  Az életünk tele van döntésekkel.   Az életünk nem más, mint folyamatos döntéshozatal. Az életünkön csak akkor tudunk változtatni, ha meghozzuk azt a döntést, hogy változtatni akarunk rajta.

Állandóan választanunk kell, és soha nem szabadulhatunk meg a döntéseink felelősségétől.  Véget vethetünk a választásainknak, de ahhoz is meg kell hoznunk az ehhez szükséges döntést.  Átengedhetjük a döntéseinket másoknak magunk helyett, de ehhez is meg kell hoznunk a döntésünket.   Annak az állapotnak a fenntartásához is az szükséges, hogy folyamatosan meghozzuk azt a döntést, miszerint nem hozunk döntést.

Azzal, hogy úgy határozunk, hogy nem akarunk döntéseket hozni, szellemileg halálra ítéljük magunkat.  Azzal, hogy szellemi értelemben halottakká válunk, nem veszítjük el az öntudatunkat.  Ez az állapot nem véd meg minket attól sem, hogy észleljük az életünkre vonatkozó döntések következményeit, függetlenül attól, hogy ki hozta meg a döntést helyettünk.  Könnyen átlátható, hogy vagy mi hozzuk meg a döntéseinket, vagy átengedjük, hogy helyettünk más döntsön.  Mindkét esetben nekünk kell viselnünk a következményeket.  Csak úgy tudunk a következményekre hatást gyakorolni, ha mi hozzuk meg a döntéseinket.

Két féle következményre számíthatunk.  A következmények egyik része korlátoz bennünket, és rontja az életélményünket, míg a másik része felszabadít bennünket, javítva ezzel az életélményünkön.

A korlátozó következmények olyan döntések eredményei, amelyeket helytelen vagy nem teljes ismeretek alapján hoztunk meg.  A felszabadító érzést okozó következmények a helyzetfelismerés teljes megértésén alapulnak.  Az igaz ismeretek megszerzése felszabadítólag hat, általa többé válunk, míg az igaz ismeretek hiánya korlátoz bennünket, és az életüket harctérré alakítja.

Kívánjuk tehát a változást, így a képlet egyszerű lesz!  Vágyjunk olyan erősen a változásra, hogy hajlandóak legyünk az ismeretek legmagasabb szintű megértésére annak érdekében, hogy bekövetkezzen a változás!  Mi segít hozzá, hogy eljuthassunk idáig?  Valószínűleg segít az, ha ismerjük a lehetőségeinket.

4. Ismerjük meg a lehetőségeinket az életben!

Alapvetően két lehetőségünk van.  Az életünk lehet egy felfelé tartó spirál, amely folyamatosan tágítja az életélményeinket, és ezáltal nagyobb teljességhez, boldogsághoz és elégedettséghez vezet.  A másik lehetőség az, hogy az életünk lefelé tartó spirállá alakul, amelyik beszűkül, és korlátozza az életélményünket, ezáltal szűkölködést, elégedetlenséget, haragot és harcérzetet kelt bennünk.  A különbség azon múlik, hogy milyen döntéseket hozunk.  Mindig választhatunk.  A kérdés az, hogy tudatos vagy nem tudatos döntéseket hozunk. 

Ha a döntéseink nem teljes megértésen alapulnak, akkor ezek következményei számunkra korlátozóak lesznek.  Annak érdekében, hogy ezekkel a korlátozó következményekkel kezdjünk valamit, újabb nem tudatos döntéshelyzetekbe kerülünk, amelyeknek az eredménye még inkább korlátoz majd bennünket.  Amennyiben ezt az utat járjuk, úgy eljutunk egy olyan tudatállapothoz, hogy azt érezhetjük, hogy minden számunkra elérhető lehetőség tovább korlátoz bennünket.  Ez a tudatlanság, a szellemi vakság állapota.  Még szélsőségesebb esetben úgy érezhetjük, hogy életünkben egyáltalán nincs választási lehetőségünk.  Ez a szellemi bénultság, a szellemi halál állapota.

Ha az ismeretek hiányában tudatlanul hozunk döntéseket, akkor az még nagyobb tudatlansághoz vezet.  Ez a lefelé tartó, öngerjesztő spirál csak az akaratunk közbeavatkozásával törhető meg.  El kell határoznunk, hogy a döntések jogát magunkhoz ragadjuk, és ezáltal a továbbiakban tudatos döntéseket hozunk .  Hajlandóaknak kell lennünk meghozni saját döntéseinket úgy, hogy azokat az általunk legkörültekintőbben megszerzett ismeretekre alapozzunk, amelyek olyan erővel ruháznak fel bennünket, hogy képesek leszünk tudatos döntéseket hozni.  Csak a tudatos döntéseink szabadítanak ki a tudatlanság és a szellemi halál állapotából.

Ha egyszer belekerültünk a lefelé tartó spirálba, akkor csak erőfeszítések árán szabadulhatunk ki onnan.  Mindehhez az nem elég , hogy ugyanazzal az életszemlélettel folytassuk az életünket, amellyel ebbe a helyzetbe kerültünk.  A probléma megoldása nem lehetséges a tudatállapot ugyanazon szintjén, amelyen a problémát létrehoztuk.  Valamin változtatnunk kell.  Az életünk megváltoztatásával nekünk magunknak is hajlandóaknak kell lennünk a változásra.  Meg kell változtatnunk az életfelfogásunkat, és az élethez való hozzáállásunkat.  El kell jutnunk annak megértéséhez, hogy pillanatnyilag: „Semmid sincs, amit ne kaptál volna.”

Annak érdekében, hogy megváltoztassuk az életünket, meg kell tanulnunk tudatos döntéseket hoznunk, olyanokat, amelyek következményei felszabadítóak.  Ezeknek a döntéseinknek az élet magasabb szintű megértésén kell alapulniuk.  Ahhoz, hogy eljussunk idáig, hajlandóaknak kell lennünk a meglévő hitünk és tudásunk fölé emelkedni, vagyis kiemelkedni a jelenlegi tudatállapotunkból.

Ha valaki nem tud kitörni a lefelé tartó spirálból, annak csak egy oka lehet, mégpedig az, hogy szellemileg és érzelmileg valamilyen hitrendszer vagy világnézet foglya.  Ezért nem hajlandó abból kitekinteni annak érdekében, hogy magasabb szintű megértéshez jusson. 
Ennek az állapotnak az a fő oka, hogy mereven ragaszkodunk megrögzött hitünkhöz, és nem akarjuk elhagyni szellemi börtönünket. Ez az, ami olyan sok embert a harc és szenvedés csapdájában tart.

Az emberiség történelme során a fejlődést az biztosította, hogy minden generációban akadt néhány ember, aki az élet magasabb szintű megértésére törekedett, vagyis hajlandó volt kitekinteni a saját meggyőződéseinek börtönéből.   A többség azonban ragaszkodott a korábbi meggyőződéséhez.  Az eredményesebb életélmény felé az első lépés az, hogy szánjuk el magunkat arra, hogy kitekintünk a tudatunk korlátai közül.  El kell határoznunk, hogy azt az ismeretet szerezzük meg, amely túlmutat a jelenlegi hitrendszerünkön.  Hajlandóaknak kell lennünk, hogy annak az igazságnak a nyomába eredjünk, amely bennünket felszabadít .

Ahhoz, hogy elkezdődjön a tudatos döntéshozatalok időszaka, ahhoz fel kell ismernünk, hogy a döntéseinket nem légüres térben hozzuk meg.  Bármelyik döntésünk a jelenlegi tudatállapotunk kifejeződése.  A választásaink megmutatják azt, hogy önmagunkat miként látjuk, hogyan tekintünk a világra, hogyan viszonyulunk hozzá.  A világról alkotott elképzelésünket, az alapvető világképünket több olyan elmélet befolyásolja, amelyek tévesek vagy nem teljesek.  Ahhoz, hogy megváltoztassuk az életünket, fel kell fednünk ezeket a hibás nézeteket, és helyettesítenünk kell őket teljesebb ismeretekkel.  Ha az emberek nem képesek javítani az életükön, azt MINDIG a hibás vagy nem teljes ismeretekhez való ragaszkodás okozza, amelyeket nem hajlandóak megkérdőjelezni.

Valószínűleg ez olyan neveltetésből ered, amelyben félnünk kellett attól, hogy valami rossz történik, ha meg merjük kérdőjelezni a megdönthetetlen tanokat.  Esetleg a hiúságunk okozza azt, hogy úgy hisszük, hogy az általunk ismert igazság a legmagasabb szintű, az abszolút igazság, amelyet nem szükséges megkérdőjelezni.

A képlet egyszerű.  Minden megválaszolandó kérdésre megtalálható az a válasz, amely a kérdés témakörében tágítja ismereteinket.  Néhány kérdésre nincs pontos válasz, mert hiányos tudás alapján lettek megfogalmazva.  Azonban még ilyen kérdések esetében is található olyan válasz, amely bővíti az ismereteinket, és egyben hozzásegít ahhoz, hogy jobb kérdéseket tegyünk fel.  Tehát, ha van egy kérdés, amelyre nem leltük meg a választ, ennek csak egy magyarázata lehet.  A választ nem a megfelelő helyen kerestük, nem megfelelő tudatossággal. 

Ennek az az oka, hogy az elménket börtönbe zártuk, amelyet gyakran külső hitrendszernek is neveznek.  Mindaddig, amíg elvetjük annak a lehetőségét, hogy az elmebörtönünkön kívül keressük a választ, addig zsákutcában vagyunk, a szellemi 22-es csapdájába kerültünk.  Addig nem sikerül megszabadulni ettől a bénult állapottól, míg el nem határozzuk, hogy a börtönön kívül keressük a válaszokat.

5. Értsük meg, hogy hol találjuk a válaszokat!

A fő probléma, amely az emberiség fejlődését gátolja az az, hogy az emberek mentálisan és érzelmileg olyan mértékben ragaszkodnak a jelenlegi világnézetükhöz, hogy nem hajlandóak megkérdőjelezni azt, vagy magasabb szintű tudással helyettesíteni.  Nem túl régen az emberek még azt hitték, hogy a Föld lapos, és nem is akarták ezt a tanítást megkérdőjelezni.  Az ilyen ragaszkodás oda vezet, hogy az egyének és a szervezetek merevvé válnak, és tagadják, hogy volna olyan fellelhető igazság, amely szabaddá tenné őket.  A legtöbb ember ragaszkodik a nézeteihez, berögzöttségeihez, amelyeket nem hajlandó megkérdőjelezni, főként azért, mert azt hiszi, hogy ismeretei az abszolút igazságot tükrözik.

Ez kétségtelenül olyan gondolkodáshoz vezet, amely megakadályoz bennünket abban, hogy megtaláljuk azokat a válaszokat, amelyek az életélményeinket javítanák.  Az a kérdés, hogy úgy éljük-e le az életünket, hogy egy bizonyos hitrendszert védelmezünk, miközben elmulasztjuk az élet megértését, vagy azzal töltjük az időnket, hogy őszintén és igaz módon keressük a megértést még akkor is, ha az azzal jár, hogy bizonyos kereteken kívül kell azokat keresnünk.  A két dolog egyszerre nem működik.  Vagy korlátozzuk az elménket, vagy hagyjuk szabadon szárnyalni.  A szabadon szárnyalás azonban nem azonos a káosszal.

Az élet törvénye az állandó fejlődés.  Olyan univerzumban élünk, amely végtelen lehetőségekkel bír, és amelynek nincsenek abszolút határai.  Azonban, ha megengedjük magunknak, hogy beleessünk abba a régi csapdába, amely elhiteti velünk azt, hogy bizonyos ismereteinket abszolút, és megingathatatlan igazságnak kell tekintenünk, akkor ez a gondolat falat emel az elménk köré.  Tekintsünk a történelemre, és látni fogjuk, hogy nincs egyetlen ismeret sem, legyen az vallási, politikai vagy tudományos természetű, amely kiállta volna az idő próbáját.  Ennek az az oka, hogy az emberiség, bár vonakodva ugyan, de elszánta magát arra, hogy folyamatosan a magasabb szintű igazság feltárására törekedjen.  Magasabb szintű ismeretek birtokában jobban megfogalmazott kérdéseket tudunk feltenni, és ezek jobb válaszokhoz vezetnek.

Ha olyan ismerethez ragaszkodunk, amelyen az idő már túlmutat, akkor saját magunkat helyezzük az élet perifériájára.  A meg nem kérdezett kérdések börtönében találjuk magunkat, amelyek behatárolják az életélményünket.  Amikor az emberek úgy érzik, hogy lebénultak, és úgy érzik, hogy nincsenek lehetőségeik az életben, az mindig azért van, mert nem hajlandóak megkérdőjelezni bizonyos megingathatatlan meggyőződéseket.

Tudatunk a szellemi halál állapotában rendkívül merev, ami annak a következménye, hogy nem voltunk hajlandóak a világnézetünket, dogmáinkat felülvizsgálni.   Ez az elme halálához vezet.  Nagyon sok ember és intézményrendszer védelmezi a bevett korlátozó hitrendszereket, ahelyett, hogy nyitottak lennének az új ismeretekre, melyekkel megszabadulhatnának az önmaguk által kreált, vagy megörökölt önkorlátozó gondolatoktól, dogmáktól.

Az első eldöntendő kérdés az, hogy tényleg meg akarjuk-e változtatni az életünket.  Ha a válaszunk igen, akkor el kell tudnunk fogadni azt a tényt, hogy az életünk megváltoztatásához az élet teljesebb körű megismerésére van szükség.  Hogy ide eljussunk, túl kell lépnünk az eddigi hitrendszerünkön.  Meg kell kérdőjeleznünk az eddigi megkérdőjelezhetetlen igazságokat, dogmákat.

A dolog egyszerű.  Ha a jelenlegi hitrendszerünk és világnézetünk biztosítaná az életünk megváltoztatásához szükséges ismereteket, akkor már megváltoztattuk volna az életünket.  De az a tény, hogy az életünk megváltoztatására vágyunk, jelzi, hogy még nem rendelkezünk az életünk megváltoztatásához szükséges tudással, amely megszüntetné a vágyakozásunkat. Egyetlen logikus útja van annak, hogy megtaláljuk azt a megoldást, amelyet keresünk, hogy az eddig meglévő hitrendszerünkből kilépve kezdjük el keresni azt.  Ahogy a tudatunkat elkezdjük magasabb szintű ismeretekkel tágítani, úgy dőlnek le a tudatunkat korlátozó falak. 

Örök érvényű szabály az, hogy ha a tudást befogadó készen áll, a tanító megjelenik.  Vagyis ha készek vagyunk erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy a magasabb szintű ismereteket megszerezzünk magunknak, akkor azokat mindig meg is tudjuk szerezni.  A kérdés csupán az, hogy vajon észleljük-e a tanítót, és az új ismereteket.  Mindez azon múlik, hogy mereven vagy rugalmasan gondolkodunk-e, vagyis hogy még mindig ragaszkodunk-e a régi nézeteinkhez, vagy hajlandóak vagyunk átlátni rajtuk.  Mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy továbbra is tudatlanul akarja-e a döntéseit meghozni, vagy megnyitja az elméjét a tudatos döntések felé.  Boldogok a szelídek,- és akiknek az elméje nyitott, és azok, akik nem hiszik magukról azt, hogy minden tudnak,- mert ők örökségül bírják a Földet.

Két lehetőségünk van.  Az életünk vagy felfelé tartó, vagy lefelé tartó spirál.  Amennyiben a döntéseinket nem tudatosan hozzuk meg, úgy az életünk lefelé tartó spirállá válik, és egyik nehézségből a másikba kerülünk.  Az a kérdés, hogy minek a hatására ébred fel bennünk a vágy olyan erővel, hogy végre megnyissuk az elménket a magasabb szintű tudás felé annak érdekében, hogy változtatni tudjunk.  A legtöbb ember számára ehhez krízis helyzet szükséges, amely annyira szorongató, hogy addig a pontig juttatja az embert, amikor hirtelen felismeri, hogy ez így nem mehet tovább, valamin változtatni kell.

Az életünk megváltoztatásának nem szükségszerű módja az, hogy válsághelyzetbe kerüljünk.  Bármikor dönthetünk úgy tudatosan, hogy innentől megpróbáljuk az életünket jobban megérteni, megkeresni a módját a jobb és tudatosabb döntéseink meghozatalának.  Elméletileg ehhez már most hozzákezdhetnénk, akár ebben a pillanatban is.  Valójában azonban erre még nem vagyunk felkészülve.

De vajon mi határozza azt meg, hogy mikor vagyunk felkészülve?  Annak az egyensúlya, hogy mi bennünk az erősebb, a régihez való ragaszkodás, vagy az újba vetett hit.  A változtatáshoz erősebben kell a vágynunk a változásra annál, mint ahogy a változtatástól félünk.  Ahhoz, hogy eddig a pontig eljussunk az szükséges, hogy megértsük, hogy hol találjuk a boldogságunkat.

6. Értsük meg, hogy mitől vagyunk boldogok!

Mire vágyunk az életben leginkább?  A legtöbb ember válasza erre a kérdésre az, hogy boldogságra.  Ám amikor megkérdezzük, hogy mitől lennének boldogok, akkor arra gyakran egy sor külső feltételt sorolnak fel, amelyekről kijelentik, hogy ezek meglétével boldogok lennének.  „Ha lenne ez, meg ez, meg még ez, akkor boldog lennék.”  Ezzel a fajta érveléssel, vagyis inkább érvelés nélküli kijelentéssel az a probléma, hogy a boldogságot a külső tényezők meglététől függőnek gondolják, vagyis olyan tényezőktől függőnek, amelyekre kevés a befolyásunk. 

Ennek a gondolkodásnak az az eredménye, hogy a boldogságot a külső körülmények függvényeként értelmezzük, vagyis ha nincs meg ez, vagy az a dolog, akkor nem lehetünk boldogok.  Ez hazugság.  Ezt a hazugságot azok ültették a fejünkbe, akik abban érdekeltek, hogy eladjanak nekünk valamit, vagy hogy az ellenőrzésük alatt tartsanak.  „Meglátja, milyen boldog lesz, ha ezt megveszi!”  „Ha követi a vallási meggyőződésünket, politikai nézetünket majd meglátja, milyen boldog lesz ön is.” „Kövessetek bennünket, és mi elvezetünk a paradicsomba (a Földön vagy bárhol).”

Akik ezeket hirdetik, bár lehetnek jó szándékúak is, mégis azzal, hogy megpróbálják elhitetni, hogy így boldogok lehetünk, alapvetően téves nézetet képviselnek.  Mi tehát a boldogság?  Egy belső érzés, egy tudatállapot.  Hogy lehet az logikus, hogy egy belső érzést, egy állapotot, amely a tudatunkban keletkezik, automatikusan és kizárólag külső tényezők meglétén, vagy meg nem létén múló tényezőként értelmezünk?

A Nap a belső folyamatainak eredményeképpen képes fénykibocsájtásra.  Ehhez nincs semmilyen külső tényezőre szüksége.  A mi elménk ugyanígy rendelkezik olyan képességgel, hogy úgy sugározza ki magából a boldogságot, békét, szeretetet, ahogy a Nap a fénysugarait.

Azt hitették el velünk, hogy van abban a feltevésben logika, hogy a boldogság külső tényezőkön múlik.  Ez a hit olyan hatékony és meggyőző erővel bír, hogy a legtöbb ember soha sem veszi a fáradságot arra, hogy ezt a logikát felülvizsgálja.  Ebből adódóan az egész életüket egy lehetetlen álom beteljesítésére pazarolják, hiszen az életüket felemésztik azoknak a külső tényezőknek a véget nem érő hajszolása, amelyről azt feltételezik, hogy boldoggá teszi őket. 

Néhányuknak sikerül egy sor feltételt teljesíteni, amelyekről azt gondolták, hogy a boldogságuk forrása.  Ám amikor kiderül, hogy még mindig nem érzik magukat boldognak, akkor úgy érvelnek, hogy még erre meg arra a dologra szükségük van, vagy több kell belőle, mint amennyit jelenleg birtokolnak, pl. több pénz, több a javakból, több szex vagy bármi más.  Logikusnak tűnik-e, az a gondolat, hogy ha valami nem boldogít, akkor, ha több lenne belőle, már boldoggá tenne? 

Ha ennek a gondolatsornak az áldozatává váltunk, akkor olyanok lettünk, mint az a szamár, amelyik a szekeret azért húzza, hogy az orra elé lógatott répát elérje.  De mivel a répa a szekérhez rúddal van rögzítve, ezért ahogy a szamár előre lép, úgy mozdul a répa is előre.
Életünk hátralevő részét azzal tölthetjük, hogy azt a téves elképzelést tartjuk fenn, hogy a boldogságunk a külső körülményeinken múlik, vagy dönthetünk úgy, hogy változtatunk a hozzáállásunkon.  Határozhatunk úgy is, hogy a boldogság magasabb szintű megértésére, és megvalósítására törekszünk. 

Kezdhetjük ezt azoknak a megfigyelésével, akik megtalálták a boldogságukat.  Ők azok az emberek, akik egy ponton megunták azt a játszmát, hogy a boldogságukat önmagukon kívül keressék.  Rájöttek arra, hogy mivel a boldogság egy belső állapot, ezért csak saját magukban találhatják meg a forrását.  Ez a tény visszavezet a döntéseinkhez, ahhoz a kiindulási ponthoz, hogy a boldogság a mi választásunk eredménye. 

Gyermekkorunk óta azt nevelték belénk, hogy ez nem így van.  Azt sulykolták belénk, hogy önmagunkat nem tudjuk boldoggá tenni, ehhez szükség van valamire vagy valakire önmagunkon kívül, aki majd boldoggá tesz minket.  Igaz ez?  Elég bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy szembenézzünk ezzel a kérdéssel?  Ha igen, akkor ott kell kezdenünk, hogy megvizsgáljuk a a világgal való kapcsolatunkat, amelyben élünk.

7. Értsük meg a világmindenség alapvető működését!

Vessünk még egy pillantást Albert Einstein állítására:
„Ostobaság arra számítanunk, hogy ha mindig ugyanazt ismételjük, akkor új eredményre juthatunk.”  Einstein tudósként megértette a természet alapvető törvényét, amelyet Jézus így fogalmazott meg „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.” (Máté 7,12)  Jézus azt is mondta, „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannak ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.”  (Máté 7,1-2)  Mit is mondott Jézus?  Ugyanazt, mint Einstein, csak más szavakkal.

Minden szellemi tanító régóta ugyanazt tanítja, és az üzenet egyértelmű: AZ UNIVERZUM EGY TÜKÖR!   Bármit sugárzunk is ki, minden kétség nélkül azt sugározza nekünk vissza a kozmikus tükör.  Tehát, ha változtatás nélkül éljük az életünket, ha a hozzáállásunk is ugyanaz, akkor vajon mit fog a kozmikus tükör visszasugározni?

Képzeljük csak el, hogy egy valaki egy tükör előtt ül boldogtalan ábrázattal.  Miután megkérdeztük a szomorúságának okáról, az derül ki, hogy arra vár, hogy a tükörképe visszamosolyogjon rá.  Azt mondhatnánk neki, hogy ha azt akarod, hogy a tükörképed mosolyogjon, akkor először neked kellene a tükörre mosolyognod.  Mire ő ezt válaszolhatná: „Ameddig nincs okom rá, hogy mosolyogjak, addig nem fogok, vagyis majd, ha a tükör mosolyog, akkor mosolygok én is.”  

Nyilvánvalóan az gondolhatnánk, hogy ennek az embernek elment az esze.  Nos, az nem ugyanolyan ostobaság-e, hogy rengeteg ember soha nem változtatja meg az élethez való hozzáállását?  Boldogok szeretnének lenni, de a körülményeiket okolják azért, mert nem boldogok.  Mindig mindent változás nélkül, ugyanúgy tesznek , és arra várnak, hogy az élet produkáljon valamit, amitől majd boldogok lehetnek.  Hogyan várhatjuk, hogy a kozmikus tükör nagyszerű életet sugározzon vissza, ha a mi tudatunk nem nagyszerűséget sugároz?

A legtöbb ember hallott már az „arany szabályról”, és egyet is ért vele.  De még nem kezdte el az életében alkalmazni.  Ők azok, akik arra várnak, hogy jól bánjanak velük, és akkor majd ők is jók lesznek.  Előbb arra várnak, hogy az élet bánjon velük jól, mielőtt magukból boldogságot sugároznának ki. 
Egyszerű ez.  Mindaddig, amíg ugyanazt tesszük, vagyis nem változtatunk az élethez való hozzáállásunkon, addig az életünk nem fog megváltozni.  Ha azt akarjuk, hogy megváltozzon az életünk, először nekünk kell megváltoznunk.   Csak miután új képet sugárzunk ki magunkról, azután várhatjuk azt, hogy a kozmikus tükör a megváltozott képet sugározza vissza.

Ha őszintén tekintünk a világra, akkor azt láthatjuk, hogy a legtöbb ember ebbe az ostoba csapdába került, és arra vár, hogy a világ változzon meg anélkül, hogy ők bármit is tennének saját maguk megváltoztatásáért. Azonban az igaz szellemi tanítások üzenete, és az önfejlesztő tanítások, valamint a pszichológia is azt állítják, hogy az életet más hozzáállással is megközelíthetjük.
Bármilyen nehéz helyzetben is vagyunk, mindig van lehetőségünk javítani valamin.  Úgy tűnhet, hogy a körülmények rabjai lettünk, amelyek fölött nincs hatalmunk, és valóban sok esetben nincs azonnali lehetőségünk a körülmények megváltoztatására.  Azonban soha sincs olyan helyzet, amelyben ne lenne esélyünk valamin változtatni. 

Most jutottunk el a következő hazugsághoz, amelyet elhitettek velünk.  Ez a hazugság ugyanarról a tőről fakad, mint a másik, vagyis hogy a boldogság a külső körülmények következménye. Azt állítja, hogy az, ahogy magunkat legbelül érezzük, a külső körülményektől függ.  Azt állítja, hogy az elménk egy olyan ház, amelynek ajtaján nincsen zár, ezért ha odakint bármi történik, az automatikusan azt is meg fogja határozni , hogy odabenn boldognak vagy boldogtalannak érezzük magunkat. 
 
Azok akarják, hogy ezt elhiggyük, akik irányítani szeretnének bennünket.  Ők azok, akik nem szeretnék, hogy kiderüljön az igazság, mely szerint az elménk csak addig védtelen, ameddig hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk.  Ők nem akarják, hogy tudjunk róla, hogy másképpen is megközelíthetjük a kérdést.  Vagyis, ha tudatában vagyunk annak, hogy a világmindenség egy tükör, akkor tudatában vagyunk annak is, hogy ha meg akarjuk változtatni a külső körülményeinket, akkor a tudatunkon kell változtatnunk.  Ahelyett, hogy a körülmények rabszolgái lennénk, lehetőségünk van átvenni az irányítást a belső körülményeink, az elménk felett.  Ahhoz azonban, hogy ezt eredményesen  tudjuk megtenni, fontos, hogy értsük az élet matematikáját.

8. Értsük meg az élet matematikáját!

A boldogság belső állapot, élmény, amelyet az elménkben élünk meg.  Ha a döntéseinket nem tudatosan hozzuk meg, akkor nem vagyunk hajlandóak átvenni a döntéseink jogát, vagyis visszautasítjuk annak a lehetőségét, hogy a saját elménk urai legyünk.  Ha az ajtót nyitva hagyjuk, akkor bárki, akár agresszív szándékkal bejöhet, és átveheti az elménk, vagyis az életélményünk feletti uralmat.  Pedig megvan az a lehetőségünk, hogy felismerjük, hogy dönthetünk úgy, hogy átvesszük a felelősséget, és mi leszünk az elménk őrei.

A tudatos döntéseinkkel mi szűrhetjük ki azt, hogy mit engedünk az elménkbe.  Megtanulható, hogy hogyan irányítsuk az elménk működését.  Így az is felismerhető, hogy a belső és külső körülmények között nincs egyenes összefüggés.  Nem szükségesek elviselhetetlen külső körülmények ahhoz, hogy automatikusan boldogtalanná tegyenek bennünket.  Éppen ellenkezőleg, lehetünk boldogok minden külső körülmény ellenére.  Valójában nem lehetünk mindaddig tökéletesen boldogok, amíg a boldogságunk bármilyen kis mértékben is a külső körülmények függvénye.

Ennek az állapotnak az eléréséhez fel kell ismernünk, hogy egy védelmi rendszer található az elménk és a külső körülményeink között.  Az őrök mi saját magunk vagyunk, ha felelősen tudatos döntéseket hozunk.  A felelősség teljes körű felvállalásához alapvetően tudnunk kell azt, hogy a boldogságunk vagy boldogtalanságunk okai nem a külső körülményekben keresendőek, hanem abban, ahogyan szembenézünk ezekkel a körülményekkel.

A boldogság belső élmény, amelyet az elménk azáltal befolyásol, hogy miként éljük meg az életélményeinket.  Minden helyzet, amelybe bele kerülünk, két féle módon befolyásolja az élmény megélését:

* Az aktuális fizikai körülmények függvényében,
* Az elménkben lejátszódó folyamatok függvényébe

Az életben vannak olyan események, amelyek nem érintenek bennünket, és vannak a saját életélményeink, amelyeket az elménk segítségével élünk meg.  A helyzetet az teszi kellemessé vagy kellemetlenné, ahogyan megéljük.  A szenvedés az elménk egyik állapota ugyanúgy, mint a boldogság.  Minket, embereket, általában arra neveltek, hogy ha valami kellemetlen dolog történik, akkor rosszul kell magunkat éreznünk, nincs más választásunk.  Ez hazugság, és minden igaz szellemi tanító azt tanítja, hogy megtanulható az, hogy miként reagáljunk.

Az életünk irányításának a kulcsa ott kezdődik, hogy az életélményeinket elkezdjük alakítani.  A világ csak akkor fog ránk mosolyogni, ha először mi mosolygunk a világra.  Ehhez azonban értenünk kell az élet egyenletét.  A legtöbb ember úgy nőtt fel, hogy számára az élet matematikája ez:

külső körülményeink + környezetünkben lévő emberek  =  életélményünk

Valójában az egyenlőség így néz ki:

külső körülményeink + környezetünkben lévő emberek  + hozzáállásunk (belső körülményeink) = életélményünk

Ha ezt megértettük, akkor rájöhetünk arra is, hogy mivel kezdjük el az életünkben a változtatást. 
Hogy mi teszi az életünket vidám utazássá vagy küzdelemmé, az az egyenlőségjeltől jobbra helyezkedik el.  A matematikai egyenlőség eredményének megváltoztatásához elég egy tényezőt megváltoztatni.  Például:

2 + 4 + 2 = 8

Az egyenlőség megváltoztatható, ha az egyenlőség jel előtti számok egyikét megváltoztatjuk.
 
2 + 4 + 10 = 16

Könnyen belátható, hogy a külső körülményeinket, és a környezetünkben lévő embereket nem mindig változtathatjuk meg, legalább is nem rövidtávon, de mindig van lehetőségünk arra, hogy a hozzáállásunkon változtassunk.  Ha változtatunk, két dolog történik:

* Az életélményünk megváltozik.  Ha majd többet tudunk az életről és önmagunkról, akkor mindent más fényben látunk.  A jelenlegi tudásunk, hitünk korlátot képez ez elménk körül. A korlátok közül kinézve, igen behatárolt küzdelemnek tűnik az életünk.  Ha kilépünk saját tudatunk korlátai mögül, akkor minden mélyebb értelmet nyer, és az élet biztatóbbnak tűnik.  Ha ez nem tűnik hihetőnek, akkor nézzük meg azoknak az életét, akik hihetetlen nehézségek között élnek, de a pozitív hozzáállásuk miatt sokkal nyugodtabban kezelik a helyzetüket.

* A külső körülményeink megváltoznak.  A világegyetem azt sugározza vissza, amit mi sugárzunk ki magunkból, ez a törvény.  Ha megváltoztatjuk azt, amit mi magunk sugárzunk ki, akkor egy időn belül a kozmikus tükör egy más valóságot sugároz majd vissza ránk.  Van egy kis késleltetési idő, amely bizonyos esetekben védelemként szolgál, így a pozitív válasz is késik valamennyit.  Ennek magyarázatára később kerül sor.  Következetességre azonban szükségünk lesz. A ti béketűréstek által nyeritek meg lelketeket.

Ezt az igazságot az elménk nem hajlandó elfogadni, bár ez olyan igazság, amelyet az igaz szellemi tanítók többféle módon már régóta tanítanak.  Nevezhetjük ezt az élet titkának is.

9. Értsük meg az élet titkát!

Egy titok van minden vallásos, szellemi, önfejlesztő tanítás mögött a Földön.  Ugyanazt a dolgot mondják különböző módon.  Képzeljünk el valakit, aki önsajnálatba merül, és úgy érzi, hogy az egész világ összeesküszik ellene.  Az ilyen ember azt sugározza ki, hogy az élet küzdelem.  A kozmikus tükör azt mutatja, amit a személy kért.  Mivel a kozmikus tükör nem képes gondolatolvasásra, ezért az alapján válaszol, amit érzékelt az adott személy viselkedésében, cselekvésében.  Úgy viselkedik, mint egy tükör, amely nem tudja megmondani nekünk, hogy azt szeretné, ha mosolyognánk rá.  A kozmikus tükör nem tudhatja, hogy milyen körülményeknek örülünk, és melyek azok, amelyeket nem szeretünk.  A tükör nem hoz értékítéletet, és nincs fogalma arról, hogy az embereknek mi tetszik, és mi az, ami nem.  Egyszerűen csak visszatükrözi azt, amit kivetítettünk rá, pontosan úgy, mint egy közönséges tükör.

Ha úgy gondoljuk, hogy az élet küzdelem, akkor ezt a mentális képet sugározzuk ki magunkból.  A kozmikus tükör erre úgy reagál, hogy „na, ez a személy a küzdelmet akarja megélni”, ezért olyan körülményeket tükröz vissza, hogy az élete küzdelem legyen.

Ha az ember ilyen körülményeket tapasztal, akkor ehhez többnyire negatívan viszonyul, és azt sugározza ki magából.  A tükör úgy észleli, hogy a személy még több küzdelemre vágyik, és ezt teljesíti.  Az emberek negatív életfelfogása így válik önbeteljesítő jóslattá, és így kerülnek lefelé tartó spirálra.
Buddha azt tanította, hogy az élet addig lesz szenvedés, amíg ki nem alakítjuk azokat a vágyainkat, amelyek a nem kötődésen alapulnak.  Jézus ezt így tanította: „Én pedig azt mondom, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal” (Máté 5,39)  Ami azt jelenti, hogy amikor szembeszállunk a gonosszal, negatív üzenetet bocsájtunk ki, azt az üzenetet, hogy küzdeni akarunk, így a kozmikus tükör olyan helyzeteket fog csak visszatükrözni számunkra, amelyben látszólag a gonosszal hadakozunk.  Mi volt Jézus tanításának kulcsa arra, hogy megtörjük ezt a negatív önbeteljesítő folyamatot?  Nagyon egyszerű, mégis lényegretörő.  „hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is” (Máté 5,39) 

Ennek az üzenetnek az a szépsége, hogy ha bármilyen helyzetre képesek vagyunk pozitívan reagálni, akkor a kozmikus tükör ezt úgy észleli, hogy pozitív tapasztalatra vágyunk.  Ezért rövid időn belül minden kétséget kizáróan pozitív körülményeket fog visszatükrözni.  Ha nem vesszük fel a harcot a gonosszal, akkor a tükör azt az üzenetet kapja, hogy ez a személy a továbbiakban már nem akar a gonosszal harcolni.  Innentől olyan körülményeket tükröz majd, amelyekben nem kell a gonosszal szembeszállnunk.  Jézus tudta azt, hogy ez a folyamat így működik mindaddig, amíg megvan a bizalmunk, valamint őszintén és alapvetően hajlandóak vagyunk megváltoztatni az élethez való hozzáállásunkat.

Minden igaz szellemi tanítás üzenete az, hogy képesek vagyunk önmagunk megváltoztatására.  Van néhány érvényes tanítás, amely hozzásegít a megértéshez, és biztosítja azokat a gyakorlati eszközöket, amelyekkel megvalósítható ez a változtatás.  Amit nekünk kell hozzáadnunk, az a saját akaratunk.  Az akarat arra vonatkozóan, hogy nem tesszük a dolgokat a továbbiakban ugyanúgy, és arra vonatkozóan, hogy elhatárolódunk az értelmetlenségektől, és megkezdjük önmagunk átalakítását.  

Ha megvan az akarat, akkor azt alakítsuk  át cselekvéssé!  Ha még nincs meg, legyünk őszinték önmagunkhoz, és hagyjuk abba, hogy áldozatként viselkedünk, azt gondolva, hogy semmit sem tehetünk az életünk megváltoztatásáért.  Legalább legyünk hajlandóak azt beismerni, hogy ha még nem szedtük össze a tudatos döntéseinkhez szükséges erőnket, és ha ennek tudatában vagyunk, akkor ne viselkedünk úgy, mintha nem lennének egyéb lehetőségeink.  Ne soroljuk az ezeréves elcsépelt kifogásainkat, hogy nekünk nincs választásunk.

Az életben a legalapvetőbb tény az, hogy mindig van választásunk, mindig találhatunk másik megoldást.  Lehet, hogy a körülményeken nem tudunk változtatni, de azon mindig változtathatunk, hogy hogyan viszonyuljunk a helyzethez.  Így azonnal megváltoztatjuk az életélményünket.  Már az a tény, hogy valaki idáig eljutott az olvasással is arra utal, hogy túllépett azon, hogy önmagát áldozatnak tekintse. Már nem mondhatja, hogy nekem nincs választási lehetőségem.

Most már tudjuk, hogy tudatos döntéshozatalra mindig van lehetőségünk.  Dönthetünk úgy, hogy nem élünk vele, de nem hibáztathatunk emiatt senki mást, sem az életünket, sem a sorsunkat, sem a balszerencsénket vagy Istent, mivel a döntésünket immár tudatosan mi magunk hoztuk meg.  Mivel a továbbiakban már nem korlátoz az az illúzió, hogy nincs választási lehetőségünk, így megszabadulhatunk attól a gondolattól is, hogy magunkra áldozatként tekintünk.   Miért ne értékelnénk inkább az életünk megváltoztatásának hihetetlen lehetőségeit, hogy jobbá tehetjük, vagy, hogy a földi életkörülményeinket meg tudjuk változtatni.  Mindehhez csak az az elszánás szükséges, hogy hajlandóak legyünk tudatosan dönteni.

Lehet, hogy ijesztőnek tűnnek ezek a lehetőségek, de ez csak abból adódik, hogy nem értjük a helyzetet.  Ha majd teljes mértékben megértjük, hogy mindez mit jelent, akkor ez a tudásunk, fog hozzásegíteni a tudatos döntésekhez, így azok ezentúl nem tűnnek majd ijesztőnek, hanem inkább különleges kiváltságnak, örömnek.  Ha azt választjuk, hogy megtanulunk jobb döntéseket hozni, akkor kezdjük azzal, hogy nézzük meg, melyek azok az ismeretek, amelyek hozzásegítenek ezekhez a döntésekhez. 

10. Értsük meg a felszínes ismeret és a mély tudás közötti különbséget!

Minden igaz szellemi tanító egyetért azzal, hogy az életünk megváltoztatásának valós kulcsa bennünk rejlik, és nem rajtunk kívül.  Ahogy Jézustól hallottuk: „Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.” (Lukács 17,21)  A kijelentés igazi értelme az, hogy az életünk megváltoztatásának kulcsa, és még a körülményeinké is a tudatállapotunk megváltoztatásában rejlik.  Azok, akik irányítani próbálnak minket, vagy el akarnak nekünk adni valamit, azok azt akarják velünk elhitetni, hogy az életünk megváltoztatásának, boldoggá tételének az egyetlen módja az, ha valami rajtunk kívülálló dolgot megszerzünk magunknak.  Így lettünk nevelve, hogy ezt a hazugságot elhiggyük, de itt az ideje, hogy túllépjünk ezen.

Hogyan hozhatunk olyan jó döntéseket, amelyek az életélményünket javítják?  Fel kell ismernünk azt az alapvető igazságot, hogy a jobb döntésekhez mélyebb megértésre van szükség, és ezért különbséget kell tennünk a felületesebb ismeretek és a mélyebb szintű tudás között.  Nagyon sok ember rendelkezik széleskörű ismeretekkel, intellektuális tudással, de ettől még az életük nem változik meg.  Az élet minden területén találhatunk ilyeneket.  Például: Nagyon sok különböző vallású ember, bár kitűnően ismeri a vallása hittételeit, ennek ellenére sem tud minden helyzetre a szeretet erejével reagálni, vagyis a gyakorlatban nem tudja alkalmazni azt, amelyről a hite szerinti ismereteket megszerezte.  Hasonlóképpen sok pszichológus vagy önfejlesztést oktató guru bár hatalmas pszichológiai ismeretanyaggal rendelkezik, de ezzel együtt sem tudja túllépni a saját személyiségének korlátait. 

A legtöbb ember szembekerül ezzel az örök dilemmával, amelyet Pál apostol így fogalmazott meg: „Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. (Pál levele a rómaiakhoz 7,19) Annak ismerete, hogy mi a jó, az nem egyenlő azzal, hogy valaki eszerint is tudna cselekedni.  Ez az oka annak, hogy nagyon sok ember szándéka és a cselekvése között különbség fedezhető fel.  Mi ennek a különbségnek az oka?  Az oka az, hogy az ismeret nem elég mély tudás ahhoz, hogy megváltoztassa a cselekedeteinket.

