Isten mindenütt jelen van, tehát itt és most is. Nem máshol, nem egy távoli mennyországban, és nem is a jövőben van, ahol csak a mennybe érkezésünk után találkozhatunk vele. Isten jelenlétét tehát mindenki bármikor megtapasztalhatja. Azt mondják, hogy egy guru, megváltó vagy avatár segítsége nélkül nem túl valószínű, hogy ez a tudatosság megjelenik a legtöbb ember életében, ami talán igaz. Isten túl van az érzékelésen, a kettősségen, a szembeállításokon vagy a részekre tagoltságon. Isten minden ellentétpár, így a jó és a rossz, a helyes és a helytelen, a nyereség és veszteség felett áll. Isten fénye mindenkire egyformán ragyog, akár a Nap. Isten szeretete nem korlátozódik egy kegyelt kisebbségre. Mégis csak kevesen tapasztalják meg közvetlenül, de a mások – akár a háziállataink vagy a természet – iránti szeretetünk révén átragyog a felhőkön. Isten szeretetének jelenlétét tudatosságának szintjétől függően minden ember jól láthatóan más-más mértékben éli meg. Isten jelenléte maga a legtökéletesebb béke, nyugalom és szeretet. Mélysége mindent felülmúl. Teljesen beburkol, és szeretete oly hatalmas, hogy semmivé foszlatja az ego maradványának minden „nem-szeretetét”. Őseink istene az ego azon energiáinak a kivetülése, amelyeket hagyományosan a lépcsakrával hoznak összefüggésbe. A lép istenei igen komoly félreértelmezés szüleményei, ami megmagyarázza, hogy sok ősi vallás és írás miért gyengíti el az embert a kineziológiai teszt során. A félelem, gyűlölet, irigység, féltékenység és megtorlás démoni isteneit jelenítik meg. Még napjainkban is sokan félnek Isten „jogos haragjától”. Első pillantásra nyilvánvaló, hogy a jogosnak tekintett ítélkezés csupán az önkényes szembeállítás hiúsága, és a harag érzelme aligha korlátozhat egy örökké jelenvaló, mindenható Istent. Istennek nem árthat senki vétke, tehát nem éri sérelem, amit meg kellene torolnia. Nem könnyű eltüntetni az emberek gondolkodásmódjából a bosszúálló, kegyetlen, büntető Isten képét. Istent vádolják mindazért, ami valójában az ego terméke. Az ego a bűntudat, a vétkek, a szenvedés, a kárhozat forrása, és minden pokol teremtője. Úgy törekszik a megszabadulásra, hogy mindezért Istenre hárítja a felelősséget, így Istent az ellentétébe fordítja át. Az alsó régiók istenei csakugyan démonok. Istent valójában nem lehet befolyásolni, hízelgéssel levenni a lábáról, nem lehet alkudozni vele, vagy mesterkedéssel a gonosztevő vagy az áldozat szerepébe kényszeríteni. Isten nem függ senkitől és nem neurotikus, és nem szenved nagyzási mániával párosuló paranoiában sem. A mindentudó és mindenütt jelenvaló mindent számon tart. A tudat minden eseményt, gondolatot, érzést és történést észlel és azonnal feljegyez, vagyis tudása mindig tökéletesen tisztában van mindennel. Kineziológiai vizsgálattal könnyedén igazolhatjuk, hogy a Korlátlan Tudat értelme csakugyan számon tart minden egyes hajszálat, és feljegyzést készít róla. Ez személyes vonatkozások nélkül és önmagától történik, a tudat eredendő tulajdonságaiból adódóan. Istennek mindebben nincs személyes érdekeltsége, és nem is tesz válaszlépéseket. Istent nem zaklatja fel, nem sérti és nem háborítja fel semmiféle pimaszság vagy ízléstelenség. Isten végtelen kegyessége és megbocsátása minden felfogásunkat felülmúlja, és egyáltalán nem érintik a világ eseményeinek jelentéktelen ügyei. Isten nem egy kettősség egyik fele. A Végtelenségben nincsen „ez” (a rossz), sem „az”, amire reagálni kellene. Isten nem szadista, és nem is kegyetlen. Nem árthat Neki semmi, ezért nem is érez bosszúvágyat. Az érzékelésre korlátozott, fogalmakkal, érzésekkel és formával