Részlet a Hazatérés című könyvemből:
A Mindenható Szellem és a testben létező emberi lény közötti közvetítő maga a Lélekentitás. A Lélek az emberi lény számára láthatatlan Isteni energia Örökkévaló Fénylő hordozója, feltárója, és közvetítője a forma világába. Továbbá a Lélekentitás a meghatározója a testben létező személyiség egészének. Ezért az emberi lény csakis azokat a tanításokat képes befogadni, amelyekre az előző életeinek a Lélekfejlődése lehetővé tette. Amit János evangéliuma a következőképpen nyilvánít ki: „És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt”.
A korok küzdelmeiben, a létért való harcokban, és az emberi játszmákban megsérült az emberi lények Lelke, bemocskolódott és megalázottá, megkövültté vált. Meg kell nyitni, felemelni, megmenteni, hogy visszanyerhesse Istenétől kapott fényét, és újra az Isteni szeretet közvetítőjévé válhasson.
A Lélekmentés mélyreható, kitartó folyamatában a Tanítók a tudást, és a gyógyító energiát a Krisztusi Hierarchia Mestereitől kapják. A szellemi együttműködés tisztasága akkor jöhet létre, ha a közvetítő mindent megtesz annak érdekében, hogy nyitottságával javítsa a Lelkével kapcsolatát és befogadó képességét, és annak a minőségét.”
Szellemi Mesterem üzenete
Csehiné Szilágyi Éva