A későbbiekben lesz még szó arról, hogy a cselekedeteink az egyéniségünk mélyéből erednek, és nem onnan, ahol a felületes ismereteinket őrizzük.  Tehát annak a tudásnak, amely a cselekedeteinket megváltoztatja, abból a mélységből kell érkeznie.  Röviden szólva egyedül az a tudás, amely belső, mély tudássá vált, képes a cselekedeteink megváltoztatására.  Amikor a tudásunk erre a szintre kerül, akkor az egyéniségünk részévé válik, bölcsességgé, megértéssé alakul.  Ahogy a Biblia mondja:”A bölcsességnek ez a kezdete: Szerezz bölcsességet, és minden szerzeményeden szerezz értelmet!” (Példabeszédek könyve 4,7)

Cselekedeteink a teljes tudatunkból fakadnak, amely magába foglalja mindazt, ami a tudatos észlelés mögött van.  Ha igazán boldogok szeretnénk lenni, akkor már ne viselkedjünk úgy, mint a szamár, amely a répát kergeti, és ne keressük a boldogságot külső dolgokban.  Ehelyett törekedjünk az igazi belső megértés bölcsességére, mert ez hozza meg a boldogságot az elménkbe.  Ahelyett, hogy a körülményeinket és a cselekedeteinket az ismereteink által vezérelt tudás alapján próbálnánk megváltoztatni, változtassuk meg az alapvető életszemléletünket.  Ezek után az új tudatszintünk segítségével könnyen lépünk a bölcsebb cselekedetek útjára.

Hogyan kezdjünk ehhez hozzá?  Kezdjük azzal, hogy felismerjük azt, hogy rendelkezünk egy belső képességgel, amely hozzásegít, hogy ráeszméljünk arra, melyek a helyes cselekedetek.  Jézus ezt úgy nevezte, hogy a „tudásunk kulcsa”, Buddha megvilágosodásnak nevezte, és sok jelenlegi tanító intuícióként említi.  Ez olyan képességünk, amely az intellektusunknál mélyebb szintről fakad.  Az intellektusunk főként elemző módon működik, amely azt jelenti, hogy minden új ötletet, gondolatot hozzámér a már meglévő tudásunkhoz.  Minden ismeretet betábláz, valamilyen kategóriába sorol, ezzel azt az érzetet keltve, hogy minden a legnagyobb rendben van. 

Ezzel szemben az intuíció nem analitikus tevékenység, hanem teljes körű, amely képessé tesz bennünket arra, hogy lássuk az erdőt, ahelyett, hogy csak a fákat látnánk.  Az intuíció segítségével mélyebb tudáshoz jutunk annál, mint amit már megtanultunk.  Ez az egyetlen módja annak, hogy a börtönbe zárt elménk tudásán túli ismeretekhez jussunk.  Az intellektusunkat, elemző elménket azért nem tudjuk erre felhasználni, mert az nem képes átlépni az önmaga által teremtett elmebörtönt, hiszen az elemző elme nem észleli a börtön falait, amelyek korlátozzák. 

Az elemző elme gondosan tárolja az információkat felbélyegezve, raktározva az adatbankban. Amint egy új ötlettel találkozunk, akkor az elemző elménk azt egyből ahhoz a tudáshoz hasonlítja, amelyet már ismer.  Ha az ötlet túlmutat vagy megkérdőjelezi a már meglévő tudást, akkor az elemző elme hajlamos arra, hogy elvesse az új gondolatot.  Az elemző elme soha sem kérdőjelezi meg a saját hozzáállását a tudáshoz, vagyis mindig egyformán működik.  Ha más eredményre akarunk jutni, akkor túl kell lépnünk az elemző elmén, és az intuíciónkat felhasználva kell tágítanunk a meglévő tudásunkat.  Az intuíció az alapja minden gyökeres új változásnak az emberiség történelemében.  Két formáját ismerjük ennek a fejlődésnek:
* A gyökeres változások folyamatának segítségével mélyebb összefüggésekre derül fény, és az hozzásegít ahhoz, hogy az élet számottevően magasabb szintű megértéséhez jussunk.  Olyankor is megmutatja, hogy a tudás hiteles, ha az elemző elme nem képes a meglévő adatbankjába besorolni, vagyis igazolni a hitelességet.  Hozzásegít az új világképünk kialakításához.  Például az emberiséget egy ilyen gyökeres előrelépés segítette hozzá ahhoz, hogy túllépjen a korábbi világképén, mely szerint a Föld lapos.

* A gyökeres változások folyamata több gyakorlati ismerethez juttat az új világképünkkel kapcsolatban.  Ez igen hasznos, hiszen a tudósokat új technológiák kifejlesztéséhez segíti hozzá.  Persze ez csak akkor lehetséges, ha határozott előrelépésekkel tágítjuk a világról alkotott elképzeléseinket.  Az elemző elme azzal emel gátat, hogy minden olyan gondolatot elvet, vagy nem hajlandó felfogni, amelyek nem illeszthetőek a már meglévő ismeretrendszerbe, adatbankba.  Ezért az analitikus gondolkodás csapdává válik, amely nem biztosítja a fejlődésünket.  Szellemi beltenyészetet eredményez. 

Ahhoz, hogy meg tudjunk a jelenlegi korlátainktól szabadulni, és jó döntéseket tudjunk hozni, ahhoz az szükséges, hogy aktivizáljuk az intuitív képességeinket, és tanuljunk meg bízni bennük.  Meg kell tanulnunk, hogy mikor tegyük félre az elemző elménket annak érdekében, hogy az elménk magasabb rendű működésének helyet adjunk, amellyel a megértés új szintjére jutunk.   Ahogy az intuícióinkra egyre jobban odafigyelünk, úgy kezdünk el fokozatosan bízni a hitelességükben.  Ezzel azt a képességünket fokozzuk, hogy különbséget tudjunk tenni a felszínes ismeret és a mély tudás között.

Lényeges megállapítás az, hogy gépies úton nem tudjuk megtanulni azt, hogy hogyan hozzunk jó döntéseket.  Az elemző elme úgy vélekedik, hogy ha mindent kielemezhet, osztályozhat, akkor hibátlan rendszert tud felállítani, és mindaddig, amíg a helyzet beleilleszthető a rendszerbe, addig biztosan jó döntéseket hozunk.  Azonban történelmünk bizonyítja, hogy az élet makacsul ellenáll annak, hogy az emberi elme által felállított vallási vagy tudományos rendszerbe illeszkedjen.  Ezért mindez lehetetlen álomnak bizonyul, bár nagyon sok ember próbálkozik ezzel egész életén át mindhiába.

Ennél sokkal hasznosabb, ha megszabadulunk ettől az álomtól, és helyette a belső hangunk irányítására fordítjuk a figyelmünket, még akkor is, ha időbe telik, amíg kialakítjuk a megbízható intuitív kapcsolatot.  Ahogy fejlődünk, és tanulunk a hibáinkból, egyszer csak eljutunk addig a pontig, amikor már a belső tudásunkkal képesek leszünk a létező legjobb válaszokat adni a különböző helyzetekre. 

Az a kulcs ehhez, hogy felismerjük, hogy az igazi belső megértés, az igazi tudás az elemző elmén túlról érkezik.  A lényünk magasabb szintjéből fakad.  Ahhoz, hogy az elménk ilyen magas szintjéhez kapcsolódni tudjunk, meg kell értenünk azt az alapvető igazságot, hogy bonyolult, összetett lények vagyunk.  Többek vagyunk, mint amiknek látszunk.  Ha hajlandóak leszünk az elménk felszínén túlra tekinteni, akkor felfedezhetjük az igazi önmagunkat a következő fejezetekben.

Amennyiben hajlandóak leszünk ettől a ponttól továbbhaladni, akkor érezhetjük ezt egyfajta győzelemnek.  Ha ugyanis el tudjuk fogadni, hogy a magasabb szintű megértés érdekében túl kell jutnunk az elménk börtönén, akkor már túljutottunk azon az akadályon, amely a legtöbb embert megfosztja attól, hogy megtalálja a boldogságát.  Érezzük át, hogy az életünk most változik, és a kezdetén vagyunk annak, hogy rálépjünk a felfelé tartó spirálra.  Azon az úton vagyunk, amely beteljesíti az ősi, időtlen hívást:  Ember, ismerd meg önmagad – ismerd önmagad!

11. A világképünk korlátozza, vagy kibővíti az életélményünket?

A fejlődés kulcsa az értelem.  Az emberiség hatalmas fejlődést tett meg őskortól, amelyhez a táguló világképe segítette hozzá .  A történelem során ez a folyamat lépcsőzetesen haladt előre.  Mialatt az egyik világkép fokozatosan alakult, közben egy új kezdett formálódni, és vette át forradalmi változásokon keresztül az előző helyét .  Az emberiség minden időszakban hajlamos volt azt hinni, hogy az éppen igaznak vélt világképe a tökéletes, és a világegyetem lehetséges legmagasabb szintű megértésén alapszik.  Azonban egyetlen világkép sem állta ki az idő próbáját, minden meggyőződés-rendszert magasabb ismeretrendszer követett.

Mindannyian bizonyos világkép alapján nevelkedtünk, és akik  ezt a tudást képviselték, és számunkra továbbadták, valószínűleg meg voltak győződve arról, hogy a létező legmagasabb szintű a tudásuk, amely kiállja majd az idő próbáját.  Amennyiben most is ezt hisszük, akkor nincs szükségünk erre a könyvre.  Nyilvánvalóan, ha a világról alkotott képet teljesnek és megdönthetetlennek érezzük, akkor annak képesnek kell lennie arra, hogy megadjon minden szükségeset ahhoz, hogy átvegyük az életélményünk feletti irányítást.

Ha világképünk teljesebbé tételéhez nyitottan állunk, akkor azt is észre kell vennünk, ha esetleg felmerül a jelenlegi világképünkben olyan tényező, amely korlátozza az életélményünket.  Ez nem jelenti azt, hogy a mostani felfogásunktól meg kellene válnunk, azonban teret kell engednünk annak, hogy kiteljesedjen, amely azzal is együtt jár, hogy ettől a ponttól át kell vennünk az irányítást a saját életünk felett!

Mivel az anyagi világegyetemben nőttünk fel, így a világképünket kifinomult módon az érzékelésünk és a mindennapi élményeink alakították ki.  A fizikai érzékelésünk azonban behatárolt.  Például a szemünk nem tudja megkülönböztetni az összes fénytartományt, amelyet a tudomány már ismer.  Tehát létezik valami azon túl is, amit az érzékszerveinkkel észlelni tudunk.  Az érzékszerveink azonban azt a finom üzenetet küldik, hogy az életünk megváltoztatásának lehetőségét a valóságnak az a szintje határolja be, amelyet az érzékszerveink által észlelünk.

Az érzékelésünk alapján tudjuk, hogy a világunk alapvetően sűrű szubsztanciából épül fel, amelyet anyagnak nevezünk.  Az érzékelésünk alapján az anyag megváltoztatására fizikai testünkkel korlátozottak a lehetőségeink.  A modern technika ezt ugyan át tudja hidalni, de még a technika is szigorú határokat szab arra nézve, hogy milyen mértékben tudjuk megváltoztatni a fizikai környezetünket.  Az anyag olyan törvényeknek engedelmeskedik, amelyekre nagyrészt nincs befolyásunk, vagyis az anyagi világot csak bizonyos mértékben vagyunk képesek megváltoztatni.  Észlelésünk szerint az anyagi környezetünket az elménkkel nem tudjuk megváltoztatni.

Ahogyan fejlődünk, úgy tapasztaljuk meg, hogy olyan körülmények vesznek bennünket körül, amelyekre úgy tűnik, hogy nincs hatásunk.  Nem tudunk változtatni a születésünk helyén, a szüleinken, a társadalmon.  Nem változtathatunk a múltunkon, és látszólag a jövőre is kevés befolyásunk van.  Mindezeknek az a nyilvánvaló üzenete, amit az elménkbe  az érzékelésünk és a mindennapi tapasztalataink alapján már beprogramoztunk, hogy korlátok között élő lények vagyunk, akiknek valójában nincs hatalmuk a körülményeik megváltoztatására.

Mindez kikerülhetetlen dilemmához vezet.  Az első részben már elhangzott, hogy a boldogság belső állapot, és az életélményeink nem következnek automatikusan a külső környezetünkből.  Ez a könyv nem szentimentális megoldást kíván arra vonatkozóan nyújtani, hogy hogyan legyünk boldogok, ha éppen valamilyen siralmas élethelyzetbe kerültünk.  Az emberi lét kikerülhetetlen kérdése, hogy hogyan javítsunk az életünkön, magába foglalja a belső körülményeinket, és a külső körülményeinket egyaránt.

Az első rész célja annak a szemléltetése volt, hogy az életélményünk bármilyen megváltoztatásához először a belső körülményeinket kell megváltoztatnunk.  Az életünk jobbá tételét azzal kell kezdenünk, hogy átvesszük az életünk olyan részének irányítását, amelyet legkönnyebb megvalósítani, vagyis ami a saját pszichénkben zajlik.  A második rész célja pedig az, hogy lássuk, hogy miután átvettük az elménk feletti irányítást, onnantól megteremtettük az alapját annak, hogy az elménk erejével hogyan hassunk a külső körülményeinkre.

Ahhoz, hogy hinni tudjuk azt, hogy ez lehetséges, ahhoz ki kell bővítenünk a világról alkotott képünket annyira, hogy megértsük az anyagi világ működését.  Ekkor láthatjuk majd az elménk és a külső körülményeink közötti kapcsolatot, valamint az elménk és az anyagi világegyetem közötti kapcsolatot is.  Mindez elvezet bennünket odáig, hogy képesek leszünk felismerni azt, hogy a tudatunknak van hatalma az anyag felett.

12. Az első lépés az életünket kiteljesítő világnézet felé

A legtöbb ember egyfajta tudathasadásos világnézetben él, amelyre néhány következetlenség és ellentmondás jellemző.  Ennek az az oka, hogy olyan társadalomban nőttünk fel, amelyben két gondolatrendszer harcol egymással.  Mindkét rendszer azt állítja magáról, hogy teljes és megdönthetetlen, ám a két rendszer egymást kölcsönösen kizárja.  Mivel azonban az emberek többsége mindkét eszmerendszerrel találkozik, ezért a világnézetünkre egyfajta következetlenség jellemző.

A két eszmerendszer természetesen a tudomány és a vallás, pontosabban a materialista tudomány és a keresztény hitrendszer.  A kettő között alapvetően az a különbség, hogy a tudomány szerint a világ keletkezése teljesen véletlenszerű folyamatok eredménye, míg a keresztények szerint az univerzumot a mindenható Isten teremtette úgy, ahogy az a Bibliában meg van írva.  Felületesen szemlélve úgy tűnhet, hogy ha két rendszer teljesen eltérő nézeteket képvisel, akkor az egyiknek helyesnek kell lennie, a másiknak pedig helytelennek.  Pontosan ezt állítják a vita két oldalán állók is, és mindkét fél arra számít, hogy végül legyőzi majd a másikat, és ezzel megszűnik az ellentét.

De mit szólnánk, ha kiderülne, hogy létezik egy magasabb nézőpont is?  A történelem során már minden eszmerendszer, amely teljesnek és megingathatatlannak tűnt egykor, átadta a helyét egy tágabb világnézetnek.  Lehetséges az, hogy a nyugati világban uralkodó két hitrendszer egyike sem teljes, és jön majd egy új világkép, amely kiszélesíti az emberi megértést?  A könyvünknek az a célja, hogy egy ilyen új világképet vázoljon fel. 

Miért fontos az hogy mindkét hagyományos hitrendszer és az általuk gyártott elmebörtön fölé emelkedjünk?  A materialista tudomány álláspontja szerint nincs, és nem is lehet semmi azon túl, amit a jelenlegi tudományos eszközökkel mérni tudunk.  Mivel a tudomány az anyagi világon túl nem mutatott ki semmit, tehát nem létezik semmi azon túl.  Az ortodox keresztények szerint nincs, és nem is lehet semmi, amit a világegyetemről tudhatnánk azon túl, ami a Bibliában le van írva.  Mivel a Biblia képviseli Isten megdönthetetlen igazságát, ezért nem lehet semmi egyebet megtudni a világegyetemről, mint amit Isten felfedett számunkra évezredekkel ezelőtt.

Ha önmagunkat bármelyik eszmerendszer szigorú követőjeként tartanánk számon, és meg lennénk győződve teljes mértékben a tantételek valódiságáról, akkor ez a könyv felesleges lenne.  Ez esetben mindkét rendszer az élet alapvető kérdéseire választ tudna adni, ám ha mégsem, akkor az csak abból adódhatna, hogy a kérdésünket rosszul tettük fel.  Ugyanakkor mindkét rendszer meg tudná adni az útmutatást ahhoz is, hogy hogyan tegyük jobbá az életünket.  Ha azonban az életünk mégsem javult meg a tanítás eredményeként, akkor ez azt jelenti, hogy ezen az úton az nem is lehetséges.  Ön, aki most a könyvet olvassa, bizonyára már tudatában van annak, belső tudása által, hogy az élet annál többet tartogat számunkra, mint amit a két hitrendszer képvisel.  Azzal, hogy ezt a könyvet a kezébe vette Ön azt bizonyítja, hogy készen áll arra, hogy befogadjon egy teljesebb világképet.

Mindkét hagyományos rendszer hibája, hogy zárt rendszerként működik.  Mindkettő nagyon szűk határok között szabja meg, hogy az emberiség mit tudhat önmagáról és a világegyetemről.  Egyrészt nem tart lehetségesnek semmilyen más ismeretet önmagán túl, másrészt bármilyen efféle tudást csak az ördög műveként értékel.  Ha merészelünk a rendszeren túlra tekinteni, akkor a szigorú kötöttségek miatt mindkét rendszerben olyan ítélet születik  rólunk, hogy vagy értelmi fogyatékosságaink vannak, vagy az ördöggel cimborálunk, és a pokolra jutunk. 

Történelmileg minden gondolatrendszer, amely a megismerhetőség határait korlátozta, hibásnak bizonyult.  A napfényre kerülő új ismeretek a látókörünket kibővítették, és megszűntették a korábbi rendszer által rögzített határokat.  Tehát az első lépés az új világnézet felé az, hogy döntsünk úgy, hogy a jelenlegi hitrendszerünkön és az általa felállított elmebörtönünkön túlra tekintünk.

13. A tudomány megnyitotta-e az új világnézethez vezető utat?

Amikor azt vizsgáljuk, hogy az emberiség miként jutott tudáshoz, akkor kiderül, hogy egyetlen más rendszer sem gyarapodott ilyen mértékben, mint a tudomány.  Új elméletek, és új eszközök jellemzik az állandó fejlődést.  A tudósok már képesek a szubatomi részecskék észlelésére, valamint észlelik a nagyon távoli galaxisok kozmikus sugarait, melyeket a tudósok korábbi generációi még nem észleltek.  Ez a gyors fejlődés az igazi jelzés arra, hogy értelmetlen megszabni a tudományban a megismerhetőség határait.   Az sem bölcs dolog, azt állítani, hogy amit jelenleg a tudomány nem tud igazolni, az valószínűleg nem létezik. Ki tudja, hogy a tudomány milyen képességeket fedez fel a jövőben?

A tudományos ismeretek olyan mértékben fejlődnek, hogy a legtöbb tudós, másokról nem is beszélve, nehezen tart lépést ezzel.  Valójában a legtöbb tudós specializálódott, és a figyelmét egy szűk tudományágra összpontosítja.  Csak keveseknek adatik meg az, hogy a teljes képet lássák, a legújabb felfedezések filozófiai következményeiről már nem is beszélve.  Ez magyarázza azt, hogy miért nem tudott kifejlődni egy új világnézet a legújabb felfedezések eredményeként még a nyugati társadalmakban sem.  Szerencsére nem kell ahhoz sem tudósnak, sem filozófusnak lenni, hogy ezt a folyamatot elindítsuk.

Az 1800-as évek végén a legtöbb fizikus azt feltételezte, hogy néhány kisebb részlet kivételével a világról alkotott képük teljes.  1905-ben azonban Albert Einstein híres egyenletével:  E=mc², ezt felülírta.   A régi világnézet Newton törvényén alapult, de a relativitáselmélet nem bizonyította annak helytelenségét, hanem csak azt bizonyította, hogy létezik a valóságnak egy mélyebb szintje, mint amelyben Newton törvényei működnek.  Tehát a newtoni törvényeken alapuló világnézetről kiderült, hogy nem teljes.  Felmerült az új világról alkotott kép szükségessége, de sajnálatosan a filozófiai következménye ennek az újnak nem szivárgott be az emberek mindennapi hitrendszerébe.

Einsteint megelőzően a tudósok dualista világnézettel rendelkeztek.  Úgy gondolták, hogy az anyagi világegyetem kétféle alkotóelemből áll, amely a sűrű anyag és a vibráló energia.  A kettő hat ugyan  egymásra, de az egyik nem alakítható át a másikká.  Létezett az anyagi világ, és ettől elkülönülten létezett az energia világa.  Ezt a világnézetet Einstein egy tollvonással felülírta.  Bebizonyította, hogy a világ nem dualista természetű, mert csak egyféle szubsztancia alkotja.  Az úgy nevezett sűrű anyag nem más, mint olyan vibráló energia, amely egy mátrix vagy mező fogságába kerülve olyannak tűnik, mintha az érzékszerveink és a legtöbb tudományos mérőműszer alapján szilárd lenne. 

A legtöbb ember tudja, hogy az atom kettéhasításával a szilárd anyag energiává alakítható át.  Azonban amit a legtöbb ember már nem foglalt bele a világról alkotott elképzelésébe az az, hogy a sűrű anyag vibráló energiából áll.  Vagyis annak az anyagnak, amelyet fizikai érzékszerveinkkel érzékelünk, a szintjén túl létezik a valóságnak egy mélyebb szintje.  Az anyag nem a semmiből keletkezik.  Az anyag létrehozása a láthatatlan valóság szintjén kezdődik, amely csak vibráló energiából áll.  Ez a vibráló energia alakul át azzá, amit az emberek szilárd anyagnak neveznek.

A tudósok olyan törvényeket fedeztek fel, amelyek csak az anyagi világban működnek, ugyanakkor felfedeztek olyan mélyebb törvényeket is, amelyek az energiák világában működnek.  Mivel azonban az anyag energiából áll, ezért ezek a mélyebb törvények vonatkoznak az anyagra is.  Az anyag viselkedése és tulajdonságai az energia mélyebb törvényszerűségeinek ismeretében határozható meg.  Ez hasonlóságot mutat a társadalmi törvényekhez.  Egy ország közlekedési szabályainak az ország alkotmányának keretein belül kell működniük. 

Miféle kapcsolatban állnak mindezek az életélményünk jobbá tételének képességével?  A régi világnézetnek megfelelően létezett egy áthatolhatatlan akadály az anyagi világ és az energia világa között.  A mi külső körülményeink tisztán az anyagi világ részei, és a belső körülményeink, a gondolataink és az érzéseink pedig tisztán az energia világához tartoznak.  Ha létezne a két valóság között valamilyen áthatolhatatlan akadály, akkor nem lenne lehetséges az, hogy a belső körülményeink megváltoztatásával a külsőt is javítani tudnánk.  Akkor ugyanis nem lenne kapcsolat az elme és az anyag között, így nem volnánk képesek az elménk irányításával az életet is kontrollálni.

Valójában sok ember, a tudósokat is beleértve, ragaszkodik a dualista világképhez, és tagadja a tudat (szellem) és az anyag közötti kapcsolatot.  Pedig amióta Einstein az elméletét közzétette, azóta ez a tagadás tudományosan is értelmetlen.  Einstein egyszerű egyenlete döntötte le a falat az anyag és az energia között, és ezzel együtt ledöntötte a falat az anyag és a tudat között is.  Ő tette elméletileg lehetségessé a tudat és az anyag közötti kapcsolatot.

Einstein azt is igazolta, hogy az energia világa képezi sokkal inkább az anyagi világ alapját. Ebből adódóan az energia világában működő törvények nagyobb erővel rendelkeznek, és képességben felülírják azokat a törvényeket, amelyek az anyagi világban működnek.   Mindez megnyitja annak a lehetőségét, hogy ha megismerjük az energia világának törvényeit, akkor a tudatunk képes lesz az anyagi világ körülményeire hatást gyakorolni.  Első hallásra ez teljes képtelenségnek tűnhet, de amint látni fogjuk, a tudomány már tett olyan felfedezéseket, amelyek ezt a lehetőséget támasztják alá.

14. Miért nem tudja a tudomány többé a tudatot mellőzni?

A tudomány idáig próbálta figyelmen kívül hagyni, sőt még tagadni is a tudat és az anyag közötti kapcsolatot.  Ennek kezdete visszanyúlik a középkori Európában a modern tudomány megjelenéséig.  Abban az időben az intellektuális életet a katolikus egyház uralta, amely azt állította, hogy tantételei megdönthetetlenek.  Az egyik ilyen doktrinája állította azt, hogy az univerzum középpontja a Föld, és a Nap az összes égitesttel együtt körülötte kering.  Amikor a korai tudósok megtették azokat a felfedezéseiket, amelyek ennek ellent mondtak, akkor komoly egyházi üldöztetéssel kellett szembenézniük.  Volt, akit máglyán égettek el eretnek nézeteiért. 

Az üldözés eredményeként a tudomány eltávolodott az egyháztól, és a két intézmény megosztotta a területet egymás között.  A tudósok elfogadták azt a nézetet, hogy a vallási hit a tudatban van jelen, és a különböző vallásos hitrendszerek közötti különbségek, mivel abban az időben Európa erősen megosztott volt a katolikus és protestáns vallás szakadása miatt, azt bizonyították, hogy a tudat teljes mértékben szubjektív.  Ezért azon igyekeztek, hogy a tudományt objektív tevékenységgé alakítsák, ezzel jelezve azt, hogy nincsen rá hatással a szubjektív emberi tudat.

A tudományos kísérleteken alapuló módszereket nem befolyásolják szubjektív tényezők.  A kísérletek eredményeiről feltételezzük, hogy azokat nem befolyásolja a kutatók hite vagy véleménye.  A tudós a megfigyelései során egy jelenségre figyel, amely a tudóstól függetlenül létezik, és a megfigyelés azt nem befolyásolja.  A tárgyilagosságnak ez a követelménye a materialista tudomány sarokköve.  Néhány tudós pont olyan buzgalommal hisz ebben, mint amennyire a vallásos emberek hisznek a megdönthetetlen hittételeikben.  Ez a magyarázata annak, hogy a legtöbb tudós miért hagyja figyelmen kívül azt a javaslatot, amelyet Einstein vetett fel, hogy osszuk a világot szubjektív szférára, amely az emberi tudatban történteket jelenti, és objektív szférára, amely a tudaton kívül történteknek felel meg.

Ez a magyarázata annak is, hogy a tudósok többsége miért nem veszi figyelembe az új tudomány, a kvantumfizika azon tényét, amely teljesen aláaknázza azt a megállapítást, hogy a tudományos megfigyelésekre nincs hatással a tudós tudatállapota.  A kvantumfizikusok Einstein teóriájára alapozva kifejlesztettek egy új tudományt a szubatomi részecsketudományt.  Hamarosan olyan felfedezéseket tettek, amelyeket még Einstein is nehezen tartott elfogadhatónak, de a kvantumfizika legdöbbenetesebb felfedezése azonban az, hogy a tudat és az anyag nem különül el.

A tudósok a valóság mélyebb és mélyebb rétegeit fedezik fel.  Az érzékszervek szintjéről nézve milliárdnyi különböző formát és anyagot láthatunk.  Azonban ez a sokféle forma korlátozott számú molekulákból áll, és csak 108 féle atom alkotja őket.  Még az atomok sem a végső építőelemei az anyagnak, ahogy azt régen gondolták.  Az atomok még kisebb egységekből, a szubatomi részecskékből állnak.  A tudósok először azt gondolták, hogy csak három ilyen részecske létezik, a proton, a neutron és az elektron.  Azonban a kvantumfizikusok azóta sokkal több szubatomi részecskét fedeztek fel, és pontosan senki sem tudja, hogy mennyi vár még felfedezésre.

A szubatomi részecskék tanulmányozására a tudósok sokféle módszert, és eszközt fejlesztettek ki, amelyek közül az eddig épített legnagyobb és legdrágább tudományos eszközt részecskegyorsítónak nevezik.  Kezdetben a kvantumfizikusoknak úgy tűnt, hogy a szubatomi részecskék tanulmányozása olyan, akár a Hold megfigyelése, vagyis a megfigyelés a jelenséget nem befolyásolta.  Azonban hamar rájöttek arra, hogy ez a megállapítás a szubatomi részecskék esetében nem állja meg a helyét. 

A kvantum fizikusok felfedezték, és számos kísérlettel igazolták azt a tényt, hogy amikor egy szubatomi részecskét tartunk megfigyelés alatt, akkor a megfigyelésünk annak az eredménye, amelyet úgy hívhatunk, hogy „teljes körű mérési helyzet”.  Ez a helyzet három részt foglal magába: a szubatomi részt, a megfigyeléshez használt eszközt és a tudós elméjét.
Más szavakkal, nem lehetséges a szubatomi részecskék megfigyelése anélkül, hogy a megfigyelő tudata ne befolyásolná a látottakat.  Ennek az az oka, hogy nem olyan objektív valóságot látunk, amely a megfigyelés előtt is létezett volna.  A megfigyelés ideje során részesei leszünk a jelenség társteremtésének.  Mi hívjuk életre azokat a szubatomi részecskéket, amelyeket megfigyelünk, és a tudatunk ennek a folyamatnak a részévé válik.

Ez a felfedezés a tudós társadalmat ugyan alapvetően megrázta, de mégsem fordítottak rá figyelmet mondván, hogy ez a jelenség csak a szubatomi részecskékre igaz, és a tudomány többi területére nem.  Azonban, ha az emberi elme az anyagot alkotó részecskék szintjén hatást képes gyakorolni, akkor milyen alapon állíthatjuk azt a tudomány bármely területére, vagy az anyagra, hogy az elme azokra nem gyakorol hatást? 

Valójában minden tudományos elmélet a tudós elméjéből indul ki, és a tudományos megfigyelés értelmezése a gyakorlati alkalmazás során szintén a tudós elméje által történik.  Ebből logikusan következik az, hogy a tudós társadalom világról alkotott felfogása van leginkább hatással a kutatási területek megválasztására, és a megfigyeléseik értelmezésére.  Igazából csak az jelenthető ki, hogy a tudomány addig objektív, ameddig nem ismeri el, hogy a tudományos folyamat maga is az elme hatása alatt áll.  A kvantumfizikusok érvénytelenítették azokat az állításokat, hogy a tudomány az elmét figyelmen kívül hagyhatná, és ezzel együtt is objektívnek lenne tekinthető .

Milyen hatással van a kvantumfizikában történt felfedezés az élet alapvető kérdéseire, keresendő válaszainkra, és az életélményünk javítására?  Kiindulásként jelentheti azt, hogy a tudomány mostanra bebizonyította azt, hogy az elme az egyik főszereplő a drámában, amelyet életnek nevezünk.  Ebből adódóan, ha az életünkön ténylegesen javítani szeretnénk, akkor elsősorban az elme működését, és az anyagi világra gyakorolt hatását kell megértenünk.  Ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy az anyagi világ legalapvetőbb szintje a szubatomi részecskék szintje, ami azt jelenti, hogy minden anyag szubatomi részecskékből épül fel.  A kvantumfizikában történt felfedezés azt a kérdést vetette fel, hogy az elme vajon hatást gyakorol-e  bármilyen emberi tevékenységre, a tudományt is beleértve.  Ha a tudat az anyag legalapvetőbb szintjére képes hatni, akkor mi akadályozná meg abban, hogy hatással legyen az anyagi világ minden területére, beleértve mindent, még olyan magas szinteken is, amelyet már a fizikai érzékszerveinkkel nem is vagyunk képesek érzékelni?  Lehetséges, hogy a szubatomi részecskék ténylegesen tükröződő felületet alkotnak, amely az elménk által bármilyen kivetített képet visszatükröz?  Ez az elmélet hamarosan bővebb magyarázatot kap.

 15. Hogyan lesz az energiából anyag?

A kvantumfizikusok másik zavarba ejtő felfedezése az, hogy a szubatomi részecskék úgy viselkednek, mintha tudathasadásuk lenne.  Néha anyagként, mint nagyon apró billiárd golyók száguldoznak az atomon belül, máskor pedig, óceánon áramló energiahullámokként viselkednek.  Szinte úgy tűnik, ha a tudós részecske után kutat, akkor a szubatomi anyag engedelmesen részecskeként viselkedik, és ha hullámként keresi, akkor hullámként tűnik fel. Ez tehát a következő jelzés arra vonatkozóan, hogy az emberi elme képes hatást gyakorolni „arra a valamire”, amelyből az anyagi világ készül.

Hogyan lehet ezt a kétféle viselkedést értelmezni?  Einstein bebizonyította, hogy az anyag energiából áll, és az atomok keletkezésekor az energia a sűrű anyagnak megfelelő formát ölt magára.  Az energia hullámok viselkedése a tudósok által ismert dolog, azonban az energia fogalmát nem tudják igazán meghatározni.  A legtöbb, amit mondanak az az, hogy az energia egyfajta rezgés. 

A következő megállapítás az, hogy az anyag egyfajta tiszta energiából jön létre.  Ha az energia rezgés, akkor a tiszta energia egy olyan fajta rezgés kell, hogy legyen, amelyik az anyag részecskéinek rezgése fölött áll.  Ahogy az energia rezgése csökken, úgy válik sűrűbb anyaggá, vagyis a tiszta energia a sűrű anyagra jellemző megjelenést ölt.  Ezt a tényt támasztja alá a kvantumfizikusok megfigyelése, hogy a szubatomi részecskék egy látszólag üres térben tűnnek fel.  A részecske hirtelen a semmiből tűnik elő, majd további részecskékre osztódik, amelyek egymással ütköznek, végül eltűnik, vagyis visszakerül oda, ahonnan jött. 

Honnan tűnhetnek elő a szubatomi részecskék?  A kvantumfizikusok fedezték fel azt, hogy lehetetlen bármely kísérlet eredményét pontosan előre jelezni.  Bizonyos végkimenetelek valószínűsége sejthető.  Ez a tény okozta azt az észrevételt, hogy ameddig valaki a megfigyelést nem végzi, addig a szubatomi részecskék nincsenek jelen az anyagi világban, az anyag világában.  Helyette abban a világban léteznek, amelyet a valószínűség világának nevezhetünk.  Ebben a világban számos lehetősége van bizonyos részecskék megjelenésének bizonyos helyeken.  A megfigyelés ideje alatt az egyik ilyen lehetőség válik valósággá, és a sűrű anyagi részecske megjelenik az anyagi világban, ahol mérhetővé válik.

Világossá válik, hogy a kvantumfizika alkalmazása a filozófiában olyan világképet jelez, amely a következő elemeket foglalja magába:

* Kell, hogy legyen valami azon túl, amit a tudósok anyagi világegyetemnek hívnak.  Ezt hívhatjuk a valószínűség világának, kvantum mezőnek, a tiszta energia világának, más dimenziónak, párhuzamos világegyetemnek vagy bármi másnak.  Mindenképpen kell, hogy legyen a magasabb rezgéseknek egy világa, amelyben csak tiszta energia van, de nincs sem fizikai anyag, sem fizikai energia.  Ahogy a tiszta energiahullám rezgése csökken, akkor szubatomi részecskeként jelenik meg a térben, és ezek a részecskék később az anyag építőkockáiként működnek, vagy pedig olyan fizikai energiahullámokként, mint a fény.

* A két világ között nincs átjárhatatlanság.  Valójában az anyagi világot egyfajta energiaáramlás hozza létre és tartja fenn minden bizonnyal, amely magasabb valóságból ered, és onnan áramlik az anyagi világba. 

* A folyamat, amelynek során az energia anyagi formát ölt, úgy tűnik, hogy megkerülhetetlenül feltételezi egy magasabb szintű tudatforma létezését.  A kvantum fizikusok felfedezése alapján anyag nem hozható létre tudatos elme közreműködése nélkül.  Latolgatják, hogy az univerzum létezne-e egyáltalán, ha senkinek a figyelme nem irányulna rá.

* Az emberi elme az anyag legalapvetőbb szintjén működik közre, és látszólag szerepet játszik abban, hogy energiát juttasson a magasabb szintű valóságból az anyagi világba, valamint abban, hogy az energia bizonyos formát öltsön.

Ezeknek a tudományosan igazolt tényeknek az a következménye, hogy a tudomány mostanra egy olyan világképet tár elénk, amely nagyon hasonló ahhoz, amelyet a szellemi tanítások már évezredek óta jeleznek.  Természetesen a szellemi tanítások teljesen más elnevezéseket használtak, amelybe belefoglalták a mítoszok és legendák világát, hozzáigazítva azt a mostani modern kultúrához képest sokkal fejletlenebb kultúrákhoz.  Mostanra úgy tűnik, hogy a fő különbség a tudományos és a szellemi világkép között egyedül a nevezéktan.  Fellelhető-e olyan megközelítés, amely egyesítené a kettőt?

Itt szükséges megjegyeznünk, hogy nincs egyetlen olyan vallás sem, amelyet a tudomány érvényesítene.  Valójában az a világkép, amelyről az előbb szó volt, a legtradicionálisabb vallásoktól kívánná meg azt, hogy szabaduljanak meg a legnagyobb becsben tartott tantételeiktől.  Nagyon sok vallás azon alapszik, hogy Isten olyan magasabb valóságban létezik, ahová emberi lény önmagától nem képes eljutni.  Tehát szükséges a vallás vagy egy megváltó saját magunkon kívül az üdvözülésünkhöz.  Az új világkép azt jelzi, hogy ezen változtatni kell.  Az emberi elme ugyanis önmagában képes hatni az anyagi világon túli valóságra, ami azt jelenti, hogy nincs önmagunkon kívül semmire szükségünk ahhoz, hogy a szellemi valósággal kapcsolatba kerüljünk.  Számtalan szellemi tanító képviselte már ezt a tanítást.  Például Buddha azt mondta, hogy a szenvedés oka az elmében található tudatlanság formájában.  Tehát a szenvedésen való túllépés útja a magasabb szintű tudatosság kialakítása, amely mentes a tudatlanságtól.  Jézus szintén azt tanította, hogy nincs szükség semmilyen intézményrendszerre ahhoz, hogy Isten országába juthassunk:„az Isten országa ti bennetek van” (Lukács 17,21).  Lehetséges, hogy a tudomány azt az alapvető igazságot fedezte fel az emberi elmével kapcsolatban, amelyet Buddha és Jézus már más-más nyelven korábban kijelentett?

16. Egy radikálisan új világkép

Mostanra lehetségessé vált egy új világkép kialakítása, amely hatalmas lehetőséget teremt arra, hogy átvegyük a belső és külső körülményeink irányítását.  A központi elv alapján az anyagi világegyetemben jelenlévő sokféle forma, amely lehet fizikai anyagi, vagy fizikai energiából álló, mind ugyanabból az alapvető szubsztanciából épül fel.   Ezt a szubsztanciát nevezi a tudomány energiának. Azonban ez az energiafajta olyan rezgési tulajdonságokkal rendelkezik, amely az anyagi világon túlmutat. 

Ennek az alapvető szubsztanciának a létezése sok szellemi tanításban jelen van.  Például Mózes szerint a teremtés első lépéseként: „mondta Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.” (Mózes első könyve 1,3) Ez arra a tényre utal, hogy mielőtt bármilyen formát létre lehetne hozni, szükséges egy szubsztancia, amely önmagában nem rendelkezik formával, de bármilyen formát képes felvenni. Mivel ez az alapvető szubsztancia az, amelyből az egész formai világ teremtetett, ezért hívhatjuk energiának, fénynek vagy pedig „Anya-fénynek”. 

A központ elvhez csatlakozó második elv alapján a világegyetem síkokból áll.  Általános iskolai fizikában tanultuk, hogy a vörös fény frekvenciája alacsonyabb, mint az ibolya fényé, bár a szemünkkel ezt nem érzékeljük.  Hasonlóképpen a zenei skála is hangcsoportokra, oktávokra tagozódik.  Ez elvezet ahhoz a gondolathoz, hogy az Anya-fény rezgési tulajdonságainak függvényében a világegyetem különböző síkokból, szintekből áll.  Vannak összetett valóságok, de a leglényegesebb válaszvonal az anyagi valóság és a magasabb rendű valóság, a szellemi valóság között húzódik.

Az anyagi valóság akkor keletkezett, amikor az Anya-fény rezgése a szellemi valóság síkján annyira lecsökkent, hogy a fizikai világ energiájává és fizikai anyaggá tudott átalakulni.  A kvantumfizika megfigyelése alapján ez folyamatosan fennáll, vagyis fizikai anyag és fizikai energia állandóan „teremthető” szellemi energiából.  Bár ez az állítás a fizika bizonyos törvényeinek látszólag ellentmond, magyarázatot ad az ősrobbanás elméletre, a világ keletkezésének uralkodó nézetéhez kapcsolódó eddig megválaszolatlan kérdésekre.  

E szerint az elmélet szerint a távoli múltban az anyagi világegyetem minden anyaga egy végtelenül kis pontban sűrűsödött össze, amelyet szingularitásnak nevezünk.  Hatalmas robbanás következett, amelynek eredményeként az anyag tágulni kezdett, amely folyamat  azóta is tart.  A kiindulási rendezetlenség után anyagi részecskék jöttek létre, és ezek szerveződtek fokozatosan összetett rendszerekké.  Végül ez a folyamat hozta létre a végtelenül összetett rendszereket, amelyeket úgy ismerünk, mint galaxisok, vagy akár az emberi agy.  Az összetett rendszerek kifejlődése véletlenszerűségeken alapult, a természet törvényei által irányítottan, de értelem közreműködése nélkül.  A tudomány azonban fokozatosan fedezi fel azokat a mélyebb és egyre összetettebb törvényeket, amelyek felfedik a minden mögött fellelhető rendet. 