foglalkozó ego nem tapasztalhatja meg Istent. Isten anyagtalan, nem mutatható ki röntgensugarakkal, színkép-mérővel, fénykép készítésével, Geiger-Müllerszámlálócsővel, fémérzékelővel, ultraibolya vagy infravörös sugarakkal, amelyek a paranormális jelenségek „szellemeket” kereső vizsgálóinak kedvenc eszközei. Isten szeretete feltétel nélküli. Nem önkényes vagy múlandó, és nincs felosztva az arra méltók közt. Isten nem hoz döntéseket, nincsen szüksége semmiféle hírre és kedvező jelentésekre ahhoz, hogy betöltse szerepét. Ami minden ízében és teljes mértékben a szeretet összessége, nem szűnhet meg az lenni, ami. Ehhez hasonlóan azt is mondhatnánk, hogy a tér nem határozhatja el, hogy hirtelen nem-űr lesz. Minden tökéletesen azonos saját létezése lényegével. Isten nem változhat nemszeretetté vagy nem-Istenné, mint ahogy egy zsiráfból sem lehet nem-zsiráf.Isten nem egy zavart lelkiállapotú gyermek vagy szülő. Nem olvas híreket, és nem bünteti meg a bűnösöket. Egy eredendően igazságos és önmagát egyensúlyban tartó világegyetemben nincs szükség önkényes ítéletekre. Minden entitás a saját tettei, döntései, vágyai és hite következményeit tapasztalja meg. Ami csupa nyugalom, csend, béke és szeretet, az taszítja magától a szeretet nélkülit, a zajost és a békétlent. Az ego ezt pokolként éli meg, amit ily módon maga teremt meg. Minden cselekedethez, eseményhez, gondolathoz, ötlethez, elképzeléshez és döntéshez meghatározható energiamező társul. Az ego tehát a saját tettei révén juttatja el magát a saját szintjére a tudat óceánjában. A felhajtóerőhöz hasonlóan a tudat óceánjának személytelen tulajdonsága önműködően meghatározza, hogy melyik szintre süllyedjünk vagy emelkedjünk. Önmaga lévén egyszerűen ilyen a világegyetem természete. A tettek akaratlan következményeit az ego és az érzékelés az „ítélettel” magyarázza, ami ugyanolyan illúzió, mint az anyagi világ eseményeit az „ok-okozati összefüggéseknek” tulajdonító magyarázat. Istent nem korlátozzák fogalmak, eszmék, gondolatok vagy nyelvek. Mindenütt jelenvaló, ezért jelenléte Minden Létezőt magába foglal, így az emberi gondolkodást is, de önmagától nincs meg ez a jellemzője. Isten nem beszél senkihez. Az égből mennydörgő hang legfeljebb egy belső élmény értelmezése, amelyet a fizikai világra vetítünk ki. A hang fizikai rezgés. Isten min: A valódi én hatalma denütt jelen van a fizikai világban. A forma nélküli nem befolyásolja a hanghullámokat. A megvilágosodott lények nem számolnak be olyan tapasztalatról, hogy Isten szólt vagy szavakat intézett volna hozzájuk. Ez Isten és a másik személy kettőségét feltételezné, akihez Isten beszél. A valóságban az Én, Isten és a Mindenség egyek. Nem különül el egymástól a beszélő és az, akihez a beszédet intézik. A misztikusok egyfajta szavak nélküli felfogással hangolódnak Istenre. Az Istentől érkező üzenetek a spirituális egótól származnak, amely különvált, és egy „másik” valóságként vetül ki. „Isten hangja” rendszerint érzékcsalódás, bizonyos esetekben asztrális entitások állnak mögötte, amelyek némelyike „Istennek” mondja magát. A Korlátlan Jelenlétnek nincsenek szándékai, hiszen ez is kettősséget feltételezne, ahol az egyik oldalon a szándék képviselője áll, a másikon pedig az, aki felé a szándék irányul. Minden ilyen elmeszülemény a fogalmi gondolkodás eredménye, amely az észlelés kettősségén alapul. Isten a kettősséget meghaladó, teljes, tökéletes Mindenség és Egyetlenség. Azért alakulnak ki félreértelmezéseink Istenről, mert az ego az érzékeléssel és a formával foglalkozik. Az erőszakot is összetéveszti az erővel.
David R. Hawkins – A valódi én hatalma