Már
jó ideje foglalkozom Isten anyagban való megnyilvánulása értelmének és
eszközeinek feltárásával, és teljes bizonyossággal állítom, hogy a
naprendszerteremtés egy nagyon precízen megtervezett és kivitelezett
munkafolyamat, mindemellett Teremtőnk nem bánik szűkmarkúan a lelkekkel testet
öltésük során, hiszen rengeteg segítséget kapnak földi életük megkönnyítéséhez.
Az
utóbbi években egyre több embert érdekel a transzcendens világ „lakossága”
(angyalok, démonok, Felemelkedett Mesterek stb.), a sorsának miértje, valamint
szellemiségének, lelkiségének és személyiségének összefüggése. Az emberi
természet megismeréséhez több spirituális tudomány is segítséget nyújt, melyből
most a számomra két legfontosabbikat emelem ki.
Az
okkult tudomány egyik legismertebb területe az asztrológia, mely az égitestek
helyzete és a földi élet közötti összefüggéseket tanulmányozza, azaz a planéták
(bolygók) emberekre gyakorolt hatásait vizsgálja.
Születési
időnk (év, hó, nap, óra, perc) és helyünk, valamint nevünk igen sok információt
tartalmaz a személyiségünkről és életfeladatunkról.
Mostanra
az ateista ember is tudja, hogy melyik zodiákus jegyben született és nagyjából
tisztában van azzal is, hogy milyen tulajdonságok jellemzik természetét.
A
másik legfontosabb terület a numerológia, ami szintén az ember születésével
kapcsolatos, s a számok világának a filozófiailag megközelített tudományába
enged betekintést számunkra.
Létezik
azonban az említetteken kívül egy másik „kulcs”, amelynek segítségével szintén
meg lehet érteni az emberi természetet, és rendszerbe lehet foglalni az ember
végtelen változatosságát, és hatalmas lehetőségeit.
Amiről
most szó lesz, az még sokak előtt rejtve van, melynek oka az ember tudatlansága
és személyiség központúsága.
Néhány
teozófiai tanulmány foglalkozik e témával, Ernest Wood teozófus pedig így ír e
„titkos” tanról: „ez a tudás mindaddig vissza van tartva, amíg azok, akik
várhatóan megkapják, sok mindent meg nem tanulnak az emberi élet természetéről
és a testvériség létezéséről”.
Nos,
nem állítom, hogy mindentudó vagyok, azonban tanulmányaim és kutatásaim során
jelentős megértésre tettem szert e területen, melynek egy részét az alábbiakban
igyekszem az érdeklődőkkel megosztani.
Amit
ezen az oldalon bemutatni és valamelyest érthetővé kívánok tenni az Olvasó
számára, az a TEREMTŐ HÉT SUGÁR világunkban való jelenléte, princípiuma és az
emberben való megnyilvánulása.
Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy életük könnyebbé tételéhez és önismeretük gyakorlásához mennyi segítséget és útmutatást kapnak Istentől.
Ahogy az összes állatövi jegy és 1-től 9-ig minden szám minősége megtalálható bennünk, úgy a TEREMTŐ HÉT SUGÁR is folyamatosan jelen van az életünkben és természetünkben.
Már az elnevezés is sugalmazza, hogy kitől (honnan) ered ez a hét sugár – Naprendszerünk Teremtőjétől, akit az emberiség általában Istennek nevez.
Elvontságának okán nem részletezem a Naplogosz evolúcióját és a sugarak megnyilvánulásának folyamatát, maradjunk csupán annál az Istenségnél, aki felé manapság egyre többek fordulnak segítségért.
TEREMTŐ HÉT SUGÁR
Mindenekelőtt fontos tisztázni, hogy a teremtést nem csupán hét sugár segíti, hanem ennél sokkal több. A hét fősugarat kiegészíti további 11 alsugár-energia, melyeket a teljesség kedvéért most csak megemlítettem, de az alábbiakban nem kerülnek bemutatásra.
A sugár kifejezés „fény”-t jelent, tehát energiáról van szó.
A hét fősugár a Teremtő azon hét fényenergiája (minősége), mely által megteremti, sokszínűvé és változatossá teszi Naprendszerünket.
A hét sugár megnyilvánulásunk élet-oldalára vonatkozik, ugyanis minden egyes gondolatunkban, érzésünkben és cselekedetünkben ott van valamelyik sugár jellegzetessége. A természetünk, az élethelyzetekre való reakcióink, az elvek, melyeket képviselünk, a munka, amit végzünk, az öltözékünk színezete, a csakráink működése, a betegségek, melyektől szenvedünk, az életterünk (otthonunk, munkahelyünk, környezetünk) berendezése, a szimbólumok, melyek körbe vesznek bennünket kapcsolatban állnak a teremtő hét sugárral.
Fajunk egyesíti magában a kutatót, a harcost, a remetét, a szerzetest, a politikust, az üzletembert/üzletasszonyt, a hívőt, az ateistát stb., akik kifelé tevékenykednek a világban. Mindezek, és más különféle és ellentétes típusok alkotják az emberiséget, melyre egyénileg, csoportosan és egységesen hatással van minden sugár.
Ha komolyan tanulmányozzuk a sugarakat, akkor egy igen tiszta képet kapunk az emberi életről, s annak problémáiról.
A sugarak és önmagunk megértése által megnyílik az út képességeink értelmesebb és hatékonyabb felhasználásához.
A sugárenergiák ismerete segítségünkre van mások megértésében is, különösen azokéban, akiknek az élettel szembeni magatartásuk, a kívánt dolgok elérésére használt módszereik, és sorsuk különbözik a sajátunktól.
