A spiritualitás nem arról szól, hogy valaki kijelenti, hogy ő spirituális. A spiritualitás az a létállapot, amibe akkor kerül valaki, ha olyan kérdések vetődnek fel benne, amelyekre az elméje által nem kap kielégítő válaszokat. Ilyenkor arról van szó, hogy keresővé válik, hiszen keresi élete nagy kérdéseire a válaszokat. Sok esetben arról van szó, hogy értetlenül áll az olyan emberi cselekedetek előtt, amelyek elborzasztják, és amelyekkel már nem szeretne szembesülni. Mondhatnám azt is, hogy egyfajta menekülés abból a rendszerből, ami korlátozza egyéni szabadságát és kibontakozását. Elkezdi keresni azt az utat, ami csakis az övé. És ez az a pont, ahol a Lélek Vándora a keskeny ösvényre lép. Rádöbben arra, hogy első sorban önmagát kell megismernie ahhoz, hogy azt a valóságot, ami jelenleg élete színtere, átláthassa és megérthesse. Amikor elérkezik abba a tudatállapotba, hogy saját elméjének a korlátait felismerve magasabb perspektívából szemléli a Teremtett valóságot, akkor Istenkeresővé, spirituálissá válik. Ebben az esetben teljesen mindegy, hogy hol keresi, hiszen minden út más, mert egyedi. Minden út a felemelkedéshez, a megvilágosodáshoz vezet, csak idő kérdése. Amikor elér arra a pontra, hogy önmagában felismeri Isteni mivoltát, és minden teremtett létezőben Isten munkálkodását, akkor megvilágosodik. Elfogad mindenkit, és mindent azon a szinten, ahol most éppen létezik. Megérti, hogy a feltétel nélküli szeretet abban nyilvánul meg, hogy a mérleg nyelveként semleges energiával, érzéssel viszonyul mindenhez Teremtett valóságában. Senkit és semmit nem akar megváltoztatni, nem ítélkezik, nem vádol senkit az élete nehézségei miatt, hiszen tudja, hogy jelene az ő előző döntéseinek a következménye. Életének eljövendő szakasza pedig jelenlegi döntéseitől függ. Lehetőségei korlátlanok, csak fel kell ismernie a fejlődéséhez szükséges lépéseket, amelyeket csakis egyedül találhat meg.
Csehiné Szilágyi Éva