Amellett, hogy az ősrobbanás elmélet nagyon sok kérdést vet fel, amelyet maga az elmélet nem képes megválaszolni, ellentmond még a kvantumfizika filozófiára gyakorolt hatásának is.  A kvantumfizika szerint a tiszta energia szubatomi részecskékké alakításához tudatos elme közreműködése szükséges.  Az ősrobbanás elmélet nem hagy teret ilyen elmének.  Ennek megfelelően feltehetően mindaddig nem volt jelen tudatos, értelmes lény, amíg az evolúció véletlenszerű folyamatai eredményeként ki nem alakult az ember, milliárd évekkel az ősrobbanást követően.  Ha az anyagi világegyetem nem létezik abban az esetben, ha nincs, akinek a figyelme ráirányul, és ha az emberiség az egyetlen, akinek a tudata kapcsolatba tud kerülni a szubatomi részecskékkel, akkor hogy lehetséges az, hogy az univerzum az előtt keletkezett, mielőtt az univerzumban az emberiség kialakulhatott volna? 

Ha felülemelkedünk mind a hagyományos vallások és a materialista tudomány elmebörtönén, akkor képesek leszünk megválaszolni az ilyen kérdéseket.  A továbbiakban az új világkép rövid vázlata következik.  A különböző alkotó elemek részletesebb magyarázatára a könyv később tér rá.

* Hogy lehetséges a teljes világegyetem, amely méretében szinte végtelen, anyagának egy pontba való összesűrítése?  Ez a valóságban nem így történt.  A legelső történés előtt anyag nem létezett, és nem volt fizikai energia sem.  Egyedül a szellemi világ magasabb rendű rezgése létezett.  Ennek a tiszta energiának a rezgése lett mérsékelve addig, amíg azzá az energiává alakult, amely a világegyetem tágulását elindította.  Ez az energia véletlenszerűen szubatomi részecskékké olvadt össze, amelyek atomokat, molekulákat és látható formákat eredményeztek.

* Hogyan lehetséges az, hogy a világegyetem folyamatosan tágul?  Ha csak bizonyos mennyiségű energiával rendelkezik, akkor mi okozza a tágulást?  Bár a fizika már régóta állítja azt, hogy energiát nem lehet sem teremteni, sem megsemmisíteni, a kvantumfizika ennek látszólag ellentmond.  Valójában a szellemi világ sokkal több energiával rendelkezik, mint a fizikai világ.  Ennek az energiamennyiségnek egy része folyamatosan az anyagi világ energiájává alakul, és ez okozza az anyagi világegyetem tágulását.  Mellesleg még a világeredet-elmélettel foglalkozókat foglalkoztató „sötét anyag” kérdésére is megvan a magyarázat.  Ez feltehetően az anyagnak a láthatatlan formája, amely a világegyetem tágulásához szükséges.  Lehetséges-e hogy a sötét anyag a szellemi energia egyik formája, amely a polaritást biztosítja az anyagi világegyetem anyagához és energiájához?

* Hogyan képes a feltehetően véletlenszerű és értelem nélküli folyamat létrehozni olyan végtelenül összetett világegyetemet, amely mögött olyan nagymértékű rend van?  Valójában a világegyetemet nem véletlenszerű és értelem nélküli folyamatok hozták létre.  A kvantumfizikusok igazolták, hogy a szubatomi részecskék „teremtéséhez” tudatos elmére van szükség.  Az elmét, amely a teremtési folyamatot elindította a legtöbb vallásban Istennek nevezik.  Azonban az igazi Teremtő valójában számos intelligens lényt teremtett, akik a szellemi világban léteznek, és akik az anyagi világegyetem megteremtésében közreműködtek.

* Hogyan tudna a természet mechanikus törvénye ilyen összetett és szerteágazó világegyetemet teremteni? A Teremtő határozta meg a természet törvényeit, de ezek nem gépiesen működnek.  A szellemi világban létező intelligens lények alkalmazzák őket.  A természet törvényei gépiesen nem képesek összetett rendszereket létrehozni, olyat, mint pl.: az emberi agy.  A szellemi síkon létező lény először elképzel egy adott formát vagy struktúrát, azután az elméjének az erejét felhasználva rávetíti ezt a struktúrát az Anya-fényre.  Ez csökkenti az Anya-fény rezgését addig, míg az elképzelt forma megjelenik az anyagi világban. 

* Hogyan tudná egy véletlenszerű folyamat az ilyen mértékben összetett világegyetem folyamatos növekedését biztosítani?  Hogyan lehetséges az, hogy az univerzum nem omlott össze már réges-rég?  Ennek az oka az, hogy szellemi lények irányítják a növekedés folyamatát.  Ennek megértéséhez szükség van a hagyományos vallási felfogásunk, miszerint Isten tökéletes, és a világot a teremtés kezdetén a jelenlegi formájában hozta létre, elgondolás újraértelmezésére.  Ez az új világkép egy közbenső úthoz vezet bennünket az egyházi teremtéstörténet és a tudományos evolúciós elmélet közé.

Nem tartható már fenn a továbbiakban az az állítás, miszerint Isten a Földet a jelenlegi formájában 6000 évvel ezelőtt teremtette.  Senki, aki a kövületeket vagy a geológiai alakzatokat objektíven vizsgálja, sem tagadhatja azt a tényt, hogy a Föld teremtése több fokozatban történt.  Ugyanakkor senki, aki a kvantumfizika eredményeit objektíven értékeli, nem állíthatja azt, hogy az evolúció irányító-értelem nélküli, véletlenszerű folyamat.  A középutas megoldás szerint a világegyetemet több fokozatban alakították ki, és a folyamatot mindvégig intelligens lények irányították.  Ezek az intelligens lények a szellemi világban léteznek, és mi lenne, ha néhányuk a fizikai világban képviseltetné magát? 

17. Kik vagyunk, és miért vagyunk itt?

Mostanra már megválaszolhatjuk azt a két alapvető kérdést, hogy: kik vagyunk, és miért vagyunk itt.  A válaszok ezekre a kérdésekre a könyv későbbi oldalain nyernek bővebb magyarázatot.  Két szempontra alapozhatjuk a válaszokat:

* A kvantumfizikusok fedezték fel, hogy az emberi elme olyan képességgel rendelkezik, amely hatást tud gyakorolni az anyagi világ legalapvetőbb szintjére.  Ez azt jelenti, hogy az elménk olyan képességekkel rendelkezik, amellyel részt tud venni abban a folyamatban, amelyben a szellemi energia az anyagi világba kerül, és bizonyos formát ölt magára.  Az elménk olyan kapacitással rendelkezik, hogy képesek vagyunk gondolatformákat létrehozni, azokat az Anya fényre rávetíteni, ezzel előidézve azt, hogy a fény fizikai formában testesüljön meg. 
* A teremtéstörténetből tudjuk, hogy Isten az embert saját képére és hasonlóságára teremtette, és ezt mondta: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be, és hódítsátok meg a Földet.  A legtöbb vallásban megtalálhatóak ezek a gondolatok. Végeredményben úgy lettünk megteremtve, hogy Istennek társai lehessünk a teremtésben. Alapvetően ugyanazzal a kreatív képességgel rendelkezünk, amellyel Isten, de nem rendelkezünk azzal a kreatív erővel.  A különbség mennyiségi és nem minőségi.

Isten meghatározta a szellemi és fizikai törvényeket, és Isten képviselői ezeket alkalmazva teremtették meg a Földet.  Azonban a Föld megteremtését nem ezek a szellemi lények fejezték be.  Más szellemi lényeket küldtek a Földre, hogy emberi testben sokszorozzák meg a kreatív erejüket és vegyék uralmukba az anyagi világot.  Az elme uralmát realizálva az anyag felett, a társteremtőknek lehetősége nyílik befejezni Isten és az Istent képviselő szellemi lények szellemi síkon megkezdett teremtői munkáját.

A Föld az a helyszín, ahol a társteremtők emberi testben közösen építhetnek bármit, amit szeretnének.  Itt találjuk meg a választ az élet másik alapvető kérdése, hogy miért van ennyi szenvedés a Földön.  Isten teremtette-e a szenvedést?  Lehetséges-e, hogy a feltehetően jó és szerető Isten akarná az emberiség szenvedését?  A válasz: az emberiség szenvedését nem Isten teremtette, hanem az emberiség saját maga.

A legtöbb szellemi tanítás tartalmazza azt a feltevést, hogy az emberiség elbukott, vagy mélyebb szintre süllyedt annál, mint amilyen szinten teremtetett.  A Bibliában megtalálhatjuk az Édenkertről szóló történetet és az emberiség elbukását.  Ez annak a szimbóluma, hogy a legtöbb ember elfelejtette szellemi eredetét és azt a feladatot, amely miatt a Földre született.  Elfelejtkeztünk a kreatív képességeinkről, és azok tudatos használatáról.  Mint ahogyan erről már volt szó korábban, ez lett az oka annak, hogy az emberiség rászokott a nem tudatos döntéshozatalra, amely a lefelé tartó spirált eredményezte, és az egyre növekvő szenvedés oka.

Az emberiség hosszú ideje saját kreatív erejét arra használja, hogy kollektíven lefelé tartó spirált teremtsen a Földön. Ez az igazi oka az emberi szenvedésnek.  Az egyén szintjén is ez a magyarázata annak, hogy miért kell korlátozó tényezőkkel szembenéznünk, és miért tűnünk erőtlennek a változtatásokhoz.  Ez azért történt, mert anélkül hoztuk létre a külső világunkat, körülményeinket, hogy észleltük volna, hogy mit cselekszünk.  A kreatív képességeinket tudattalanul használtuk. 

A jó hír viszont az, hogy amennyiben tudatára ébredünk a kreatív képességeinknek, akkor megfordíthatjuk a lefelé tartó folyamatot.  Kreatív képességeink felhasználásával felfelé tartó spirált hozhatunk létre, amely jobb körülmények megteremtéséhez vezet.  Ehhez azonban arra van szükség, hogy tudatosan ismerjük pszichénket.  Meg kell értenünk, hogy kik vagyunk, hogyan működik az elménk, annak érdekében, hogy átvegyük a saját elménk feletti irányítást.  Ezek után az elménk kreatív erejével irányítani tudjuk életkörülményeinket.  Csak ekkor tudjuk a feladatunkat a kozmikus drámában megvalósítani. Tudatos társteremtőként az a feladatunk, hogy a Földet uralmunk alá hajtsuk, vagyis uraljuk az anyag világát

18. A visszafelé vezető út

Önmagunk mélyebb megértésének az az alapja, hogy ráébredjünk arra, hogy olyan világban élünk, amely két valóságot köt össze.  Anyagi világmindenségben élünk, amelyen túl ott van a szellem világa.  Az anyagi világban minden a szellem világából származik.  A szellem világa energiája rezgésének lecsökkentése, és az intelligens lények általi felhasználása eredményezte azokat a rendszereket, mint pl.: a galaxisok, naprendszerek, amelyek túlmutatnak az emberiség erején.  Minket szintén a szellem szintjén élő lény teremtett.  Tehát az eredetünk, a teljes önmagunk egy része a magasabb valóságból származik, és a Földön fizikai testbe süllyedve jelentünk meg.

Az anyagi világegyetem ugyanabból az alapvető szubsztanciából épül fel, mint a szellem világa.  Az Anya-fény hullámhosszának csökkenését, alacsonyabb rezgéstartományba kerülését érzékeljük az érzékszerveinkkel, és az elménkkel szilárd anyagként, energiavibrálás helyett.  Ez az oka annak az illúziónknak, hogy számunkra az anyag és a szellem elkülönülten létezik.
  
Valójában a szellem és az anyagi világegyetem világa egymást átfedi, átjárja.  A szellem világa itt van körülöttünk, éppen úgy, ahogy a rádióhullámok különböző hullámtartományai járják át azt a helyet, ahol most Ön tartózkodik.  A szellem világát azért nem látjuk, mert az elménk rádiója arra a hullámhosszra van hangolva, amelyet anyagi világnak neveznek.  Ettől függetlenül az elménknek megvan az a képessége, hogy a szellem világára, és a saját magasabb szintű önmagára hangolódjon.
 
Miután az emberiség fizikai testbe süllyedt a Földön, elvesztette az emlékeit arról, hogy a szellem világából érkezett.  Még a saját kreatív erőnk tudatáról, és a Földre érkezésünk céljáról is elvesztettük az emlékképeinket.  Így kezdtünk el tudattalanul döntéseket hozni, és az emberiség közös erővel teremtette meg önmaga számára a lefelé tartó spirált, amelynek korlátozások és szenvedés lett az eredménye.  A szenvedésünket okozó személyes, lefelé tartó spirálunkat mindannyian önmagunknak mi, saját magunk teremtettük meg.
Ha saját helyzetünkre, vagy egy vallásra tekintünk, akkor láthatjuk, hogy az emberi kapcsolatok minden nehézsége abból ered, hogy az emberiség elveszítette az igazi eredetének, a kreatív erejének, és a létezése céljának tudatosságát.  Földi életünket egy utazásnak tekintve, annak első lépéseként visszaszerezhetjük a tudatosságunkat, azt a tudatszintünket, amellyel eredetileg a Földre érkeztünk.   Ha visszajutottunk a kiindulási pontra, akkor megteremthetjük a felfelé tartó spirálunkat, amely az eredeti célunk beteljesítéséhez vezet. 

Ez a gondolatsor ellentmond a hagyományos keresztény felfogásnak, mely szerint az emberiség nem tökéletes lényként, bűnre hajlamosan lett megteremtve.  Azonban ez a tan nem képes arra magyarázatot adni, hogy a feltehetően jó, és tökéletes Isten miért teremtett volna nem tökéletes lényeket, akiknek a szenvedés a sorsa az életben.  Valójában mi nem lettünk nem tökéletesnek teremtve.  Szellemi lénynek lettünk teremtve, és a Földre kettős céllal érkeztünk.  Azért vagyunk itt, hogy növeljük tudatosságunkat, tanuljuk meg a kreatív képességeink használatát, és öntudatunkra ébredve Isten társteremtőivé váljunk.  Miután a kreatív képességeinket, az elménket mester fokon uraljuk, ezt felhasználva vegyük uralmunkba  a Földet, és mint társteremtők teremtsünk jobb világot ezen a bolygón.  Érjük el a tudatunk hatalmát az anyag felett.

Tapasztalatlanokként, és nem tökéletlen lényekként lettünk megteremtve.  Ezért először azt kellett megtanulnunk, hogy hogyan használjuk kreatív képességeinket oly módon, hogy ne veszélyeztessük önmagunkat, és az élet többi résztvevőjét.  Nem lettünk bűnre hajlamosnak teremtve, de mivel szabad akaratot kaptunk, ebből adódóan lehetőséget kaptunk arra, hogy a teremtői törvények ellen forduljunk, és így veszélyeztessük önmagunkat és az élet további résztvevőit.  Az ostoba és gyakran nem tudatos döntéseink okozták azt, hogy fokozatosan elvesztettük a szellemi eredetünk észlelését.  Végezetül oda jutottunk, hogy magunkat emberi lényként, vagy eredendően bűnösnek, vagy az állati evolúció legmagasabb fokán állóknak tartjuk.

Valójában nem emberi, hanem szellemi lények vagyunk.  Mivel a világegyetemnek két szintje létezik, így nekünk, teljes önmagunknak is két szintünk van.  A lényünk egy része állandóan a szellem világában létezik.  Ezt a részünket saját szellemi énünknek nevezhetjük.  Ez a szellemi énünk küldte önmaga egy részét a fizikai világba. Ez a részünk az alacsonyabb énünk.  A következő részben lesz szó a szellemi énünket, és az alacsonyabb énünket alkotó részekről.
     
A könyv célja az, hogy hozzásegítsen bennünket az életutunk kiteljesítéséhez, hogy visszajussunk oda, hogy teljes tudatossággal tudjuk, hogy valójában kik vagyunk, és miért küldött a felső szellemi énünk a Föld bolygóra.  Így az élet átfogó értelmének, a saját életünk sajátos feladatának, küldetésének tudatára ébredünk.

19. Melyik énünk van tudatában annak, hogy kik vagyunk?

Az első lépés a saját teljességünk magasabb szintű megértéséhez az, hogy ráébredjünk arra, hogy mi nem csak a fizikai testünk vagyunk.  A legtöbb szellemi tanítás tartalmazza, hogy nem-anyagi lényként, amelyet gyakran léleknek neveznek, lettünk megteremtve, és amelyik bizonyos ideig a testben lakozik, de az élet végezetével is folytatja létezését.  Emberek millióinak volt halál közeli, vagy testen kívüli élménye, amely azt igazolta számunkra, hogy önmagunk érzékelése létezhet a fizikai testtől függetlenül is.  Más szóval többek vagyunk, mint test és agy.

Az állatok nem rendelkeznek önmaguk érzékelésének képességével, tehát nincsenek a saját létezésük tudatában.  Nincs saját egyéniség tudatuk sem.  Ez azt jelenti, hogy nem érzékelik önmagukat különálló lényként.  Mi biztosítja számunkra azt a képességet, hogy észleljük a létezésünket, és önmagunkat különálló egyénként?

A teljes önmagunk központi része a helyszíne önmagunk érzékelésének, öntudatunknak, amelyet tudatos önmagunknak nevezhetünk.  Ez a tudatos önmagunk a helyszíne az egyéniségünk észlelésének.  Ez a tudatos önmagunk az, aki észleli az anyagi világegyetemben önmagát, és felismeri, hogy ÉN VAGYOK.  Szintén a tudatos önmagunk az, aki ideális esetben a fontos döntéseket az életben meghozza.
 
A tudatos önmagunkra hárul az a feladat, hogy az egyéniségünket társteremtőként határozza meg a Földön.  A szellem világában létező szellemi énünk állandóan a szellem világához kötődik. (magyarázata a későbbiekben következik)  Az anyagi világban való önkifejezéshez szükségünk van arra, hogy társteremtőként azonosítsuk önmagunkat.  Önmagunk azonosítását ily módon saját magunknak kell kialakítanunk, ezt nem végezték el helyettünk.  A tudatos önmagunk kapta azt a feladatot, hogy meghatározza, hogy mi következzen az:
én…………… vagyok meghatározásnál.

A tudatos önmagunk rendelkezik az „én vagyok” észleléssel, de nem tartalmazza az önazonosságot.  Éppen ezért a tudatos önmagunk teljes mértékben azzal azonosítja önmagát, amivel akarja.  Elméletben akár kőnek is képzelheti magát.  Ez teszi lehetővé, hogy olyan szellemi lényként azonosítsuk önmagunkat, akik uralmuk alá hajtják a Földet (magasabb szintű lehetőségünk), vagy emberként, akiket az öröklődés és a környezeti tényezők hatása alakít (alacsony szintű lehetőségünk).  Gondolhatjuk egyrészt, hogy a világban létezünk, de mi nem a világ részei vagyunk, vagy gondolhatjuk azt, hogy a világban létezünk, és a világ részei vagyunk.

A legnagyobb lehetőségünk az, hogy a tudatos önmagunk olyan önazonosságot alakítson ki, amely azon az isteni egyéniségen alapszik és azzal kerül harmóniában, amely a legteljesebb önmagunkhoz kapcsolódik.  Ha ez bekövetkezik, akkor teljes a harmónia, vagyis egység jön létre a magasabb szintű és az alacsonyabb szintű lényünk között, amely azt jelenti, hogy nem vagyunk megosztva, nem vagyunk önmagunk ellenségei. 

Akkor tudjuk csak a legmagasabb lehetőségünket kifejezésre juttatni, ha a magasabb és az alacsonyabb önmagunk harmóniába kerül egymással, melyet a tudatos önmagunk biztosít.  Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a tudatos önmagunknak fenn kell tartania, vagy vissza kell szereznie a helyes önazonosságát, szellemi önmagunk kiterjesztéseiként és Isten társ-teremtőiként.  A legtöbb ember még nem fejlesztette ki ezt a szellemi önazonosságát.  Ehelyett annak a kísértésnek az áldozatává vált, amely alapján az alacsony szintű önazonosság szerinti anyagi természetű lényként azonosítja önmagát.  Mindez annak az eseménynek a következménye, amelyet a Biblia úgy említ, mint az ember elbukása.

Valójában a bukás bibliai története szimbolizálja azt, ami minden emberrel megtörtént.  Ádám és Éva alapmodellként lényünk magasabb és az alacsonyabb vetületét jelenítik meg.
Elbukáskor valójában az történt, hogy a tudatos önmagunk annak a kísértésnek esett áldozatául, hogy olyan önazonosságot építsen magának, amely az anyagi világ feltételei szerinti.  Ezzel, ahelyett hogy az anyagi világon való uralmunkat alakítottuk volna ki, helyette hagytuk, hogy a világ, a fizikai testünket, és az alacsonyabb szintű elménket is beleértve, vegye át az uralmat rajtunk egészen odáig menően, hogy önmagunkat a Földön a jelenlegi tökéletlen viszonyok alapján azonosítjuk.  Ez a fajta földi önazonosítás teremtette meg a magasabb és alacsonyabb önmagunk közötti megosztást, és ez akadályoz bennünket abban is, hogy társteremtőként éljük meg önmagunkat.  Ehelyett olyan kiegyensúlyozatlan körülményeket teremtettünk, amelyek magunk és mások szenvedését okozzák.

Az a probléma, hogy a tudatos önmagunk saját magát a behatárolt önazonosságunkon keresztül fejezi ki, amely az emberi ego. (magyarázata később következik)  Így nyilvánvalóvá válik, hogy az életélményünk megjavításának, és a külső és belső körülményeinken való uralomnak az a kulcsa, hogy a tudatos önmagunk visszaszerezze a saját igazi önazonosságát, és ezt fejezze ki az anyagi világban.  A tudatos kapcsolatot újra ki kell alakítanunk a magasabb szintű önmagunkkal, amely a szellemi önmagunk.

Ennek kialakítása lépcsőzetesen történik, és azt kívánja, hogy a jelenlegi önazonosságunkat fokozatosan az új önazonosságunkkal helyettesítsük. Azt is mondhatnánk, hogy szellemileg újjászületünk.  Ha ez hirtelen történne meg, akkor elveszítenénk a folyamatosságunk érzését, és önazonosítási válságba kerülnénk.  Ezért az a biztonságos út, ha a fokozatosságot követjük, és így jutunk tudatosságunk magasabb szintjére.  Ez az egyetemes folyamat, egyetemes út, amely túlnő minden valláson és hitrendszeren.  Követhetjük ezt az utat akkor is, ha továbbra is valamilyen egyház tagjai maradunk, és akkor is, ha egyetlen egyházhoz sem tartozunk. 

20. Az emberi ego

Az első részben arra kaptunk magyarázatot, hogy az életélményünk javításának a kulcsa az , ha az életet teljesebben értjük.  Az újfajta megértés nem eredhet az eddigi tudásunkból vagy hitrendszerünkből, vagyis hajlandóaknak kell lennünk kitekinteni az eddigi elmebörtönünkből.  Ahogy a történelem és az általános tapasztalat mutatja, az emberek hajlamosak ragaszkodni a hitvilágukhoz, és nem hajlandóak azon túl észlelni.  Ha sikeresen át akarjuk venni a belső körülményeink feletti irányítást, akkor nagyon fontos, hogy felfigyeljünk arra, hogy van egy erő a pszichénkben, amely ellenáll a fejlődésünknek.  Ez az erő azt keresi, hogy hogyan maradhatnánk meg a jelenlegi elmebörtönünkben, és ennek érdekében rávesz bennünket arra, hogy utasítsunk el minden olyan elképzelést, amely megszabadítana a jelenlegi korlátainktól.  Ezt az erőt hívják a hagyományosan emberi egónak.

Az emberi ego elnevezést, különböző pszichológusok és szellemi tanítók eltérő módon használták.  Könyvünkben úgy használjuk, és arra utalunk vele, mint az emberi pszichében létező „idegen” elem, vagyis az alacsonyabb szintű lényünk.  Ez a lényünk öntudattal, túlélési ösztönnel rendelkezik.  A legtöbb ember életében az ego nagyon magas szintű uralmat tart fenn.  A szellemi út az a folyamat, amelynek során ezt az uralmat az egótól visszaszerezzük annak érdekében, hogy a szabadság azé legyen, akinek szánták. 

Az ego azonban nem fog önként lemondani a hatalmáról .  Ezért alapvető fontosságú az, hogy megértsük, hogy az ego hogyan keletkezett.  Ez egy meglehetősen bonyolult folyamat, amelynek a rövidített ismertetése következik.  Ahogyan már korábban elhangzott, a tudatos önmagunk a lényünk központja, és az a feladata hogy a pszichénket az ellenőrzése alatt tartsa.  Annak érdekében, hogy ez az uralom fennmaradjon a tudatos részünknek hajlandónak kell lennie az életünkért teljes felelősséget vállalni, és meghozni a fontos döntéseket.  A kiegyensúlyozott döntések meghozatala érdekében, hogy a döntéseinkkel ne veszélyeztessük önmagunkat és a körülöttünk lévő életet, a tudatos önmagunknak szüksége van arra, hogy magasabb szinten értse a világegyetem működését szabályzó törvényeket.  Ezt a tudást szellemi tanítóktól szerezhetjük meg, amelynek magyarázata később következik.
 
Isten törvényei úgy lettek megalkotva, hogy biztosítsák a világegyetem harmóniáját, vagyis az egyik társteremtő ne pusztítsa el vagy tartsa kontrol alatt a másik társteremtőt.  Ha minden ember ezeket a törvényeket követné, akkor az emberiség felfelé tartó spirált teremtene, és ezzel minden szenvedést megszüntetne a Földön.  Mivel minden társteremtő szabad akarattal rendelkezik, ezért lehetőségünk van arra, hogy Isten törvényeivel szembeszegüljünk, és azt az illúziót teremtsük meg magunknak, hogy különálló lények vagyunk.  Mindez azt a valótlan érzetet kelti, hogy magunkat mások fölé helyezhetjük, és bánthatunk másokat anélkül, hogy önmagunkat bántanánk.  A társteremtőknek biztosított szabad akaratunkkal a tudatos önzőséget választhatjuk saját döntésünk eredményeképp.  Más szavakkal, a társteremtők két lehetőség közül választhatnak az önazonosságukat illetően:

• Önazonosságunkat alapozhatjuk olyan tudatállapotra, amely a magasabb szintű önmagunkkal és minden élettel egynek érzékeli önmagát.  Ez harmóniát teremt a magasabb és az alacsonyabb önmagunk között, és biztosít bennünket arról, hogy a cselekedeteink önmagunk és mások felemelkedéséhez is hozzájárulnak.  Ezzel teljesítjük a létezésünk célját, és a Földet is hozzásegítjük ahhoz, hogy az élet magasabb szintű formája jöjjön rajta létre.  Azt a tudatot, amely arra szolgál, hogy biztosítsa a harmóniát és a világegyetemmel való egységet, nevezzük krisztusi tudatnak.  Valójában ez az egyetemes megnevezés túlmutat a keresztény vallásokon, és a Krisztus szó szektariánus használatán. (erről bővebben később)
   
• Önazonosságunkat alapozhatjuk olyan tudatállapotra, amely önmagunkat a magasabb önmagunktól és minden más életformától elkülönültnek érzékeli.  Ez szükségszerűen ahhoz vezet, hogy a magasabb és az alacsonyabb önmagunk között megosztottságot érzékelünk, és ezért az alacsonyabb önmagunk nem a szellemi önmagunkat tükrözi vissza.  Ebből adódik az, hogy soha nem érezzük magunkat elégedettnek, és a cselekedeteink végül önmagunk és mások szenvedéséhez vezetnek.  Azt a tudatot, amely az elkülönülést és az önzőséget érzékeli, nevezzük anti-krisztusi tudatnak.  (magyarázata később következik)

Amikor öntudattal rendelkező lényekként meg lettünk teremtve védett környezetben éltünk, amelyet az Édenkert szimbolizál, amelyben bennünket szellemi tanítók vezettek. Miközben önérzékelésünk fejlődésnek indult azzal a kísértéssel kerültünk szembe, hogy az anti-krisztusi tudatunkat használjuk, amelyet a kígyó szimbolizál.

A Földön élő emberek többsége az anti-krisztusi tudat logikájától fokozatosan elvakult, és önmagát a saját szellemi önmagától és a többiektől elkülönülve kezdte érzékelni.  Ez eredményezte azokat a döntéseinket, amelyeket arra az illúzióra alapoztunk, hogy olyan emberi lények vagyunk, akik egymással versengenek.  Az emberek állatokhoz hasonló módon, a túlélési harcba kezdve kezdtek el viselkedni, és ez vezetett a szenvedéshez.  A tudatos önmagunk azt kezdte érzékelni, hogy döntéseink nem várt következményekkel járnak.  Végül eljótt az az idő, amikor a tudatos önmagunk úgy döntött, hogy nem hoz több döntést, vagyis nem vállal többé felelősséget.
 
Abban a pillanatban, amikor úgy döntöttünk, hogy nem vállaljuk a felelősségét annak, hogy döntéseket hozzunk, akkor született meg az ego.  Mindez azért történt, mert a külső körülmények megkövetelték a döntések meghozatalát, de mivel a tudatos önmagunk erre nem volt hajlandó, valaki másnak kellett döntést hoznia.  Ez a valaki más, az ego.  Alapvetően azt határoztuk el, hogy a továbbiakban már nem hozunk tudatos döntéseket, ezért az ego a tudatos észlelésünk alatti szinten kezdett el működni, döntéseket hozni.
 
Ahhoz, hogy megértsük az ego keletkezését, gondoljunk arra, hogy a tudat alatti elme a számítógépekhez hasonlóan működik.  Ha bizonyos cselekedeteket elégszer ismételünk, akkor az elménkben tudat alatti szinten egy számítógépes programot hozunk létre, amely innentől kezdve anélkül is működik, hogy a tudatos elme ebben részt venne.  Erre egy példa a kerékpározás.  Ha egyszer megtanultuk, többé nem felejtjük el.  Ha tíz évig például nem is bicikliztünk, de most, ha felülünk rá, akkor a tudat alatti számítógépprogramunk beindul .  Ennek az a hátránya, ha önző, vagy önpusztító programot teremtünk, akkor abból szenvedés következik majd, amit a tudatos elménk látszólag tehetetlenül szemlél, és nem állít le.  Ennek nyilvánvaló példája bármilyen függőség.

Mielőtt a tudatos elménk úgy határozott, hogy nem vállalja a döntéshozatal felelősségét, máris számos ilyen programot hozott létre.  Amikortól megtagadta a döntéshozatalt, onnantól ezek a programok indultak be.  Néhány tudományos fantasztikus történet azt írja le, hogy hogyan lesz egy szuperszámítógép olyan hatalom birtokosa, amely értelemhez jut, és uralni akarja a világot.  Nos, miután mi nem vállaljuk az életünk irányítását, a tudat alatti számítógépünk válik a hatalom birtokosává, és az teremti meg az egót.  Az ego behatárolt önazonosítással és értelemmel rendelkezik, de a túlélési ösztöne rendkívül fejlett.

Az ego nem igazán törődik velünk, csak önmagával foglalkozik.  Azt keresi, hogy hogyan irányítson, és használjon fel bennünket úgy, hogy a hatalmát minél jobban ki tudja terjeszteni a világra.  Olyan, mint egy őrült diktátor, akinek soha semmi nem elég, legyen az élvezet, tulajdon vagy hatalom.  Ha az ego fenyegetve érzi magát, akkor annak érdekében, hogy életben maradjon, hajlamos elpusztítani bennünket, elpusztítja az önbecsülésünket, és az önazonosságunkat.  Az ego általában nem annyira értelmes, hogy észlelje azt, hogy tőlünk függ a léte, és ha bennünket elpusztít, akkor önmaga is elpusztul.

Azt is meg kell értenünk, hogy az ego tisztában van azzal, hogy csak addig tudja fenntartani az uralmát rajtunk, ameddig ezt a háttérből teszi.  Ha a tudatos önmagunk felfedezi az egót, és azt, hogy hogyan irányítja az életünket, akkor, ha ezt nem fogadja el, visszaveheti az uralmat.  Az ego azonban mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ez ne következzen be, beleértve azt is, hogy megváltoztatja a viselkedését, hitrendszerét.  Az ego akkor sem adja fel, ha rátalálunk a szellemi útra.  Keresni fogja annak a lehetőségét, hogy a szellemi hitünket úgy használja fel, hogy fenntarthassa, vagy még ki is terjeszthesse az uralmát felettünk.  Nagyon is elképzelhető az, hogy azok az emberek, akik meg vannak győződve, hogy szellemi úton járnak, még mindig az ego befolyása alatt állnak.  Ez az, amiről Jézus a következő állításában utalt: „Hogyan mondhatod atyádfiának: Atyámfia, hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor saját szemedben nem látod a gerendát?  Képmutató, előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a szálkát atyádfia szeméből.” (Lukács 6,42)  Az ego nem látja be a saját gyengéit, megvezet bennünket, és mindez álszent viselkedéshez vezet.

Az ego mindent megtesz azért, hogy a háttérben maradhasson, és azért, hogy bennünket arra késztessen, hogy ezeket az egóról szóló tanításokat semmibe vegyük.  Ezért, ha egyszer megértettük az ego működését, akkor láthatjuk, hogy az igazi kulcs a szellemi szabadságunk megszerzéséhez az ego legyőzése.  Minden igaz szellemi tanító foglalkozik annak tanításával, hogy hogyan győzzük le az egót.  Buddha szerint a megvilágosodás eléréséhez, és a szenvedésen való felülkerekedéshez az ego legyőzésére van szükség.  Jézus Isten országáról beszélt, vagyis olyan tudatszintről, amely nem áll az ego befolyása alatt.

21. A tudatalatti számítógép

Hol tartózkodik az ego, és mi teszi arra képessé, hogy a tudatos önmagunk elől el tudjon rejtőzni?  Lényünk alacsonyabb részében tartózkodik, amely az anyagi világban fejezi ki önmagát.  Lényünknek ezt a részét gyakran tudat alatti elmének nevezik, amely a hagyományos pszichológia, az önsegítő filozófiák és a szellemi tanítások szerint is nagyon nagy hatással van az életünkre.
 
Amint a korábbi magyarázatból kitűnik, a tudatalatti elme tanulmányozásának a legegyszerűbb módja az, ha számítógéphez hasonlítjuk.  Amint egy program létrejön ettől kezdve sokszor a saját válaszreakcióinkat helyettesíti.  Ezért a tudatos önmagunk már nincs döntő pozícióban a külső körülményekre adott válaszreakcióknál, és az életünk a tudatalatti számítógép vezérlete alatt telik.  Sok ember hagyja, hogy az egész élete a tudatalatti programok által vezérelten folyjon, és gyakorlatilag nincs saját válaszreakciója.  Ezek az emberek biológiai robotként működnek, akik ritkán hoznak tudatos döntéseket, inkább hagyják, hogy a döntéseik tudatalatti szinten folyjanak.  Ez nyilvánvalóan megakadályoz bennünket abban, hogy a belső körülményeinket irányítani tudjuk.  Megjegyzendő, hogy a számítógép nem fogja saját programját módosítani, hanem a végtelenségig ismétli azt.
 
A tudatalatti számítógép működésére példaként vegyünk egy olyan személyt, akinek a matematikatanulás nehézséget jelent.  Valószínűleg a matematikai teljesítménye miatt már butának tartották.  Ez a személy önmaga számára már létrehozott egy olyan számítógépes programot, amelyet arra alapozott, hogy ő nem tudja, nem is fogja tudni, és nem is akarja a matematikát megérteni.  Ha olyan helyzetbe kerül, amelyben matematikára van szükség, akkor ez a program aktiválódik.  Változatos formájú kifogásként jön elő, amelyben az illető megmagyarázza, hogy miért nem képes, miért nem akar, és miért nincs is szüksége arra, hogy matematikát tanuljon.  Az a tény, hogy valaki gyerekként nem tudta a matematikát, az nem jelenti azt, hogy felnőttként sem lenne képes azt megtanulni.  Azonban ha hagyjuk, hogy a tudatalatti program irányítsa az életünket, akkor még csak meg sem fogjuk próbálni, hogy valami újat tegyünk, és így megfosztjuk magukat az új lehetőségek kiaknázásától.

Szinte végtelen számú ilyen fajta tudatalatti számítógépes program létezik, amelyek többsége pszichológiailag korlátoz.  A függőségek minden formája szintén tudatalatti számítógép programra vezethető vissza.  Nagyon sok ember, akiket gyermekkorukban érzelmileg megaláztak, úgy tűnik, hogy felnőttként is maguk köré vonzzák a kegyetlen embereket, és mivel állandóan azonos mintát ismételnek, nem képesek a folyamatot megtörni.

Nyilvánvalóvá válik, hogy ha az életélményünk irányítását a saját kezünkben akarjuk tartani, akkor a tudatos érzékelés gátját kell feloldani, és fel kell fedni a tudatalatti önpusztító programokat, majd törölni kell őket az elménkből.  Sajnálatosan ennek véghezvitele az ego nagy ellenállásába ütközik, hiszen a tudatalatti programjaival befolyása alatt tart bennünket, és mögéjük rejtőzik el.  A legtöbb ember azonban nem törekszik a tudatalatti elméjének megtisztítására mindaddig, amíg valamilyen nagy krízishelyzet erre rá nem kényszeríti.

A tudatalatti programok tudatalatti döntéseket eredményeznek, amelyek korlátozó következményekkel járnak.  Amennyiben a tudatos önmagunk megtagadja a tudatos döntések meghozatalát, akkor azt hagyjuk jóvá, hogy a tudatalatti programok határozzák meg a válaszainkat a korábbi döntéseink következményeire vonatkozóan, és ezek további tudatalatti választásokhoz vezetnek, amelyek még inkább korlátozó következményekkel járnak. Mindez valójában „börtönbe” zár bennünket, amely egyre inkább beszűkíti a mozgásterünket, míg végül úgy érezhetjük, hogy mozdulni sem tudunk, mintha nem lennének az életben lehetőségeink.  A legáltalánosabb reakcióként ilyenkor azt jelentjük ki, hogy nekünk nincsenek lehetőségeink.  Végül ez a lefelé tartó spirál nagyobb válsághelyzetbe torkollva arra készteti a tudatos önmagunkat, hogy ébredjen végre fel, és határozza el önmagát arra, hogy magára vállalja az életünk irányítását, és tudatosan döntések meghozatalát.

Nem szükséges azonban az életünket válságba sodorni ahhoz, hogy a tudatos önmagunk úgy döntsön, hogy visszaveszi az életünk irányítását.  Mindannyiunknak bármikor megvan a lehetősége arra, hogy visszaüljünk a vezetői székbe, és hozzákezdjünk a tudatalatti számítógépünk szerkezetének megtisztításához.  A könyvünknek az a célja, hogy mindenkit arra sarkalljon, hogy vegye át az irányítást, és ne várjon a nagy válsághelyzetekig.   Az irányítás visszavételéhez azonban szükség van arra, hogy többet tudjunk a tudatalatti elménkről, és az energiatestünkről is.

22. Az energiatest

Einsteinnek az a felfedezése, hogy minden energia, az élet minden területét átjárta.  Ha minden energia, akkor az elménk is az.  Ezt nem is nehéz elképzelni, hiszen a gondolataink és az érzéseink nyilvánvalóan az energia formái.  Azonban ha a gondolatok és az érzések az elménk részei, akkor mi az elme?

Az energia kétféle módon viselkedhet.  Lehet hullám természetű, amely közvetítőn keresztül halad, mint például a hang, amely a levegőben terjed, vagy a tengeri hullám, amely vízben terjed.  Az energia azonban energiamező formába is rendeződhet, amely egyhelyben marad.  Az elme egy ilyen energiamező.  A gondolatok és érzések pedig olyan hullámok, amelyek az energiamezőből indulnak ki, és vagy ott is maradnak az energiamezőben, vagy szétküldhetjük őket a világba.
 
Hogyan képzelhetjük el az elme energiamezejét?  Tudjuk, hogy a rúdmágnest láthatatlan energiamező veszi körül, és valószínűleg ennek fényképét is láttuk már.  Földünket is láthatatlan energiamező veszi körül.  Ezek után nem nehéz elképzelni, hogy az elménk egy olyan energiamező, amely a fizikai testünk körül helyezkedik el.  Egy ilyen energiamező vagy aura létezését már évezredek óta feltételezik.  Néhány tisztánlátó képes az energiamezőt látni, amelyet arra használnak, hogy fizikai betegségeket és elmeproblémákat diagnosztizáljanak.  A legutóbbi évtizedekben néhány tudós tudományos eszközökkel megmérte az emberi energiamezőt.  Annak ellenére, hogy ez nem került a tudományos élet középpontjába, és nem is vált mindenki által ismertté, azért a testünk körüli energiamező létezése tudományosan is elfogadott.  Vannak olyan fényképezőgépek, amelyek számítógéphez kapcsolva az energiamezőt a képernyőn láthatóvá teszik, és valószínűsíthető, hogy ez a technológia továbbfejlesztve alkalmassá válik betegségek diagnosztizálására. Ekkorra már mindenki biztos lesz az emberi energiamező létezésében, de mi miért várjunk odáig?