Valamennyi emberi cselekvésnek az egyik fele tudás (elmélet), a másik fele a dolog megtétele (gyakorlati cselekvés), ami a hét sugár szellemi és anyagi megnyilvánulását hordozza magában.
Ahogy a zodiákus 12 jegye jelen van minden ember természetében, de csak egyetlen jegy (napjegy) jellemzi a személyiséget, ugyanúgy mind a hét sugár ott van mindenkiben ám csak egy a domináns, a másik hat pedig e köré gyűlik, és saját meghatározott képességét használja ahhoz, hogy segítse a vezető sugár célját megvalósítani.
Az embernek a saját sugara adja élete fő hajtóerejét, s meghatározza, hol van a „boldogsága”, és döntései kulcsa.
A teljesen tiszta sugár-jellem igen ritka, mert az eszmék, a vérmérséklet és a módszerek változásainak következtében a sugarak keveredése általános. A lélek fejlődési helyzete vagy „kora” határozza meg rendszerint azt a szintet, amelyben a sugár tulajdonságai, és erényei megmutatkoznak. Minél haladottabb a lélek, annál jobban meg lehet különböztetni személyisége által a fő sugarat.
Már e téma iránti elméleti érdeklődés is hasznos, azonban a sugarak ismeretéből nyerhető legfőbb előny azzal érhető el, ha az ember elsősorban saját élete anyagi (nem pénzbeli!), és pszichológiai jellegű problémáinak megoldására alkalmazza.
Az ébredező tudatú embernek a célja ésszerűen, és nem vaktában élni, harmonikus kapcsolatba kerülni a világ dolgaival, lényeivel, és az ember saját valódi életútjával – ebben nyújt nagy segítséget számunkra a Teremtő Hét Sugár megismerése és alkalmazása.
Ebben
az írásban a léleksugárral foglalkozok, amely a személyiségen keresztül
nyilvánul meg. Ahogy már említettem a tiszta sugár-jellem nagyon ritka, így
gyakran a saját sugarunk megállapítása is nehéz, nemhogy a másé, ezen felül a
személyiség is hozzájárul ahhoz, hogy születési sugara felismerhetetlen legyen.
A
sugarak, mint típusok és csoportok jelennek meg a földön, s ennek tekintetében
hét embertípusról, valamint két csoportról van szó. A sugarakat két nagy
csoportra osztjuk, és azon belül még kettőre.
Az
első három (1–2–3) és az utolsó három sugár (5–6–7) ellentétes párt hoz létre,
ugyanis az első három főleg befelé (kezdeményező, szellemi), míg az utolsó
három kifelé forduló (a külső világtól való függésünk elismerése, vagyis az anyagban
való megvalósítás fő jellemzője).
Tehát
az 1–2–3 kezdeményező, szellemi sugarak, ezek segítségével gondolkodunk és
tervezzük meg céljainkat. Az 5–6–7 sugár a külső, fizikai világhoz való
viszonyunkat és a gondolataink/terveink megvalósítását jellemzi és segíti.
E
két csoport között helyezkedik el a 4. sugár, melynek kivételességéről a sugár
részletes magyarázatánál lesz szó.
A
másik két csoport az 1–3–5–7 valamint a 2–4–6 sugárhoz tartozó ember.
Az
1–3–5–7 sugárcsoporthoz tartozó embereket az „elmeemberének” nevezzük, mert az
elme által irányítottak.
A
2-4-6 csoporthoz tartozók viszont „érzelememberek”, ugyanis érzelem által
irányítottak (sokkal érzelgősebbek, érzékenyebbek, mint a másik táborhoz
tartozók).
Ez
annyit jelent, hogyha valaki az első sugárról született, akkor ő az 1–3–5–7
csoporthoz fog tartozni, és így ez a négy sugártípus biztosan erőteljesebben
nyilvánul meg gondolataiban, érzelmeiben és cselekedeteiben, mint a 2–4–6
sugarak.
Minden
sugár a maga minőségében tökéletes, azaz nincsen hiányossága.
Amikor
az ember még nem éri el a haladott szintet alkata többi princípiumában, akkor a
születési sugarának minőségét leggyakrabban személyiségtudatosan éli meg. (Pl.
Első sugár, Akarat: személyiségszint: akaratosság, másokon való uralkodás.
Haladott lelki szint: teremtői akarat, másokért való uralkodás.)
E
„hibákat” nem tulajdonítjuk egy területről származó erősségnek, hanem a többi
sugárról származó hiányosságnak tudjuk be.
A
személyiség „hibáinak” helyrehozásának útja nem az, hogy leromboljuk azt az
erősséget, amivel rendelkezik, sem az, hogy meggátoljuk alap-jellemének
ösztönző erőit, hanem, hogy ezeket jobb mederbe tereljük úgy, hogy az egyén a
többi sugár minőségét is igyekezzék megélni.
Minden sugárnak van egy jellemző állata, ami szintén az energia minőségére, és tulajdonságaira utal, hiszen a teremtő sugarak nemcsak az ember fejlődésére vannak hatással, hanem az állat, növény, sőt még az ásvány evolúciójára is. Ha megpróbáljuk a sugarakat az állati birodalomra való hivatkozással ábrázolni, akkor fontos, hogy ne tévesszük össze az állatit és az emberit! Az állat nem képes arra, amire az ember, hogy a második vagy alárendelt sugarait működésbe hozza az elsődleges sugár szolgálatában.
Forrás: Internet