Az elménk energiamezeje felismerésének az az előnye, hogy hozzákezdhetünk annak tanulmányozásához, hogy az energiamező állapota hogyan befolyásolja a tudatos gondolatainkat és érzelmeinket.  Így az energiamezőre elkezdhetünk hatást gyakorolni, ahelyett hogy az gyakorolna hatást ránk.  Ez néhány igen fontos elgondoláshoz vezet el. 
Az energiamezőnk nem egy önmagában álló egység. Amikor egy másik személlyel kapcsolatba kerülünk, az energiamezőink is kapcsolatba lépnek, energiát cserélnek egymással, a másik energiamezőjéből.  Az adott személy energiát küld a mi mezőnkbe, vagy energiát vesz el.  Valószínűleg tapasztaltuk már, hogy ha valaki kiabál velünk dühében, utána mi kerülünk nyomott hangulatba, vagy mi leszünk haragosak.  Ennek az az oka, hogy a személy haragos érzelmei energia hullámokként elérik az energiamezőnket, és befolyásolják a saját érzelmeinket.  Valószínűleg azt is tapasztaltuk már, hogy ha egy szomorú vagy depressziós személy közelében tartózkodtunk, akkor utána mi is fáradtnak, kimerültnek éreztük magunkat.  Ez abból adódott, hogy az a személy valójában energiát vont el az energiamezőnkből, és így mi is lemerültünk.

Az energia lehet pozitív, vagyis magas rezgésszámú energia, amely feltölt, és negatív, vagyis alacsonyabb rezgésszámú energia, amelyik lemerít.  Mivel minden energia, ebből az következik, hogy minden érzéshez egy bizonyos rezgésszám tartozik.  Nem nehéz felismerni, hogy a haragnak észrevehetően alacsonyabb a rezgésszáma, mint a szeretetnek.  Így nyilvánvalóvá válik, hogy fel kell állítanunk egy szűrő rendszert annak érdekében, hogy az energiamezőnket megvédjük az a negatív energiák behatolásától, ugyanakkor utat engedjünk a pozitív energiáknak.  Hasonlatos ez a fizikai testünk immunrendszeréhez.  A jó közérzetünket növelhetjük azzal, hogy az energiamezőnket megvédjük a negatív energiáktól.

Mi történik akkor, ha a negatív energia már bekerült az energiamezőnkbe?  A tudomány szerint, ha az energiahullámmal valamilyen rezgést közöltünk, akkor az végtelen hosszú ideig ugyanabban az állapotban marad.  Más szavakkal, ha egy alacsony rezgésszámú energia került az energiamezőnkbe, akkor az képes sokáig ottmaradni.  Az ilyenfajta energia még arra is képes, hogy felhalmozódjon, és ettől egyre rosszabbul érezzük majd magunkat.  Találkozhatunk olyan emberekkel, akiket a harag annyira a hatása alatt tart, hogy az önuralmukat elveszítve állandóan sértett állapotban vannak.  Ennek egyik oka az, hogy a harag energiája képes felhalmozódni az energiamezőjükben.  Ugyanígy a depresszió egyik oka a negatív energia felhalmozódása.

Tudatos elménk, gondolataink és érzéseink, energiából állnak.  Ahogy a mágnes képes a vasreszeléket magához vonzani, úgy az energiának szintén van elektromágneses ereje.  Ezért a harag energiahullámainak a felhalmozódása az energiamezőnkben a tudatos elménkre mágneses vonzást gyakorol, és ezzel kiszolgáltat annak, hogy a helyzetre haraggal reagáljunk.  Világos most már, hogy a stressz szintén alacsony rezgésszintű energia felhalmozódás az energiamezőnkben.  Azonban a sikeres stressz kezelés kulcsa az, hogy megtanuljuk annak a módját, hogy hogyan védjük meg az energiamezőnket a negatív energiáktól, és hogy hogyan tisztítsuk meg magunkat azoktól az energiáktól, amelyeket már beengedtünk.  A jó oldala a dolognak az, hogy elég könnyű a negatív energiát pozitívvá alakítani.  Ahogy az elménk képes olyan negatív energiát létrehozni, mint a harag, úgy arra is képes, hogy az ilyen energiát átalakítsa.  Ennek a magyarázata későbben következik.

Mindez egy újabb gondolathoz vezet.  Energiamezőnk a Földünk energiamezején belül létezik.  Ennek a mezőnek része az a terület, amelyet a pszichológusok régóta kollektív tudattalannak neveznek.  Ezt most úgy magyarázhatnánk, hogy ez egy olyan energiamező, amely a planétánkat körülveszi, és a gondolati és érzelmi energiák számára,  amelyet az emberiség az idők kezdete óta kibocsájt, tárolótérként szolgál.  Hiszen az energia az adott rezgésszintjén marad, és felhalmozódik.  Ezért nem nehéz elképzelni, hogy ez a kollektiv energiamező hatalmas mennyiségű félelem, harag és gyűlölet energiát halmoz fel.  Ha a személyes energiamezőnk nyitva áll a tömegtudat előtt, akkor nagyon nehézzé válik életünk irányítása.
Ennek egyik példája az, ahogyan a tömeg tudata képes az egyént befolyásolni a tömegen keresztül.  Számos esetben tapasztalható, hogy az emberek elméjét a tömeg hogyan változtatja meg, és ennek hatására hogyan lesznek képesek olyan dolgokat megtenni, mint például az öldöklés, amelyet normál esetben soha nem tennének.  Ez ad magyarázatot arra is, hogy miért van az, hogy bizonyos emberek mindig az aktuális áramlatokat követik, legyen az akár a közösségi vélemény, vagy divatirányzat.  Életünk irányítának alapvető lépése a tömegtudattól való elhatárolódás.
 
Természetesen az energiamezőnkbe negatív energia nem csak kívülről érkezhet.  Ilyen energiák előállítására mi magunk is teljes mértékben képesek vagyunk azzal, ha olyan negatív érzéseknek adjuk át magunkat, mint a félelem vagy a harag.  Ez szintén eredményezheti a negativ energiák felhalmozódását, amely aztán még mélyebbre visz a lefelé tartó spirálon, amely végül oda vezet, hogy elveszítjük az irányításunkat.  Láthatjuk, hogy az életünk irányításának egyik oldala az, hogy tanuljuk meg magunkat megóvni attól, hogy az életre negatív érzésekkel válaszolunk.  Erre megoldást jelent a tudatalatti számítógépes programok megszüntetése, ahogy erről korábban már szó esett.
  
Végül tartsuk szem előtt azt, hogy annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat az szükséges, hogy a személyes energiamezőnkben teremtsünk pozitív energiát.   Ez magába foglalja annak ismeretét is, hogy az életkörülményekre hogyan adjunk pozitív válaszokat, de magába foglalja annak ismeretét is, hogy hogyan fogadjunk magunkba annak forrásából többet.  A folyamat működésének megértéséhez ismernünk kell a magasabb önmagunkat, és tudnunk kell arról a természetes energiaáramlásról, amely a magasabb önmagunk és az alacsonyabb önmagunk között zajlik.  Mindezzel világosabbá válik annak ismerete, hogy hogyan védjük, és tisztítsuk meg az energiamezőnket.  Összefoglalva az energiatestükről tanultakat:

* Meg kell tanulnunk megakadályozni a negatív energiák beáramlását az energiamezőnkbe.  Lásd: Szellemi védelem

* Meg kell tanulnunk az energiamezőnk megtisztítását azoktól az energiáktól, amelyek már bejutottak.  Lásd: Átalakítás

* Meg kell tanulnunk  annak a módját , hogy ne teremtsünk a saját elménken belül negatív energiát.  Lásd: Béke, Psziché gyógyítása

* Meg kell tanulnunk a pozitív energia áramlásának kiterjesztését lényünk magasabb részéből.  Lásd: Belső ráhangolódás

23. A szellemi énünk

Annak érdekében, hogy lényünk magasabb és alacsonyabb énje közötti kapcsolatot könnyen elképzelhessük, segítségünkre lesz a következő ábra, melynek színes változata a könyv címlapján található.   A szellemi énünk középpontját úgy is nevezik, az ÉN VAGYOK jelenléte, utalva arra, hogy ez az igazi önazonosságunk, amelynek segítségével képesek vagyunk észlelni, hogy „én vagyok”, létezem.  A felső emberalak az

ÉN VAGYOKI AM megjelenítése a központi fehér gömbben.

René Descartes, francia filozófus mondta: „Gondolkodom, tehát vagyok.”  Bár a fizikai világban ez a megfigyelés megállja a helyét, a magasabb valóság szerint először a létezésünket szükséges észlelnünk ahhoz, hogy utána gondolkodni tudjunk.  A szellemi énünk biztosítja a létezésünk érzékelését, és az a tény, hogy tudatossággal rendelkezünk, biztosítja számunkra azt, hogy gondolkozhassunk.  ÉN VAGYOK, ezért tudok gondolkodni.  Az ÉN VAGYOK megnevezés ahhoz a névhez kapcsolódik, amelyet Isten használt, amikor a Sínai hegyen Mózessel beszélt.

3,13 (2. Móz.)  Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem tihozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? Mit mondjak nékik?
3,14 (2. Móz.)  És monda Isten Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem tihozzátok.

A szellemi világ lényei hierarchiát alkotnak, ennek magyarázatára a későbbiekben kerül sor.  Ez a hierarchia a szellemi valóság legfelső Isten szintjétől kiindulva számos  rezgéstartomány szintet átfog.  A mi életáramlatunk része ennek a hierarchiának, része a lények láncolatának.  Más szavakkal, az anyagi világban az emberek többsége önmagát elkülönült lényként érzékeli a többi embertől, a természettől és Istentől.

A szellemi világban minden tudatos lény számára nyilvánvaló, hogy minden élet egy, és mindennek a forrása is egy.  Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szellemi világ lényeinek ne lenne egyénisége.  Azonban a saját egyéniségüket a magasabb szintű szellemi lény rajtuk keresztüli önkifejezésével azonosítják, eljutva így egészen a minden élet Teremtőjének szintjéig.  Ez tisztán olvasható a Bibliában: „Minden ő általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.” (János 1,3)  A szellemi világban minden lény rendelkezik az egység érzésével, anélkül, hogy ez azonosságot jelentene.  Önmagukra és a többiekre úgy tekintenek, mint egyedülálló kifejezései ugyanannak a mindenen túl létező valóságnak, amelyet az emberiség Istennek nevez.

Az alacsonyabb énünk az ÉN VAGYOK jelenlétének egyéniesült kifejezése, amely azért lett teremtve, hogy Isten többként fejezhesse ki önmagát, ezzel megnyilvánítva a feltétel nélküli szeretetét.   Az ÉN VAGYOK jelenléte kívánsága volt az, hogy önmaga egy részét az anyagi világmindenségbe küldje részben azért, hogy belülről tapasztalja meg Isten teremtésének ezt a szintjét, részben pedig azért, hogy társteremtőként segítséget nyújtson Isten országának megteremtésében, amely a tökéletesen harmonikus társadalom a Földön.
Az ÉN VAGYOK jelenléte részünk tartalmazza az egyéniségünk isteni tervét, minden jellemzőnket, amely képessé tesz bennünket Isten lényének egyéni kifejezésére.  Szellemi szüleink alkották meg a tervet rólunk, akik valamelyik szellemi valóságban léteznek.  A terv, amelynek alapján minket teremtettek állandó és megváltoztathatatlan.  Ez az alapja annak, hogy mi társteremtőként létezhessünk.

Az élet legvégső célja az, hogy önmagunkat minél tejesebben észleljük, és a teremtői képességünket olyannyira kiterjesszük, hogy uralkodhassunk az anyagi világegyetemen, (az elme hatalmának mesteri alkalmazása az anyag felett, amelyet Jézus és Buddha is bemutatott) és ezáltal Isten országát a Földre hozzuk.  Ha a teremtői képességeinket bölcsen használjuk, akkor az isteni egyéniségünk alapjaira építünk, és ki is tudjuk bontakoztatni azt.  Ezáltal többé válunk annál, mint amilyennek bennünket teremtettek, tanulva az anyagi világ megtapasztalásából származó építő jellegű ismereteinkből.

Mivel az ÉN VAGYOK jelenléte az anyagi világegyetem rezgése feletti rezgéstartományban található, ezért nem hat rá negatívan semmilyen hibás cselekedetünk, melyeket az anyag világában elkövetünk.  Bármilyen hibát követtünk is el, annak nincs hatása az igazi egyéniségünkre.  Éppen ezért függetlenül attól, hogy milyen szerencsétlenül érezzük magunkat, mindig van lehetőségünk arra, hogy visszakapcsolódjunk az ÉN VAGYOK jelenlétéhez, és kibontakoztassuk saját szellemi képességeinket.   Ez a beépített biztonsági védelem Isten világmindenség tervében biztosítja azt, hogy soha ne veszíthessük el  a magasabb énünkkel való egység kialakításának képességét.

A kauzális testünk

Az ábrán az ÉN VAGYOK jelenlétét szimbolizáló fehér gömb körül számos gyűrűt láthatunk.  Ezek jelképezik az anyag világában tett utazásunk során elért eredményeinket.  Mindezek az építő jellegű tanulási megtapasztalásaink termékei. Megjegyzendő, hogy ami látszólag számunkra hibának tűnik, az is átfordítható építő jellegű tanulási tapasztalattá.

Bölcs dolog az életet tudományos kísérletként megélni.  Azért vagyunk itt, hogy megtapasztaljuk azt, hogy mi az, ami működik, és mi az, ami nem.  Mindaddig, amíg hajlandóak vagyunk minden megtapasztalást építő jellegű, pozitív tanulási folyamatnak tekinteni, addig nincs okunk arra, hogy bűnösnek érezzük magunkat az elkövetett hibáink miatt.  Amikor Thomas Edison a villanykörte felfedezésén dolgozott, 2000 féle anyagot próbált ki, mielőtt rátalált arra az egyre, amelyik működött.  Nem tekintette úgy, hogy kétezerszer hibázott.  Az mondta: „Kétezer féle útját ismertem meg annak, amelyek nem alkalmasak a villanykörte megalkotására.  Elképzelhető, hogy mi is megismertük már azt a 2000 féle utat, amely nem vezet el ahhoz, hogy olyan emberek legyünk, akik lenni szeretnénk, de mindezek a tapasztalatok felhasználhatóak arra, hogy megalkossuk azt az embert, akik lenni szeretnénk.

A Biblia így hivatkozik a kauzális testre:

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják;
Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.
Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” (Máté 6,19-21)
„Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé őt, és monda néki: Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet.”(Márk 10,21)

A kauzális testünkre úgy tekinthetünk, mint egy kozmikus bankszámlára, amelyből meríthetünk a szellemi fejlődésünk érdekében, és annak a célnak teljesítése érdekében, amely miatt a Földre érkeztünk.  Ha egyszer majd helyreállítjuk a tudatos kapcsolatunkat a magasabb énünkkel, akkor képesek leszünk arra a pozitív energiára és tapasztalatra támaszkodni, amelyet a kauzális test raktároz. 

24. Az energia áramlása

A nyolcas számhoz hasonló forma, amely az ábrán a felső és alsó emberi alakot veszi körül, jelképezi az energia áramlását az ÉN VAGYOK jelenlétéből az alsóbb énünkbe.  Ha elveszünk a különváltság tudatállapotában, és tudatalatti döntéseket hozunk, akkor helytelenül kezeljük a szellemi energiát, így az nem képes visszajutni a szellemi valóságba.  Ezek az energiák helytelenül kezelt energiákká válnak, amelyek a személyes energiamezőnkben gyűlnek össze.
 
A helytelenül kezelt energia elzárja a szellemi énünkkel való intuitív kapcsolatunkat, és csökkenti azt az energiamennyiséget, amely az ÉN VAGYOK jelenlétéből áramlik, ezzel gyengítve a teremtő (kreatív) energiánkat.  Amint az alsó énünk egyensúlyát visszanyerjük, a nyolcas formájú áramlás helyreáll, és az energia visszaáramlik a szellemi valóságba, ahol megsokszorozódik, és így áramlik vissza hozzánk.   Talentumunkat (képességünket, tehetségünket) megsokszorozva a teremtő erőnk kibővül.   Jézus így magyarázta ezt a talentumról szóló példabeszédében:

„Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van.” (Máté 13,12)

Az igaz útja a talentumunk megsokszorozásának az, ha önzetlenül járulunk hozzá az élet minden formája felemelkedéséhez.  Ezt úgy érhetjük el, hogy a szellemi egyéniségünket juttatjuk kifejezésre, ahelyett, hogy célként saját személyünket akarnánk felemelni, vagy másoktól akarnánk megszerezni bármit.  Mindezt tökéletesen csak akkor tudjuk megvalósítani, ha a tudatos önmagunk eléri a magasabb énünkkel való egységet, vagyis túllép az emberi egón.  Ez esetben önmagunkat Isten társteremtőiként tudatosítjuk, és így eggyé válunk az ÉN VAGYOK jelenlétünkkel.

A megvilágosodás vagy krisztusi tudatszint alapján felismerjük, hogy az összes többi társteremtő is ugyanabból a forrásból származik, és minden ember része Isten testének a Földön.  Önmagunk felemelésének igaz útja az, ha önzetlenül azon dolgozunk, hogy segítsünk másoknak az egójuk legyőzésében, és a szellemi szabadságuk elérésében.  Jézus így írt minden élet egységéről:

„És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.”(Máté 25,40)

„És a ki közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok.” (Máté 20,27)

„És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok.” (János 12,32)

Pál szintén beszélt minden élet egységéről:

„Azonképpen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk.” (Róm.12,5)
„
Mert amiképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is.” (1.Kor.12,12)

25. Az énünk hordozója és a négy alsó testünk

Az ábrán lejjebb álló alak képvisel bennünket, az emelkedő életáramlatot.  Az ábra az életáramlatunk legmagasabb szintű lehetőségét mutatja, amely esetén megszabadulunk a dualitás/kettősség tudattól, és magunkra vesszük a krisztusi tudatot.  Így az alacsonyabb énünk a magasabb énünk tökéletességét tükrözi.  Itt lenn is azok lehetünk, akik odafenn vagyunk. 
Leonardo da Vinci Vitruvius-tanulmányának emberalakja az alacsonyabb énünket ábrázolja teljesen kiegyenlített állapotban.  Az alakot körülvevő kör jelzi a szellemi valósággal való egységet.  A négyzet az anyagi világegyetemet reprezentálja, a kör négyszögesítését, vagyis azt a folyamatot, amelynek során a szellem anyaggá válik.

A négyzet szimbolizálja a négy elemet, a tüzet/Fire, a levegőt/Air, a vizet/Water és a Földet/Earth.  Ezek jelképezik az anyagi valóság négy síkját és a négy alacsonyabb „testünket”, az önazonosságunk testét, a mentális vagy gondolati testünket, az emocionális vagy érzelmi testünket és a fizikai testünket.

A lejjebb álló alakot nevezzük az énünk hordozójának.  Ez foglalja magába a négy alacsonyabb testünket, amelyek ugyanabban a térben együttesen létező, egymáson áthatoló energiatestek, amelyek különböző frekvenciával rezegnek.

• Az önazonosításunk testét/Identity body éteri testnek is nevezik.  Az önazonosításunk teste határozza meg azt, hogy mivel azonosítjuk önmagunkat.  Hogyan tekintünk önmagunkra, Istenre, milyennek látjuk a világot, és hogyan észleljük a mindezek között fennálló kapcsolatot?  Magunkra szellemi lényként tekintünk-e, aki azért van itt, hogy uralma alá hajtsa a Földet, vagy anyagból álló lénynek tekintjük magunkat, a Föld termékeként, akinek nincsen befolyása arra, hogy ezen változtasson? 
  
• A mentális vagy gondolati testünk/Thought body tartalmazza a gondolatainkat.  Itt alkotjuk meg azoknak a különböző dolgoknak a gondolati képekeit, amelyeket az anyagi világban meg szeretnénk valósítani, és magát a megvalósítás módját.  Minden gondolatformánk önazonosságunkon alapul, vagyis az szabja meg, hogy miről hisszük el bizonyos helyzetben, hogy képesek vagyunk megtenni, és miről hogy nem.  Így ha az önazonosságunk alapján emberi lényeknek tekintjük magunkat, akkor ezzel behatároljuk önmagunk lehetőségeit.
  
  

• Az emocionális vagy érzelmi testünk/Feeling body természetesen az érzelmeink helyszíne.  Emóció vagy érzelem nem más, mint olyan energia, amely mozgásban van.  A gondolataink gondolat-formák, amelyeknek ahhoz, hogy cselekvéssé váljanak, vagy megvalósuljanak mozgásba kell hogy jöjjenek, és ez történik az érzelmi test szintjén.  Ez a testünk tartalmazza vágyainkat is, amelyek esetleg ellentétesek lehetnek a magasabb szintű céljainkkal.  Ideális esetben az érzelmeink a gondolatainkat tükrözik, amelyek pedig az önazonosításunk tükröződései, és amelyek végül az isteni természetünk visszatükröződései.  Gyakori azonban, hogy az érzelmeink saját életet élnek, és megpróbálják irányítani az életünket, ahelyett, hogy a gondolataink felügyelete alatt állnának. 
  
• A tudatos elménk és a fizikai testünk/Physical body.  Nagyon sok ember önazonosítása többnyire a gondolatok és az érzelmek tudatos észlelésének küszöbértéke alatt rejtve marad.  Ezért nem értik a tudatos gondolatokhoz, érzésekhez és cselekvésekhez vezető folyamatot.  Ebből adódóan kevés hatalmuk van afelett, hogy a cselekedeteiket ellenőrzésük alatt tartsák, így ilyenkor azok a tudat alatti folyamatok eredményeként születnek.  Az emberek pedig csak szemlélhetik, hogy a tudat alatti elméjük irányítja életüket.

A tudatos elme és a cselekedeteink irányításának az a kulcsa, hogy csökkentsük a tudatos észlelésünk küszöbértékét, és így kezdjük el megérteni azt, hogy mi történik a magasabb testeinkben, és kezdjük el azokat tudatosan irányítani.  A tudatos énünk erre tökéletesen alkalmas, hiszen képes arra, hogy oda vetítse ki önmagát, amit elképzel.

26. Hogyan veszítettük el a kapcsolatunkat a szellemi énünkkel?

Azt az alapvető koncepciót kell megértenünk, hogy a négy alsó testünk szűrőt képez, amely megszínezi az ÉN VAGYOK jelenlétéből az alacsonyabb énünkbe szűrődő fényt.  Mivel minden energiából áll, ezért minden az Anya-fényből jött létre.  Bennünket az anyagi világegyetemben ez a beszűrődő energia tart életben, amely az ÉN VAGYOK jelenlétéből áramlik le a négy alsó testünkbe, ez biztosítja a létezésünket.

Ideális esetben, ha mi pozitív rezgést adunk hozzá ehhez az energiához, akkor felemeljük önmagunkat, és önmagunkkal együtt minden más életformát. Így ez az energiánk  visszaáramolhat a szellemi énünkhöz.  Ez a  visszaáramlott energia megsokszorozódik, és cserébe még több energiát kapunk. Ennek eredményeként nő a kreatív, vagyis a teremtő energiánk.  Mindez pozitív spirált eredményez az életünkben, amely hozzásegít bennünket ahhoz, hogy megvalósítsuk a létezésünk célját, és megszerezzük az anyag világa feletti uralmunkat.
 
Ezt az energiaáramlást egy filmvetítő fényforrásából érkező fényhez hasonlíthatjuk.  Miközben a fény átjárja az alsó testeinket, megszíneződik a testeink tartalmával, gondolatainkkal, elképzeléseinkkel, hitünkkel és a testeink energiájával.  A filmvetítő fényforrásából származó fény pedig a filmszalagon lévő képektől válik színessé.  Mi négy “filmszalaggal” rendelkezünk. 
Ha vannak olyan elképzeléseink, gondolataink, meggyőződéseink az alsó négy testeinkben, amelyek nincsenek harmóniában a magasabb énünkkel, különösen, ha önző gondolataink és önző vágyaink vannak, akkor az a kép, amit az Anya-fényre vetítünk az nem tökéletes.  Ez nem harmonikus cselekedetekhez vezet, amelyek az életünkben a szenvedések okai. Végül  mindez lehet, hogy lefelé tartó spirált eredményez, amely még több szenvedéshez vezet.

Az Anya-fényre általunk kivetített nem tökéletes képek alacsonyabb rezgésű energiát képviselnek.  Ez a lerontott, helytelenül kezelt energia már nem képes visszaáramolni a szellemi énünkhöz, hogy a mennyországban lévő kincseinket növelje, mert nem képes a magasabb rezgésű szellemi valóságba bejutni.  Így az önző cselekedeteink megszakítják a nyolcas formájú áramlást, ám a lerontott energiának valahol tárolódnia kell.  Az általunk lerontott energia végtelen hosszú ideig a saját rezgéstartományában marad.  Ez az energia nem tűnik el, hanem a négy alsó testünkben raktározódik el. 

Így jön létre az a filter, amelyet fátyolnak neveznek.  Ez az energiafátyol akadályoz meg bennünket abban, hogy a szellemi énünkkel fenn tudjuk tartani a kapcsolatunkat.  Később ez olyannyira elködösíti a látásunkat, hogy önmagunkat az anyagi világegyetembe zárt emberekként érzékeljük, akiknek nem létezik semmi ezen a világon túl.  Ezzel együtt a kreatív, vagyis teremtő képességünk is annyira lecsökken, hogy úgy gondoljuk, hogy a fizikai testünk használatán kívül nincs semmi egyéb lehetőségünk a Földön.  A szellemi erőinktől így foszt meg a felhalmozott energia.

Meg kell értenünk, hogy ami a tudatosságunk szintjén történik, beleértve a külső körülményeinket is, az csak egy egyszerű kép, amely a tudatunk vetítővásznára és az Anya-fényre vetül.  Így rájöhetünk arra, hogy annak érdekében, hogy megváltoztassuk azt, hogy mi vetüljön az életünk vetítővásznára, ahhoz arra van szükség, hogy a vetítőteremben kicseréljük a “filmszalagokat” a négy alsó testünkben.  A tudatosság szintjén az élet hasonlatos a filmvetítéshez.  Ha nem tetszik az a film, de a vetítővászonnál tovább nem jutunk, akkor hogyan tudnánk a filmen változtatni?  Nyilvánvalóan nagyobb sikerrel járunk, ha a fényforráshoz megyünk, és kicseréljük a filmszalagot, vagyis a négy alsó testünk tartalmát.

Ha megértjük ezt a folyamatot, akkor egyértelművé válik az, hogy két kulcselemen múlik az, hogy szellemi síkon haladást érjünk el:

• Meg kell tisztítanunk az elménk minden síkját, a négy alacsonyabb „testünket”  a nem tökéletes elképzeléseinktől, amelyek a szellemi energiát lerontják, és amelyek miatt az élethez negatívan állunk hozzá.
• Meg kell tisztítanunk, át kell alakítanunk a négy alsó testünkben tárolt lerontott energiát.  Könnyítenünk kell a terheinken, mielőtt nekivágunk a hegymászásnak.

Szerencsére mindezt nem egyedül kell véghezvinnünk, hiszen mindannyiunknak van személyes tanítója, aki mindezekben segít.

27. A Krisztusi énünk

Az a forma, amely a nyolcas közepénél látható, a krisztusi énünket szimbolizálja.  Ő a közvetítő az ÉN VAGYOK jelenléte, és a dualitásban (kettősségben) elveszett alacsonyabb énünk, vagyis a tudatos énünk között.  Az mondhatjuk, hogy a krisztusi énünk a szellemi tanítónk, aki, miután elvesztettük a magasabb énünkkel való kapcsolatot, értünk jött.  Ez az énünk önmagunk tartományán belül bármikor elérhető, ha a figyelmünket a szívünkre összpontosítjuk, miközben az intuíciónkat is működésbe hozzuk.  Jézus a krisztusi énünkről ezt mondta:

„És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.”(János 14,16)

„Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.” (János 14,26)

Nem igényel ember feletti képességet, vagy pszichikumot az, hogy meghalljuk a krisztusi énünk csendes hangját.  Jegyezzük meg azonban, hogy a krisztusi énünk nem a fizikai testünk szintjén található, és nem is abban a tudatállapotban található meg, amely a legtöbb ember számára általános.  Nem találhatjuk az érzelmi testünk szintjén sem, és még a gondolati testünkben sem, ahol az intellektuális, racionális elménk van.  A krisztusi énünk nem süllyed lejjebb az önazonosságunk testénél, és a mi feladatunk az, hogy a figyelmünket erre a szintre emeljük.

Sajnálatosan a világ arra sarkall bennünket, hogy a figyelmünket alacsonyabb szinten tartsuk.  Vannak, akik teljesen az anyagi világra fókuszálnak, vannak, akiket leginkább az érzelmek irányítanak, és vannak nagyon intellektuális emberek.  Mindannyiuk számára nehézséget jelent a krisztusi énük észlelése.  Ki kell alakítanunk azt a képességünket, hogy a figyelmünket a magasabb énünkre, a szellemi valóságra fókuszáljuk.  Jézus így beszélt a krisztusi énünkre való hangolódás fontosságáról:

„Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Máté 6,33)

Ahhoz, hogy meghalljuk a krisztusi énünket, le kell csendesítenünk az egónk erős hangját, amely próbálja a krisztusi énünket elnyomni, vagy a megérzéseinket, intuícióinkat, észérvekkel próbálja támadni.   Valójában az egónk folyamatosan azon munkálkodik, hogy magánál tartsa életünk irányítását, azt a pozíciót, amelyre a krisztusi énünk lenne hivatott addig, ameddig a tudatos énünk egységbe nem forr az ÉN VAGYOK jelenlétünkkel.  Az egónak ezt úgy sikerül elérnie, hogy folyamatosan abban a hitben tart bennünket, hogy bizonyos elképzeléseink a megingathatatlan igazságot képviselik, ezáltal az elménk köré falat épít.  Ezen a falon sok ember nem is mer a felülemelkedni, pedig erre volna ahhoz szükség, hogy észlelhesse a krisztusi énjének a hangját.  A krisztusi énünk VÉG NÉLKÜL azon munkálkodik, hogy kivezessen bennünket a mentális börtönünkből azzal, hogy megkérdőjelezi az ego „megingathatatlan” igazságainak a tartalmát. 

A szellemi úton lépésenként közelítünk a krisztusi énünkhöz. Időközben elnyerjük azt a látásmódot és megkülönböztető képességet, amely lehetővé teszi számunkra, hogy átlássunk az anti-krisztusi tudat által létrehozott illúziókon.  Ezzel együtt visszanyerjük a négy alsó testünk tisztaságát, és megtisztulunk az önző elképzeléseinktől, amelyek a szenvedéseinket okozzák.  A krisztusi énünkön keresztül jutunk el odaig, hogy először a négy alsó testünkön, később pedig a fizikai valóságon is átvegyük az uralmat.
 
Kezdetben a tudatos énünk a krisztusi énünket rajtunk kívül álló tanítónak érzékeli, később azonban fokozatosan egyre mélyebb egységet épít ki vele.  Ez vezet ahhoz a misztikus egységhez, amikor mi magunk válunk eggyé a krisztusi énünkkel, válunk Krisztus menyasszonyává.  Ezáltal a tudatos énünk az őt megillető helyre kerül, mint a lényünk Krisztusa, és így válunk az élő Krisztussá.

Így teljesedik be a mondás: „amint fent, úgy lent”, amely azt jelképezi, hogy az ÉN VAGYOK jelenléte már képes az alsó énünkön keresztül megnyilvánulni, cselekedni.  Ebben az esetben az önazonosságunk a szellemi énünket tükrözi vissza, amely az ÉN VAGYOK jelenlétéhez kapcsolódik.  Ezáltal uralmunkba vehetjük a Földet, amely az ábrán szimbolikusan a Vitruvius-tanulmány emberalakjának lába alatt van.   Jézussal együtt mondhatjuk: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (János 5,17)

28. A könnyű kiút

Valószínűleg a teljes lényünk bemutatása alapján arra a következtetésre juthattunk, hogy a szellemi út sokkal összetettebb annál, mint amilyennek gondoltuk, és több munkával jár, mint amit elképzeltünk.  Ha így vélekedünk, ne keseredjünk el.  Ugyanis rövidesen megismerkedhetünk azzal a szisztematikus úttal, amellyel javíthatunk az életünkön.  Még annak is van esélye, hogy amennyiben változtatunk az életfelfogásunkon, akkor a közérzetünkben azonnali javulást érjünk el.
 
Sokféle szellemi és vallásos tanítás ígér könnyű kiutat, automatikus utat az üdvözüléshez.  Valójában az egyetlen igaz út az, ha szisztematikusan újraépítjük saját magunk önazonosságát egészen addig, míg azt fogadjuk el, akik igazából vagyunk.  Igy tud helyreállni a magasabb és az alacsonyabb énünk közötti egység.  Ez munkával jár, hiszen meg kell tisztítanunk az alsó négy testünket a dualista gondolatoktól, és a lerontott, helytelenül kezelt energiától.  Létezik azonban egyfajta könnyű kiút.

A kiutat az jelenti, ha felismerjük, hogy a tudatos énünk azzá válik, aminek önmagát képzeli.  A tudatos énünk olyan képességgel rendelkezik, hogy azzal azonosítja önmagát, amit magának választ, és képes még ezen az azonosításon is bármikor változtatni.  Tudatosíthatjuk, hogy az egónk az önző gondolatainkból és az alsó négy testünk lerontott energiáiból mentális börtönt épített önmagunknak.

Elképzelhetjük ezt egy kis piros téglás épületnek az ajtó helyén kisméretű ablakkal.  Az ego trükkökkel rávette a tudatos énünket, hogy lépjen be ebbe a börtönbe, és higgye úgy, hogy innen nincs menekvés.  Így a tudatos énünk jelenleg nagyon szűk perspektíván át lát a világra és önmagára.  Ez okozza azt az érzést, hogy korlátok között érezzük magunkat, és az életet szenvedésként éljük meg, úgy gondolva, hogy nincs számunkra kiút. 
A valóság azonban az, hogy a börtön ajtaja nincs kulcsra zárva.  A tudatos énünk bármikor dönthet úgy, hogy kinyitja az ajtót, és kilép a börtönből.  Ettől a börtön még nem tűnik el.  Meg kell szabadulnunk az önző gondolatainktól és a lerontott energiáktól annak érdekében, hogy visszavehessük az irányítást a négy alsó testünkön.  Azonban ha egyszer már kinn vagyunk a börtönből, akkor az életkilátásaink máris drámaian megváltoznak.
 
Ettől kezdve már nem érezzük magunkat korlátok között, és az élet sem tűnik már végtelen szenvedésnek.  Észrevesszük a régi mondás igazságtartalmát: mi nem olyan emberek vagyunk, akik szellemi tapasztalatokat akarnak nyerni, hanem olyan szellemi lények, akik emberi tapasztalatokat gyűjtenek.  Ha pedig nem tetszenek a begyűjtött emberi tapasztalataink, akkor változtathatunk rajtuk azzal, ha szellemi útra lépünk.
 
Vezetőnkként használhatjuk a krisztusi énünket  az igazi önazonosságunk visszaszerzéséhez.  Így kezdjük el felismerni és elfogadni, hogy szellemi lények vagyunk, kezdjük el megérezni azt a szabadságot és örömet, amely abból fakad, hogy tudjuk, hogy kik vagyunk, miért vagyunk itt, és hogyan tudjuk teljesíteni a legmagasabb céljainkat.  A könyv egyedüli célja az, hogy olyan ismeretet adjon, amely hozzásegít ahhoz, hogy visszanyerhessük a szellemi szabadságunkat.

Nagyon sok keresztény ember abban a hitben nevelkedett, elhitették vele, hogy Jézus azért mondta, hogy ő és az Atya egyek, mert ő volt Isten egyetlen fia.  Eszerint istenkáromlás lenne azt feltételezni, hogy mi is képesek vagyunk azt megtenni, amit Jézus tett.  Jézus azonban soha nem állította, hogy ő Isten egyszülött fia, hanem:

„Én semmit sem cselekedhetem magamtól;” (János 5,30)

„semmit sem cselekszem magamtól, hanem amint az Atya tanított engem, úgy szólok” (János 8,28)

Jézus az Atya szót használta az ÉN VAGYOK jelenlétére, amikor a szellemi tanítójára utalt.  Az ő ÉN VAGYOK jelenlétének fénye volt az, amely erőt adott neki ahhoz a munkához, amit elvégzett.  Mivel az alsó négy teste tiszta volt, így az ÉN VAGYOK jelenlétéből áradó fény korlátozás nélkül áramolhatott le, ezért rendelkezett az átlagembernél nagyobb kreatív energiával.  A legtöbb hagyományos egyház által titokban tartott tény az, hogy mindannyian rendelkezünk az ÉN VAGYOK jelenléte részünkkel.   A bennünk lévő ÉN VAGYOK jelenléte ugyanolyan erővel rendelkezik, mint az ÉN VAGYOK jelenléte Jézusban.  Jézus ezért mondta:

„Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.” (János 14,12)

Mi, vagyis az alsó énünk, nem vagyunk képesek azt cselekedni, amit Jézus tett, azonban Isten rajtunk keresztül ugyanazt tudja tenni, amit Jézuson keresztül tett.  Jézust az tette egyedülállóvá, hogy megszabadította magát attól, hogy Istent önmagában megtagadja, ezért Isten képes volt ellenállás nélkül rajta keresztül cselekedni.  Minket arra kondicionáltak, hogy Isten fényének és szeretetének áramlását az alacsonyabb énünkben állítsuk le, azonban a krisztusi tudatunkkal ezen a programon felül tudunk emelkedni.  Megismerve a krisztusi igazságot, megszabadulhatunk az ego illúzióitól.
  
Ha ismerjük az igazságot, akkor elérhetjük ugyanazt az egységet az ÉN VAGYOK jelenlétével, amelyet Jézus elért.  Jézus azért jött, hogy bemutassa ezt az utat, amelyre mindenki képes, nem pedig azért, hogy őt bálványozzuk.  Jézus azért jött, hogy megmutassa a szellemi gyarapodás egyik alapvető törvényszerűségét:

Amit egyikünk meg tud tenni, azt mindannyian meg tudjuk tenni.

Az ÉN VAGYOK jelenlétével való egységünk a legnagyobb lehetőségünk a Földön, és ha elérjük, akkor teljesíteni tudjuk Isten társteremtőiként a szerepünket.  Csak akkor következik be Krisztus második eljövetele, ha ezt az egységtudatot megfelelő számú ember már elérte.   Így valósul meg Isten országa a Földön, amely a béke és megvilágosodás Aranykorához vezet majd.

Földi küldetésünkre, az Aranykor létrejöttében való segítségre jelen megtestesülésünkben nagy valószínűséggel önként jelentkeztünk.  Bizonyára éreztük azt, hogy valami nincs rendjén a Földön, valami hiányzik, valamin változtatnunk kell.  Valószínűleg mindig  élt bennünk a vágyakozás valami jobbra, valami többre, és élt a vágyunk az elveszett paradicsom után, amely nem más, mint az igazi énünkkel való egységünk.  A személyes beteljesülésünk és a világ jobbá tételének kulcsa az, hogy kövessük a régi hívást:

Ember, ismerd meg önmagad!

Ez valójában azt jelenti:

Ember, ismerd fel önmagadban az Istent!

Az igazi önmagunk az ÉN VAGYOK jelenléte.  Legyen bátorságunk ezt felismerni, és legyen bátorságunk ennek megfelelően ugyanannak lenni itt lent, mint akik odafent vagyunk.    

29. Értsük meg, hogyan társteremtünk!

Ha önmagunknak jobb életet szeretnénk teremteni, akkor értenünk kell a teremtés folyamatát.  Meg kell értenünk, hogy társteremtőként hogyan járultunk hozzá a jelenlegi helyzet megteremtéséhez, annak érdekében, hogy megtanuljuk azt, hogy hogyan teremthetünk jobb jövőt.  Mostanra elérkezett a lehetőségünk arra, hogy felvázoljuk, és megértsük a társteremtés folyamatát.
 
Az anyagi világegyetemben minden egy anyagból, a szellemi energiából teremtődött, amely az Anya-Fény.   Mielőtt ez a fény fizikai anyagként fizikai formában megjelenne, azt megelőzően a rezgéstartománya az anyagi világ rezgésének szintjére kell , hogy csökkenjen. A Földet a szellemi szférában tartózkodó lények teremtették számunkra, és biztosították azokat a feltételeket, amelyekre építhetünk.  Azért vagyunk itt, hogy a számunkra biztosított alapokra építsünk.  A feladatunk teljesítése érdekében társteremtőként alkalmasnak kell lennünk a magas rezgésű szellemi fény befogadására, amelyet az anyagi világ tartományába kell lehoznunk.  Ez a fény a szellemi énünkből, az ÉN VAGYOK jelenléte részünkből érkezik, és onnan áramlik folyamatosan az alsó énünkbe.

Ideális esetben a tudatos énünk irányítja ezt a szellemi fénysugarat.  A fény először az alsó énünk legmagasabb szintjére, az önazonosságunk testébe érkezik. Ha a tudatos énünk már felépítette a legmagasabb szintű önazonosságát, akkor szellemi lénynek tekinti önmagát, aki azért van jelen, hogy a szellemi egyéniségét kifejezhesse.   A világegyetem harmóniáját biztosító szellemi és természeti törvények alapján tudjuk ezt megtenni, amelynek során önzetlenül, az élet minden oldalának fejlődését segítve munkálkodunk.  Így megsokszorozzuk  a talentumunkat, amely felemel bennünket, és velünk együtt minden életet.

Az a fény, amely az önazonosságunk testén keresztül szűrődik be, bizonyos formát, alakot ölt magára.  Ez azonban még nem fizikai forma, mivel még a fizikai anyag szintje feletti rezgés alkotja.  Platón, a görög filozófus, azt tanította, hogy a fizikai világban minden a magasabb valóságban lévő „ideális forma” mintájára jött létre.  Ha az önazonosságunk teste tiszta, akkor ilyen ideális formát teremthetünk.  Továbbá a tiszta önazonosság testben semmi sem fogja a fény útját akadályozni, vagyis a fény a szellemi énünkből teljes erővel a gondolati testünkbe áramolhat.

Ideális esetben a gondolati testünk az a hely, ahol az elképzeléseink már szilárdabbá válnak.  Az önazonosság testünk egy építész elgondolásai alapján létrehozott vázlatokhoz hasonlítható, a gondolati testünk pedig a papírra vetett tervnek felel meg, amely már a kidolgozott részleteket is tartalmazza .  Ha az önazonosságunk testében jó alapokat teremtettünk, és ha a gondolati testünk is tiszta, akkor a gondolataink az önazonosság testünkben lévő legmagasabb szintű vágyakkal, tervekkel harmóniába kerülnek.   A változatlan intenzitású, nem csökkentett fény ereje így akadálytalanul jut be az érzelmi testbe.

Az építész valószínűleg több vázlattervet is készít egy házhoz, azonban belőlük csak egy valósul meg.  Mivel a gondolatok képlékenyebbek az érzéseknél, ezért az érzelmi test szintje az a helyszín, ahol eldől, hogy melyik vázlatból lesz valóság.  Szintén itt dől el az is, hogy a munkába mikor kezdjünk bele.   Itt kapjuk az ösztönzést, és a lendületet a cselekedetekhez.  Ha az érzelmeink tiszták, egyensúlyban vannak és harmonikusak, akkor az érzelmi testünk is harmóniában lesz a legmagasabb szintű vágyainkkal, terveinkkel.  Így az energia akadálytalanul áramolhat az anyagi világ szintjére.

Az anyagi világegyetemben és a fizikai testünkben az energia kétféleképpen jelenik meg.  A legáltalánosabb megnyilvánulási formája egy eredményes cselekedet a fizikai világban.   Ha a cselekedetünket az önazonosság testünk legmagasabb szintű elképzelései vezérlik, és az tiszta gondolatokkal, és harmonikus érzelmekkel párosul, akkor érjük el a legtöbbet, az eredmény pozitív lesz nemcsak önmagunk, hanem mindenki más számára is.  Azonban az önazonosság-, a gondolati-, és az érzelmi testeinken áthaladó energiának van még valamilyen egyéb hatása is.

Ahogy már a korábbiakban említettük, a teremtés folyamata a moziban lévő vetítőgép működéséhez hasonlítható.  Amint a fény eléri az anyag szintjét, a mentális folyamataink során az anyagi világ hullámhosszain képeket vetítünk az Anya-fényre.  Úgy is mondhatjuk, hogy az élet vetítővásznára vetítjük a képeinket, vagyis a világegyetemnek arra a kozmikus tükrére, amely azokat a fizikai körülményeket türközi vissza, amelyek az elménk által más szinten megteremtett képeknek felelnek meg.  Ezzel a tanítással valószínűleg nem találkozunk az iskolákban, vagy a vasárnapi iskolákban, ezért szükség van némi elmélkedésre ahhoz, hogy igazán megértsük, mi is történik.

30. Hogyan válnak a gondolatok anyaggá?

Kiindulásként gondolkozzunk el azon, hogy a tudomány egyik fontos eredményeként minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy sok látható tényállásnak/okozatnak az oka láthatatlan.  Példaként képzeljük el, hogy a testünkön vérző sebek jelentek meg.  Kezelésként a ha kenőcsöt használunk, akkor csak a látható sebekre/okozatra hatunk.  A sebek azonban nem tűnnek el, így orvoshoz fordulunk.  Ő tudósként rájön, hogy a látható sebeket láthatatlan ok, a vérben lévő fertőzés váltotta ki.  Miután a baktériumokat hatástalanítja, ezzel megszűntetve az okot, az okozat is eltűnik.  A tudomány az ok és okozat kapcsolatáról már felfedte:

 

• Az anyagi világegyetemben látható sokféle különböző forma valójában okozat, amelyek egy láthatatlan anyagból állnak.  Minden anyag molekulákból áll.  A molekulákat atomok építik fel.  Az atomokat szubatomi részek alkotják.  A szubatomi részek anyagi részeknek, vagy energia hullámoknak tűnhetnek.  A jelenlegi feltevés szerint a szubatomi részeket nagyon apró rezgő szálak alkotják.  Ezek a szálak azonban egy másik dimenzióban találhatóak, amelyet ez a könyv szellemi valóság világának nevez.
  
• A természet bizonyos törvénye szabályozza azt a folyamatot, amelynek során ez az alapvető szubsztancia különböző atomként, molekulaként és látható formaként megjelenik.

A tudomány nem tudja még pontosan leírni, hogy az energiából hogyan lesz anyag, de ennek részben az az oka, amelyről a későbbiekben még szó lesz, hogy a tudomány az elmét nem veszi figyelembe.  Ahogyan már korábban erről már beszéltünk, a kvantum fizikusok egyértelmű kapcsolatot fedeztek fel a tudat és a szubatomi részecskék között.  Néhány tudós jelenleg azt feltételezi, hogy a világegyetem alapvető építőköve nem anyagi részecske, vagy energia hullám, hanem információ.

Ezek után a központi kérdés az, hogy minek a hatására veszi fel a vibráló energia a szilárd anyagi részecske alakját, és mi okozza azt, hogy ezek a részecskék bizonyos anyaggá és formává állnak össze a látható világegyetemben?  Példaként gondolkozzunk el azon, hogy a szubatomi részecskéket mi irányítja úgy, hogy oxigén vagy hidrogén atomokká álljanak össze?  Mi irányítja ezeket az atomokat úgy, hogy víz molekulákká álljon össze?  Mi irányít más részecskéket úgy, hogy olyan atomokká rendeződjenek, amelyekből ásványok keletkeznek?  Mi irányítja a molekulákat, hogy úgy kombinálódjanak, hogy hatalmas óceánok jöjjenek létre Földünkön?  Mivel a kvantum fizikusok kimutatták az anyag és a tudat közötti tagadhatatlan kapcsolatot, így a folyamat melynek során az energia, amely az elme anyaga, anyaggá lesz, az nem lehet tudat nélküli, intelligencia jelenléte nélküli folyamat.
 
A legnyitottabb gondolkodású tudósok azt kezdték el  feltételezni, hogy a világegyetemnek azért van egyedi formája, mert az alap szubsztancia, amelyből keletkezett, olyan formát öltött, amelyet a ráható információk közöltek vele.  A tudósoknak ezzel az a gondjuk, hogy információt csak tudatos elme tud létrehozni. Tudjuk, hogy egy könyv, ugyanúgy mint a számítógépünk alaplapja adatokat tárol.  Azonban ami a könyv lapjain fellelhető, azok bizonyos elrendezésű fekete pontok, a számítógép adatbankjában pedig igen/nem jelek vannak, 0-val vagy1-el kifejezve.  Ezek adatok, de az nem információ.  A számítógép adatai, vagy a könyv pontjai addig nem válnak információvá, amíg valaki azt el nem olvassa, vagy nem értelmezi.  Azonban csak a tudatos elme képes adathalmazt értelmes információként feldolgozni.

Tehát a világegyetemet felépítő alap szubsztanciának ahhoz, hogy látható formát öltsön tudatos elmére van szüksége, amely létrehozza az elképzelést az adott formáról, majd pedig alkalmazza vagy átküldi ezt az információt ahhoz a szubsztanciához, amely nem rendelkezik formával, de képes bármilyen formát magára venni.  A materialista tudósok egy ilyen tudat létezésére nem tudnak magyarázatot adni, mivel az evolúciós elmélet szerint nem volt az ember megjelenése előtt tudatos lény a Földön.  Azonban, ahogy erről már az előző részben volt szó, erre a problémára a spirituális világnézetnek megvan a magyarázata.

Amit még tudnunk kell az az, hogy Istenen vagy a Szellemi Lényeken kívül, még más lények is rendelkeznek azzal a képességgel, hogy az elméjükkel az Anya-fényre vetített információ felvegye a vetített forma alakját.  Az elménk pont olyan kreatív képességekkel rendelkezik, mint Istené, mivel Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve.  Azonban a külső körülményeink, és részben a lelki állapotunk tükrözik rólunk vissza azt, hogy milyen képet őrzünk önmagunkról az elménk négy szintjén.  Ezt vetítjük az Anya-fényre, és a fény ezek után olyan fizikai formát ölt fel, mint amilyen az elménkben lévő kép.  Ha azt képzeljük, hogy az élet harc, akkor olyan körülményeket hozunk létre, vagy vonzunk be, amely az életünket harccá alakítja.
   
Eddig anélkül vetítettük gondolati képeinket az Anya-fényre, hogy tudatában lettünk volna annak, hogy mit teszünk.  Mindezt anélkül tettük, hogy tudatában lettünk volna annak, hogy az elképzeléseink, a tudatalatti önazonosságunk, gondolataink, érzelmeink és a tudatos gondolataink hatással vannak az életünkre.  Azzal, ha ráébredünk, hogy az életünk látható körülményei egyszerűen a láthatatlan okokból következnek, akkor ezzel a tudással elkezdhetjük az irányítást a saját életünk felett.

Ha megváltoztatjuk az elképzeléseinket és hitünket az elménk négy szintjén, akkor változtathatunk a külső körülményeinken.  Ahelyett, hogy a kozmikus tükör előtt ülve arra várnánk, hogy a tükör mosolyogjon ránk, hozzákezdhetünk ahhoz a dologhoz, amelyen azonnal átvehetjük az uralmat, vagyis a belső körülményeink megváltoztatásához.   Kellemetlen külső hatások esetén elkerülhetjük az önpusztító kérdésfeltevést: miért velünk történik ez?  Ehelyett feltehetünk önerősítő kérdéseket:  „Milyen gondolati képet sugároztam a kozmikus tükörre ahhoz, hogy ezt kaptam vissza?”

 31. Jussunk el a legteljesebb lehetőségeinkig!

Lehet, hogy elvontnak tűntek a korábbi gondolatok, ezért nézzünk most egy gyakorlatiasabb példát.  Miért van az, hogy egyes emberek mindig szerencsésnek tűnnek, míg másoknak mindig a lehető legrosszabb jut ki?  A kvantum fizikusok bizonyítása alapján a szubatomi részecskék nem fizikai részecskék mindaddig, amíg a tudós el nem kezdi a megfigyelést.  Addig azok virtuális részecskeként a valószínűség világában léteznek.  Amikor a megfigyelés megkezdődik, az egyik lehetséges részecske „előkerül” a valószínűség világából, és megjelenik a fizikai világban.

Most gondoljunk a saját életünkre!  Gyakran érezzük azt, hogy olyan helyzetben vagyunk, amely többféleképpen zárulhat.  Szinte minden helyzet rendelkezik egynél több lehetséges kimenetellel, amelyeknek a skálája a viszonylag kellemestől a viszonylag kellemetlenig terjed.  Mi határozza meg azt, hogy a lehetséges kimenetelekből melyik válik valóra?  Ha egy dobókockát eldobunk, akkor az hat féle eredményt hozhat.  Mielőtt elgurítjuk a kockát, nem jelenik meg a végkimenet.  A hat lehetséges eredmény egy másik valóságban tartózkodik, ahol mindegyik csak egy esély.
 
Mi határozza meg, hogy melyik számnál áll meg az eldobott kocka?  Csupán a véletlenszerűség?  Ha így van, akkor hogy lehet az, hogy néhány ember szerencsésebb, mint mások a kockadobásban az élethelyzetekben?  Miért van az, hogy néhányan úgy töltik el az életüket, hogy egyik jóból a másikba kerülnek, míg másoknak mindenből a lehetséges legrosszabb jut?  Miért van az, hogy úgy tűnik, hogy néhányan vonzzák a szerencsétlen helyzeteket, és krízisekből áll az életük.  Mindez csak szerencse, sors vagy az igazságtalan Isten büntetése?    Esetleg lehetséges-e az, hogy az emberek tudata, élethez való hozzáállása és hite dönti el, hogy a legteljesebb vagy leggyengébb lehetőségünk válik valósággá.

Képzeljük el, hogy egy olyan helyzet alakul ki körülöttünk, amelynek tíz lehetséges kimenetele van.  A helyzet még nem áll fenn, így a tíz végkimenet még nem létezik a fizikai szinten, hanem a magasabb valóságban, ahol még csak lehetséges végkimenetelek.  Milyen ez a valóság?  Lehetséges-e, hogy ez a magasabb rezgések valósága?  Lehetséges-e hogy ez a valóság az anyagi világegyetem egy szintje, és megfelel az egyik vagy az összes olyan szintnek ahol az érzelmeink, a gondolataink és az önazonosságunk található?  Más szavakkal az elménk magasabb szintje kapcsolatban áll-e az anyagi világegyetem magasabb szintjeivel?

A válasz: a helyzet végkimenetelét nem a fizikai szint dönti el.  Ezen a szinten az okozatot, az eredményt látjuk csupán, vagyis azt, hogy a tíz lehetséges végkimenetelből végül melyik valósult meg.  Azonban mielőtt a helyzet „anyagba merevedne” azelőtt egy sokkal folyékonyabb szinten, az önazonosság szintjén van jelen.  A személyes energiáink az önazonosság testünk szintjén kapcsolatba kerül a bolygónk önazonosság testének energiájával, valamint többi ember energiájával is, akik ugyanannak a helyzetnek a résztvevői.

Ha két energiahullám találkozik, kiolthatják, vagy erősíthetik egymást.  Az önazonosság testünk energiahulláma csökkentheti a valószínűségét bizonyos kimenetelek megvalósulásának, és növelheti egy másik kimenetel esélyét.  Például, ha az önazonosságunk szintjén pozitívak vagyunk, és azt tartjuk magunkról, hogy szerencsések vagyunk, akkor a legszerencsétlenebb végkimenettől szabadíthatjuk meg magunkat.  Másrészt, azonban ha önmagunkat szerencsétlennek tartjuk, akkor megfoszthatjuk önmagunkat a legszerencsésebb végkimenettől.  A végeredmény tehát az, hogy az önazonosságunk szintjén lehet, hogy a tíz végkimenetelből háromtól megszabadítjuk magunkat, és a hét maradék megvalósulásának esélyét magunkhoz vonzzuk.
    
A helyzet később a gondolatok szintjére süllyed, ahol a gondolataink szintén beleavatkoznak a helyzetbe.  Ezen a szinten is újabb három lehetséges végkimeneteltől mentesíthetjük  magunkat, attól függően, hogy a gondolataink pozitívak vagy negatívak.  A következő szint az érzelmek szintje, ahol az érzelmeink szűrik meg a lehetséges végkimeneteleket.  Mire a helyzet a fizikai szintre érkezik, az önazonosságunk, a gondolataink, az érzelmeink már kizártak a tíz lehetőségből kilencet, így csak egy maradt, ami a fizikai szinten megvalósulhat.  Ha a magasabb elménk szintjén pozitívak vagyunk, akkor a helyzetből a lehető legjobb végkimenetel valósul meg.  Ha azonban az elménk negatív, akkor bevonzzuk a lehetséges legrosszabb végkifejletet.

Így lesz világos, hogy minden külső körülmény körülöttünk az elménk tartalmának egyenes következménye.  A fizikai körülményeink a látható következményei annak, ami az energiák szintjén történik.  Mivel az energiahullámok egymást erősíthetik vagy gyengíthetik, a gondolataink közvetlen hatással vannak azokra a rejtett okokra, amelyeknek a következménye fizikai valóságunkban megvalósul.  A gondolat anyag.  Néhány szellemi tanító szerint az egész világegyetem egy gondolat Isten elméjében.  A tudomány is ebbe az irányba mutat.

32. A tudat az anyag felett, mivel az anyag tudat

A külső körülmények azoknak az okoknak a következményei, amelyek az energiák világában történnek.  Ilyen az elme vagy gondolatok világa.  Annak a logikus magyarázata, hogy az elme az anyag felett állhat az, hogy az anyag ugyanabból az „építőelemből” épül fel, mint az elme, és az elménk erre az építőelemre képes hatást gyakorolni.  Elméletileg mindez határtalan lehetőséget biztosít arra, hogy az elménkkel formáljuk az anyagi világot.  Ismertek olyan „segítőkész” guruk, akik némi fizetség ellenében készségesen felajánlják titkos tudásukat, hogy számunkra tökéletes egészséget és határtalan gazdagságot teremtenek.

Valójában a körülményeink megváltoztatásának lehetőségei nem határtalanok, mivel bizonyos tényezőkre az elménknek nincs befolyása.  Azonban ez nem szükségszerűen hátrány.  Ismerve a korlátainkat és azzal megbékélve képesek vagyunk azok felhasználásával gazdagítani az életünket.  Néhány ilyen korlátozó tényező:

 

• Isten társteremtői vagyunk.  A tudatos önmagunk jelenleg a Földön fizikai testben van jelen.  A Földet nem mi teremtettük, ezért az elménk jelenleg nem rendelkezik azzal a kreatív erővel, hogy a Föld alapvető megjelenésén változtatni tudna.  Hasznos, ha ezzel tisztában vagyunk, és elfogadjuk, hogy a meglévő földi adottságok mellett a körülményekből a legjobbat legyünk képesek kihozni.
   
• A Föld tervrajzait Szellemi Lények alkották.  Mivel azonban az emberiség mélyebb tudatszintre süllyedt, így az emberiség közös erővel bizonyos kiegyensúlyozatlan körülményeket teremtett.  Ezek a körülmények természetesen hatással vannak ránk.  Személyes elménk azonban nem rendelkezik azzal az erővel, hogy azt rövidtávon meg tudnánk változtatni, amit az emberiség kollektíven teremtett.  El kell tehát fogadnunk, hogy jelenleg a Földön vannak olyan korlátozó tényezők, amelyeket sem megváltoztatni sem kikerülni nem tudunk.  Saját elménk segítségével azonban csökkenthetjük ezeknek az életünkre gyakorolt hatását. 
   
• A Földön nem mi vagyunk az egyetlen társteremtők, ezért nem kizárólag a mi igényeinket figyelembe véve alakították ki a földi körülményeket.  A Föld tudományos kísérleti helyszínként működik, ahol sok társteremtőnek van arra lehetősége, hogy teremtő erejüket próbálgathassák anélkül, hogy kárt okoznának önmaguknak, egymásnak, vagy a bolygónak.
  Mivel azonban minden társteremtő szabad akarattal rendelkezik, ezért megvan a lehetősége annak, hogy valamelyik egyén vagy csoport önpusztítóvá váljék.  A Teremtő azért, hogy ezt a kockázatot mérsékelje, meghatározott néhány olyan törvényt, amelyek a teremtő erőnket irányítják.  Ha ezekkel a törvényekkel szembehelyezkedünk, azzal a saját teremtőerőnket korlátozzuk, és ez szenvedést eredményez.  Ha követjük a törvényeket, felfelé tartó spirált teremtünk, amely a teremtő erőnket kibővíti, így az ránk és mindenki másra is pozitív hatással van.  Előnyünkre válik tehát, ha Isten törvényeinek keretein belül gyakoroljuk a társteremtést.  ( Az alapvető törvényekről később lesz szó.)
  
  

• Sok esetben a végkimenet nem pusztán rajtunk múlik, hanem még egy vagy több személyen együttesen.  Ezért, ha a saját elménket minden negatív elemtől meg is tisztítottuk, a többiek elméje képes negatívan befolyásolni a helyzet végkimenetelét.  Ezért két lehetőségünk van.  Tölthetjük azzal az egész életünket, hogy másokat próbálunk szabályozni, ezzel mindenkinek szenvedést okozva, vagy dönthetünk úgy, hogy tiszteletben tartva mások szabad akaratát a saját elménk tökéletesítésén dolgozunk annak érdekében, hogy csökkentsük mások döntésének negatív hatását önmagunkra.

Ezek azok a fő korlátozó tényezők, amelyek a teremtőerőnk kifejezésére hatnak.  Van azonban még egy korlátozó tényező, amelyet figyelembe kell vennünk akkor, ha meg akarjuk magunkat kímélni a csalódástól, vagy attól az érzéstől, hogy üres ígéretek áldozataivá váltunk.

33. Miért nincs gyors megoldás?

Az elmúlt néhány évtizedben az önsegítő módszerekre való igény növekedésével nagyon sokan kezdtek olyan önsegítő vagy szellemi technikákat alkalmazni, amelyek gyakran nagy reményekkel kecsegtettek, vagy az életükben gyors és átfogó változásokat ígértek.  Közülük sokan jutottak arra a következtetésre, hogy hiú reményeket tápláltak, mert az ígért változás nem következett be, vagy nem olyan gyorsan jelentkezett, mint ahogy szerették volna.  Mi a magyarázata az eredmények hiányának?  Egyetlen dolog, annak megértése, miszerint mielőtt azt várnánk, hogy a külső körülményeink megváltozzanak, előtte teljesen meg kell tisztítanunk az elménk minden szintjét a felhalmozódott helytelenül kezelt energiáktól és téves elképzelésektől.  Ezek az energiák és elképzelések nem változnak meg egyik napról a másikra, és ez a magyarázata annak, hogy miért nem vagyunk képesek gyorsan túljutni rajtuk.

Ha sikeresen szeretnénk ennek, vagy bármelyik másik önsegítő, vagy szellemi, filozófiai könyv tanításának alkalmazásában, akkor hosszútávú elvárásokra SZÜKSÉGES berendezkedni.  Valóban létezik kiút az emberi korlátok közül, de ez az út nem gyors és nem is könnyű.  Azonban ha áldozatául esünk azoknak, akik gyors és könnyű kiutat ígérnek, akkor kitesszük magunkat olyan csalódásnak, amely miatt a szellemi utat feladjuk éppen az előtt, mielőtt jelentős eredményt tapasztalnánk.  Ez nem jelenti azt, hogy nem tapasztalhatunk rövid időn belül eredményt.  Sok ember tapasztal meg valamilyen eredményt rögtön az elején, de aztán olyan időszakba jutnak, ahol úgy tűnik, hogy az eredményekért több munkára van szükség.  Ezen csak úgy tudunk túljutni, ha reálisan mérjük fel azt, hogy mivel tudjuk önmagunkat a szellemi úton tartani.

Hosszútávú elvárásokra berendezkedve képessé válunk az életünk azon alapvető kérdésének megválaszolására is, amelyre sem a materialista tudomány, sem a hagyományos kereszténység nem tudja a választ.  A kérdés tehát az, hogy miért van olyan sok igazságtalanság a Földön, és miért tűnik úgy, hogy Isten egyeseket kedvel, míg másokat egy életen át szenvedésre ítél.  Például néhány gyermek hatalmas fizikai vagy szellemi lemaradással születik, míg másoknak több jut, mint amennyire szükségük van.  Néhányan bár igyekeznek mindig mindent helyesen tenni, mégis végzetes betegség jut nekik, míg mások, akik mind Isten, mind az emberek törvényeit megszegik, látszólag háborítatlanul élnek.
 
A tudománynak nincs más válasza, mint az, hogy az élet az esélyek játéka, a keresztények válasza pedig az, hogy ez Isten akarata, az Úr szándéka kifürkészhetetlen.  A logikus válaszhoz úgy jutunk el, ha elgondolkozunk azon a tényen, hogy szellemi lények vagyunk, akik a fizikai testtől függetlenül is képesek létezni.  Minket a szellemi valóságban teremtettek meg, és a Tudatos Énünk ereszkedett bele a fizikai testünkbe.  A fizikai világban való létezés eszközeként, és a Tudatos Én és a fizikai testünk kapcsolódási felületeként teremtették meg számunkra az önazonosság testünket, a mentális/gondolati testünket, és az érzelmi testünket.  Tehát logikailag nincs annak akadálya, hogy miért ne létezhettünk volna a szellemi valóságban azt megelőzően mielőtt a fizikai testünkbe ereszkedtünk.  Ez ahhoz a logikus következtetéshez vezet, hogy az idők során a Tudatos Énünk nemcsak egyetlen fizikai testben létezett.  Ami azt jelenti, hogy a Föld bolygón való utazásunk száz vagy ezer évekkel ezelőtt kezdődött.  Ez ad magyarázatot a korábban említett mindkét kérdésre.  Ha különböző körülmények között többször megtestesültünk, akkor a társteremtő képességünket már alkalmaztuk, és ezzel elindítottuk annak az okát, amelynek a következményét a jelenlegi életünkben tapasztaljuk meg.   Ezt hívják a keleti vallások karmának.  Ez egyszerűen annak az energia impulzusnak a visszatérése, amelyet mi saját magunk indítottunk el egy korábbi életünkben.   Einstein elgondolása szerint a tér-idő folytonosság zárt kört alkot, tehát ha folyamatosan azonos irányba utazunk, akkor az ellenkező irányból visszatérünk a kiindulási pontra.  Tehát a tudomány megerősítette azt, amit Jézus mondott akkor, amikor azt mondta, hogy azt cselekedjük mássokkal, amit szeretnénk, hogy mások velünk cselekedjenek.  Amit másokkal cselekszünk, az valamikor visszatér hozzánk, mivel a kozmikus tükör azt tükrözi vissza, amit mi magunk útnak indítunk. 
 
Ha egy gyermek betegen születik, akkor ő a betegségének az okát a korábbi életeiben teremtette meg.  Bármennyire is kíméletlenül hangzik, ez mégis erőt adó koncepció.  Ha ugyanis a gyermek betegségének oka az élet sorsszerűségén, vagy egy igazságtalan Isten döntésén múlna, akkor a gyermeknek nem volna arra esélye, hogy javítson az életén.  Azonban, ha a helyzetet a korábbi életének egyik döntése eredményezte, akkor a személynek lehetősége van arra, hogy az általa elindított okokon változtasson, és így megszabaduljon a válaszreakciótól.
  
Ez ad magyarázatot arra is, hogy miért tart el  egy ideig, mielőtt látnánk a szellemi munkánk erőfeszítéseinek eredményeit az életkörülményeink javulásában.  Láthatjuk, hogy ahhoz, hogy az elménk minden szintjét megtisztítsuk, fel kell oldanunk a korábbi életekben keletkezett korlátozó tényezőket is.  Nem reális az az elvárás, hogy mindazokat a helytelenül kezelt energiákat, és elképzeléseket, amelyeket a korábbi életeinkben teremtettünk, azt gyorsan megszüntethetjük.

34. Hogyan válik a múlt kezdetté?

Mostanra világossá vált, hogy amennyiben az elménk felett teljes uralmat szeretnénk elérni, előtte meg kell szabadítanunk mindentől, ami nem tökéletes akkor is, ha azt a mostani életünkben teremtettük, és akkor is, ha a korábbi életeinkben.  Bár mindez első hallásra meglehetősen bonyolult feladatnak tűnik, nem az, ha megértjük azt, hogy mit kell tennünk.  Két alapvető elemet kell figyelembe vennünk.

Helytelen meggyőződések, elképzelések
 
Hagytuk, hogy az elménk mind a négy szintjét bizonyos helytelen meggyőződések járják át.  Közülük néhány a jelenlegi életünkben keletkezett, míg a többi elképzelhető, hogy régóta jelen van.  Nehéz tehát ez utóbbiak helytelenségét felismerni, mert olyan régen velünk vannak, hogy nem feltételezzük, hogy hibásak lehetnek, vagy nem fogadjuk el, hogy ezek hiányában az életünk bármennyire is megváltozna.   Sok ember hiszi például azt önmagáról teljes meggyőződéssel, hogy emberi lényként az elméje az anyagra nem lehet hatással.  Világossá vált, hogy az elménk négy szintje rövidtávú és hosszútávú alkotókat tartalmaz.  A rövidtávú összetevőket a jelenlegi életünkben teremtettünk meg.  Nézzük, hogy ezek hogyan hatnak az elménk négy szintjére:

• Családi hátterünk tükrében rendelkezünk valamiféle önazonossággal,  van nemzettudatunk, etnikai hovatartozásunk, nemi hovatartozásunk.  Ezt a rövidtávú önazonosítást egyértelmű, hogy nem visszük magunkkal a következő megtestesülésünkbe.  Vannak azonban olyan sokkal általánosabb általunk teremtett önazonosítások, amelyeket tovább viszünk magunkkal a megtestesüléseinkbe.  Ideális esetben ez a hosszútávú önazonosítás azon a szellemi egyéniségünkön nyugszik, amely az ÉN VAGYOK jelenlétünkhöz kapcsolódik.  Teremthetünk azonban olyan önazonosságot is, amely majdnem kizárólag a jelenlegi világunk hitét tükrözi, vagy érzékszervi érzékelésen alapul.  Elképzelhető, hogy elfelejtkeztünk szellemi eredetünkről, és az anyagi világban élő emberi lényekként, vagy nyomorult bűnösökként azonosítjuk önmagunkat.  Az alacsony önbecsülésünk tehát eredhet a korábbi megtestesüléseinkből.
  

• Az elménk teste  rögzíthetett hibás meggyőződéseket  arról, hogy mi az elfogadott módja a teremtőerőnk kifejezésének, vagy a kívánságaink beteljesítésének.  Elképzelhető, hogy elfogadtunk olyan elképzelést, amely gyengíti azt a képességünket, hogy észleljük azt a vágyunkat, hogy szellemi úton szeretnénk járni.  Egyszerű példa erre az a meggyőződés, hogy a cél szentesíti az eszközt.  Ez az a filozófia, amelyet számos változatban használtak már arra fel, hogy a legszörnyűbb emberi rémtetteket „igazolják”. Ilyen téves hit alapján vált lehetővé az, hogy az emberek Isten nevében gyilkolják egymást annak ellenére, hogy a vallásuk tartalmazza a tiltást: Ne ölj!
  
  

• Az érzelmi testünk azokat az elképzeléseket rögzítette, hogy hogyan fejezzen ki érzelmeket pl. ha valami nem sikerül, számunkra elfogadható-e, vagy elkerülhetetlen az, hogy haraggal reagáljunk.  Az érzelmi testünk bizonyára már sok sebet szerzett különböző megrázkódtatások során, amikor nagy mennyiségű negatív energiát hoztunk létre.  Súlyos megrázkódtatások során a pszichénkben még törés, vagy darabokra szakadás is történhetett, amely oka lehet olyan súlyos pszichés betegségek kialakulásának, mint pl. depresszió, skizofrénia vagy a bipoláris betegség.
  
• A tudatos elme szintjén is rendelkezünk meggyőződésekről a számunkra elfogadható viselkedési normákról.  Van elgondolásunk arról, hogy bizonyos helyzetekre milyen elképzelhető, esetleg kizárólagos módon reagáljunk. A reakciók közül néhány a fizikai testből ered, az agyon és az idegrendszeren keresztül bevitt programok alapján.  Ennek egyik példája az állatok esetében a harcolj vagy menekülj viselkedés, melynek célja a test azonnali túlélésének biztosítása.  Ha egy állatot veszély fenyeget, az első reakciója a futás, ha erre nincs lehetősége, akkor harcolni kezd.  Igen sok ember szintén így reagál az életre, bár nekik olyan lehetőségük is van, hogy az állati viselkedés fölé emelkedjenek.  Jézus ezért mondta, hogy tartsuk oda arcunk másik felét, de ne üssünk vissza.  Az agyunk bizonyos irányító funkcióit a fizikai testünk kódjai alapján végzi.  Ez okozza azt, hogy vannak olyan emberek, akik az egész életüket fizikai élvezeteknek szentelik.  

Érdemes megjegyeznünk, hogy lehetséges az, hogy a rövidtávú és hosszútávú meggyőződésrészek között ellentmondás álljon fenn.  Pl.: lehet, hogy jelenlegi életünkben egy vallásos családban felnőve az a meggyőződésünk, hogy a lopás bűn.  Emellett az is elképzelhető, hogy a korábbi életeinkben a lopást elfogadható viselkedési formának tartottuk, és ezért ez felülírhatja a rövidtávú meggyőződésünket.   Az efféle konfliktusok a pszichénk megosztását eredményezhetik, amely még több bizonytalansághoz és szenvedéshez vezet.
Amennyiben a négy alsó testünket megtisztítjuk a helytelen meggyőződésektől, akkor túljuthatunk az ilyen belső konfliktusokon.  Így visszakapcsolódhatunk a szellemi egyéniségünkhöz, és a hosszútávú önazonosságunk pozitív oldalához, amely a világunk része.  Az önazonosság testünk ezért a szellemi önazonosságunkat fogja tükrözni, a gondolataink a legbelső tudást fogják követni, és az érzelmeink pedig a gondolataink keretein belül maradnak, és a cselekedeteink pedig minden életet támogatnak majd.  Mindez megadja majd a leginkább vágyott minőségeket, vagyis az elme belső békéjét, amely a szellemi teljesség belső érzéséből fakad.

Helytelenül kezelt energia

A múltunk második eleme a helytelenül kezelt energia, amelyet karmának is neveznek.  Sok embernek van tudomása a karmáról, de gyakran gondolják úgy, hogy csak cselekedetek lehetnek az okai.  A karma azonban helytelenül kezelt energia, és amint már láttuk a gondolataink és az érzelmeink is energia-megnyilvánulások.  Ezért teremthetünk karmát  a gondolatainkkal és az érzelmeinkkel is.  Ha valakit gyűlölünk, energiát kezelünk helytelenül, és karmát hozunk létre.  Azonban ez a karma nem olyan súlyos, mintha fizikai erőszakot követtünk volna el valaki ellen. Kétféle karma létezik:

• Van olyan karma, amely gondolatok, érzelmek, ember ellenes cselekedetek, vagy az állatvilág, vagy a környezet ellen elkövetett cselekedetek eredményeként keletkezik.  Ez a karma energia impulzusként kerül a tér-idő folytonosságba, a kozmikus tükörhöz.  Adott időben, ami gyakran a következő megtestesülésünk ideje, visszakerül hozzánk.  Visszatérésekor, ahogy korábban már szó volt róla, megtörténhet a legrosszabb, vagy a legjobb kimenet.  Ha a helyzetnek tíz lehetséges kimenete van, akkor az előző életből visszatérő karma-rész eredményezheti a legrosszabb kimenet bekövetkeztét is.  Ebből adódik az, hogy aki jó életet él, azzal is történhet szerencsétlenség.  Természetesen van jó karma is, amely megmagyarázza azt, hogy miért lehet valaki szerencsés akkor is, ha nem jó életet él.
• Van olyan karma, amely olyan gondolat, érzelem, cselekedet miatt keletkezik, amelyek saját magunk ellen irányulnak.  Ez a karma olyan energia-impulzus, amely nem kerül az univerzumba, hanem a saját elménkben marad.  Ha az impulzus pozitív, akkor fel tud emelkedni a kauzális testünk szintjére, és a mennyországban lévő kincseinket gyarapítja.  Ha pedig negatív impulzus, akkor a hosszútávú elménkben elraktározódik, és innen hatással lesz az egész életünkre, és még a következőkre is.
• Nyilvánvalóan az ilyen energia az életek során felhalmozódhatott; ez magyarázza bizonyos emberek viselkedésében azt, hogy milyen egyéni módon reagálnak bizonyos dolgokra, pl. ha valaki haraggal reagál.  Ezek az emberek olyan nagy mennyiségű harag energiát halmoztak fel, amely az érzelmeiket felülírja, a tudatos elméjük pedig nem elég erős ahhoz, hogy a helytelenül kezelt energia vonzásán felülemelkedjen.  Elveszítik az uralmat az érzelmeiken, és a harag uralkodik rajtuk.

35. Miért nem kerülhetjük el a felelősséget?

Az a karma, amelyet önmagunk ellen hoztunk létre velünk marad, és bár a hatását állandóan érezzük, sok ember ezt már észre sem veszi, mert érzéketlenné vált vele szemben, mint ahogy a fájdalommal szemben is érzéketlenné válhatunk.  A mások ellen teremtett karmánk a megfelelő ciklus alapján tér vissza hozzánk, ezért gondolhatjuk úgy, hogy valaminek nincs következménye.  Az érzéketlenség, és a karma ciklikussága teszi azt lehetővé, hogy az emberek a karma létezését tagadhassák, hiszen úgy tűnik, hogy árthatunk önmagunknak és akár másoknak is következmények nélkül.  Az anyagi világegyetem legmeggyőzőbb illúziója az, hogy a cselekedeteink következményeitől megmenekülhetünk.  Mindez az anyagi világegyetem működéséből adódik.
 
Az elsődleges pszichológiai blokk, amely az embereket az élet spirituális nézőpontjának elfogadásában megakadályozza az az, hogy nem akarják vállalni a cselekedeteikért a teljes felelősséget.  Nem akarják tudomásul venni, hogy semmit sem úszhatunk meg.  Ahogy a biblia mondja: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is.” (Gal. 6,7)  A fizikusok szerint minden hatásnak megvan az azonos mértékű ellenhatása.  Nincs olyan hatás, amelynek nem lenne ellenhatása, következménye.

Szellemileg éber személyként el kell fogadnunk a felelősségünket a múltunk cselekedeteiért, és meggyőződéseinkért.  Első hallásra ez nagy tehernek tűnhet, azonban ez az egyetlen módja annak, hogy szellemi növekedést érjünk el, amellyel hihetetlen mértékben növelhetjük az erőnket.  Miután felismertük, hogy az élethelyzetünket a karmánk, és a múltbéli meggyőződéseink nagyon nagymértékben formálják, itt az ideje, hogy erőfeszítéseket tegyünk az önpusztító meggyőződéseink felszámolására, és a karmánk semlegesítésére.  Jegyezzük meg, hogy a karma mielőtt fizikai eseményként megvalósulna, előtte végigcirkulál az anyagi világ négy szintjén.  Ezért, ha a karmát sikerül az önazonosság, a mentális, vagy az érzelmi szinten semlegesíteni, akkor az nem jelenik meg a fizikai szinten.
 
A fizikai világ másik nagyon meggyőző illúziója az, hogy lehetetlen felülemelkednünk a múltunkon.  Az egónk azt szeretné velünk elhitetni, hogy ha egyszer hibáztunk, akkor soha ne emelkedhessünk efölé.  Vagyis ha hibáztunk, akkor örökre el vagyunk veszve.  Minden igaz szellemi tanítás központi üzenete az, hogy az anyagi világegyetemben semmi sem tart örökké, ezért a hibáink sincsenek örökké hatással ránk.  Mindent energia alkot, és az anyagi világot alkotó energia alacsonyabb rezgésű.

• A szellemi önazonosságunkat semmi sem károsíthatja, bármit is teszünk az anyagi világban.  Ezért lehetetlen, hogy elveszítsük az esélyünket a szellemi önazonosságunk visszaszerezésére.  A tudatos énünket sem tudjuk véglegesen semmivel ezen a világon befolyásolni.  A tudatos énünk mindig az, aminek magát hiszi, és ezért bármikor meg is tudja változtatni azt, hogy mit hisz önmagáról.  Annak ellenére, ha életeken át korlátozott önazonosságot építettünk is ki önmagunknak, bármikor efölé az önazonosság fölé kerülhetünk, ha az alsó négy testünket megtisztítjuk a romboló meggyőződéseinktől.
  
•  A mi világunkban semmi sem állandó, ezért minden elkövetett hiba kijavítható.  Az anyagi világ energiája alacsonyabb rezgésű a szellemi világ energiájánál.  Az elménk lehet az a nyitott kapu, amelyen át a szellemi energia az anyagi világba leáramlik.  Ha a tudatos önmagunk behívja, és irányítja ezt az energiát, akkor az képes átalakítani és megtisztítani az általunk a jelenlegi és korábbi életeinkben előállított helytelenül kezelt energiát.  Ezzel megszabadíthatjuk önmagunkat attól a karmától, amelyet másokkal kapcsolatban teremtettünk, és attól is, amelyet önmagunknak hoztunk létre.  Így van ez akkor is, ha a korábbi életekben főként negatív karmát teremtettünk, hiszen mindezeket megfelelő szellemi technikával át tudjuk alakítani.

Ne felejtkezzünk el a bennünket irányítani szándékozó külső ellenségünkről, és saját belső ellenségünkről, az egónkról se, aki szintén kontroll alatt kíván bennünket tartani.  Mindkét ellenséggel szemben az elsődleges fegyverünk az a meggyőződésünk, hogy felül tudunk emelkedni a hibáinkon.  Mint már láttuk ugyanis, minden hiba valamilyen a négy alsó testünk egyikében lévő, romboló meggyőződésből adódik.  A tudatos énünket ebben a világban semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy elutasítsa a hibás meggyőződéseket, és igaz tudással helyettesítse őket.  Semmilyen erő nem képes megakadályozni bennünket abban, hogy megváltoztassuk a gondolkodásunkat. Erre csak saját magunk vagyunk képesek.

A hibás meggyőződéseink miatti helytelenül kezelt energiát azonban bármikor átalakíthatjuk.  Ennek a ténynek a tagadása, az élet tényeinek tagadása, amelyet azonban a fizika már igazolt.  Ezért ennek a világnak semmilyen ereje sem képes bennünket megakadályozni abban, hogy a negatív energiát transzformáljuk, kizárólag önmagunk.

36. Hogyan emelkedjünk a múltunk fölé?

36. Hogyan emelkedjünk a múltunk fölé? 

A múltunkon túllépni nem olyan bonyolult, mint amilyennek gondoljuk.  A helyzet az, hogy a jelenlegi életünk múltjában minden korlátozó körülményt mi teremtettünk meg magunknak.  A bátorító felismerés pedig az, hogy mindent, amit mi magunk teremtettünk, azt meg is tudunk szűntetni.  A teremtőerőnk tudattalan működtetésével mi teremtettük a korlátozó tényezőinket.  Az a tény, hogy ezeket a korlátokat képesek voltunk megteremteni azt jelzi, hogy működik a teremtő képességünk.  Ugyanezt a teremtő képességünket használhatjuk fel arra is, hogy megszűntessük a múltunk korlátait.  Ehhez a teremtő képességünket tudatosan kell elkezdenünk használni.  A következőkben arról lesz szó, hogy ez hogyan tehetjük meg.

Kitágult önészlelés, önérzékelés

Teremtő képességünk alapja az a tény, hogy észleljük önmagunkat, öntudattal rendelkezünk.  Tudjuk, hogy létezünk, és tudatában vagyunk annak, hogy képesek vagyunk valamit létrehozni, teremteni.  Sajnálatosan a legtöbb ember lecsökkentette önmaga észlelésének, érzékelésének képességét főként azért, hogy elkerülje a fájdalmat.  Egyszerűen az történik, hogy amennyiben azt gondoljuk, hogy nem vagyunk képesek arra, hogy változtassunk az életünkön, akkor inkább nem is akarunk az életre gondolni.  Sok életen keresztül ez volt ránk jellemző, mivel nem spirituális kultúrában élünk, annak ellenére sem, hogy esetleg vallásosnak mondjuk magunkat.  Ezért van az, hogy az emberekben nem alakult ki az önmegfigyelés szokása, annak érdekében, hogy le tudjuk győzni saját öngyengítő elképzeléseinket.

Megoldásként ne azt válasszuk, hogy önmagunkat valamilyen emberi mértékkel szabott tökéletes lénnyé próbáljuk átalakítani.  Többféle társadalom alakított már ki efféle emberi sztenderdeket.  Nekünk viszont arra van szükségünk, hogy az ÉN VAGYOK jelenlétünkhöz kapcsolódva fedjük  fel szellemi önazonosságunkat.  Mindannyian egyedülálló egyéniségek vagyunk, és az egyetlen valós értékelésünk azon alapul, hogy milyen mértékben vagyunk képesek a Teremtőtől kapott teremtői képességeinket kifejezni a korábbi életeinkben önmagunk által létrehozott alacsonyabb önazonosságunkhoz képest.     

Alapvetően fontos tudnunk azt, hogy a teremtői önazonosságunk visszanyeréséhez a tudatos önmagunknak az egónk kemény ellenállásával kell szembenéznie.  Az egónk nem fogja önként visszaadni az alacsonyabb lényünk feletti irányítást, ezért nekünk kell határozottan visszavenni azt.  Ez azt kívánja meg tőlünk, hogy vállaljuk a felelősséget saját életünkért és szellemi fejlődésünkért.  Túl kell lépnünk azon a szokásunkon, hogy nem önmagunkra, hanem gurukra, szervezetekre vagy filozófiákra hagyatkozunk.  El kell tudnunk fogadni azt, hogy bennünk megvan minden, amire szükségünk van: a Krisztusi önmagunk, és az ÉN VAGYOK jelenlétünk.  Külső tanítások és különböző tanítók nagyon hasznosak lehetnek, de ők sohasem helyettesíthetik a szellemi önmagunkhoz kapcsolódó közvetlen kapcsolatunkat.  Nem hagyhatjuk, hogy bárki is saját magunk és az ÉN VAGYOK jelenléte részünk közé álljon. 

Különösen fontos azt is a figyelmünkben tartani, amelyről már volt szó korábban, hogy az ego által létrehozott elmebörtönből a tudatos énünk bármikor kiléphet.  Ennek az az oka, hogy a tudatos énünk több mint az ego, és az ego hitvilága.  Attól kezdve, amikortól önmagunkat már nem az egónkkal azonosítjuk, onnantól sokkal világosabban felismerhetővé válnak az ego által fenntartott hibás meggyőződések, hitek.  Mindez azonban csak akkor következik be, ha a tudatos énünk úgy dönt, hogy visszaveszi a döntések jogát, és ezzel az életünkben újra ellátja a feladatát.  Ezzel lehetőséget nyitunk arra, hogy új nézőpontból tekintsünk az életünkre, elkerülve a félelem, a bűntudat és a szégyen csapdáját.  Ahelyett, hogy a hibáink miatt bűnösnek éreznénk magunkat, és megpróbálnánk azokat elrejteni mások szeme elől, ettől kezdve a hibáinkra úgy tekinthetünk, mint bizonyos tudományos kísérletekre, amelyek nem a kívánt eredményeket hozták.  A továbbiakban pedig a kellemetlen végeredmény elkerülése érdekében hajlandóakká válunk arra, hogy szembenézzünk a hibás meggyőződéseinkkel, vagyis a tudatos észlelésünk szintjére emeljük őket azért, hogy a lehető leggyorsabban megválhassunk tőlük. 

Az önmegfigyelés, és az életünkért való felelősségvállalás hozzásegít ahhoz, hogy felismerjük, ha hibázunk.  Az ego azonban soha sem vallja be, hogy hibázott, helyette végtelen köröket futva keresi annak a lehetőségét, hogyan igazolja a cselekedeteit, és a meggyőződését.    Az ego legfőbb üzenete az, hogy vagy nem vagyunk képesek megváltozni, vagy nincs rá szükségünk, hogy megváltozzunk; vagyis hagyjuk, hogy továbbra is az ego irányítson.  Ennek eredményeként az ego megpróbál elbátortalanítani, hogy ne merjünk az elkövetett hibáinkkal szembenézni részben az attól való félelem miatt, hogy valami megbocsájthatatlan dolgot követtünk el, vagy azért ne akarjunk visszatekinteni a múltba, mert a hibáink miatt bűnösnek és megszégyenülten éreznénk magunkat, vagy a büszkeségünk miatt úgy képzeljük, hogy mi nem hibázunk, de ha mégis, azt nekünk nem szükséges beismerni. 

Annak érdekében, hogy megmeneküljünk ezektől az ego játszmáktól, azt kell észrevennünk, hogy nem a tudatos énünk követi el a hibák többségét.  A tudatos énünk valójában egy hibát követ el; azt, hogy nem vállalja fel, hogy döntéseket hozzon, és ezáltal lehetőséget ad az egónak arra, hogy az életünk legtöbb döntését ő hozza meg.  Az igazság az, hogy a hibás döntések többsége az ego döntésének eredménye.  Mivel azonban a tudatos énünk nem azonos az egóval, ezért bizonyos értelemben, nem mi követjük el azokat a hibákat.  Az ego hazugsága az, hogy aki rosszat cselekszik, az rossz ember.  Az igazság az, hogy azzal, ha hibázunk, a tudatos énünk nem válik rosszá.  Amint az egótól elkülönítjük magunkat, a hibáink fölé emelkedhetünk.

Azonban ne értsük félre ezt úgy, hogy nem mi vagyunk felelősek az önmagunk által elkövetett hibákért.  A tudatos énünk feladata az, hogy meghozza az életünkben a döntéseket.  Ha a tudatos énünk úgy határoz, hogy nem hoz több döntést, akkor lemond a döntéshozói hatalmáról, de nem mentesül a döntéshozatal eredményéből adódó felelősségtől.  Látható, hogy hiba volt a felelősséget az egónak átadni, de az is felismerhető, hogy amint visszavesszük azt az egótól, akkor a hibát kijavítottuk.  Ezek után még mindig a miénk a felelősség azért, hogy az ego által teremtett helytelenül kezelt energiát, hibás elképzeléseket megszűntessük, de önmagunkat ne azonosítsuk az egóval, és ne érezzük magunkat rosszul a bőrünkben.

Ennek a felismerésnek az eredménye alapvető és nagyon fontos.  Ha önmagunkat már nem az egóval, és az ego által hozott döntésekkel azonosítjuk, akkor sokkal könnyebbé válik önmagunkat elkülöníteni az egótól.  Sokkal könnyebb lesz beismerni az ego téves elképzeléseit, és egyszerűen megválni tőlük.  A hibákon való felülemelkedés a következő fázisokból áll:

·         Meg kell szűntetnünk az önpusztító gondolatainkat, amelyek eredményeként a hibákat elkövetjük!  Nem engedhetjük meg az egónak, hogy igazolja a hibás döntései okainak helyességét!  Ezeket a gondolatokat, elképzeléseket olyan elhatározásokkal kell helyettesítenünk, amelyek a teremtői egyéniségünkkel harmóniában vannak, és a szellemi törvényekhez igazodnak! 

·         Át kell alakítanunk, transzformálnunk kell minden külső karmát, (olyan karma, amely mások felé irányul), amelyek a korábbi döntéseinkből fakadtak!

·         Transzformálnunk kell minden belső karmát is (olyan karma, amely önmagunk ellen irányul, és az önbecsülésünket csökkenti, ha hibázunk)!

·         Tudatosan kell meghoznunk azt a döntésünket, hogy az egész helyzethez a továbbiakban nem ragaszkodunk, elengedjük, a hátunk mögött hagyjuk azt.  El kell határoznunk, hogy a továbbiakban nem követjük el ugyanazt a hibát.

Az utolsó fázis a legfontosabb szellemi fejlődésünk szempontjából.  Az események végén nem tudjuk megváltoztatni azokat a dolgokat, amelyek már megtörténtek.  Azonban, ha afölé a tudatszint fölé emelkedünk, amely miatt a hibát elkövettük, vagyis inkább az ego elkövette, és semlegesítettük az ebből adódó külső és belső karmát, akkor az elkövetett hiba ténylegesen már nem létezik.  Valójában ilyenkor már csak egyetlen helyen létezik, a saját emlékeinkben.  Végül, utolsó lépésként ahhoz, hogy túljussunk az elkövetett hibán az szükséges, hogy megbocsájtsunk mindenkinek, aki a helyzetben érintett volt, és legvégül megbocsájtsunk saját magunknak. 

Dönthetünk úgy, hogy az egész helyzetet elengedjük, elfelejtjük, ezzel elérjük azt, hogy mindenhonnan kitörlődjön, ahol a gondolataink és érzelmeink energia-lenyomatokat hagytak maguk után, így a világegyetem teljes mértékben visszarendeződhessen abba a tiszta állapotba, amelyben a hiba elkövetését megelőzően volt.  Így minden olyan lesz, mintha a hiba nem történt volna meg.  Ami az anyagi világegyetem alacsony rezgésű energiájával lett írva, az mostanra törlődött.  Egyszerűen az egész csak olyan, mintha a homokba írtunk volna valamit, amit most eltöröltünk.  A legtöbb ember félreérti a megbocsájtást, és úgy gondolja, hogy ha valakinek megbocsájt, azzal azt az embert szabaddá tette.  Valójában, amikor megbocsájtunk, magunkat szabadítjuk fel, mivel így már sem a helyzethez, sem a résztvevőihez nem kötődve a múlt terhe nélkül léphetünk tovább.  Mindaddig, amíg a megbocsájtás nem teljes, nem szabadulhatunk meg a múltunktól.

Ennek a koncepciónak az a jelentősége, hogy a szellemi utunk során, fölé kell emelkednünk annak az érzésnek, hogy nem tökéletes emberi lények, vagy bűnösök vagyunk.  Ennek az önazonosításunknak az elengedésével azt kell elfogadnunk, hogy szellemi lények, Isten társteremtői vagyunk.   Ez csak akkor valósulhat meg, ha az önazonosságunk minden emberi alkotóját elengedve a teljes szellemi szabadság szintére kerülünk azzal, hogy az egónk és a hamis önazonosságunk fölé emelkedünk.

Képzelet

Mint, ahogy erről már volt szó, minden forma keletkezésének kiindulási pontja egy öntudattal rendelkező lény elméjében létező kép.  Ez a gondolati kép rávetül az Anya-Fényre, amely ezután fizikai formát öltve megtestesíti az elképzelést.  A gondolati képet a képzeletünkkel formáljuk.  Ezzel a képességünkkel, olyasmit is el tudunk képzelni, amit még nem láttunk, sőt még olyasmit is, amit még soha senki sem képzelt el. 

Ebből logikusan következik az, hogy a teremtőképességünk teljes mértékben a képzelőerőnkön múlik.  Tehát nem tudunk olyasmit teremteni, amit előzetesen nem tudtunk elképzelni.  Ezért ha a képzeletünk korlátozott, akkor nem jutunk tovább.  Ha nem tudjuk azt elképzelni, hogy az ego által teremtett elmebörtönből ki tudunk szabadulni, akkor szó szerint nincs módunk arra, hogy kiszabaduljunk.  A képzelettel kapcsolatos legfontosabb tény az, hogy a tudatos önmagunk határtalan képzelőerővel rendelkezik, amely adottságát minden körülmény között megőrzi.  Mindegy tehát, hogy jelenleg milyennek látjuk önmagunkat, hiszen bármikor elkezdjük azt elképzelni, hogy felül tudunk emelkedni a jelenlegi helyzetünkön.  Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, az szükséges, hogy az ego helyett a tudatos énünk alkossa meg az elképzeléseinket a jövőről.

A tudatos énünk a szellemi valóságban lett megteremtve, ezért rendelkezik azzal a képességgel, hogy a szellemi világot és a szellemi önazonosságunkat el tudja képzelni, még mielőtt azt megtapasztalná.  Ez a képzelőerő, amely a felső világokat is képes elképzelni, ez nyit lehetőséget számunkra arra, hogy a felső valóságokat belső megtapasztalásként észleljük.  Ezzel szemben az ego, mivel az anyagi világban keletkezett, nem képes ezen a világon kívül semmit elképzelni.  Az ego képzelete tehát behatárolt, arra korlátozott, amit ebben a világban lát.  Ez azt jelenti, hogy meg van arról győződve, hogy mi igazából emberi lények vagyunk, és nagyon korlátozott erővel rendelkezünk.  Az ego meg van győződve arról is, hogy nem vagyunk képesek arra, hogy a fizikai körülményeinken változtatni tudjunk az elménk erejével.  Úgy gondolja, hogy a világ eszközeire van ahhoz szükségünk, hogy előre jussunk.  Az ego azonban nem rendelkezik morállal vagy etikával.  Az ego filozófiája alapvetően ennyi: ha van rá lehetőség, akkor csináljuk. 

Az ego teljes mértékben önközpontú, alapvetően azt képzeli, hogy ő a világegyetem központja.  Számára a természet és az emberiség csupán arra valók, hogy őt kiszolgálják, bár sajnálatosan az emberiség makacsul ellenáll, és tagadja ezt a tényt.  Ezért az ego legfőbb érdeke az, hogy kontroll alatt tartson bennünket, és e célja érdekében minden eszközt elfogadhatónak tart.  Végül is számára semmi sem fontosabb, mint a saját túlélése.

Nyilvánvaló tehát, hogy annak a kulcsa, hogy képesek legyünk a helyzetünkön javítani azon múlik, hogy a tudatos énünk különváljon az önközpontú világképpel rendelkező egótól, és arra kezdje el a képzelőerejét használni, hogy jobb jövőt vizualizál magának.  Merészen és bátran kell azt elképzelnünk, hogy többek vagyunk az egónál, és többek annál, amit a világ belénk programozott.  Spirituális lényekként, akiket a szeretett Istenünk teremtett teljes mértékben jogosultak vagyunk a tökéletes szeretetre, amely képes elűzni a félelmeinket.  Ha a pszichénkben korlátokat észlelünk pl. önpusztító elképzeléseket, akkor ezek helyett jobb elképzeléseket kell alkotnunk, és meg kell szabadítanunk magunkat az önkorlátozó látásmódtól.    

Bátran el kell tudnunk képzelni jobb külső körülményeket önmagunknak, valamint olyan gondolatformákat, amelyeket szeretnénk megvalósítani.  A képzelőerőnk segítségével vetítsük magunkat egy ilyen helyzetbe, érezzük át, hogy milyen lenne az önazonosságunk, hogyan gondolkoznánk, éreznénk, és hogyan cselekednénk ekkor.  Ezután a képzelőerőnk teljes erejével kapaszkodjunk bele ebbe az elképzelésbe azzal az erős belső tudással, hogy ez meg fog valósulni a közeljövőben.  Ahogy a Biblia mondja:  „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és nem a látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsid. 11:1) 

Aminek az a jelentés, hogy az igaz hit ott kezdődik, ha olyasmit képzelünk el, ami nem látható, még nincs a fizikai világban.  Amint az elménkkel teremtett elképzelés erős belső tudássá válik, akkor vetítsük azt az elképzelt képet az Anya-fényre, és így az testet ölt.

Ha helyesen cselekszünk, a folyamat sikeres lesz.  A képzelőerőnk olyan képességünk, amely a négy alsó testünkön túlra, sőt még az anyagi világegyetemen túlra is képes eljutni.  Az életünkről alkotott legjobb tervünket a képzelőerőnk segítségével létrehozhatjuk, abba belekapaszkodva azt lépésről lépésre a világegyetem négy alsó szintjén keresztül lejjebb és lejjebb húzva a fizikai szintre juttathatjuk, ahol fizikai valósággá válik.

 Érvelés, magasabb szempontok alapján

Az anyagi világegyetemet tudományos laboratóriumként vagy kozmikus tanteremként teremtették, ahol az új társteremtők teremtőerejük használatát kísérletezések segítségével gyakorolhatják.  A folyamat során elképzelünk egy formát, amit létre szeretnénk hozni, vagy egy cselekedetet, amelyet szeretnénk megvalósítani.   Az elképzelt képet ezután mozgásba hozzuk, amelyet az anyagi világegyetem visszatükröz nekünk.  Ezért tartják a világmindenséget hatalmas élő visszacsatoló rendszernek, amelynek segítségével láthatjuk az anyagi világban megjelenő gondolatformáinkat. 

Alapvető fontosságú az, hogy tudjuk, hogy új társteremtőkként lettünk megteremtve, akiknek az önészlelése, öntudata korlátozott, és ezért korlátozottan észlelik Isten törvényeit is, valamint az anyagi világegyetemben is tapasztalatlanok.  Tehát nem várják el tőlünk, hogy tökéletesek legyünk, mint ahogy egy kisbabától sem várható az el, hogy az első próbálkozással megtanuljon járni.  Azt várják tőlünk, hogy legyenek olyan cselekedeteink, amelyeket hibáknak érzékelünk, mert nem a várt eredményeket hozzák.   Ezekből tanulva azok a fejlődésünk lépcsőfokaivá válhatnak.  Létezésünk igazi célja a fejlődés, melynek magyarázata a későbbiekben következik.

Végeredményben csak addig fejlődünk, ameddig hajlandóak vagyunk minden cselekedetünkből tanulni; még azokból is, amelyek nem várt eredményt hoznak.  Hogyan tanuljunk belőlük?  Észlelve önmagunkat, tartsunk önvizsgálatot, a képzelőerőnk segítségével képzeljük el a legjobb végkimenetelt, majd hasonlítsuk össze az aktuális végkimenetelt az elképzelt legmagasabb szintűvel.  Észlelve a különbséget, rájöhetünk, hogy jobban is cselekedhettünk volna.  Elemezzük ki, hogy hogyan kellett volna cselekednünk a jobb eredmény érdekében.  Sajnálatosan, amikor a magasabb énünk nem vállalja a döntéshozatalt olyankor a magasabb szintű elemzés kiiktatódik, és helyette az ego korlátozott, önközpontú érvelése valósul meg.  A különbség észlelhető:

·         A tudatos énünk számára a Krisztusi tudatszint elérhető, kezdetben a saját Krisztusi énünkön keresztül, később pedig közvetlenül.  A Krisztusi tudatszint a teljes tárháza az univerzum mindazon szellemi törvényeinek, amelyek a harmóniát és az egyensúlyt biztosítják.  Ha ismerjük ezeket a törvényeket, akkor az abszolút értékrend birtokában mérlegelhetjük a cselekedeteket és azok következményeit.  Ha a gondolatforma és a cselekedet a szellemi törvényekkel harmóniában van, akkor kedvező hatással lesz a saját életünkre, a többi ember életére és a Föld állapotára is.  Mindez olyan energiát hoz létre, amelynek szintje a kritikus szint felett lesz, és ezért képes lesz visszaáramolni a szellemi énünkhöz, ezzel megerősítve a 8-as formájú áramlást a Szellem és az anyag között.  Ha egy cselekedet alacsony rezgésű energiát generál, akkor annak a rezgése a kritikus szint alatt marad, és ezért nekünk kell azon dolgoznunk a tudatunkat megemelve ahhoz, hogy harmóniát teremtsünk a Krisztusi tudatszint magasabb valóságával. 

·         Az egónk nem érheti el a Krisztusi tudatszintet, az anti-krisztusi szinten marad.  Mint ahogy ez majd később bővebb magyarázatot nyer, ennek a tudatszintnek nincs meg az abszolút értékrendje arra nézve, hogy mi az, ami építő jellegű, és mi az, ami romboló.  Az ego számára minden relatív.  Ezért minden cselekedetet igazolni próbál, vagy kimagyarázza a következményeit.  Az egónak nincs tudomása magasabb sztenderdről, mindent csak az önközpontú értékrendje alapján rangsorol.  Ami az ego számára jó, azt jónak értékeli, figyelmen kívül hagyva azt, hogy ez milyen következményekkel jár másokra nézve, de még a saját hosszútávú érdekeit is figyelmen kívül hagyja.       

Láthatjuk, hogy a cselekedeteinkből tanulva azokat csak akkor tudjuk a fejlődésünkhöz felhasználni, ha a tudatos énünk elkülöníti magát az ego relatív érvelésétől, és visszakapcsolódik a Krisztusi tudatszint abszolút igazságához.  Véget kell tehát vetnünk a folytonos ego játszmáknak, a magyarázkodásoknak, annak érdekében, hogy a cselekedeteinket, meggyőződéseinket igazoljuk.  Magunk mögött kell hagynunk mindent, ami nem működik.

A tudatos énünknek ez nem jelent nehézséget; ennek ellenére időre van szükség, amire átlátunk mindezen, és figyelmen kívül tudjuk hagyni az ego által kreált számtalan dualista illúziót.  Mindehhez kezdetben nagy segítséget jelenthetnek a szellemi tanítások, és a spirituális tanítók, azonban a folyamat sikerének az kulcsa, hogy mindannyian a saját belső tanítónkhoz, a Krisztusi énünkhöz kapcsolódjunk.  Az intuitív képességeink fejlesztésével juthatunk el oda, hogy a Krisztusi tudatszint igazságát belső tudásként ismerhessük fel.        

Akaraterő

A személyes fejlődésünk záloga a szabad akaratunk.  Ehhez alapvetően fontos az, hogy elemezzük a döntéseinket és azok következményeit.  A szabad akaratunk a tudatos énünk része.  A tudatos énünk azonban visszautasíthatja azt, hogy tudatos döntéseket hozzon, ilyenkor az ego dönt helyette. Ez jellemző általánosságban az emberekre.  A lefelé tartó spirált, amely a szenvedések oka, ennek következtében hozza létre az ego.  Mivel az ego nem észleli a szellemi törvényeket, (nincs a Krisztusi tudatszinttel kapcsolata), ezért nem képes életigenlő döntéseket hozni.  Az ego minden döntése korlátoz bennünket, és csökkenti az energiánk rezgésszintjét.

Látható, hogy az életünk megváltoztatásának és a felfelé tartó spirál megteremtésének az a kulcsa, hogy eljussunk a fordulópontig.  A tudatos énünknek meg kell hoznia azt a döntést, hogy visszaveszi a döntéshozatalt.  Hogyan jut el idáig egy társteremtő?   Két alapvető módon:

·         Az egyén azt észleli, hogy „padlót fogott”.  Az ego ugyanis olyan mély krízisbe taszította, hogy a tudatos én felébred, és kijelenti, hogy: ez így nem mehet tovább, (a döntéshozatalaim nélkül) meg kell változnom.  Az efféle fordulópontoknak gyakran a félelem a kiindulópontja, hogy el tudjuk kerülni a még nagyobb bajt. 

·         Az egyén pozitív változást él át spirituális ébredése nyomán, és eközben ráébred az élet működésére is.  Önészlelése egyre jobban kiteljesedik, szebb gondolatformákat alkot a jövőről, és élete tüzetes átvizsgálása nyomán ráébred arra, hogy mi az, amin változtatnia kell.  Elhatározza, hogy a változások útjára lép.  Rá kell ébrednünk arra az alapigazságra, hogy mindaddig, amíg ugyanazokat a cselekedeteinket ismételgetjük, nem következik be változás, és arra is, hogy a külső körülményeink megváltoztatásához először a belső körülményeinket kell megváltoztatnunk.

Sok esetben az emberek addig ismétlik a cselekedeteiket, amíg válságba nem sodródnak.  Ekkor ébrednek csak rá arra, hogy a cselekedeteik negatív következményeket eredményeztek. Az ego ezt azonnal tagadja, és csak a még rosszabbtól tartva, (az életük veszélybe sodródik, vagy a pokoltól való félelem, vagy egyéb félelmek miatt) változtatnak az életükön.  Mindez kezdetben növekedést eredményez, bár alapvetően tudnunk kell, hogy a félelemre alapozott fejlődéssel nem sokáig juthatunk előre.  Az út egy pontján elakadhatunk, nem jutva tovább mindaddig, amíg a motivációnkként a félelem helyett a szeretetet nem választjuk. 

A szellemi út végeredményeként a tudatos énünk eljut a szellemi énünkkel való egységig.  Általánosságként jellemző ránk, hogy menekülünk mindattól, amitől félünk, és afelé közelítünk, amit szeretünk. Ha a tudatos énünket a félelem motiválja, akkor menekülni fog a szellemi énjével való egyesüléstől, hiszen az ego ezt sugallja.  Csak ha a szeretet motivál, akkor keressük majd a szellemi énünkkel való egységet. 

Ahogy erről már volt a korábbiakban szó, a szellemi út során a helytelen elképzeléseinket fokozatosan le kell építenünk.  Tehetjük ezt félelemből, hogy elkerüljünk valami nagyon rossz dolgot, azonban a helyesebb motiváció az, ha azért tesszük, mert ráébredtünk arra, hogy van valami, amit az ego én központú meggyőződéseinél sokkal jobban szeretünk.  A szellemi utat választók közül sokan átváltottak már a szeretet alapmotívumára.  

Sok embernek van például olyan érzése, hogy speciális céllal érkezett, küldetést teljesít.  A Földbolygó jelenlegi átmeneti állapotában az emberiség feladata saját önészlelésének magasabb szintre emelése.  Éppen ezért sok társteremtő vállalta megtestesülése előtt azt, hogy azon fog munkálkodni, hogy az emberiség önészlelése olyan szintre emelkedhessen, amely egy békésebb, sikeresebb világhoz vezet majd.  Kulcsfontosságú tehát, hogy rájöjjünk arra, hogy a küldetésünk teljesítésében az ego akadályoz bennünket.  Ha ráérzünk a küldetésünk fontosságára, akkor az ego önközpontú meggyőződéseiről sokkal könnyebb lemondanunk.

Milyen kapcsolat fűzi a szeretetet az akaraterőhöz?  Nagyon sok ember kísérli meg jó akarattal az életét úgy megváltoztatni, hogy önmagára megszorításokat, fegyelmet erőltet.  Ideiglenesen ez hasznos is lehet, például segít a függőségektől való megszabadulásban.  Azonban hosszútávon az akaraterő, mint külső erő használata növeli a feszültséget, és a pszichénkben megosztottsághoz vezet. 

Ahogy korábban már elhangzott, az ego elképzelései hasonlóak egy tudatalatti számítógép- programhoz.  A függőség például egy olyan program eredménye, amely egy bizonyos viselkedési formához vonz. Az akaraterőnk segítségével azonban egy olyan új programot hozhatunk létre, amely a korábbi programot felülírja azzal, hogy egy kevésbé romboló hatású viselkedésmintával kapcsol bennünket össze.  A régi program azonban ezzel még nem tűnik el, ezért folytatódnak a konfliktusok az életünkben, gyakran az életünk végéig.

A megoldás magasabb szintje az, ha a spirituális változáshoz a szeretet motívumát választjuk, hogy elkerüljük a romboló viselkedésmintát.  Így lehetőségünk lesz azt még el is távolítani, mivel ráébredünk, hogy van valami, amit annyira szeretünk, hogy hajlandóak vagyunk a régi programról, és a hozzá tartozó teljes tudatállapotról, amelyből a program ered, lemondani.  Az az akaraterő mindig magasabb rendű, amelyet nem a félelem, hanem a szeretet motivál.  A félelmen alapuló akaraterő azonban hasznos segítség lehet nagyon romboló helyzetekből való kiszabadulásnál.    A szellemi úton egészen a célig azonban csak a szeretet által motivált akaraterő vezet el.

Még egy dolgot szükséges az akaraterővel kapcsolatban mérlegelnünk.  A tudatos énünknek kell elhatároznia magát arra, hogy túllép az egón.  A tudatos énünk a jelenben él, az ego ezzel szemben a múltban, de mindig a jövőről ábrándozik, amely azonban soha nem jön el.  Ezért az ego azzal próbálkozik, hogy az önészlelésünket vagy a múltba börtönözze, (hogy érezzük rosszul magunkat a múltunk miatt, vagy, hogy bizonygassuk az igazunkat), vagy a jövőbe zárja, hogy azon ábrándozzunk, hogy mi történhetne.  Döntéshozatalra azonban egyedül a jelen idő alkalmas, hiszen lehetetlen tegnapra vonatkozó döntéseket hozni.  Ennek ellenére az ego megpróbál bennünket rávenni arra, hogy halasszuk el azt a döntésünket, hogy visszavesszük az életünk irányításával járó döntések meghozatalát azáltal, hogy azt mondja nekünk, hogy nem fontos most döntenünk, ráérünk arra holnap, vagy majd a következő életünkben. 

A valóság azonban az, hogy az a holnap soha nem jön el.  Amikor a következő napon felébredünk, ami számunkra tegnap még a holnap volt, az mostanra ma lett.  Ezért az életünk feletti irányítást ma kell átvennünk.  Tehát az a kérdés, hogy Ön hajlandó-e meghozni ezt a döntést most, vagy tovább halogatja azt egy távoli jövőig, ezzel meghosszabbítva saját szenvedését mindaddig, amíg abból nem lesz jelen, az örök és végtelen jelen.

37. A fejlődés két szakasza

Ez a könyv az életet a szellemi fejlődés folyamataként értelmezi, olyan útként, amely során lépésről-lépésre nyerjük vissza az igazi önazonosságunkat, társteremtő létünket Istennel.  A folyamatnak az a kulcsa, hogy felülemelkedjünk az emberi önazonosságunkon, így eljutva a szellemi önazonosságunkhoz.  Ez nem felületes viselkedésmód váltást, vagy viselkedéskozmetikázást jelent.  A folyamat során a tudatos énünk felülemelkedik az Istentől való különváltságának illúzióján, és azon az illúzión, hogy Isten egy ellenséges világban hagyta őt egyedül.  A tudatos énünk fejlődésével érhetjük el a magasabb énünkkel való teljes egységet, így az ráébred arra, hogy egy a forrásával és egy minden élettel.  Az egységtudat elérésének két szakasza van.

A kitágult önészlelés

Az önazonosságunk megváltoztatása nem mechanikus, hanem kreatív folyamat, amely hatást gyakorol lényünk legbelsejére is.  A tudatos énünktől azt kívánja meg, hogy szabaduljon meg négy alsó testünk helytelen meggyőződéseitől, és a tudatos döntések eredményeként helyettesítse azokat a Krisztusi tudat magasabb igazságával.  Az útnak ebben a szakaszában az szükséges, hogy tágítsuk ki az önészlelésünket, a megértésünket az élet hétköznapi oldalára vonatkozóan is.  Ez tanulást igényel.

Természetesen ez a könyv nem állítja magáról azt, hogy mindent megad ahhoz, hogy ezt a folyamatot teljesíteni tudjuk, hanem azt állítja, hogy nincs a Földön egyetlen olyan hitrendszer sem, amely mindent meg tudna adni, amire szükségünk lesz.  Az emberi önészleléstől a szellemi önészlelésig még egyetemi tanulmányokkal a hátunk mögött sem juthatunk el automatikusan.  Ennek ellenére a külső tanítások mindaddig hatalmas segítséget jelenthetnek, amíg szem előtt tartjuk azt, hogy csak az a tudás változtatja meg az életünket, amely mélyen belénk ivódott. 

A tanulási folyamatnak tehát nem az a célja, hogy intellektuális tudásra tegyünk szert, vagy, hogy bekezdéseket tudjunk idézni ebből a könyvből, vagy szellemi, vallási tanulmányokból.  A külső tanulásra úgy kell tekintenünk, mint az intuitív, belső megtapasztalásokra serkentő eszközre, amely integrált tudáshoz vezet, felvértezve bennünket a magasabb tudatszintre jutáshoz. 

Mit szükséges megtanulnunk?  Szükségünk van alapszintű pszichológiai ismeretekre azért, hogy ismerjük az emberi psziché működését.  Ehhez sokféle könyv áll rendelkezésünkre; van közöttük önképző könyv, vagy spirituális pszichológiával foglalkozó könyvek is.  Szükséges értenünk a fizikai világegyetem működésének elvét is, vagyis néhány tudományos könyvre is szükségünk lesz.  Végül ismernünk kell mélyebben a szellemi valóságot is, amelyhez nagyszámú olyan önképző, spirituális könyv áll rendelkezésünkre, amelyek egyetemes tanításokat nyújtanak, és nem egy bizonyos vallás tanításait. 

Mely könyveket válasszuk a megvásárolható több ezer népszerű kiadványból?  Minden ember egyéniség.  Mindannyian létrehoztuk életútjaink során azokat a személyes blokkjainkat, gátjainkat, amelyeket fel kell oldanunk.  Ezért mindannyiunk útja egyéni. Ne essünk guruk, vallási szervezetek, vagy egyetlen tanítás csapdájába sem azt gondolva, hogy közülük bármelyik megad számunkra minden szükségeset.  Ehelyett ébredjünk rá a régi mondás igazságtartalmára:  „Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik.”

Ez nem azt jelenti, hogy egy tanító vezet bennünket az úton végig, hazáig.  Az út minden szakaszán más-más tanítóra lesz szükségünk.  Ne ragaszkodjunk tehát egyetlen tanításhoz, és ne zárjuk el az elménket a többi elől.  Ébredjünk rá arra, hogy az igazi tanítónk a saját Krisztusi önmagunk, aki tudja, hogy mire van ahhoz szükségünk, hogy a következő lépést az úton megtegyük.  Legyünk éberek, és nyitottak a belső útmutatásokra!  A Krisztusi önmagunk jelzi, hogy mikor milyen külső tanításokra, vagy tanítókra van szükségünk.  Fontos, hogy tartsuk nyitva az elménket annak érdekében, hogy a tudatunk ne tudja visszautasítani, vagy félremagyarázni az intuitív vezérfonalat.  Kövessük az Isteni útmutatást, amely arra törekszik, hogy kitágítsa az észlelésünket, de nem az ego érdekeinek megfelelően, amely viszont igyekszik azt beszűkíteni! 

Vegyük észre, hogy a hibás meggyőződések kiküszöbölése hasonlít egy zár kinyitásához.  A hibás meggyőződéseinket szavak segítségével fejezzük ki.  Éppen ezért bizonyos szókombináció használata alkalmas lehet arra, hogy meglássuk a régi elképzelésünkben rejlő hibát, és az új igazságtartalmát.  Például előfordulhat az, hogy egy könyv tartalmazza mindazt a tudást, amelyre adott esetben szükségünk van, de nem adja meg azt a szóösszetételt, amely ahhoz segítene hozzá, hogy megnyíljon a megértésünk. Mindig keressük tehát azokat a tanításokat, amelyek hozzájárulnak a megértésünkhöz, és ne ragaszkodjunk olyan tanításokhoz, amelyek túl általánosak.  Ha nyitottak maradunk a belső irányításra, akkor a Krisztusi énünk megmutatja azt, hogy mire van éppen szükségünk az utunk adott szakaszában.  Ehhez a könyvhöz is a Krisztusi énje vezette el Önt.

Lépjünk túl a nem tökéletes energián!

Míg az önazonosságunk újraépítése kreatív folyamat, addig a nem tökéletes energián való túllépés valamilyen szinten mechanikusan történik.  A múltbéli karmánk hasonlatos a banki tartozásunkhoz, egyfajta adósság az élet felé.  Azt gondolhatjuk, hogy ha pl. x mennyiségű karmával tartozunk, és azt az x mennyiséget visszafizetjük, akkor kiegyenlítettük az adósságunkat, és szabadok vagyunk.  Sajnálatosan a karma adósságunk visszafizetése nem ennyire egyszerű, mivel azt több életen keresztül halmoztuk fel.   

A karma visszafizetésének egy része lefedi azokat az önző cselekedeteinket, amelyek károsan hatottak az élet más résztvevőire.  Mindez önzetlen cselekedetekkel ugyan elméletben kiegyenlíthető, vagy visszafizethető, de mivel a korábbi sok életünk alatt nagyon sok önző tettet hajtottunk végre, ezért azok visszafizetése egy élet során nem oldható meg.  Van igazság abban a keresztény koncepcióban, hogy kegyelem nélkül nincs megváltás, vagyis egyetlen ember sem tudná a teljes karmáját törleszteni a felsőbb erők nélkül.  Ha nem tekintenének el bizonyos mennyiségű karmánktól, nem bocsátanának meg nekünk, akkor nem lennénk képesek azt visszafizetni. 

Ez a nézet vezetett el ahhoz a keresztény doktrínához, hogy Jézus vére a kereszten olyan hatalmas áldozat volt, amely eltörölte az emberiség korábbi bűneit, és minden további bűnt is, amelyet a keresztre feszítés után követett el.  Gondolkozzunk azonban reálisan, miért akarna Isten vagy Jézus számunkra kitöltetlen csekket adni?  Ha Jézus fizetné meg az összes adósságunkat, akkor az emberiség vajon mit tudna tanulni abból?  Hogyan tanulna meg afölé a tudatszint fölé emelkedni, amelyen vétkezett? 

Könyvünk az univerzumot egy tudományos laboratóriumhoz, vagy egy spirituális osztályteremhez hasonlítja, ahol a behatárolt önészleléssel megteremtett lényeknek, azaz nekünk, az a feladatunk, hogy a kreatív képességeinket Isten törvényeinek megfelelően az önészlelésünk kiterjesztése mellett alkalmazzuk, és így teljesítsük a társteremtői feladatunkat.  Kétféleképpen tanulhatunk: egyrészt a cselekedeteink következményeit elemezve, másrészt a szellemi tanítóink vezetése mellett folytatott helyzetértékeléssel.

Ha Jézus segítségével az összes helytelen cselekedetünk következménye eltűnne, akkor hogyan tudnánk azokból tanulni?  Jézus egyértelműen kijelentette, hogy nem elegendő az, ha bizonyos cselekedetektől magunkat távol tartjuk, mivel ahhoz, hogy a bűneinktől megszabaduljunk, arra van szükségünk, hogy afölé a tudatállapot fölé emelkedjünk, amelynek a szintjén vétkeztünk.  Például a szélsőségesen önző szint lehet az oka annak, ha valaki megöl egy másik embert, és mindaddig, amíg nem emelkedik efölé a tudatszint fölé, addig nem jut túl az emberölés bűnén. 

Mivel azonban szabad akarattal rendelkezünk, ezért sem Jézus, sem bárki más nem tud erővel bennünket rávenni arra, hogy az önző tudatszintünk fölé emelkedjünk.  Nekünk kell meghoznunk tudatosan ezt a döntésünket.  Jézus, a saját szellemi énünk, és más szellemi lények rendelkeznek ugyan azzal a képességgel, hogy a karmánkat/ bűneinket helyettünk visszafizessék, azonban a törvény addig erre nem ad lehetőséget, ameddig mi saját magunk nem emelkedtünk afölé a tudatszint fölé, amely szinten a bűnt elkövettük. 

Ha azonban már túljutottunk a korlátozó tudatszintünkön, akkor megtanultuk a leckét, és nincs annak további haszna, ha az összes korábbi életünk cselekedeteinek a következményeit megéljük.  Ezért lehetséges az, hogy a bűneink adósságát szellemi Lények egyenlítsék ki helyettünk kegyelem által.  Ahogy erről a későbbiekben még szó lesz, mi egy szellemi Lény kiterjesztései vagyunk, aki annak a Lények hierarchiájának a része, amely egészen a Teremtőig vezet el.  Az elkülönültség érzése csak a tudatunkban létezik.  A szellemi Lények látják az élet teljes egységét.  Az a szellemi Lény, aki az Ön családfájához tartozik, Önre úgy tekint, mint önmaga részére, ezért vágyik arra, hogy lássa az Ön önészlelésének fejlődését.  Ha pedig Ön a leckét megtanulta, akkor Ön helyett a karmikus adósságot a szellemi Lény örömmel visszafizeti.  A törvény azonban addig erre nem ad lehetőséget, ameddig Ön nem emelkedik afölé a tudatszint fölé, amely a karmikus adósságot okozta.

A lényeg tehát az, hogy a karmánk, bűneink egy része az emberiség tanítóiként szolgáló szellemi Lények beavatkozása, kegyelme által törlődik.  Azonban ez a kegyelem addig nem érvényesíthető, ameddig mi nem jutottunk egy bizonyos tudatszint fölé.  Így ez a 22-es csapdájának tűnhet; mivel ha nem ismerjük a karma működését, akkor nehéz afölé a tudatszint fölé emelkednünk, amely miatt a karmánkat megteremtettük.  Gondoljuk végig az előzőekben elhangzottakat!  A karma egyfajta energia, amely a tudatalattinkban halmozódik fel, és amely mágneses vonzást gyakorol a tudatunkra.  Ha pl. sok harag energiát halmoztunk fel, akkor az afelé vonz bennünket, hogy bizonyos helyzetekre haraggal reagáljunk, és ezzel még több helytelenül kezelt energiát hozzunk létre.  Más szavakkal, ha egy bizonyos mennyiségű karmát teremtettünk, akkor az „hozzásegít” ahhoz, hogy egyre többet teremtsünk magunknak.  Ezt a lefelé tartó spirált kell megtörnünk ahhoz, hogy az életünkben fordulat következzen be.  Nem nehéz példákat találnunk arra, hogy lássuk, hogy sokan kerülnek olyan súlyos önpusztító helyzetbe, hogy azt gondolják, hogy képtelenek abból kitörni. 

A negatív élethelyzetből való kitörés kulcsa az, ha tudjuk, hogy amennyiben át tudjuk alakítani a helytelenül kezelt energiát, és ezzel képesek vagyunk csökkenteni a mágneses vonzást, akkor visszanyerhetjük a gondolataink, az érzelmeink és a cselekedeteink feletti uralmunkat.  Ezután indulhatunk el azon a felfelé tartó spirálon, amely a korábbi tudatszintünknél feljebb emel bennünket, megnyitva ezzel a lehetőségét annak, hogy kegyelem által bizonyos karmánknak a fennmaradó részét számunkra semlegesítsék.

Ahogy erről már volt szó, a karma egyszerűen helytelenül kezelt energia, olyan energia, amelynek a rezgésszintje a tiszta szellemi energia szintjéhez képest, melyet a szellemi énünktől kapunk lecsökkent.  Ezt az energiát azonban meg lehet „tisztítani”, vissza lehet alakítani azzal, ha megemeljük a rezgésszámát.  Ez úgy tehetjük meg, hogy több szellemi energiát hívunk be.  A fizikusok már bizonyították azt, ha magas frekvenciájú és alacsony frekvenciájú energiahullámok találkoznak, akkor annak olyan interferencia lesz az eredménye, amely az alacsony frekvenciájú rezgés rezgésszámát megemeli. 

A karmától való szabadulásunk kulcsa tehát az, hogy olyan technikát használjuk, amellyel magasabb rezgésszámú szellemi energiát hívhatunk segítségül, amelyet az alacsonyabb frekvenciájú energiára, vagyis a karmánkra irányítunk.  Ezzel meg tudunk szabadulni az energiamezőnkben tárolt karmától, és meg tudunk szabadulni a külső karmától is még azelőtt, mielőtt hozzánk visszatérne, és kellemetlen fizikai következményeket okozna. 

Hol található ez a technika?  A spirituális emberek évezredekig tudatában voltak annak, hogy létezik a spirituális energiának egy olyan formája, amelyet arra terveztek, hogy a testben lévő társteremtők meg tudják tisztítani a helytelenül kezelt energiát.  Hívták kegyelemnek, Szentléleknek, Ibolya Lángnak, Isteni Szeretetnek és még sok más néven.  Sokféle vallás és spirituális tradíció rendelkezik olyan technikával, vagy rituáléval, amely arra szolgál, hogy behívja ezt az energiát.  Lehet, hogy Ön nem úgy nevelkedett, hogy hallott volna ezekről.  Ennek ellenére bőséges választékban találhatunk ilyen technikákat.  Az a legfontosabb teendő, hogy olyan technikát találjon, amely az Ön jelenlegi szellemi szintjén hatékonyan működik.  Ismételten elmondható, hogy az Ön belső tanítója tud és fog is segíteni akkor, ha nyitott elmével kéri az útmutatást.  A lehetséges technikákat különböző kategóriákba sorolhatjuk:

·         Ima.  Amennyiben Ön a tudatát őszintén ráhangolja a magasabb énjére, vagy egy szellemi Lényre, akkor spirituális energiát szabadít fel. Azonban az őszinte ima nem egyezik meg a palackba zárt szellemhez intézett kérésekkel.  Az igazi ima az vezetést kér, ráhangolódást a magasabb énünkre, és azoknak a dolgoknak a megerősítéséért fohászkodik, amelyeket megvalósulva szeretnénk látni.  A hálánk kifejezése nagyon hatékonnyá teszi az imának.  Míg a ledarált ima nem eredményes, a rendszeresen ismételt igaz szívből jövő ima azért hatékony, mert minden ima után egy bizonyos mennyiségű spirituális energiát szabadít fel.

·         Megerősítések.  A megerősítés, egy olyan rövid kijelentés, amely a igazi valóságot megerősíti, a hamis illúzióknak pedig ellenszegül.  Például az, akit kiskorában butának tartottak, most ellenszegülhet azzal a megerősítéssel, hogy kijelenti önmagáról, hogy „ Én az ÉN VAGYOK jelenlétem végtelen intelligenciájával cselekszem”.  Vagy egy másik megerősítésként kijelenthetjük, hogy „én vagyok a feltámadás, és az élet (név, körülmény, mint pl. betegség, gazdasági nehézség megemlítésével).  A megerősítések hangosan kimondva a leghatékonyabbak.

·         Vizualizáció.  A vizualizáció, túl a szavakon, egyfajta megerősítés a tudatban.    Elképzelünk egy gondolatformát arról, amit szeretnénk, ha az életünkben megvalósulna, és úgy gondolunk rá, mintha már megvalósult volna.  Ez azt is magába foglalja, hogy a személy önmagát őszintén azonosítsa a helyzettel, úgy gondoljon rá, úgy érezzen, és úgy cselekedjen, mint amilyen ember ezáltal lenni szeretne.  Az anyagi világban azokká válhatunk, akik lenni szeretnénk. 

·         Fizikai gyakorlatok, mint pl. jóga.  A fizikai testünk nincs elkülönülve az energiamezőnktől, hanem valójában annak a legsűrűbb része.  Éppen ezért már régóta ismert, hogy bizonyos fizikai gyakorlatok képesek megindítani az energiaáramlást a felső énünkből.

·         Hangos rituálék, kántálás, hangos ima, fohászok és rózsafüzérek.  Ahogy Mózes I könyvéből, a teremtés könyvéből ismerjük, Isten szavakat használt az univerzum megteremtésére.  Az első parancsa az volt: legyen világosság!  Keressen magának olyan spirituális módszert, amelyben a kimondott szó hívja be a szellemi energiát, és ezt irányítsa az adott helyzetre! Bizonyos spirituális tradíciókban sok ilyen módszer található.

Jegyezzük meg azonban, hogy ennek a könyvnek olyan egyetemes tanítás a célja, amely különböző háttérrel rendelkező embereknek nyújthat segítséget.  Éppen ezért a könyvnek nem célja az, hogy egy speciális tanítást, hitrendszert, szervezetet vagy spirituális technikát jelöljön ki, amelyet a többinél előnyösebbnek tartana.  Az a legfontosabb, hogy a belső tanítónk vezetésére hagyatkozzunk!  Azonban mielőtt idáig eljutnánk, jó, ha tudjuk, hogy milyen tanítások érhetőek el.  Mivel a legtöbb nyugati ember nem spirituális technikák ismeretében nőtt fel, és nem ismeri azok igazi célját, ezért mindenki számára érdemes nyitott szemmel körülnézni, és nem csak egy technikát kipróbálni. 

A nyugati embereknek rendkívül fontos az, hogy a gondolkodásukat képesek legyenek a spirituális technikákhoz alakítani.  Az eredményesség érdekében pedig napi rendszerességgel érdemes gyakorolni.  Mivel azonban a nyugati emberek nincsenek hozzászokva az ilyen napi spirituális rutinhoz, ezért szükségük lesz a gondolkodásmódjuk átalakítására, valamint önfegyelemre és kitartásra. 

Vegyük figyelembe azt, hogy a spirituális technikáknak lehetnek bizonyos rövid távú eredményei, de az igazi eredmény eléréséhez időre van szükség.  A modern technológia és a marketing korában sok ember úgy vélekedik, hogy a sikernek azonnal jelentkeznie kell.  A spirituális úton azonban ez a fajta elvárás nem előnyös.  Ha azonnali eredményre számítunk, akkor frusztrációnak és csalódásnak tesszük ki magunkat.  Nagyon sok ember tér le a szellemi útról azért, mert nem reális elvárásokkal kezdett hozzá.

A spirituális technikák gyakorlását hosszú távra érdemes tervezni, hiszen olyan karmát, energiát szeretnénk semlegesíteni, amelyet több életen keresztül halmoztunk fel.  Emellett azzal is meg kell birkóznunk, hogy megtisztítsuk a tudatunk három felső szintjét is, mielőtt eredményre számíthatnánk.  Sok ember kezd úgy neki a szellemi útnak, hogy fizikai eredményt vár el.  Egy ideig lelkesek, azután, ha az eredmény nem mutatkozik, akkor elkedvetlenednek, (az ego hatására), és abba hagyják.  Sokan éppen akkor adják fel, mielőtt látható eredményt érnének el a fizikai világban.  Túljutva a három felső szintjük megtisztításán akkor hagyják abba a gyakorlatokat, mielőtt az eredmények jelentkeznének. 

Vegyük figyelembe, hogy bár a karma kiegyensúlyozása, és a negatív energiák megtisztítása mechanikai folyamatnak tűnik, azonban egyetlen spirituális rituálé sem működik a szabad akaratunk ellenére.  Meg kell tudnunk bocsájtani önmagunknak és mindenki másnak is ahhoz, hogy a negatív energiáktól meg tudjunk szabadulni.  Ha ugyanis nem szabadulunk meg tőlük mielőtt a szellemi energiát behívnánk, akkor az a negatív energiákra nem lesz hatással.  Így a szellemi munkánk eredménytelen lesz.  Ez pedig nem a spirituális technika hibája, sem nem a mögötte álló filozófiáé, hanem a mi hozzáállásunkból adódó hiba.

Emlékezzünk arra is, hogy ha nem dolgozunk őszintén a tudatszintünk emelésén, amely miatt az energiát lerontottuk, akkor a szellemi technikánk nem lesz teljes mértékben hatékony.  Ne felejtsük el, hogy csak a gyenge mester okolja a szerszámait a hibákért, az okos azonban saját képességeit tökéletesíti annak érdekében, hogy a szerszámait a legjobb tudásával tudja használni.          

38. Életforma, nem pedig gyors eredmény     

  

A szellemi tanítók mindig azt hangsúlyozzák, hogy a következetesség és a kitartás fontos erény a szellemi úton.  Jézus például azt mondta, hogy a türelmünk által nyerjük el a lelkünket.  Nagyon sok olyan ember van, aki évekig spirituális technikákat gyakorolt, és ismereteket gyűjtött hozzá, de végül feladta az egészet, mert nem érte el azt az eredményt, amelyre várt.  Ha azonban csak egy kicsit kitartóbb lett volna, akkor tapasztalhatta volna az eredményt.  Van sok olyan ember is, aki bár nem érte el az általa elvárt eredményt, de több kisebb sikert elért, azokra mégsem figyelt fel.
 
A  spirituális út sikerének az a kulcsa, hogy ráébredjünk arra, hogy ez nem olyasmi, amit egy bizonyos cél érdekében néhány hónapig gyakorlunk, mint például egy fogyókúra, vagy kilábalás az adósságból, vagy az igazi partner megtalálása.   Ez egy életforma, amelynek az életünkön keresztül tartó folyamata során a magasabb tudatszint elérését tűzzük ki célul.  Ezt a tudatállapotot számunkra már több szellemi mester demonstrálta pl. Jézus, Buddha.  A szellemi fejlődés eljuttat bennünket oda, hogy kialakíthassuk az igazi önazonosságunkat, amelyet arra alapozunk, hogy Istennek társteremtői vagyunk, ugyanakkor egyedülálló spirituális egyéniséggel rendelkezünk.  Így érhetjük el azt, hogy az elménk uralkodjon az anyagon; uraljuk a gondolatainkat, az érzelmeinket, és ezáltal az elme békéjét és a belső teljesség érzését alakítsuk ki magunkban.

A tudatnak ezt az állapotát nevezik megvilágosodásnak, Krisztusi tudatszintnek, kozmikus tudatszintnek és még sok más néven.  Azonban a legfontosabb az, hogy ráébredjünk arra, hogy mindenki számára lehetséges az, hogy magasabb tudatszintet érjen el, amelynek eredményeként mindazon emberi korlátok fölé emelkedhetünk, amelyek az életben a szenvedést okozzák, és uralni tudjuk a külső és a belső körülményeinket is.

Jelenleg, lehet, hogy Ön ezt a tudatszintet még elképzelni sem tudja, és azt sem hiszi el, hogy ezt el tudná érni.  Éppen ezért helyesebb a szellemi utat életformaként tekinteni.  A magasabb tudatszint elérésének folyamatát hasonlíthatjuk egy spirál lépcsőn történő felfelé haladáshoz.  Most, amikor egy bizonyos lépcsőfokon állunk, talán nem is látjuk a legfelső fokot.  A képzelőerőnk, a téves meggyőződéseink és a helytelenül használt energia miatt a tudatunk behatárolt mind a négy testében.

Ez a nagyon fontos felismerés jelzi a veszélyét annak, amikor a külső tudatunkkal hozunk döntést.  Például sokan döntenek úgy, hogy a jelenlegi meggyőződésüknél maradnak, vagy, hogy az általuk kiválasztott rutint folytatják az életük végéig.  A valóság azonban az, hogy a szellemi út számos szintet, fokot tartogat számunkra ugyanúgy, ahogy az iskolai tanulás is a Földön.  Az óvodában pl. tökéletesen helytálló a zsírkréta használata, de teljességgel elfogadhatatlan ugyanez egy felsőfokú iskolában.
 
A lényeg az, hogy soha ne engedjük, hogy a külső tudatunk megragadjon egy elképzelés, vagy gyakorlat szintjén.  Ehelyett arra kell törekednünk, hogy kifejlesszük az intuíciónkat, annak érdekében, hogy közvetlen kapcsolatot tudjunk kialakítani a belső tanítónkkal, a saját Krisztusi tudatunkkal, és az ÉN VAGYOK jelenlétünkkel.  Amint ebbe az irányba haladunk, olyan belső útmutatást kaphatunk, hogy hagyjunk el bizonyos meggyőződéseket vagy gyakorlatokat, amelyek korábban nagyon fontosnak tűnhettek a számunkra.  Ha azonban nem vagyunk hajlandóak magunk mögött hagyni mindazokat a dolgokat, amelyekre már nincs szükségünk, akkor lehet, hogy megragadunk a spirális lépcső egyik szintjén.  Tehát a leglényegesebb a folyamatos haladás érdekében az, hogy legyünk mindig hajlandóak meglépni a következő lépést!
Az ego elutasítja a szellemi utat, hiszen végül, ez az út az ego halálához vezet.  Az Ön tudatos énje, már bizonyos mértékben felülírta az egót, ezért olvassa most ezt a könyvet.  Azzal, hogy a szellemi útra lépünk, ne gondoljuk azt, hogy az ego feladja a küzdelmét.  Az ego nagyon kifinomult módon kísérel meg a jelenlegi szellemi törekvéseinket felhasználva csapdába ejteni bennünket.  Az ego nem tudja megakadályozni azt, hogy a szellemi úton a következő lépcsőfokra lépjünk, de az aktuális jelenlegi meggyőződéseinket is felhasználja annak érdekében, hogy megpróbáljon visszatartani a feljebb emelkedésünktől.  Mindig azt keresi, hogy mivel tud összekapcsolni, mihez tud hozzákötni az anyagi világban.  Keresi annak a módját, hogy milyen félelem által, vagy a spirituális gőgünket felhasználva riasszon el a következő lépcsőfok megtételétől.  Sugallhatja azt is, hogy azt képzeljük magunkról, hogy mi már olyan magasan vagyunk, hogy nincs már szükségünk a következő lépésre.
Tény, hogy nagyon sokan, akik magukat spirituális vagy vallásos embernek tartják, gondolják úgy, hogy eljutottak oda ahova nekik jutniuk kellett, ameddig nekünk szükséges volt.  Eljutottak valamilyen fokú biztonságérzethez, gondtalansághoz, és ezért gyakran úgy érzik, hogy meg vannak mentve, mert az egyedül helyes meggyőződést képviselik.  Ezt az érzést teljes mértékben az ego kreálja, és a továbbiakban is folyamatosan keresi annak a módját, hogy elérje nálunk azt az érzést, hogy nincs már szükségünk a következő lépés megtételére.  Az igazság azonban az, hogy a tudatosság szintjének emelkedése soha nem áll meg, hacsak mi úgy nem határozunk, hogy nem lépjük meg a következő lépést.  Azok, akik a spirituális úton a legsikeresebben testesítik meg a magasabb tudatszintjüket azok, akik soha sem hagyják, hogy az egójuk, vagy az anyagi világ bármilyen ereje megakadályozza őket a következő lépés megtételében.  MINDIG LÉPD MEG A KÖVETKEZŐ LÉPÉST! –ez a mottója azoknak, akik eljutnak a spirállépcső legfelső fokáig, ahelyett, hogy egy alacsonyabb szinten megrekedve elhinnék az ego illúzióját, hogy már elérték a legmagasabb szintet.

Amikor az embereket ráébresztik arra, hogy képesek a szellemi mestereik szintjére emelkedni, akkor a következő általános válaszreakció fogalmazódik meg bennük az ego hatására.  Saját maguk tudatszintjét és a cselekedeteiket pl. Jézushoz mérik, és kijelentik, hogy az teljességgel lehetetlen, hogy odáig eljussanak.  A másik verzió az, amikor ráébredünk arra, hogy mennyit hibázunk, és úgy gondoljuk, hogy ez mindig így marad, ezért a bűntudat vagy a szégyen uralkodik el rajtunk.

Ahhoz, hogy ezekből a csapdákból kiszabadulhassunk, arra van szükség, hogy rájöjjünk arra, hogy az efféle negatív érzések nem származhatnak Istentől.  Isten megteremtett minket, szabad akaratot adott nekünk, és nekünk adta az anyagi világegyetemet, mint egy laboratóriumot, amelyben kísérletezhetünk.  Isten nem akarta azt, hogy elveszítsük annak az észlelését, hogy szellemi lények vagyunk, de mivel mégis ez történt, ezért Isten azt szeretné, ha visszanyernénk ezt az igazi önazonosságunkat, amelyet Ő teremtett.  Ezért minden, ami a visszafelé vezető úttól elzár bennünket, az csak az egótól származhat, nem pedig Istentől.
Lehet olyan érzésünk, hogy a sok hiba elkövetése ellenére valójában mindig megtettük a legtöbbet, amit tudtunk.   Isten nem vár tőlünk ennél többet.  Bármit tettünk a múltban, az annak a kifejezése volt, akik akkor voltunk, és amennyit akkor értettünk az életből.  Az akkori tudatszintünknek megfelelően a legtöbbet tettük meg.  Mostanra azonban már tudjuk, hogy a tudatszintünkön emelhetünk, ezért nem érdemes arra vesztegetnünk az időt, hogy a múlton sajnálkozzunk.  Tettük, amit tettünk, mert annyit tudtunk tenni az akkori tudatszintünkkel.  Most arra van szükségünk, hogy az összes figyelmünket és energiánkat arra fókuszáljuk, hogy most, és a jövőben jobban cselekedjünk.
 
A múlton nem tudunk változtatni.  Azonban, ha a megértésünkön és a szemléletünkön változtatunk, akkor meg tudjuk változtatni azt, hogy a múltunk milyen hatással legyen ránk jelenleg, és a jövőben.  Ha felülemelkedünk a nem tökéletes elképzeléseinken és a helytelenül kezelt energián, amelyek megakadályoztak bennünket abban, hogy a múltban helyesebben cselekedjünk, akkor most tovább léphetünk.  Ehhez azonban valóban felül kell a múltunkon emelkednünk, és jobb jövőt kell építenünk.

A múltunk vizsgálatára, a hibáink elemzésére, és a hibák mögötti tudatszint felfedésére azért van csupán szükség, hogy lezárhassuk, elengedhessük a múltunkat.  Egyetemes szabály azonban az, hogy csak azt tudjuk elengedni, amely a miénk.  Amennyiben tehát nem vesszük észre magunkon, hogy rendelkezünk nem teljesen helyes elképzelésekkel, akkor nem tudjuk ezeket elengedni, magunk mögött hagyni.  Ha nem veszünk tudomást egy daganatról, az nem jelenti azt, hogy az nem létezik.  Vagyis ameddig nem tudunk a múltunkkal bűntudat, és ítélkezés nélkül szembenézni, és nem vállaljuk a döntéseinkért, vagy a döntésképtelenségünkért a felelősséget, addig nem tudunk a múltunk fölé emelkedni.  Fel kell tehát vállalnunk a múltunkat ahhoz, hogy elengedhessük azt, és szabadok lehessünk.
 
Egy másik fontos felismerés az, hogy amilyennek jelenleg önmagunkat látjuk az, adódhat azokból a helyzetekből, amelyek a jelenlegi életünkben nagyon bekorlátoztak bennünket.  Lehet, hogy a korábbi életeinkben magasabb szintre jutottunk el a szellemi fejlődésünkben, mint amit jelenleg kifejezésre juttatunk.  A magasabb Énünkhöz visszakapcsolódva azonban, felszabadíthatjuk a korábban elért szintünket, és a jelenlegi korlátainkon is túljuthatunk.  Ezáltal hozzáférhetünk a létezésünk jelenlegi céljához, valamint megismerhetjük a Földre érkezésünk hosszútávú küldetését is.  Így újra felfedezhetjük a jelenlegi életünkre vonatkozó Isteni tervünket, amely a létezésünknek sokkal mélyebb értelmet ad, és ezzel boldogságot és megelégedést biztosít.

Tegyük mindig a tudatszintünknek megfelelő legtöbbet, legjobbat, és mindig törekedjünk a mélyebb megértésre!

A könyv hátralevő részében az élet alapvető kérdéseire talál majd választ, amely hozzásegíti Önt ahhoz, hogy újra felfedezhesse létezésének célját bolygónkon.

39. Isten honnan származik?

Az anyagi világegyetem, amelyben élünk, olyan energiából áll, amely egy meghatározott szinten rezeg.  Fizikai érzékszerveinkkel ennek a spektrumnak csak az alsó tartományát érzékeljük, vagyis a fizikai, anyagi univerzumot.  A tudatunk, a tudatos elménk azonban rendelkezik azzal a képességgel, hogy önmagát annál magasabb szintekre hangolja, mint amelyet az érzékszerveinkkel érzékelünk.  A fizikai spektrum felett található az érzelmi energia szintje, felette a mentális, majd pedig az önazonosság-energia szintje.

Ahogy az anyagi világ négy szintje fölé emelkedünk, akkor érjük el a szellemi szint legalacsonyabb fokát.  Ezen a szinten nagy számú szellemi Lény él .  Közülük néhányan teremtették meg az anyagi világegyetemet, és a Föld bolygót.  Ezeknek a Lényeknek átfogóan Elohim a nevük.  Az Elohim, az Isten szó többes száma; amelyet az Ó-testamentum használ.  A szellemi lények közül néhányan a fizikai szintre jöttek le, hogy azután ismét felemelkedhessenek a szellem világába.  Ha kiegyenlítjük a karmánkat, és magunkra véve a Krisztusi tudatot megszabadulunk minden téves elképzelésünktől, azzal megvalósítjuk a Földre érkezésünk célját, és akkor mi is emelkedett Lények, felemelkedett mesterek lehetünk.

Felemelkedésünk után szellemi, vagyis halhatatlan Lényekké válunk, amely azt jelenti, hogy már nem kell újra testet öltenünk a Földön.  Ekkor két lehetőségünk lesz.  Választhatjuk az egyéni fejlődésünk további folytatását, annak érdekében, hogy a szellemi valóság különböző szintjeire eljutva addig fejlődjünk, amíg el nem érjük azt a legmagasabb szintet, amelyet Isteni tudatszintnek neveznek.  Jézus így mondta: „Istenek vagytok” (János 10,34), mert lehetőségünk van a teljes Isteni tudatszint elérésére.  A másik lehetőségünk pedig az, hogy átmenetileg az egyéni fejlődésünket félretéve azoknak a fejlődését segítsük, akik még nem emelkedtek fel a Földön.  Így a fel nem emelkedett lények szellemi tanítójává válhatunk.  A szellemi tanítók közül Jézus, Krisna és Buddha a legismertebbek. 

A szellemi valóság szintjein keresztül haladva érjük el a formai világ legmagasabb szintjét.  Itt találhatjuk az Anya-Fény legmagasabb frekvenciáját.  Amennyiben efölé emelkedünk, akkor jutunk el ahhoz a Lényhez, aki a formai világot teremtette.  Őt a legtöbb vallás a legfelső Istennek, vagy Teremtőnek nevezi.

A legtöbb vallás tanítása alapján a Teremtőn túl már nem létezik semmi.  Ha ez  igaz, akkor a Teremtő honnan származik?  Az igazság az, hogy a Teremtő felett van még egy szint, amelyet Mindenségnek nevezünk.  A legtöbb ember számára ez azért nem ismert, mert nincsenek rá szavak, elképzelések, de még koncepció sem az anyagi világban, amely a Mindenséget jellemezni tudná.  Valójában, ameddig a Földön vagyunk jelen, nincs lehetőségünk arra, hogy teljes mértékben megérthessük azt a tudatszintet, amelyet a Mindenség képvisel.  Ennek oka hamarosan látható.

A Mindenséget öntudattal rendelkező, intelligens Lények alkotják, akik önmagukat sem egymástól, sem Istentől nem érzékelik elkülönülve .  Tudják magukról, hogy Istenek, Isten kifejeződései, mivel a Mindenségben minden Isten kifejeződése.  A Mindenség Lényei nem tudnak maguknak elkülönült egyéniséget kialakítani, és nem tapasztalhatnak meg semmit, amely a Mindenségtől elkülönülne, hiszen azon kívül semmi sem lehet.

A Mindenség Lényeinek az a meggyőződése, hogy érdemes olyan világot teremteni, amelyben az elkülönülésre lehetőség van.  Egy egyéni lény azonban a létezése kezdetén nagyon behatárolt önazonossággal rendelkezik.  Önészlelésében gyarapodva eljuthat a Mindenség tudatszintjéig.  Ez a Lény ekkorra annak a tudatában kerül vissza a Mindenségbe, hogy megtapasztalta a létezést a Mindenségtől elkülönülve, így a Mindenséget képes még jobban értékelni.  

Az a Lény, aki azt a formai világot teremtette, amelyben mi élünk, egyszer egyike volt a Mindenség Lényeinek.  Azonban önként vállalta azt, hogy ideiglenesen önmagát a Mindenségen kívülre helyezze, és saját Lényéből, és tudatából teremtsen egy világot, amely látszólag a Mindenségtől elkülönül.  Ebben a világban létezhetnek különálló formák, olyan formák, amelyek nem az Egy Isten kifejeződéseinek tűnnek.  Létezhetnek olyan különálló lények is, akik nincsenek tudatában annak, hogy ők az Egy Isten kifejeződései.  Ezek a lények behatárolt önazonossággal és önészleléssel kezdhetik el az útjukat, úgy érzékelve, hogy a forrásuktól, egymástól, és attól a világtól, amelyben élnek elkülönülve léteznek.  A tudatszintjük fokozatos egyre magasabb szintre emelésével kezdik el észlelni minden életben az egységet.  Ezután lehetőségük van arra, hogy a teljes Isteni tudatuk birtokában a Mindenségbe kerüljenek, vagy Teremtőkké válhatnak, a formai világ megteremtőivé.  Mindaddig azonban, amíg ez a lény nem éri el a teljes Isteni tudatszintet, addig a Mindenségről még nem is lehet fogalma.  Nyilvánvalóan Ön is egyike a behatárolt önészleléssel, de végtelen lehetőségű fejlődéssel rendelkező lényeknek.  Az önészlelés kiteljesítése a formai világ megteremtésének a valódi célja, és egyben az élet elsődleges célja.
 

40. Hogyan teremtette a Teremtő a világegyetemet?

Mivel a Mindenségben nincsenek elkülönült formák, ezért azt a legkönnyebben úgy képzelhetjük el, mint egy üres teret, vagy üres lapot.  A Mindenség nem a semmi jelenléte; hanem a valami hiánya, amelyet illusztrálhatunk fehér mezőként, amely nem tartalmaz formákat, amelyeket felfoghatnánk, vagy amelyeket ábrázolhatnánk.

Amikor a Teremtő olyan döntést hoz, hogy a különálló formák világát teremti meg, akkor ennek első lépéseként maga köré von egy szférikus határt.  Ez a határ különíti el a Teremtőt a Mindenségtől.  Ezzel a Teremtő a Mindenségben olyan teret teremtett, amelyet a saját Lénye és tudata tölt ki.
 

Ezt követően a Teremtő a Lényét a tér középpontjába, szingularitásba sűríti.  Ennek következtében a tér többi részében űr keletkezik, amely a Mindenségtől elkülönül, de még formát nem tartalmaz.  Mivel azonban az űr kevesebb, mint a Teremtő Lényének teljessége, ezért az űrben lehetséges különálló formákat teremteni.

A szingularitásból a Teremtő saját Lényének egy részét vetíti ki, amely azonban nem az ősrobbanás teória által felvázolt ellenőrizetlen robbanást eredményezi.  Ehelyett a Teremtő önmagát a szingularitás körüli szférába vetíti ki, amely az űrtől azért különül el, mert azt az alapvető szubsztanciát tartalmazza, amely kiindulási szubsztanciája mindennek, amely belőle teremtődik.  A Biblia ezt fénynek nevezi, „Legyen világosság!”   A tudomány energiának hívja, ez a könyv pedig ennek megnevezésére az Anya-Fény elnevezést használja. 

Az első szféra kezdetben nem volt teli fénnyel, valójában jelentős mennyiségű sötétséget tartalmazott, ami persze nem valami gonosz vagy rossz dolgot jelentett, csupán a fény hiányát.  A szférán belül, a Teremtő bizonyos formákat, bizonyos struktúrákat teremtett, amelyek az élet alapjául szolgáltak.  A Teremtő ezután saját maga öntudattal rendelkező kiterjesztéseit vetítette ki ebbe az első szférába, a formák világának első szintjére.  Így jöttek létre azok a lények, akik társteremtőkként lettek megteremtve, de nagyon kevés önazonossággal, és önészleléssel rendelkeztek megteremtésükkor.  Azért érzékelhették önmagukat elkülönült lényeknek, mert az első szféra nem volt fénnyel teljesen kitöltve.  Az elkülönültség-érzés a sötétségből adódott.
 
Kezdetben, az első társteremtők tanítója maga a Teremtő volt.  Miközben a társteremtők a fejlődésük során egyre önellátóbbak lettek, a kreativitásukat, teremtőerejüket mesterfokra fejlesztették.  Elméjük ura lett az anyagnak, így a saját szférájukban egyre kiválóbban tudtak társteremtőként működni.  Mindez kettős hatást eredményezett.  Egyrészt a társteremtők a Teremtő által létrehozott alapokon új struktúrákat tudtak létrehozni, másrészt a társteremtők a Teremtő végtelen készletéből több fényt juttattak a saját szférájukba.
 
Ebből adódóan az első szféra idővel olyan fényintenzitást ért el, hogy egyetlen lény számára sem volt lehetséges azt az illúziót fenntartani, hogy a forrásuktól, egymástól, és a szféra struktúráitól elkülönülve léteznek.  Amikor a szféra teljes fénymennyisége egy kritikus intenzitást elért, mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy minden a Teremtő fényéből és tudatából keletkezett.  Így minden társteremtő eljutott a megvilágosodásig, és közvetlenül a Teremtő kiterjesztésének, a Teremtő egyéniesülésének érezte önmagát.
 
A Teremtő ekkor önmagát az űrre kivetítve egy másik szférát teremtett, amely az űrtől elkülönült.  Ez a szféra ismét csak bizonyos fénymennyiséggel volt ellátva.  Azok a társteremtők, akik az első szférában mesterfokot értek el, a tudásukat felhasználva olyan struktúrákat teremtettek, amelyek a második szférában az élet alapjaiként szolgáltak.  Amikor ez elkészült, akkor az első szféra mesterei önmaguk öntudattal rendelkező kiterjesztéseit vetítették ki a második szférára.

A társteremtők második generációja szintén behatárolt önazonossággal, és korlátozott önészleléssel rendelkező különálló lényekből állt, akiknek az első szféra mesterei, a spirituális szüleik, lettek a tanítóik.   A fejlődésük során ők is eljutottak odáig, hogy mestereivé váltak a második szférának, és velük együtt a szféra is elérte a kritikus fényintenzitást.  Ekkor a Teremtő megteremtette a harmadik szférát.  Néhányan a második szféra mesterei közül a saját döntésüknek megfelelően tovább emelték a tudatszintjüket annak érdekében, hogy az első szférába juthassanak.  A többiek pedig olyan mesterekké váltak, akik képesek voltak rendszerek teremtésére, és ezzel a harmadik szféra társteremtői lettek.
 
Így folytatódott tovább az élet-életet- teremt folyamat, és az űrben számos szint és szféra keletkezett.  Egy-egy új szféra alkonyzónaként indult, amely az űrtől elkülönült, és nem rendelkezett annyi fénnyel, mint a magasabb szférák. A kritikus szintre emelkedve azonban a szféra később a szellemi/spirituális szféra részévé vált.  Az anyagi világegyetem a folyamat legutolsó részeként jött létre.  Mivel behatárolt fénymennyiséggel lett megteremtve, ezért a szféra társteremtőinek, vagyis nekünk és a többieknek, lehetőségünk volt arra, hogy elkülönült lények önazonosságával kezdjük az életünket.  Mivel az alacsony intenzitású fény miatt az anyag sűrűbbnek tűnik, ezért elkülönülve érzékelhető a szellemi szféra képlékenyebb formáitól.  Ebből adódóan egy új társteremtő úgy hiheti, hogy az anyagi világegyetemen túl nincs semmi sem, vagy azt gondolhatja, hogy a két világ nem átjárható.
 
Az anyagi világegyetem ugyanabból az „anyagból” keletkezett, mint az anyagi világegyetem minden része, vagyis az Anya-Fényből.  Az anyagi világegyetem azonban alacsonyabb intenzitású fényből lett létrehozva, de rendelkezik azzal a lehetőséggel, hogy a rezgésszintje a szellemi valóság rezgésszintjére emelkedjen.  Ezzel az egész világegyetem is magasabb szintre emelkedik.  Ez a felemelkedési folyamat, mint külső cél, húzódik meg az anyagi valóság megteremtése mögött.

Az anyagi világegyetem megteremtésének belső, valódi célja pedig az, hogy az ide kerülő társteremtők számára tudományos laboratóriumként szolgáljon.  A társteremtők pedig csak a saját tudatszintjük emelésével válhatnak arra képessé, hogy nyitott folyosóként működve még több szellemi fényt engedjenek be az anyagi világegyetembe.  A folyamatban közreműködve, a kreatív erőfeszítéseik eredményeként pedig észlelik a világuk felemelkedését.  A társteremtők önészlelése addig tágul, míg képesek lesznek a szellemi valóságba emelkedni. Természetesen ez a végső cél az anyagi világegyetem megteremtésével.  Minden az önfelismerés szintjének emelése körül forog.  Végül azoknak a Lényeknek az önészlelési szintjére juthatunk el, akik számunkra az anyagi világegyetemet megteremtették. 

Mindannyian születendő Istenek vagyunk, Istenként lettünk megteremtve.  Ez nem istenkáromlás, hanem a legmagasabb szintű valóság.  

41. Isten törvénye nem büntetés

Ha az emberek születendő Istenek, akkor hogyan lehetséges az, hogy olyan tudatszintre süllyedtünk, amely szinten kifejezve önmagunkat Isten szintjétől távol kerültünk.  Ennek az az oka, hogy a Teremtő nem a parancsait követő, engedelmes robotoknak teremtett bennünket.  Szabad akarattal rendelkezünk, és ez a szabad akaratunk nem lenne tökéletes, ha nem lenne lehetőségünk szembeszállni Isten törvényeivel.
 
A szabad akarat azonban nem jelenti azt, hogy szembe kell szegülnünk Isten törvényeivel, vagy azt, hogy csak akkor vagyunk igazán szabadok, ha ezt meg is tesszük.  Hasonlítsuk a lehetőségeinket a közúti hálózathoz!  Az utakat azért építjük, hogy könnyen el tudjunk jutni egyik helyről a másikra.  A közlekedési szabályok pedig azért szükségesek, hogy biztonságosan közlekedhessünk.  Az utakon majdnem mindenhová eljuthatunk, de ha úgy döntünk, hogy letérünk az útról, akkor károsíthatjuk a környezetet, és valószínűleg előbb vagy utóbb valahol elakadunk.  Ha úgy döntünk, hogy figyelmen kívül hagyjuk a közlekedési szabályokat, akkor közlekedési balesetnek tesszük ki magunkat, megsérülhetünk, vagy sérülést okozhatunk másoknak.  Mégsem bölcs dolog azt mondani, hogy a közlekedési utak és a közlekedési szabályok korlátozzák az utazási lehetőségeinket.  Hasonlóképpen értelmetlen azt állítani, hogy Isten törvényei limitálják a szabad akaratunkat, és a kreatív képességeink kifejezését.

Isten törvényei nem olyanok, mint egy kényszerzubbony.  Isten törvényeinek a követése nem jelenti azt, hogy csak egyféleképpen viselkedhetünk, és azt sem, hogy fel kellene adnunk a szabad akaratunkat.  Sajnálatosan néhány vallás haragos, bíráskodó égi lényként jeleníti meg Istent, aki a törvényeinek megsértéséért pokolra küld bennünket.  Mindez bizonyos emberekben ellenérzést kelt Isten törvényeivel szemben, vagy inkább a vallással szemben.  Valójában azonban Isten törvényeinek keretein belül végtelen számú lehetőségünk van arra, hogy a kreativitásunkat kifejezésre juttassuk.  A törvények arra szolgálnak, hogy a teremtőerőnket úgy használjuk fel, hogy azzal ne árthassunk sem magunknak, sem másoknak, sem pedig a bolygónknak, amelyen élünk.
 
Gondolkozzunk a Teremtő nézőpontjából!  Azzal, hogy a társteremtőknek szabad akaratot adott, azzal Isten felvállalt némi betervezett kockázatot.  A társteremtőknek ugyanis lehetőségük van arra, hogy elpusztítsák önmagukat, és arra is, hogy egymás ellen szövetkezve elpusztítsák egymást.  Így az emberiség elpusztíthatná önmagát, és a Földbolygót is, megakadályozva ezzel a társteremtőket abban, hogy önészlelésükben, önfelismerésükben fejlődjenek.   Ezt megakadályozandó, Istennek megoldást kellett találnia arra, hogy ezt a kockázatot mérsékelje.

Ehhez egyrészt szükség volt olyan törvényekre, amelyek a társteremtőknek segítenek teremtőerejük használatában, másrészt az új társteremtőknek kezdetben olyan segítő szeretetteljes felügyeletet kell biztosítani, amely mellett teremtőerejüket gyakorolva könnyen tanulhatnak a tapasztalataikból.
 
Az egyik fő szellemi törvény alapján minden egy szubsztanciából, az Anya-Fényből keletkezik.  Az anyagi világegyetemben a teremtéshez bizonyos mennyiségű Anya-Fénynek szükséges az anyagi világegyetem rezgésszintjén rezegnie.  Ennek az a természetes útja, ha ezt a fényt egyenesen a saját ÉN VAGYOK jelenlétünkből kapjuk.  Amikor először az anyagi világba ereszkedünk, egy bizonyos mennyiségű fénnyel, mint indító tőkével kezdjük létünket.  Amennyiben ezt bölcsen használjuk, akkor további fénymennyiséget kapunk, amely növeli a teremtőerőnket.  Így az ÉN VAGYOK jelenlétünkből áramló fény mennyisége növekedhet, és ezzel az életünk felfelé tartó spirállá alakul, amely egyre teljesebb önészleléshez és anyagi gyarapodáshoz vezet.

Ahogy erről már korábban volt szó, Jézus ezt a törvényt azzal a példabeszéddel illusztrálta, amelyben három szolga bizonyos mennyiségű tálentumot kapott a gazdájától (Máté 25,14)  A gazda egy ideig távol volt, és amikor visszatért, akkor elszámoltatta a szolgáit arról, hogy hogyan használták fel a kapott tálentumokat.  Ketten közülük megsokszorozták azt, ezért jutalmat kaptak, azonban a harmadik szolga a kapott tálentumokat a földbe ásta el, és ezért elvették tőle.  Lehet, hogy mindez keményen hangzik, de jól illusztrálja a törvény személytelen működését.
 
Az élet célja a gyarapodás, ami azt jelenti, hogy minden megsokszorozódik.  Amennyiben gyarapítjuk a fényt és a teremtőerőnket, akkor azzal felemeljük önmagunkat, és minden életet is.  Ha nem gyarapítjuk azt, amit kaptunk, vagyis önzően viselkedünk, akkor ártunk magunknak és minden életnek.   Ezzel együtt az ÉN VAGYOK jelenlétünkből leszűrődő fény mennyisége csökkenni fog, és ezzel az életünk lefelé tartó spirállá változik.  Az anyagi gyarapodáshoz szükséges képességünk csökken, az önészlelésünk pedig önközpontúvá válik, amelynek következtében odáig jutunk, hogy az életet szenvedésként, önmagunkat pedig áldozatként észleljük egy haragos Isten igazságtalan büntetése által.

Valójában Isten soha senkit sem büntet.  Isten mindösszesen felállított néhány személytelen szabályt, bizonyos törvényszerűségeket, amelyeknek hatása van az emberiségre.  Ha egy repülőgépből ejtőernyő nélkül ugrunk ki, akkor a gravitáció személytelen törvényének következtében a földbe csapódunk, és meghalunk.  Ez azonban nem Isten büntetése, hanem a saját hanyag döntésünk mechanikus következménye.

42. Az egyensúly törvénye

Az anyagi világegyetem megteremtésekor a szférában lévő fény bizonyos intenzitással és bizonyos szintű rezgéssel rendelkezett.  Ez képviselte a kiindulási szintet, „a kozmikus háttérsugárzást”.  A társteremtők kapták azt a feladatot, hogy emeljék a fény intenzitását, és a rezgését a teremtőerejük segítségével mindaddig, amíg az anyagi világegyetem a szellemi valóság részévé válik.  Ha a társteremtők megsokszorozták volna a tálentumjaikat, akkor nem lenne szenvedés a Földön.  A szabad akarat következtében azonban a társteremtőknek lehetősége van arra, hogy a teremtőerejüket helytelenül használják, és ezáltal az eredeti fénynél alacsonyabb rezgésű fényt hozzanak létre.  Ezzel a világegyetemben felborul az egyensúly, így ahhoz, hogy gyarapodás történhessen, ahhoz először helyre kell állítani az egyensúlyt.
 
Az anyagi világegyetembe való ereszkedéssel együtt bizonyos mennyiségű fényt kaptunk, amellyel a szabad akaratunk által azt tehettünk, amit akartunk.  Ha a fényt szeretetteljesen használtuk fel, akkor azzal növeltük az intenzitását és a rezgését, vagyis harmóniába kerültünk a teremtés céljával.  Ha azonban a ránk bízott fényt önző vagy önpusztító módon használtuk, azzal a fény intenzitását és a rezgését is csökkentettük, amellyel egyensúlytalanságot teremtettünk a világegyetemben.

A szabad akaratunk következtében az tehetünk, amit akarunk, azonban a szabad akarat törvénye nem jár egyedül.  Elválaszthatatlanul együtt jár a következmények törvényével.  Ezt nevezi a tudomány a hatás és ellenhatás törvényének, a szellemi tanítások egy része pedig a karma törvényének.  Ez alapvetően azt jelenti, hogy felelősek vagyunk azért, amit az Anya-Fénnyel teszünk.  Amennyiben szeretetteljesen használjuk, akkor önmagunkat és minden életet felemelünk, és ezzel az erőnk gyarapszik.  Ha azonban önző módon használjuk, akkor az élet adósaivá válunk, és addig nem jutunk tovább, amíg az adósságunkat, vagyis a karmánkat ki nem egyenlítjük, és meg nem tisztítjuk a helytelenül felhasznált energiát, vagy ahogyan azt mi nevezni akarjuk.  Más szavakkal, teljes szabadsággal rendelkezve azt tehetünk, amit csak akarunk, de minden tettünknek vannak következményei, amelyek elől nem menekülhetünk el.  Nem tehetünk szabadon azt, amit akarunk anélkül, hogy ne számolnánk a következményekkel.
 
Az univerzumnak az a célja, hogy mi az önészlelésünkben fejlődhessünk, vagyis azért vagyunk itt, hogy tanuljunk.  Azáltal tanulunk, hogy irányítjuk a kísérletezgetéseinket, majd pedig a tetteink következményeiből tanulunk.  Ha a cselekedeteinknek nem lennének következményei, akkor hogyan tanulhatnánk belőlük?  Ha nem tanulnánk a cselekedeteinkből, akkor hogyan gyarapodhatna az önészlelésünk, és hogyan teljesíthetnénk a létezésünk célját?  Más szavakkal, nem arra lettünk teremtve, hogy a végtelenségig élvezzük a bolygónk által nyújtott körülményeket.  A saját magasabb énünk sem szeretne örökre korlátolt önazonossággal rendelkezni, vagyis nem akarja nyomorult bűnösként vagy az egyedfejlődésben előre haladott állatként azonosítani önmagát.  Azért ereszkedtünk ide le, hogy az önészlelésünk fejlődésével bizonyos idő múltán a tanulásunk egy másik szintjére emelkedhessünk fel.  A kérdés ezek után az, hogy hogyan tanulunk a cselekedeteink következményeiből?

43. Az ember bukása

Amikor a Tudatos Én először ereszkedett az anyagi világba még korlátozott önészleléssel rendelkezett.  Az ÉN VAGYOK kiterjesztéseiként léteztünk, bár sem ennek, sem szellemi egyéniségünknek nem voltunk tudatában.  Nem ismertük Isten törvényeit sem, ezért sértettük meg azokat, és ezzel anélkül rontottuk le az energiát/csökkentettük annak rezgését, hogy tudtuk volna, hogy mit teszünk. Valószínűleg igazságtalannak tűnne, ha azokért az elkövetett cselekedeteinkért lennénk felelősek, amelyekkel azokat a törvényeket sértettük meg, amelyeket nem is ismertünk.  Természetese nem ez a helyzet.

Egy új társteremtő első anyagi világba ereszkedése nem hasonlítható ahhoz, ha valakit iránytű nélkül küldünk a dzsungelbe.  A társteremtő először egy felügyelet alatt álló szférába kerül, olyan tanító felügyelete alá, aki közvetlenül az anyagi világ feletti szellemi világban létezik.  A tanítónak az a feladata, hogy az új társteremtő számára szeretetteljes magyarázattal szolgáljon a cselekedeteinek következményeit illetően. Ekkor a tanítvány karmájáért is a tanító vállalja a felelősséget. Ha pedig a tanítvány „megtanulta” az adott „leckét”, akkor az időközben megteremtett karmát a tanító egyenlíti ki annak érdekében, hogy a tanítvány folytathassa a tanulást anélkül, hogy az általa okozott hibák ebben megakadályoznák.
 
A világ sok vallásában található ilyen ideális állapotról szóló történet, elképzelés.  A nyugati társadalmakban a legismertebb példa erre az „Édenkert története”.  Ez a történet mitológiai formában illusztrálja azt, hogy mi történt az emberekkel a Földön.  Ádám és Éva ugyanis nem voltak egyedül a Paradicsomban.  Minden egyes ember a szellemi tanítója közvetlen felügyelete alatt ilyen édenkerti állapotban kezdte a létezését.  Azonban, mint ahogy az Édenkert történet bemutatja, az emberek elkezdtek kételkedni a tanítójukban, így el kellett hagyniuk a kertet.  A valóságban azonban nem erőszakkal lettek onnan kiűzetve, hanem saját tudatszintjük rezgésének csökkenésével szűnt meg számukra a kert tudatos észlelése, és így veszítették el a kapcsolatot a tanítójukkal is.
 
Miután a társteremtők elveszítették a tanítójukkal való közvetlen kapcsolatot, a szellemi törvény szerint a tanító már nem viselhette a tanítványai karmáját a továbbiakban.  A tanító már nem lehet azért a karmáért felelős, amelyet a tanítvány úgy teremt, hogy ő már nem felügyeli.  A társteremtők a cselekedeteik következményeiből a különválást megelőzően a tanítójuk szerető közreműködésével tanulhattak.  A bukást követően a társteremtők azáltal tanulhattak, hogy a cselekedeteik következményeit visszatükröző kozmikus tükör visszavetítette mindazt, amit kibocsájtottak.  A teremtéstörténet ezt így írja le: „orczád verítékével egyed a te kenyeredet” (Mózes 3,19)

Más szavakkal, az „A terv”alapján a társteremtőknek nem kellett volna soha az emberi szenvedést megtapasztalniuk, hanem a tanítójuk útmutatásai pufferként tartották volna egyensúlyban a cselekedeteiket és a karmájukat.  Miután azonban a társteremtők elveszítették a tanítójukkal való kapcsolatot a „B terv” lépett életbe.  Mivel innentől a társteremtők nem voltak az útmutatásokra nyitottak, ezért abból kellett tanulniuk, hogy megtapasztalták a cselekedeteik következményeit.  Ezt nevezik a kemény ütések iskolájának, az Isteni Irányítás iskolájával szemben.

Azok a társteremtők, akik magukat a tanítójuktól elkülönítették, elvesztették a tanítóik irányítását, és ennek következményeként még több karmát teremtettek, amelyet maguknak kellett viselniük.  Az egyensúly törvénye alapján, ha az anyagi világegyetemben karmát teremtünk, akkor mindaddig nem emelkedhetünk vissza a szellemi valóságba, ameddig a karmánkat ki nem egyenlítjük.  A szellemi tantermekben a társteremtők tisztább testekben éltek, amelyek nem betegedtek meg, és nem is öregedtek.  A karma eredményeként azonban a fizikai test elkezdett öregedni, és betegségek alakultak ki, amelyek tovább rövidítették az életet.  Így lehetetlenné vált az, hogy a társteremtők a fizikai testük halála előtt ki tudják egyenlíteni a karmájukat.  Annak érdekében, hogy a társteremtők további lehetőséghez juthassanak önmaguk megváltása érdekében a reinkarnációs „C terv” lépett életbe.  Ennek értelmében mindaddig újra és újraszületünk a Földön, ameddig nem tanuljuk meg a leckéinket, és nem egyenlítjük ki a karmánk bizonyos részét.

44. Visszakapcsolódás a szellemi tanítónkhoz

Két lehetőségünk van arra, hogy a leckénket megtanuljuk az életben.  Folytathatjuk a tanulást a kemény ütések iskolájában, ahol saját magunknak kell a karmánkat felismerni, és azt kiegyenlíteni, valamint erőfeszítéseket tehetünk annak érdekében, hogy visszatérjünk a szellemi tanítónkhoz, és ennek eredményeként útmutatást, és kegyelmet kapjunk tőle.  A tanítónkkal való kiegyezés a szellemi út egyik legfontosabb célja.  Hozzákezdhetünk ehhez úgy, ha külső szellemi tanításokat tanulmányozunk, valamint olyan gyakorlati technikákat követünk, amelyekkel az alsó négy testünket megtisztíthatjuk.  Miután a téves elképzeléseinktől és a helytelenül kezelt energiától megtisztítottuk magunkat, ezzel természetes módon, lépésenként nyerjük vissza a kapcsolatot a Krisztusi énükkel, az ÉN VAGYOK jelenlétünkkel, és a szellemi tanítónkkal, vagy tanítóinkkal.
 
Nagyszámú szellemi tanító segíti az emberiség tudatszintjének emelését.  Minden egyes ember rendelkezik személyes tanítóval.  Ezek a tanítók nagyon sok ismert vagy kevésbé ismert vallás létrejöttét inspirálták azok kialakulásának a kezdetén, ugyanakkor nagyon sok tudományos felfedezéshez is ők juttatták el az emberiséget.  A tanítókat sokfélképpen nevezik, pl. a Felemelkedettek Serege, Égi Sereg, Nagy Fehér Testvériség, (a fehér nem a bőrszínre, hanem a fényük színére utal) és nevezik őket emelkedett mestereknek is.  A tanítók bizonyos idő periódusok és ciklusok szerint látják el tevékenységüket, amely ciklusok időtartama kb. 2000 év.
 
Jézus 2000 évvel ezelőtt jött a Földre, megalapítva azt a spirituális ciklust, amelyet a Halak korszaknak nevezünk.  Ez idő alatt az emberiségnek az lett volna a feladata, hogy az ő példáját követve jusson el arra a tudatszintre, amelyet Jézus demonstrált.  Pál ezért mondta: „Azt (a tudatot) törekedjetek megvalósítani magatokban, ami a Jézus Krisztusban is megvolt.” (Pál levele a Filippiekhez 2,15)  Jézus ezért mondta: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál.” (János 14,12)
A Föld jelenleg a következő szellemi ciklusába kezd, amelyet a Vízöntő korának neveznek.  Ebben az időszakban az emberiségnek az a feladata, hogy a Halak korszak ideje alatt elért tudatszintre építve magasabb szellemi szabadságszintet érjen el.  Sajnálatosan azonban Jézus belső tanításai jórészt félre lettek értve, éppen ezért az emberek többsége nincs annak tudatában, hogy a feladatuk az, hogy a Krisztusi tudatszintet elérjék.  Ennek ellenére nagyszámú szellemileg érzékeny és tudatos ember érzi azt, hogy fontos küldetése és része van ebben a korszakban.
 
Ezek az emberek azért testesültek meg jelenleg, hogy segítsék a Halak korszak tudatszintjéből a Vízöntő korszakba való átmenetet.  Ha Ön ezt a könyvet olvassa, akkor nagy valószínűséggel Ön is egyike ezeknek az embereknek.  Nem fogja mindaddig teljesen elégedettnek érezni önmagát, ameddig nem kapcsolódik vissza a szellemi küldetéséhez és a személyes Isteni tervéhez.  Ahhoz, hogy teljes mértékben megértse ezt a küldetést, szüksége lesz arra, hogy ismerje a Krisztusi tudat és az anti-krisztusi tudat közötti különbséget.
 

45. Krisztus és anti-krisztus, LENNI, vagy nem lenni

Amikor a Teremtő úgy döntött, hogy a társteremtőknek szabad akaratot biztosít, tudatában volt annak, hogy a társteremtők a teremtőerejüket hibásan is használhatják.  Tudta, hogy ez egy fátyol létrejöttét eredményezheti, amely a helytelenül felhasznált energiából és a helytelen meggyőződésekből áll elszeparálva, különválasztva ezzel (a tudatukban, nem a valóságban) önmagukat a szellemi tanítóiktól, a szellemi önmaguktól és a Teremtőjüktől.  Így a társteremtők elfelejtik majd szellemi eredetüket, önazonosságukat, és oda juthatnak, hogy önmagukat nem tartják többre az evolúció csúcsán lévő állatoknál, akik az öröklődés és a környezeti tényezők hatásaként jöttek létre.  Hogyan lehet mindennek az esélyét minimalizálni, és hogyan tudja a Teremtő azt biztosítani, hogy a társteremtőknek mindig legyen lehetőségük arra, hogy visszatérhessenek igazi önazonosságukhoz, függetlenül attól, hogy az indulásukhoz képest milyen mélyre süllyedtek.  A Teremtő ezt nagyon eredeti megoldással, egy kozmikus biztonsági mechanizmussal oldotta meg.

Ahogy erről a korábbiakban esett szó, a Teremtő a teremtés folyamatát saját Lényének szingularitásba tömörítésével kezdte, mellyel űrt teremtett.  A Teremtő ezután önmagát fokozatosan tágította, melynek során az űr kezd megtelni.  A Teremtést két alapvető erő jelenléte jellemzi, vagyis a tágulást okozó, expandáló erő (az Atya Isten), és az összehúzó erő (az Anya Isten).   Ha a tágulást okozó erő lenne az uralkodó, akkor a Teremtő energiája egy kontroll nélküli robbanás eredményeként áradna szét, és azonnal betöltené az űrt.  Ha azonban az összehúzó erő lenne domináns, akkor minden egy fekete lyukba tömörülne, amelyet egyetlen szervezet sem élne túl.  Mivel azonban a teremtés célja az, hogy a fokozatos tágulás mellett lehetőséget nyújtson a társteremtőknek az önészlelésük kifejlődésében, ezzel biztosítva a kiegyensúlyozott növekedést, amely fokozatosan elvezet a végső célhoz. 

Az az erő, amely az Atya tágulást-elősegítő erejét, és az Anya összehúzó erejét egyensúlyban tartja az egyszülött Fiú, vagyis az egyetemes Krisztusi tudat, amelyet a Biblia Igének nevez.  Ez az a tudat, amely túlszárnyal minden egyes emberi lényt, ugyanakkor minden emberi lénynek lehetőséget ad vele eggyé válni, és elérni ezzel azt, hogy a megtestesült Krisztussá, az Ige megtestesítőjévé váljon.  Valójában minden egyes embernek legteljesebb lehetősége az, hogy a Jézus Krisztusban lévő tudat őbenne is meglegyen, ezzel beteljesítve a küldetést, hogy teljesen megvilágosodott társteremtővé váljon, aki az elméjével uralkodik az anyag felett, amelyet Jézus és más megvilágosodott Lények megmutattak nekünk.

A Krisztusi tudat az egyesítő elem a formai világ több milliárdnyi manifesztálódása mögött.  A Krisztusi tudat tartalmazza a teremtés tervét, beleértve a Teremtő célját, valamint Isten minden szellemi és természeti törvényét.  Ahogy a Biblia mondja: „Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.” (János 1,3), amely azt jelenti, hogy minden külső megnyilvánulás mögött a Krisztusi tudat egyetlen valósága rejlik.  Ezért nem történhet soha az meg, hogy ne tudnánk visszanyerni az igazi önazonosságunkat.

Mindegy, hogy milyen messzire süllyedtünk, ahhoz a tudatszinthez képest, amellyel teremtve lettünk, soha nem veszhetünk el teljes mértékben.  MINDIG van arra lehetőségünk, hogy a Krisztusi tudatszintre eljussunk, amely az emberiség igazi megváltója.  Jézus maga beszélt a Krisztusi tudatszintről, de mivel csak példabeszédekben szólhatott, ezért „Isten országa” szimbólumként emlegette.  Ezért mondta azt, hogy az Isten országa bennetek van (Lukács 17,21), amely azt jelenti, hogy Isten országa egy tudatállapot.

A Krisztusi tudat az az egyesítő tényező, amely a Teremtő és a teremtményei közötti egységet biztosított szolgálni, különös tekintettel, az öntudattal bíró, és szabad akarattal rendelkező társteremtőkre.  A szabad akarat egyenes következménye az, hogy a társteremtőknek lehetőségük van arra, hogy Isten törvényeivel szembe helyezkedjenek.  Ahhoz azonban, hogy Isten törvényeivel szembeszálljanak, nem használhatják a Krisztusi tudatot, amelyből az következik, hogy van a Krisztusi tudatnak egy ellentéte, amelyet anti-krisztusi tudatnak nevezünk.  Az anti-krisztusi tudat az, amely a társteremtők számára lehetővé teszi az elkülönülést Istentől, a szellemi tanítóiktól, és ez teremti meg a fátylat, amely miatt látszólag úgy tűnik, mintha el lennének különítve a Teremtőjüktől, a többi társteremtőtől és a bolygótól, amelyen élnek.   Ez teszi a társteremtők számára lehetővé azt is, hogy elfelejthessék Isten célját a teremtéssel, vagy azt, hogy szándékosan fellázadjanak ez ellen a cél ellen megtagadva saját szerepüket.

Amikor már a Krisztusi tudatból birtokolunk valamennyit, akkor észlelni kezdjük a minden élet mögötti egységet, amely lehetetlenné teszi azt, hogy bántsuk egymást.  Jézus mondta, hogy cselekedjük a többiekkel azt, amit szeretnénk, hogy ők cselekedjenek velünk, mert ő látta a minden élet mögötti egységet.  Ő azonban azt is tudta, hogy amit másokkal teszünk, azt önmagunkkal tesszük, a magasabb Énünkkel.  Amikor tehát az anti-krisztusi tudat szintjén esünk csapdába, akkor úgy érzékeljük, hogy ettől a magasabb Énünktől el vagyunk különítve, és talán ez az énünk nem is létezik.  Ebből az az illúzió fakad, hogy bánthatunk másokat anélkül, hogy magunkat bántanánk.  Még az az illúzió is innen ered, hogy a cselekedeteinknek nincsenek következményei, vagy, hogy ki tudjuk játszani a világmindenséget, és meg tudunk menekülni a következményektől.

Nem kétséges, hogy Ön bizonyára hallotta már Shakespeare Hamlet című drámájának ismert kérdését:  „Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés.”  A teljesebb jelentése:  „ Krisztusként lenni, vagy nem Krisztusként lenni, ez az igazi kérdés.”  Lehetősége van arra, hogy a megtestesült Krisztus legyen, de csak abban az esetben, ha megválaszolja azt a kérdést, hogy Krisztus akar-e lenni, vagy nem Krisztus akarna lenni. 

46. Ismerjük meg a jó és rossz tudásának a gyümölcsét!

A Krisztusi tudatszint és az anti-krisztusi tudatszint közötti választás lehetőségét az Édenkert történet szimbolizálja.  A kertben Isten jelképezte a szellemi tanítót, aki eggyé vált az egyetemes Krisztusi tudattal, és így a kozmikus Krisztust képviselte.  Ő tanította Ádámot és Évát, akik egy nagyobb társteremtő csoportot szimbolizáltak, a személyes Krisztusság útját járva.  Ez az út vezeti el a társteremtőket, akik behatárolt önészleléssel, és elkülönült önazonossággal indulnak el oda, hogy eggyé váljanak a forrásukkal, és visszanyerjék az igazi önazonosságukat, mint Isten fiai és lányai.  Ezért mondja a Biblia a Krisztusról: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek;”Ahhoz, hogy megértsük a szimbólum mögött rejlő igazi üzenetet arra van szükségünk, hogy észleljük a nagyon finom, de nagyfontosságú különbségeket.

Ha a világot a Krisztusi tudatszinttel szemléljük, akkor tisztán láthatjuk, hogy a Teremtő mindennek a forrása, és minden megjelenés mögött ott van az egység.  Láthatjuk a Teremtő célját, és láthatjuk azt is, ha az Ő törvényeit követjük, akkor az a mi hasznunkra is válik.  Azt is láthatjuk, hogy a saját magasabb Énünk döntött úgy, hogy megteremtse a Tudatos Énünket, mert részt akart vállalni a Teremtő munkájából.  Ezért nincsen konfliktus Isten célja és a saját magasabb Énünk vágyai között.  A Krisztusi tudatban végérvényesen elkülönül a jó és a rossz, vagyis a valós és a valótlan.  A Krisztusi tudat tudja, hogy mi az, ami megegyezik Isten céljával és törvényével, és ami Isten céljától és törvényeitől elkülönül, az valótlan.

Ha a világot az anti-krisztusi tudatszinten szemléljük, akkor ott nem láthatjuk meg a minden élet mögött ott rejlő egységet, Isten célját és törvényeit.  Az anti-krisztusi tudat nem látja a valóságot, csak a valóság egy vetületét, amelyet létrehoztak és a valóságra vetítenek.  Erről szól az első két parancsolat a Tíz parancsolatból: „3. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. 4. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak.”(Mózes II. könyve, 20. fejezet).   Ez azt jelenti, hogy ha a világot az anti-krisztusi tudatszinten nézzük, akkor arról teremtünk mentális képet, gondolatformát, ahogyan mi szeretnénk Istent észlelni, és ezt a képet vetítjük Istenre.  Ezáltal egy eszményképhez imádkozunk az igazi Teremtő helyett, aki a formák birodalmán túl létezik.

Az anti-krisztusi tudat számára nincsen abszolút mérték a jó és a rossz elkülönítésére. Számára a jó és a rossz relatív, viszonylagos fogalmak, és csak egymással kapcsolatban léteznek.  A jó ellentéte a rossznak, amely pedig a jó ellentéte.  Azonban az anti-krisztusi tudat definiálja a jó és a rossz fogalmát is, de az elkülönül a valóságtól, amely azt jelenti, hogy az ember által meghatározott jó nincsen harmóniában az Isten szerinti abszolút jóval.  Ez teszi lehetővé az emberiség számára azt, hogy megteremtse az illúziók fátylát, amely elkülöníti őt a forrásától, és elfeledteti vele az eredetét.  Ezért hihetik el magukról az emberek, hogy magasan fejlett állatok, szellemi lények helyett, vagy, hogy nyomorult bűnösök, Isten fiai és lányai helyett.   Ebben a tudatállapotban még az is elhihető az emberek számára, hogy komoly hívők és az üdvözülésük biztosított, pedig mivel a különváltság csapdájában élnek, nem kerülhetnek be Isten országába, amely bennük van.  Ezért mondta Jézus az igaz és a hamis útról:

„Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak.”
„Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” (Máté 7,13-14)

Ez a gondolat komoly átgondolást igényel ahhoz, hogy igazából magunkévá tudjuk tenni.  Ennek az az oka, hogy olyan társadalomban nőttünk fel, amelyre az anti-krisztusi tudat kifinomult módon minden téren hatást gyakorolt.  Ennek eredményeképpen különböző szervezetek jelentették ki a saját megdönthetetlennek hitt „igazságukat”.  Mivel olyan sok emberi csoportosulás deklarálja, hogy az övé a megdönthetetlen igazság, ahelyett, hogy Isten igazságának elérésére törekednének, éppen ez okozza a Földön azt a mérhetetlenül sok konfliktust, amelyekre látszólag nincs megoldás.  Csak az emberi „igazságokból” fakadhat az, hogy két csoport ugyanannak az Istennek a nevében legyilkolja egymást.  Ez nem a vallásból adódó hiba, hanem a valláshoz való hibás emberi hozzáállás eredménye.

A valóság az, hogy a bolygónkon látható minden probléma oka onnan származik, hogy az emberek az anti-krisztusi tudat vakságában léteznek.  Annak az oka pedig, hogy miért nem találnak megoldást a nehézségekre az, hogy a megoldandó helyzetekre továbbra is az anti-krisztusi tudat relatív, dualista logikájával keresik a válaszokat.  Örök érvényű szabály az, hogy a probléma nem oldható meg ugyanazon a szinten, mint amelyiken keletkezett.  A Földön látható minden problémára van megoldás, de a végső megoldás megtalálásához először fel kell emelnünk a tudatszintünket afölé a szint fölé, ahol a probléma keletkezett.  Mivel azonban a probléma az anti-krisztusi tudatszinten keletkezett, ezért először a Krisztusi tudatszint elérését kell megcéloznunk.  Ezért mondta Jézus: „Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!” ( Máté 7,5)

A történelemnek ebben a jelentős időszakában emberek milliói testesültek meg annak érdekében, hogy segítsenek megoldást találni a Földön látható rengeteg problémára, és hozzájáruljanak ahhoz, hogy a társadalmat egy új, egy jobb korszakba segítsék át, még akár a béke és gyarapodás Aranykorába is.  Ahhoz azonban, hogy ez bekövetkezhessen, az emberiségnek teljes mértékben meg kell tanulnia a leckét, amelyet Jézus és a küldetése hordozott.  A lecke lényege az, hogy van más út, mint az anti-krisztusi tudatszint relatív, dualista „igazsága”.  Az anti-krisztusi tudatszint mindig ellentétpárok meglétében gondolkodik, amelyben az egyik a jó, a másiknak pedig az ellentétének, a rossznak kell lennie.  Jézus mondta azt, hogy ameddig a látásmódunk megosztott, addig mind a két ellentétes oldal rossz.  „ A testnek lámpása a szem: ha azért a te szemed őszinte, a te egész tested is világos lesz; ha pedig a te szemed gonosz, a te tested is sötét.”(Lukács 11,34)

A „gonosz szem” az anti-krisztusi tudat relatív ellentétpárjain alapuló megosztott látásmód.  Ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk Isten tervében a személyes küldetésünket, először fel kell emelnünk a tudatunk szintjét ahhoz, hogy képesek legyünk az anti-krisztusi tudat dualista fátyla mögé nézni.  Csak abban az esetben, ha a látásmódunk nem megosztott, hanem egységes, tehát nincs megosztva a relatív ellentétpárok által, tudjuk megtalálni a megoldást mind a személyes problémáinkra, és a nagyobb problémákra.  Csak az esetben, ha egy kritikus számú embertömeg már eléri a Krisztusi tudatszintet, akkor leszünk arra képesek, hogy a társadalmat egy jobb korszakba emeljük fel.  A kiindulási pont azonban az, hogy meg kell tisztítanunk az elménket az anti-krisztusi illúzióktól, és el kell érnünk a Krisztusi tudatszintet ahhoz, hogy megtaláljuk azokra a problémáinkra a megoldást, amelyek miatt ide érkeztünk.  Ahogyan Jézus mondta: „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Máté 6,33)  Isten országa a Krisztusi tudatszint, és ha eljutottunk odáig, akkor minden problémára megadatik a megoldás.  Ahogyan szintén Jézus mondta: „Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Máté 19,26)  Csak a Krisztusi tudatszinten juthatunk el Istenhez.

47. Miért létezik a gonosz a világban?

M. Scott Peck amerikai pszichológus nyilatkozta azt, hogy az évtizedes praktizálása során nagyon sok ember kérdezte tőle azt, hogy miért létezik gonosz a világban?  De senki sem kérdezte meg azt az egyaránt logikus kérdést, hogy „Miért van jó a világban?”  Úgy tűnik, hogy az emberek tudják, hogy a világ alapvetően jó, és a rossz az a normálistól eltérő állapot, vagyis valami, amelynek nem volna szabad megnyilvánulnia.

Az előzőekben leírtak alapján látható, hogy a gonosz az anti-krisztusi tudatszint eredménye, amely az emberek számára lehetővé teszi azt, hogy önmagukat Isten céljától és törvényeitől elkülönítsék.   Az embereket az illúziók fátyla mögött ez a csapda tartja fogságban, és ez az oka a számtalan önző viselkedésnek is.  Mivel nem látják az élet mögötti egységet, azt gondolják, hogy bánthatnak másokat anélkül, hogy önmagukat bántanák.  Az emberek megteremtették a saját definíciójukat a jó és a rossz meghatározására, lehetővé téve ezzel azt, hogy például elhiggyék, hogy Isten majd meg fogja őket jutalmazni azért, mert egy másik vallás hívőit megölték.  Az emberek egyszerűen nincsenek tisztában az igazsággal, ezért nem képesek helyesen cselekedni.

A szabad akarattal opcióként együtt járhat az anti-krisztusi tudat, és mindaddig kísértésként meg is marad, amíg nem érjük el a legmagasabb szintű önazonosságunkat, és nem azonosítjuk önmagunkat Isten fiai- és lányaiként, megtestesült Krisztusként.  Az ördög még Jézust is megkísértette a küldetése megkezdése előtt.  A gonosz azonban nem Isten teremtménye, nem Isten ellentétpárja, és nincs rá szükség Isten tervének megvalósulásában sem.  A gonosz a saját döntéseink eredménye, a tájékozatlanságunkból adódó döntéseink következménye.  A gonosz a tudatlanságból fakad, de ez a tudatlanság nem a tudatlanság ártatlan formája.  Ez a szándékos tudatlanságból ered, amelynek során az emberek olyan illúziót teremtenek, amely azt hiteti el velük, hogy amit tesznek, az igazából nem gonosz. 
Ez egy másik kérdésre is választ ad, arra, hogy Isten miért hagyta, hogy a kígyó az Édenkertben tartózkodhasson.  A kígyó definíciójának tágabb értelmezése alapján az az anti-krisztusi tudat szimbóluma, és mielőtt a társteremtők a teljes Krisztusi tudatszintjüket elérnék, szembesülniük kell ezzel a kísértéssel ugyanúgy, mint ahogy Jézusnak szembesülnie kellett.  Van azonban egy még speciálisabb jelentése is, amely szerint a kígyó azoknak a társteremtőknek a szimbóluma, akik úgy döntöttek, hogy fellázadnak Isten törvényei ellen, és akik azt próbálják megakadályozni, hogy Isten terve megvalósulhasson.

Amint erről már a korábbiakban esett szó, Isten számos szférát teremtett az űrben.  Az új szféra csak korlátozott mennyiségű fénnyel rendelkezett, amely lehetővé tette azt, hogy abban a szférában az anti-krisztusi tudat jelen lehessen.  Itt a sötétség még olyan mértékű, amelyben az anti-krisztusi tudat illúziói nem kerülnek napfényre, nem lesznek nyilvánvalók.  Ha azonban az adott szféra eléri a kritikus fényintenzitást, akkor magasabb rezgésszintre emelkedik, és a fény olyan intenzívvé válik, hogy a sötétség eltűnik.  Egy ilyen szférában már nincs helye az anti-krisztus létezésének, mert nincsen sötétség, amelyben elrejtőzhetne.
A szféra felemelkedését az adott szférában az életáramlatok többsége idézi elő, de a szabad akarat miatt nem garantált az, hogy a szféra minden lakója részt vesz benne, vagy egyetért a folyamattal.  Lehetnek olyan életáramlatok, akik ragaszkodnak az anti-krisztusi tudatszinthez.  A szabad akarat törvénye egy bizonyos ideig engedélyezi ezt számukra, de amint a szféra felemelkedik, akkor már nem ragaszkodhatnak tovább az illúziójukhoz, és nem maradhatnak a szférában.  Máshova kell menniük, egy olyan helyre, ahol még mindig elég sötétség van jelen ahhoz, hogy az elkülönülés illúziója fenntartható legyen.  A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ezek az életáramlatok egy újonnan megteremtett szférába kerülnek, amely az előző szféra felemelkedése után lesz megteremtve.  A folyamat leírását megtalálhatjuk a Bibliában:

„És hallék nagy szózatot az égben, amely ezt mondja vala: Most lett meg az idvesség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt.”

„És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételöknek beszédéért; és az ő életöket nem kímélték mind halálig.”

„Annakokáért örüljetek egek és akik lakoztok azokban. Jaj, a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja, hogy kevés ideje van.” (Jelenések könyve 12,10-12)

Ez a bizonyos mértékben homályos idézet írja le azt, hogy mi történt akkor, amikor az anyagi világegyetem szférája feletti szféra felemelkedett, és a szellemi valóság részévé vált.  Azok a társteremtők, akik az anti-krisztusi tudatszinthez kötődtek, és nem voltak hajlandók felemelkedni, az anyagi világegyetembe süllyedtek le.  Ők testesültek meg a Földön, és ez a magyarázata annak, hogy miért léteznek olyan emberek, akik teljes mértékben a gonosznak kötelezték el magukat.  Emellett még az emberekre hatást gyakorló olyan gonosz „erőt” is megformáltak, amely az emberek által helytelenül felhasznált energia fátyla mögé rejtőzhet.   Ezek a nem megtestesült lények a Föld körüli energiamezőben léteznek, és az emberekre az egójukon keresztül gyakorolnak hatást.  Az egónk támogatásával a dualista meggyőződések és a lerontott energia ad lehetőséget ezeknek a lázongó lényeknek arra, hogy beférkőzzenek a tudatunkba.  Ez magyarázata annak, hogy az emberek időnként miért veszíthetik el az életük felett az irányítást.

A legfontosabb annak a tényezőnek a megértése, hogy ezek a lények a szellemi énjükből áramló energiaáramlástól el vannak zárva.  Ezért nem képesek egyenesen felülről energiához jutni, és csak úgy tudnak életben maradni, ha azoktól szívnak el energiát, akiknél a felső énjükkel való kapcsolat még fennáll.  Ezért van az, hogy néhány ember, és néhány test nélküli szellem az embereket úgy manipulálja, hogy olyasmit cselekedjenek, amellyel energiát rontanak le, hiszen ők csak olyan energiát képesek felhasználni, amelynek a hullámhossza már az ő alacsony energiaszintjükre csökkent le.

Ez a magyarázata a bolygónkon a legborzasztóbb atrocitásoknak, olyanoknak, mint az értelmetlen háborúskodás, a gyermekek molesztálása, az erőszakos nemi közösülések, a sorozatgyilkosságok és más erőszakos bűntettek.  Ezeknek a tetteknek a láttán felmerül bennünk, hogy hogyan tehetnek emberek ilyesmit, mi ezekkel a céljuk?  Valójában azoknak az embereknek, akik ezeket elkövetik, nincsen céljuk.  Az elméjüket átmenetileg, vagy folyamatosan olyan erők irányítják, amelyeknek az az egyetlen célja, hogy olyan lerontott energiát generáljanak, amelyre ezeknek a lényeknek a túléléshez szükségük van.  Az emberek közötti konfliktusok többsége valójában a szellemi energia utáni harcból adódik.  Azok, akik önmagukban ehhez az energiához nem tudnak hozzájutni, azoktól lopják el, akiknek van hozzáférésük ahhoz.      

48. A Teremtői tervünk

Ha érezte már azt, hogy szeretné ezt a bolygót megszabadítani az atrocitásoktól, akkor most megismerheti annak azt az egyetlen útját, ahogyan ez megtehető.  A szabad akarat törvénye alapján ugyanis nem kényszeríthetünk másokat arra, hogy fejezzék be tudatlan viselkedésüket.  Dönthetünk úgy, hogy megpróbáljuk őket felvilágosítani, de a legjobb módszer az, ha a saját példánkat tárjuk eléjük.  Ehhez azonban a saját tudatszintünk felemelésével kell hozzákezdenünk, hogy végül magunkra vehessük a Krisztusi tudatszintet.  Az elménk megtisztítása során olyan elemeket távolíthatunk el, amelyek segítségével korábban a sötét erők könnyen a tudatunkba férkőzhettek.  Így olyan szellemi védettség állapotába kerülhetünk, amelyet Jézus így jellemzett: „mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije;” (János 14,30)

Saját tudatszintünk felemelése nem passzív, és nem is öncélú folyamat.  Amint erről már volt szó, minden élet mögött ott rejlik az egység.  A saját elménk és energiamezőnk része a bolygónk kollektív elméjének és energiamezejének.  Ha a saját tudatszintünket felemeljük, azzal kétségtelenül az egészre felfelé húzó hatást gyakorolunk.  Egyedül így, a kollektív tudatszint emelésével érhető el az, hogy bizonyos tudatlan lényeket el lehessen távolítani a bolygónkról.
 
Jézus ismerte ezt az örök érvényű törvényt, és ezért mondta: „És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok.” (János 12,32)  Ráébredhettünk, hogy van lehetőségünk arra, hogy a Krisztusi tudatszintet magunkra vegyük, és megtegyük mindazt, amit Jézus tett.  A bolygónk jövője érdekében azonban a lehető leghasznosabban akkor működhetünk közre, ha arra fókuszálunk, hogy a személyes Krisztussághoz jussunk el.  Ezzel tudjuk a kollektív tudatszintet maximális mértékben felemelni, és így válhatunk nyitott ajtókká, amelyen a régi problémákhoz új megoldások áramolhatnak.  Ha egy kritikus embertömeg eljut idáig, akkor az ő kollektív fényük el fogja hozni egy új és jobb korszak hajnalát.

Mielőtt testet öltöttünk volna a jelenlegi életünkre vonatkozó Teremtői tervünket a szellemi tanítónkkal dolgoztuk ki.  Mindez együttműködésben van azzal a minden felett álló tervvel, amelyet az ÉN VAGYOK jelenlétünk határozott el akkor, amikor minket ebbe a világba küldött.  Ez a cél pedig az, hogy kifejezésre juttassuk a Teremtői egyéniségünket, amely egy különleges szellemi ajándék, szellemi láng, amelyet kizárólag mi tudunk a Földre hozni.  Ahogy Jézus mondta: „Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5,16)  Miután azonban alacsonyabb tudatszintre süllyedtünk, másokkal karmát teremtettünk, helytelen meggyőződéseket fogadtunk el, és lerontottuk az energiát.  Jelenlegi életünknek fontos célja az, hogy túljussunk a múltunkon, és a könyvben felvázolt szellemi útra lépjünk.
Tudjunk róla, hogy a legspirituálisabb emberek közül sokaknak van lehetőségük arra, hogy a karmájukat kiegyenlítve, a helytelen meggyőződéseiktől megszabadulva, a jelenlegi életük befejeztével véglegesen felemelkedhessenek!  Mivel erős vágyat éreznek arra, hogy felemelkedhessenek, ezért rendkívül nagy mennyiségű kihívásnak kell megfelelniük.    Valójában maguk választottak ennyi karmát, ennyi problémát, annak érdekében, hogy mindezeken túljutva elnyerhessék végleges szabadságukat.

Tudjunk arról is, hogy sok szellemi ember vesz magára a tömegtudatból is karmát, lerontott energiát, helytelen meggyőződéseket, vagy bizonyos emberek karmájának egy részét!  Ez magyarázza meg a sok terhet; de ne felejtsük el, hogy nem pusztán azért vagyunk itt, hogy a terheket viseljük!  A Teremtői tervünknek része az is, hogy mutassuk meg másoknak azt, hogy lehetséges az emberi korlátok fölé emelkedni azzal, ha megváltoztatjuk a tudatszintünket.  Azzal pedig, ha mindezt önmagunkra vonatkoztatva alkalmazzuk, azzal saját problémáink fölé emelkedhetünk, és megmutathatjuk a sötétségből a fénybe vezető utat.
Összefoglalva, a Teremtői tervünk nagy valószínűséggel magában foglalja azt, hogy a személyes Krisztusság útját járjuk annak érdekében, hogy ezt az utat másoknak is bemutathassuk.  Végtére is nagyon sok embernek okoz gondot az, hogy Jézussal azonosítsa önmagát, és az ő példáját kövesse.  Ha korunkban emberek ezrei mutatják a Krisztussághoz vezető utat, akkor azt az emberek már nem hagyhatják figyelmen kívül, és így sokan ráébredhetnek saját spirituális képességeikre

A tudat és az anyag között fennálló kapcsolat alapján mostanra nyilvánvaló lehet már, hogy a Földön minden probléma nem más, mint az emberiség kollektív tudatának visszatükröződése.  Ezért az egyetlen hatékony módja annak, hogy túljussunk bármilyen problémán az, ha megemeljük a kollektív tudatszintet.  Valójában az emberiség felső 10 %-a már képes ennek megvalósítására. Nem a gazdagság, vagy a magas társadalmi pozíció, hanem a spirituális érettség és a Krisztusi tudatszint az, ami itt számít.  

A lakosság többsége, kb.80%-a, a tömegtudat hatásának eredményeképpen olyan mértékben leterhelt, hogy vagy a felső, vagy az alsó 10%-ot követi, amely azt jelentheti, hogy a legalacsonyabb tudatszintű emberek mintájára cselekszik.  Az alsó 10%-hoz tartozó emberek gyakran igénylik maguknak a hatalmat, és belőlük alakul ki az uralkodó elit, amely a történelem során a legtöbb atrocitásért felelős, mivel azt a dualista filozófiát alkalmazzák, hogy a cél szentesíti az eszközt.
 
A hatásuk úgy ellensúlyozható, ha a felső 10% felemeli  a tudatszintjét, és tanúja lesz az észlelt magasabb igazságnak.  Ez megemeli a kollektív tudatszintet, és ezzel megtörténhet az a változás, amelynek következtében bizonyos problémák a továbbiakban már nem állhatnak fenn, így a társadalmi kondíciók is  a változás útjára lépnek.  Ilyen módon alakult ki a demokrácia, és így tűnt el hivatalosan a rabszolgaság is.  Egyetlen probléma sem oldható meg a kollektív tudatszint megemelése nélkül.  Ahhoz azonban, hogy ez megtörténhessen valakinek el kell kezdenie, és ez az ember ÖN.  Már csak egyetlen megválaszolatlan kérdés maradt hátra:  A Krisztusság útját választja-e, vagy úgy dönt, hogy nem a Krisztusságot választja?   

Forrás: Internet